[Teszt] Első hetünk az Xbox Series X-szel
Eddig 92 hozzászólás
mcmacko
2020. November 21.
Saturday 21:30
Amolyan ünnepi hangulatot hoz mindig egy konzolgenerációs forduló. Talán mostanában nincs már akkora ugrás, mint a SNES-PS1 váltás idejében volt, de azért ma sem csak duma a hardveres fejlődésen alapuló konzolos megújulás. A fejlődés ívét figyelve érdemes látnunk azt is, hogy az előző generáció kicsit beintett a szokásos ügymenetnek. A 4K már rég a nappalik részévé vált - így kellett egy köztes fél-generáció, amiben a két konzolgyártó utánament a tévéfabrikálók piaci stratégiájának. A PS4 Pro kibulizta az átmeneti 4K-t, az Xbox One X pedig már majdnem natívan tudta az új képtisztasági nívót. Viszont ezzel a számítási kapacitás jelentős része arra fordult, hogy a felbontáson turbózzanak a fejlesztők, a részletesebb grafikai elemek pedig a háttérbe szorultak. A PC piacon ezt a szemléletet tipikusan a magasabb sorszámú GPU-kra bízzák ugyanazon a családon belül, konzolon viszont a felbontásra fordított félgenerációs ugrás a vizuális nívó többi elemének stagnálásához vezetett. Most itt a következő lépcsőfok, ahol a kapufás 4K talán tényleg valós 4K lesz. A 30 FPS-ből lesz 60, meg 120, ahol erre marad fejtér. A ray tracingnek köszönhetően tükör lesz az ablaküvegből meg az esős aszfaltból. És messzebbről láthatunk majd részletesebb modelleket a tájon, dúsabb fű és csodaszép shader effektusok társaságában. Az első tapasztalatok alapján viszont olyan érzésünk támadhat, hogy ismét csak félgenerációt léptünk előre…



Ez jut eszembe egy héttel az Xbox Series X kézhezvétele után. A legerősebb konzol még erősebb lett, viszont a bekapcsolás és a profil regisztrálás után pont ott vagyok, ahol Xbox One X-en abbahagytam az életet. Ugyanaz a hátterem, pöccre ugyanazokra a játékokra látok rá, csak egyik-másikon ott van már az X|S logó. Oké, valamivel gyorsabban tölt be a konzol, de XOX-en is csak altattam, nem kikapcsoltam a gépet. Az első benyomások tehát olyanok, mintha ugyanabba a számítógépbe, az oprendszer újrahúzása nélkül egy kis plusz memóriát, meg egy bikább GPU-t pattintottam volna. Persze a rendszer patent, de XOX-en sem volt vele semmi gondom. A menük gyorsan váltanak, minden reszponzív, gyors és sima, ahogy egy frissen üzembe helyezett konzoltól ez már egy generációval korábban is elvárt volt. Tegyük gyorsan hozzá: mielőtt annak agyát teleraktuk volna ápdétekkel, screenshot halmokkal, meg ki tudja hány temp mappával, amit nem is látunk a háttérben.



Mielőtt a játékélményre térnénk át, beszéljünk még kicsit a küllemről is. A gép maga nagy, de nem otrombán nagy, mondhatni minél többet van a tévé mellett, annál kisebbnek látom. Simán elfér a laposképernyő oldalában pusztán a nappali látképét tekintve. De ha például polcsugárzók vannak a televízió mellé telepítve, akkor egy mélyebb felületen elfér a gép a képernyő mögött is. Tudod, a tévé mögé szuszakolt router, NAS, Steam Link dobozka és a kötelező kábelrengeteg mellett. Ráadásul úgy, hogy ilyenkor már gyakorlatilag nem is látod a masinát. A belélegzés design eleme kifejezetten tetszetős amúgy, szóval már csak ezért sem érdemes eldugni a gépet – ez az izgalmas mozzanat teszi fel a koronát a gép külső látványára. A masina amúgy csodahalk, az egyre hűvösödő novemberi estéken a konvektorban duruzsoló fűtés zaja simán elnyomja a gép minimális neszeit. Ahogy mérnöki tapintással becsülöm, a Series X végig vállalható hőfok környékén marad, és nem, nem tudsz pingponglabdát reptetni a gép tetején (lásd lenti képünket), de még csak füstöt sem tudsz kicsiholni a zöld-setét toronyból. Érdemes azonban megfigyelni, hogy a gyorsindítóra állított gép soha nem kapcsol ki (akárcsak az Xbox One X esetében), és a ventilátor akkor is forog, amikor azt hinnénk, hogy a gép passzív üzemmódban várja az élesztő kontrollernyomást. Hogy ennek milyen hatása van a lakásunk villanyszámlájára, vagy úgy en bloc, a hosszútávon megbízható hűtési működésre, az remélhetően csak hosszú évek múltán, és nem rövid hónapokkal később válik el…



