The Legend of Zelda: Link's AwakeningTeszt

Az első bekezdés egy kis személyes időutazásról szól, amennyiben erre nem vagy kíváncsi, kérlek lapozz egyet.

1994 nyara több okból is emlékezetes számomra, de nem áll módomban nagyon elkalandozni, szóval szorítkozzunk a lényegre: 10 éves, általános negyedik osztályos kis lurkó voltam, akinek az anyukája beígérte, hogy ha a bizonyítványban lesz két darab ötös (tesi és ének nem ér) akkor kap egy játékot a kedvenc Game Boy-ába. Akkoriban ez igen nagy dolognak számított, hisz a videojáték kevesek kiváltsága volt. Egyfelől az igen korlátozott számban kapható gépek igen magas áron cseréltek gazdát (a szocializmusnak még félkézzel integető kis hazánk fiainak pénztárcájához képest plánehogy) és a kínálat - összehasonlítva mondjuk 2019 dömpingjéhez képest - irtó szegényes volt. Arról nem is beszélve, hogy például Game Boy játékokról információt maximum a Pro7 reklámblokkjából nyerhettünk, vagy ha ragaszkodtunk ékes anyanyelvünkhöz, (és tíz évesen ez még igencsak tényező volt) akkor például a háromszámos újságból. (Az akkor aktuális példányban például keményen fél oldalon foglalkoztak a Link's Awakening-el - ennyire volt számottevő a konzolos jelenlét anno).

Ugyanennek a magazinnak egy rövid ideig volt egy műsora a Szív TV-n (ez a regionális televíziók hullámhosszán fogható adás volt, ha jól emlékszem heti rendszerességgel ment a levegőbe) - ott találkoztam az akkori nagy kedvenc GB játékom, a Super Mario Land 2 utódjával, a Wario Land-el. Azonnal beleszerettem és gyorsan lebicajoztam a közeli újságárushoz, hogy a zsebpénzemből megvegyem az aktuális háromszámost (borítóján Mortal Kombat 2) amiben szintén vagy egy fél oldal erejéig foglalkoztak is a Wario Land-el ("Beindult a kis Game Boy..." -al indít a cikk, párszor elolvastam, na :) ) - ez volt a fő motiváció forrásom, hogy meglegyen a két ötös. A bizonyítványt kézbe kapva már dörgöltem is drága jó anyám orra alá, és emlékeim szerint még aznap elmentünk a legközelebbi megyeszékhelyre, merthogy úgy hírlett, a Centrum áruházban lehet kapni GB játékokat. Lehetett is, de Wario Land az speciel pont nem volt, úgyhogy kiszúrtam a Link's Awakening dobozát, felidéztem a PRO7-en látott szörnyű (akkoriban fúdemenő!) reklámját és megállapodtam vele. Akkori életem legjobb döntése volt. No nem azért, mert a Wario Land nem hozta volna az elvártat, (rá pár évre sikerült is bepótolni), de a Legend of Zelda olyan szintű varázslat volt, amihez hasonlóhoz nem volt még szerencsém akkoriban.

Függetlenül attól, hogy nem nagyon tudtam mit kezdeni vele eleinte, mert nem értettem az ékes német nyelven elém tárt fejtörőket (anyukám fordítgatott le benne ezt-azt, meg szótárazgattam magamnak a nagy Révaiból). Akció volt, kaland volt, komplex rejtvényekkel kényeztetett, melyek miatt sokszor letettem, mert kevés voltam hozzá, mint a macisajtban a brummogás. Emlékeim szerint úgy jó 8-9 hónapig tartott, mire a végére értem, de nincs is ezzel semmi baj: nem volt YouTube, amin megnéztem volna, hogy min akadtam el... de még az internet létezéséről sem tudtunk, hogy akár egy mezei doksit keressünk hozzá...

Miért írtam mindezt le? Leginkább azért, mert a Link's Awakening egy olyan korból jött, ami nagyon-nagyon más volt, az azóta eltelt 26 év alatt pedig nagyon-nagyon sok minden megváltozott. Kiadók, studiók, sőt, komplett játékstílusok jöttek-mentek... és most itt van ez a kis Game Boy játék, ami a tízéves önmagamat elvarázsolta abban a világban. És ez a játék, egy teljes grafikai cserét és zenei ráncfelvarrást leszámítva gyakorlatilag változatlan formában megjelent. 2019-ben. Na, ez a nem semmi.

Link békésen vitorlázik a tengeren, majd egyszercsak jön a vihar. És hát mit ér egy jó vihar villámok nélkül - BANG - Link máris a halakkal alukál. Illetve alukálna, ha nem jönne szembe Koholint szigete, ahova a hullámok szerencsésen kisodorják. Egy Marin nevű lányka talál rá, aki az otthonába viszi és gondját viseli az "ébredéséig". Majd kiderül, hogy a szigetről nem lehet csak úgy lelépni: ezt a szigetet álmodják. Hogy mi álmodjuk a szigetet vagy a sziget álmod minket, arról inkább most nem beszélnék (tessék szépen a végére járni) - mindenesetre a sziget önvédelmi mechanizmusa azonnal beindul a potenciális "ébresztő-veszély" (értsd: Link) láttán. A szabaduláshoz vezető út végállomása a hegy tetején egy tojásba zárt lény, a Wind Fish, akihez a kulcs a dungeon-ökben található hangszerek felkutatása és megszólaltatása.

