Beyond Good and Evil 20th Anniversary EditionTeszt

Meglehetősen régi adósságot törleszt ezzel a francia kiadó: ha pótolni vagy újra kívántad volna élni Jade nagy kalandját - leszámítva az Xbox visszafele kompatibilitással életre kelthető HD verziót - 2-3 generációra visszamenő retrokonzolt kellett beszerezned, vagy meg kellett alkudnod az igen pocsék PC verzióval… Ennek viszont hála az égnek vége, a ráncfelvarrott verzió minden kurrens gépen tiszteletét teszi. De mielőtt belemerülnénk ennek kivesézésébe, gondolva azokra a játékosokra, akiknek dunsztuk nincs róla miféle miskulancia ez - és sajnos igen sokan vagytok ebben a cipőben - végigtekintünk Hillys világán.

Hillys egy kedves, békés kis bolygó a System 4 tartományban… illetve volt valamikor. A planétát ugyanis támadás alá vette egy bizonyos Domz faj, akik fura ízeltlábú izékre hasonlítanak és hipnotikus erőkkel is bírnak. A támadások szinte rendszeresek, Hillys gyenge, sorkatonai szolgálatát pedig az Alpha Sections magánhadserege egészíti ki. A mindent beharsogó propagandagépezet igyekszik eloszlatni a kételyeket az amúgy rendesen bűzlő Alpha Sections körül és próbálnak minden fura kimenetelű akciót az underground IRIS Network nyakába varrni. Akik ugyebár egy kicsiny földalatti mozgalom és a vesszőparipájuk, hogy mindenről az Alpha Sections tehet. Patthelyzet, ám ilyenkor jön jól a független sajtó és az oknyomozó riportok, melynek középpontjában egy kedves, empatikus zöldszemű fotóriporter lányka, Jade áll.

Jade a várostól erősen kívüleső világítótoronyban él. Ez egyfajta menedék a lelencgyerekeknek, akik együtt alkotnak új családot. Jade - aki maga is lelenc - Pey’j nevű nevelőapjával - aki amúgy egy disznó… elnézést, Sus Sapiens - gondozgatják a világítótornyot… míg egy szép napon bele nem sodródnak a fenti konfliktusba.

A Beyond Good and Evil ereje a folyamatos építkezésben - mind az intrikákkal gazdagon beszőtt történetében, eklektikus, ügyesen kibontakozó játékmenetében - és a világépítésében rejlik. Kevés olyan játékkal találkoztam pályafutásom során, ami ennyire erős vízió mentén lett megálmodva. Kalandod során igen sokféle fába kell vágnod a fejszéd: fotózás, Zelda féle dungeon-fejtés, Metal Gear-féle lopakodás, POD versenyek, űrhajó építés… És mindez annyira egyben van, annyira nem érzed, hogy bármelyik elem kicsit is kilóg… 20 évvel a megjelenés után is rá tudok csodálkozni, micsoda mestermunkát le tudtak tenni egyesek az asztalra.

Node térjünk át cikkünk apropójára, lássuk miként muzsikál az új verzió. A PC és a Switch verziókat volt szerencsém szemügyre venni, az előbbin kompromisszummentesen száguld a játék 4K-ban, 60 f/s-el, az utóbbi, a gyengécske hardver okán értelemszerűen döcögősebb. Konkrétabban: a 30 f/s-t célozza meg, de sajnos egyes esetekben képes magát alulmúlni. Ez akkor lesz igazán szembeötlő, amikor még közben átvált slow motion-be is (egyes harci jeleneteknél ilyen gyárilag történik) - no akkor valóban felrándul a szemöldök. Ami viszont a ráncfelvarrást illeti, határozottan pofás lett a végeredmény: a textúrák jelentősen csinosabbak, a modellek is részletesebbnek tűnnek és a bevilágítás is cserélve lett. A zenei betétek is újra lettek játszva nagyzenekar által, és az a helyzet, hogy Christophe Héral nem véletlenül kapott jelölést BAFTA-ra… Zseni az a fickó, nagyon érzi hogy hova milyen kompozíció való. A BG&E zenéje legalább annyira eklektikus, ezerszínű mint a játékmenete.

Szóval igazán ránk fért már valami jó hír a Beyond Good and Evil háztájáról, még ha a második résszel lapítanak is a francia barátaink, az hogy végre méltóképp meg tudjuk idézni ezt a felejthetetlen klasszikust, modern platformokon, akár hordozható formában is, azért jár a pacsi. Jó is néha felidézni azt a kort, amikor a “Ubisoft Game” nem szitokszónak számított és... szívből remélem, hogy a jövőben remélem sikerül visszaállítani a régi renoméjukat. Ha mással nem is, legalább a Beyond Good and Evil 2-vel…