The Almost GoneTeszt

Figyelemfelkeltő puzzle játékokért mindig érdemes vigyázó szemeinket az apróbb indie megjelenésekre vetni, mert ezek közt néha valóban lehet újszerű, érdekes megközelítésekkel is találkozni. Na jó, meg azért is, mert alig jelenik meg évente néhány igazán jó puzzle játék, ezért a feladványokra (ki)élezett elme sokszor inkább kiéhezett marad. A The Almost Gone egyszerre több, egymástól nagyban különböző forrásból merít ihletet, így próbálván igazolni eredetiségét.

Ennek talán legmarkánsabb, vizuálisan is szembetűnő bizonyítéka a játéktér különleges ábrázolása. Az izometrikus nézetű megannyi kis dioráma mindegyike egy-egy szobának vagy helyszínnek feleltethető meg, ezek között tudunk ugrálni. A vizualitás tökéletesen kiszolgálja a dizájnt, a szobák ugyanis kilencven fokonként forgathatók és természetesen egészen mást látunk minden nézetből. Itt rögtön beugorhat a Monument Valley, amely kreatívan játszadozott a perspektívákkal, itt azért ilyen mélysége nincsen a kameraforgatásnak, de minden egyes pálya mérnöki precizitással van felépítve és a megszerzendő tárgyak egy része is ördöngösen van elrejtve. A többször előforduló mechanikus puzzlék és a "mindenhová nyomok, hátha történik valami" játékmenet itt-ott a Room-sorozatot idézi, de itt is inkább csak a felszínt kapargatja a The Almost Gone, a pixelvadászat részeként néha már cél nélkül, minden lehetőséget kipróbálva keressük a megoldást. Az alapvetően halott környezettel az a fő gond, hogy nem lehet tudni, mi az, amit csupán a háttérvilág szerves részeként képzeltek el a készítők, és mi az, ami a fontos feladványok része. A point & click kalandjátékos elemek tehát működnek, jópofák, de a komplexitásuk csak ritkán éri el az emlékezetességhez szükséges szintet.

És itt jön a kisebb csavar, ugyanis a fentiekhez kapcsolódik egy sétaszimulátoros történetmesélés is, legyen szó a fajsúlyos témáról (természetesen egy komplett pszichiátriai utazást fogunk tenni a múlt titkaiban), a visszaemlékezésekről, a "beszélő tárgyakról" vagy a helyszínekről (a szülőháztól indulva egészen a "kötelező" kórházig jutunk, sajnos az utolsó fejezet erdeje túl hamar ér véget ahhoz, hogy egy kevésbé szögletes helyszínen is érvényesülni tudjon a dioramikus koncepció. És bár a sztori tényleg kellően komor (ebben a családban sem volt rendben szinte semmi...), a játék legnagyobb erénye mégis az, hogy végig laza, kellemes, görcsölésmenetes élményt képes nyújtani. Az innen-onnan érkező inspirációs források szépen állnak össze valami egyedi, kerek egésszé az alatt a rövid három óra alatt, amíg az ötödik fejezet végére érünk.

Semmilyen területen nem képes kiemelkedőt nyújtani, ugyanakkor még sincs kiemelkedő hibája. Amit pedig előzetesen vállal - megpróbál eredeti maradni -, azt tulajdonképpen erőlködéstől mentesen hozza is. Rövid, kellemes, egyszerű élmény, néhány hét múlva sajnos mégis csak a perspektívára fogunk emlékezni.

6/10

***The Almost Gone | Platform: Nintendo Switch, Android, PC (tesztelt), iOS |

Kiadó/Fejlesztő: Happy Volcano |

Megjelenés: 2020. június 25. ***