[Teszt] Contra: Rogue Corps

Contra: Rogue Corps

mcmackoGéczy Attila2019.10.05. 22:10

Nem szeretnék elitista retróhuszárnak tűnni, de mindenki érzi, hogy mit nyom a Contra név, hogy mit tesz az a pár betű, hogy „Konami”. Na, most az tisztán látszik, hogy ez utóbbi társaság elvesztette az elmúlt években a fonalat, nem tudnak mit kezdeni a saját történelmükkel, és képesek egy olyan produktumot piacra dobni, mint a Contra: Rogue Corps. A rendező, Nobuya Nakazato pedig régóta a pályán van, nevét már 1988-ban olvashattuk Konami produkción. A társfejlesztő Toylogic szintén nem amatőr csapat, szóval egyszerűen észbontó, hogy miként is jött össze ez a borzalom.

Mert, nincs mit szépíteni, a Rogue Corps egy zagyvaság, egy technikai katasztrófa, egy mutatója annak, hogy a szigetországi játékfejlesztés bizonyos szegleteiben teljesen félérértik a nyugati elvárásokat. A Rogue Corps ugyanis egy koop-labirintustúráson alapuló twin-stick lövöldének készült, akció-RPG és shooter-looter elemekkel, ám az úton minden lehetséges kerék defektet kapott. Kapunk négy (öt) teljesen zagyva karaktert, az Alien Wars utáni idővonal Damned City-jét, és egy játékmenetet, ami akár még jó is lehetne, ha nem volna totálisan unalmas, darabos, önismétlő és mindenféle szórakoztató faktortól mentes. A pályák egymás után (random?) összedobált, ismételt, lenyúzott szobákból állnak, ahol hordamódra jönnek ránk az ellenfelek. Gyűjtjük a loot-ot, pályák között próbálunk a kismillió fejlesztési lehetőségből valamire rábökni, öljük a rohadékot, néha befut 1-1 golyószivacs főnök, „rinse and repeat”.

Nem csak az a baj, hogy az alap hurok unalmas és semmi kielégítő, semmi jóleső dolog nincs benne. Hanem az is, hogy technológiai szempontból olyan borzasztó alapokon áll az egész móka, amire semmi mentség nincs. A kontroller meghúzása és karakterünk mozgása között akkora lag van, amilyet én még nem láttam piacra dobott 3D játékban. Nem vicc, érzésre, mintha fél másodperc telne el a két akció között; a neten utánajárva tizenpár frame késleltetést mértek egyesek, de nekem enélkül is tényleg úgy tűnt, mintha 200-300 ms várakozás volna az irányításban (TV -> game mode állapotban). Ez vállalhatatlan egy olyan játéknál, ami reflexekre, olykor lövedékpokolhoz mérhető akcióra építi a lényegét. Az már csak hab a tortán, hogy a játék úgy néz ki, mintha egy kezdők által összehozott Unreal 3 címet látnánk 2007-ben - minden túlzás nélkül. Förmedvényes, ahogy Xbox One X-en már a hub helyszín is dinamikusan skálázza magát, érzésre 720p fölé és alá. A szereplők arca torz, az ellenfelek rondák, a bevilágítás hibás… Kell még magyaráznom a bizonyítványt?

Tegyük fel, hogy ezeken át lehetne lépni. Nem lenne ordas irányítási probléma. A játék stílussal ellenpontozná a látvány technikai hiányosságait. Akkor is legfeljebb egy totál közepes cím volna a Contra: Rogue Corps - és akkor arról nem is beszélünk, hogy a névvel kapcsolatban mi is volna a minimum elvárásunk. Ha Contrázni szeretnél, nyomj egy kis Blazing Chrome-ot, Hard Corps: Uprising-ot, vagy zsákold be a gyűjteményes újrakiadást. Ezt? Kerüld el nagy ívben!

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

1 órája
1

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

4 órája
5

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

1 napja

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

1 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

2 napja
2

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

2 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

3 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

3 napja
63

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

4 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

5 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

5 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

6 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

8 napja
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

8 napja
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

8 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #23

8 napja
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

9 napja
1

Elric - Michael Moorcock nyomán

2026.06.01.
3

Yoshi and the Mysterious Book

A zöld dinoszaurusz belenyal egy enciklopédiába, mi pedig a természetfilmes stáb tagjaként lelkesen követjük.

2026.05.31.
14

Hexarchy: elmélkedés a pakliba bújtatott 4X játékról

2026.05.30.
1