A kissé rendhagyó történet egyébként annak a Yoshiaki Koizumi-nak a műve, aki jelenleg a Switch egyik arca (őróla van szó) - a Link's Awakening története és illusztrációi első munkáinak egyike volt, de később például a Z-targeting rendszert alkotta meg az Ocarina of Time-ban, majd ilyen Super Mario Galaxy-kat rendezett, meg ilyenek. Nade vissza az ébredéshez: Link magához tér Marin és Tarin házában és kezdetét veszi az utazás. Ami mint említettem, kis híjján kottára ugyanaz, mint a 26 éves Game Boy játék, szóval a cikkben ezt követően két dologgal fogunk foglalkozni: miről szól ez a játék (újonnan érkezőknek) és mi változott (azoknak, akik már ébredtek legalább egyszer).

Nos, a Link's Awakening egy régimódi izometrikus nézetben játszódó akció-kalandjáték, mely a Super Nintendo-ra megjelent elődje, a Link to the Past nyomdokain halad. Leszámítva a két szálon futó objektíva-láncot a játék teljesen lineáris: mindennek megvan a maga helye és ideje, és ez mind a történet vonalvezetése, mint a térkép berendezése nyomatékosítja benned. Mondok példát: nem tudsz átugrani egy szakadékot ami a kettes számú dungeon-be visz a toll nélkül, amit az első dungeon mélyén találsz. És így tovább. Ahogy nyílik ki a világ, úgy válnak a fejtörők is egyre komplexebbé. Persze megijedni nem kell: ha nagyon el találsz akadni, az NPC-k útba igazítanak, vagy ha továbbra is tanácstalan vagy, Ulrira bácsi, a helyi okos ember bármelyik közeli telefonfülkéből (mondom én, kilencvenes évek) felhívható.

A nagy kérdés, hogy miként működik ez a formula 2019-ben, némileg megválaszolja az, hogy nem ez az első, hasonló formában elkövetett újraálmodás. Néhány éve a Link to the Past előtt tisztelgő Link Between Worlds már tett egy kört a miliőben, de ha egészen őszinték szeretnénk lenni, nem mennénk el amellett a tény mellett, hogy a modern Zeldák alapjai mind ott vannak a Link to the Past és a Link's Awakening cartridge-ébe vésve. Nem mondom, hogy nincsenek olyan elemei, amely ne lennének minimálisan archaikusak, de a nap végén inkább mosolyra görbül a száj, mint lefelé. Persze nem kérdőjelezem meg az elfogultságomat a Link's Awakening-el szemben, ezért jó pár ismerőssel - többnyire olyanokkal, akik először vezényelnek le ébredést - leültem beszélgetni a tapasztalataikról, és egyöntetű megerősítést kaptam a fentiekre.

És hogy mi változott? Kezdjük a legszembeötlőbb dologgal: a látvány. Egészen nyilvánvaló, hogy a Link's Awakening eredeti, 160x144-es felbontása a mai szemnek kábé befogadhatatlan, így Koholint szigetét teljesen új alapokra fektették. A végeredmény pedig elbűvölő lett: mint egy dioráma, melynek szereplői és környezeti elemei életre keltek. Sajnos technikailag már nem lehetünk ennyire lelkesek: minél több elemet mozgat meg az engine, úgy lassul be a játék. (Autentikus remake - a Game Boy-os verzió is tudta ez a trükköt, he-he) Szerencsére annyira nem vészes a jelenség, hogy akadályozná a felhőtlen játékélményünket, de valahol egy szomorú világ az, ahol már a Nintendo játékok sincsenek megfelelően letesztelve. Arról nem is beszélve, hogy egy-két bug-ba is belefutottam, amire pláne felrántottam a dús szemöldökömet. Az eredeti játék statikus képernyőkkel operált, ezúttal viszont a térkép szépen scrollozik utánunk, így ezúttal a terep “egy levegővel” bejárható.

Persze a csodás vizuálok mellé járnak a csodás újrahangszerelt zenék is, szerencsére ezek is nagyszerűre sikeredtek. Ráadásul itt-ott meghagyták az eredeti Game Boy sávokat is és nagyon klasszul szólnak a nagyzenekaros miliő kíséretében. A Link's Awakening dallamai amúgy is megérdemlik, hogy kiemeljem őket a nagy átlagból: hiába, ezek még a Game Boy prüntyögő chipjéből is meg tudtak szólalni.

Mint említettem, a játékmenet viszonylag kevés változtatáson esett át. Link ezúttal már nem négy, hanem nyolc irányba képes közlekedni, a céltalan lófrálást elkerülendően jóval több warp point került a térképre valamint jóval több Secret Seashell-t rejtettek el a szigeten. Ellenfeleink is összekapták magukat egy picit: bár a Zelda játékokat mindig elsősorban a puzzle elemek miatt lehetett nagyon szeretni, most végre az ellenfelek sem csendben várják a halált és a boss harcok is picit nehezebbek lettek. Ezen felül bekerült a játékba Dampé, a sírásó, aki egy dungeon-készítővel ajándékoz meg. A lényeg, hogy már bejárt labirintusok szobáiból megépítheted (és végigjátszhatod) a saját kazamatádat, ami egyszer jópofa, de soha többet nem fogod használni. Ez nem az a Zelda Maker, amire vártunk.

• Mindent összevetve a Link's Awakening igen meggyőzően nyitja meg a “negyedszázadot követően is élvezetes” achievementjét. A Grezzo csapata pedig hatalmas alázatukról tettek tanúbizonyságot, hogy minimális beavatkozást leszámítva tökéletesen reprodukálták a játék minden porcikáját. Bár a gyönyörű látványvilágot és elbűvölő zenei palettát egy-két technikai apróság azért igyekszik beárnyékolni, a nap végén mégis csak arra tudok gondolni, hogy mennyire nagyszerű dolog volt így látni a gyermekkori kedvencemet.*