Layton's Mystery Journey: Katrielle And The Millionaires' Conspiracy - SwitchTeszt

Jó sokáig tartott, mire Switchre is elérkezett hozzánk a kiírhatatlanul hosszú című Layton's Mystery Journey: Katrielle and the Millionaires' Conspiracy. A 2017-es, eredetileg 3DS-re és telefonokra megjelent játék már tavaly nyáron megkapta a japán portját, a nyugati megjelenésre azonban egészen mostanáig kellett várnia annak, aki nem elégedett meg a kisképernyős változatok valamelyikével. A "Katrielle" sok szempontból fordulópontot jelent a sorozat történetében, és nem feltétlenül jó értelemben. Ami elsőre szembetűnő, az Layton professzor lecserélése lányára, Katriellre. Ennek a váltásnak több oka is volt. Egyrészt az utolsó néhány Layton történet már olyan nagyszabású sztorikkal operált, amiket nehéz volt überelni, éppen ezért döntöttek a spinoffok (Layton Brothers: Mystery Room és a nagyszerű Professor Layton vs. Phoenix Wright: Ace Attorney) és az Azran Legacy után, hogy itt már csak a teljes reboot segít. Ezzel együtt vetettek egy alapos pillantást a célközönségre is, és megállapították, hogy a sorozat játékosainak legalább a felét hölgyek alkotják, logikus választásnak tűnt hát egy női főszereplővel újraindítani az egészet, ő lett a professzor lánya, Katrielle. Nagyjából ezzel a döntéssel együtt történt egy szomorú haláleset is, a sorozat feladványaiért felelős Akira Tago 2016-ban, 90 évesen elhunyt. A fentiek együttesen alakították a Katriellt olyanná, amilyen végül lett, egy továbbra is nagyon szórakoztató, de a korábbi részeknél nagyságrendekkel könnyedebb kalanddá.

A változások több területen is szembetűnők. A játék a korábbi, összefüggőbb sztorivezetés helyett tizenkét fejezetre tagolódik, ezek mindegyike egy-egy külön esetet dolgoz fel a fiatalabb Layton által Londonban megnyitott detektíviroda mindennapjaiból. Katrielle kap maga mellé egy viszonylag sótlan (de fülig szerelmes) fiatalembert, Ernestet, valamint egy beszélő kutyát, akit el is keresztel Sherl O.C. Kholmesnak. Ernest hosszú fejezeteken keresztül sem képes igazi egyéniséggé kiforrni magát, a basset hound ellenben kimondottan szórakoztató a maga karcos, keserű humorával. Az egy-két órás bűnesetek sajnos nem képesek felnőni a sorozat korábbi történeteihez, nem csak rövidek, de többnyire komolytalanok is, mintha a tinédzser korosztályból is a fiatalabbakra lőttek volna a készítők velük. Nyilván nem lett volna túl hiteles, ha egy tizenéves magánnyomozó fruska rögtön a világ legnagyobb ügyeit veszi a nyakába, de azért az elkóborolt állatok megkeresése valahol a másik végletet képviseli. Az, hogy a karakterek öltöztetése és az iroda berendezése pont olyan hangsúlyt kap a minijátékok között, mint az egyre nehezedő feladványok, már talán nem is annyira meglepő.

Akkor hát rossz játék lenne a Katrielle? Isten őrizz, dehogy! A feladványok nagy része továbbra is hozza azt a színvonalat, amit a korábbi részekben, a minijátékok is ötletesek és a napi feladványok tényleg indokolják, hogy a végigjátszás után is visszatérjünk időről időre letölteni és megoldani egy-egy csomagot. Ezek ugyanis valóban minden nap érkeznek (ami nem meglepő, a korábbi platformokon is így volt már, tehát van két évnyi adag csőre töltve) és néhányuk jobb időtöltés a legtöbb minijátéknál is. Szóval a játékidő legalább felét kitöltő feladványok alapvetően rendben vannak, összességében van belőlük vagy háromszáz és néhány év alatt ez még meg is fog sokszorozódni. Gondok inkább csak a talán túlzottan is kazuár történetvezetéssel és a kevésbé emlékezetes karakterekkel akadnak, amik az amúgy pozitív összképet lerántják a sótlanság (de semmiképp sem középszerűség) tartományába.

A Switch verzió egyébként a korábbiakhoz képest tartlamz negyven új feladványt és több tucat új ruhát Katriellenek, amit mondjuk én észre nem vettem volna, ha erre nem hívják fel külön a figyelmemet. Ami azonban a legnagyobb és egyben legjobb változtatás, hogy a korábbi vertikális elrendezésű játékot mennyire okosan gondolták át a Switch horizontális kijelzőjére. Nem arról van szó, hogy a két különálló képernyőt most időnként egymás mellé rendezték, hanem arról, hogy a feladványok elrendezése sokkal természetesebb, végig jó helyre van kiírva, hogy mit és hogyan kell csinálni, a hintek elérése könnyű, a megoldások bevitele pedig kézenfekvő. Eddig azt gondoltam, hogy a Layton sorozat (3)DS-re termett, de azt kell, hogy mondjam, simán működik Switchen is, ráadásul nyilván feljavított vizualitással (ami persze csak félig igaz, mert mobilokon is nagyon jól nézett ki).

Azt, hogy valóban szükség volt-e ennyire megváltoztatni a hangsúlyokat a Katrielleben, majd a játékosok eldöntik, én csak részben éreztem ezt indokoltnak. A sorozat korábbi részeinél mindig azt éreztem, hogy a puzzle- és a történetmesélős réteg harmonikus kapcsolatban állnak egymással, itt ugyanakkor ez csak időnként jutott eszembe. Darabokra tördelt történet és kevés emlékezetes karakter - sajnos inkább ez marad az utókorra a Layton sorozat ezen felvonásából.