Kár, hogy nem lehet valahogy visszapörgetni az időt, visszasuhanni 2007 őszére, és egy utólag a jövőbe látó bekezdéssel kiegészíteni valahogy a Call of Duty 4: Modern Warfare tesztünket. Lehet, hogy elég lenne egy mondat is. Mármint: “Kedves Olvasó, a Modern Warfare megvásárlásával a generáció meghatározó FPS-ét teszed magadévá”. Lehet, hogy nem a legjobbat, vagy a legizgalmasabbat, de kétségtelenül azt a játékot, ami a legnagyobb hatást gyakorolta a többiekre. Ha az előző generációban a Halo volt a lopá... izé, kreatív másolásra kijelölt etalon, akkor most a Modern Warfare az.



Éppen ezért érthetőek a második résszel szemben támasztott magas elvárások: inkább az lenne érdekes, ha nem várnák tömegek a generáció legnagyobb példányszámban fogyó játékának folytatását. Két évvel, és egy áthelyezett hangsúlyú címmel (kisbetűs Call of Duty, nagybetűs Modern Warfare 2) később az Infinity Ward ismét megpróbálja - a CoD széria történetének első direkt utózmányát kapjuk meg az MW2 személyében. A CoD világa kis idő alatt nagyot változott, az előzmény főgonoszából, Zakajevből nemzeti hőst faragott a propaganda, a helyébe lépő új rosszember, Makarov pedig a terroristák új generációját képviseli. Zakajevet még a jó öreg ultranacionalizmus hajtotta, Makarov ezzel szemben ideológiáktól mentes üzletember - az árucikk a halál, a vevőkör pedig nemzetközi.



Hőseink is mások, a mindenféle terrorfenyegetések gyors kezelésre létrehozott Task Force 141 színeiben Gary "Roach" Sanderson-t irányítjuk (ott lesz mellettünk Soap, az előző rész főszereplője is), a másik lényeges szereplő pedig... és ezzel máris olyan területre tévedtünk, ami mélyebbre ás a sztoriban. A spoilereket kerülni fogom, de ez megkerülhetetlen: az utolsó előtti MW2 trailer végén látott “lángoló Washington” jelenetsor valóban az Egyesült Államok invázióját takarja, és nem ez a játék végső felvonása - az USA lerohanása inkább a felvezetés. A kettes számú irányítható szereplőnk tehát egy becsületes amerikai baka, aki az anyaországot védelmezi a vér- és bosszúszomjas megszállókkal szemben. A történetmesélés frontján visszatér a korábbi epizódokban megszokott váltogatás a két (több) szereplő között. Csak a ritmus más. Ha a Modern Warfare 2 futó volna, akkor a single player kampány három fejezete lenne a futópálya. A futó nagy lendülettel indul, a megszokottnál ötven százalékkal nagyobb sebességgel nyargalja le a játék kétharmadát, a közönség ujjong, aztán az utolsó harmadban történik valami. A futó elkezd sprintelni, a Modern Warfare 2 harmadik fejezete minden túlzás nélkül letaglózó élmény, nagyjából olyasmi, mint amikor a komplett vonósszekció mellé belép az üstdob és a kórus egy szimfónia zárótételében.



Most kéne úgy beszélni a Modern Warfare 2 single kampányáról, hogy a meglepetések lelövésének elkerülése végett lényegében nem beszélek róla. Maradjunk talán a száraz tényeknél: a kampány igazi globális utazás, akciózol Afganisztánban; összetűzöl a brazil alvilággal; több részből álló kirándulást teszel orosz barátainknál; ellátogatsz Észak-Amerika több pontjára... de ez így tényleg nagyon száraz. A Modern Warfare 2 pályái viszont nagyon nem azok. Ha játszottál már a CoD sorozat bármelyik részével, tudod, hogy a mögöttük álló dizájn-filózófia egyik alappillére a játékos folyamatos lenyűgözése. Ez korábban pályánként 2-3 “emlékezetes eseményt” jelentett - ez volt régebben, az MW2 esetében ezekből úgy tíz darabbal számolhatunk missziónként, minden második sarokra jut belőlük egy. Az Infinity Ward zsenijét dicséri, hogy ezek az események a takaró alá bújó macska ügyességével simulnak bele a játékmenetbe, mindig megoldják, hogy az esemény részének, ne a tűzijáték külső, passzív szemlélőjének érezd magad. Írhatnám, hogy a Second Sun misszió elején tátva marad majd a szád, a Gulag küldetés iszonyatosan feszes bevezetője után alig várod, hogy végre meghúzd a ravaszt, hogy Washington ostroma (pláne a vége) kiüti a standionból azt a bizonyos labdát - ezekről nem olvasni kell, hanem személyesen kell átélni őket. Apropó, személyes átélés: a jó előre beharangozott járműves szakaszok jópofák, de egyelőre inkább jópofák, mint a CoD élmény meghatározó részei, ezek talán az MW2 legcsiszolatlanabb szekciói.