És akkor a jöjjön a lényeg, következzenek a játékok. Valószínű nem is nagyon volt olyan mainstream konzol, aminek az indulása ennyire hanyagolta volna a bevonzó exkluzívokat. Az Xbox Series X-re egyszerűen nem találtam semmi olyan programot a friss felhozatalból, ami miatt szükségét éreztem volna a gép megvásárlásának. Nem ez hajtott a „buy” gomb irányába, sokkal inkább a szakmai kíváncsiság, vagy a legfrissebb, legerősebb verzió iránti vágy. Játékok szempontjából a Halo nevét már fel sem merem hozni, ugyanakkor sehol egy Kameo, egy PGR3, egy Condemned. Nincs egy Killer Instinct, vagy egy Ryse szintű bikaság, ami demonstrálná a gép erejét. Vannak a korábbi Xbox One X-re is felhúzott címek, és azok a launch ablak környékén megjelent multiplatform játékok, amelyek megkapták a maguk ráncfelvarrott kiadását. Ez így nagyon sovány szerintem, mert számomra sem a Falconeer, sem a Dirt 5 nem tud olyan tüzet csiholni, mint a korábban említett exkluzívok. Azért persze a folytatólagos könyvtár sem semmi. Mi több, a Smart Delivery és a visszafelé kompatibilitás is egy bitang fegyvertény (mindenféle irónia nélkül), mert a korábbi könyvtár tényleg, minden trükk nélkül elérhető, és olyan sem volt még, hogy egy új konzolt eleve több száz játék lehetőségével indítsak be. És akkor a Game Pass-ról nem is beszélek, ahonnan tényleg minden, de minden MS-exkluzív cím azonnal elérhető, letölthető, mégpedig a játékok jelentős része máris X|S frissítéssel.



A konverziókról egy külön cikkben is megemlékezünk majd, de azt itt is le kell szögeznünk, hogy a régebbi címek 4K-ra, esetleg 60 FPS-re húzott verziói tényleg impresszív formát mutatnak. A kép általánosan tiszta, a 60 FPS pedig olyan folyamatosságot kínál, ami eddig sokszor csak a PC-sek kiváltsága volt. Az SSD-ről pörgő töltési idők is jelentősen finomodnak, de nem szűnnek meg! Aki azt várja, hogy egy szempillantás alatt eljutunk a játékig, az picit csalódni fog – ez csak nagyon speciális esetben áll össze. Az SSD-vel tehát kábé olyan élményt kapunk, mint amikor PC-n egy tempósabb solid state meghajtóval töltjük be a játékokat - aki erről a vonalról bír némi tapasztalattal, az nem fog nagyon meglepődni a látottakon. Persze a finom és gyors működésnél a Quick Resume is bejön a képbe. Ilyenkor a gép pillanatképet csinál a támogatott játék állásáról, és úgy váltogathatunk a futó szoftverek között, mint amikor a mobilon tekergetjük az appokat. Ez főleg akkor lesz igazán jó, ha esetleg gyerekek is használják a masinát, vagy hosszabb játékos estéken váltogatni akarunk a különböző backlogban ragadt címek között. Ez is egy konzolon újszerű, remek megoldás!



Technikai szempontból a 120 FPS intézményével és az ezzel szinkronban lévő képfrissítés jelentőségével viszont nem győztek annyira meg. Egy új LG OLED televízióra kötöttem rá a masinát, ami támogatja a gyors szinkronizációt, és bár gond nélkül futnak így a játékok, én annyira már nem láttam a különbséget mondjuk a 60-as és a 120-as érték között. Úgy sem, hogy PC fronton most is egy Alienware notin nyomulok, és volt idő, amikor igenis fontos volt a CS-ben, hogy vastagon 100 felett legyen az a fránya FPS mutató… 35 évesen a tévé elé süppedve a harmincról duplázott képfrissítéssel bőven elégedett tudok lenni, és a 120-at amolyan hifista nagyzolásnak érzem inkább, mint erős vonzalmi pontnak, vagy gyakorlati újításnak. Pláne, hogy a Dirt 5 úgy visszabutítja a képi opciókat, mintha egy XO kezdőcímet indítanánk, mikor kiválasztjuk a 120-as lehetőséget. Mindez az 55’-ös kijelzőn már nem mutat azért olyan jól. Ilyenkor tehát a simaság oltárán feláldozzuk a részleteket, és bár ez a stilizált Falconeernél nem téma, a Dirt 5-nél már kifejezetten zavart és inkább a részletgazdagabb látványvilág felé állítottam a mutatókat. A Dirt ráadásul tipikusan az a játék, aminél a penge irányításhoz nem is igazán kell a 120-as képszinkronizálás – eleve jól eltalálták az autó terelgetésének és a kontrolleres irányításnak a dinamikáját.



Apropó, kontroller! Az XSX irányítója szerintem szinte tökéletes darab, már ami a hétköznapi gaminget illeti. A 360 irányító óta tökéletesített forma kézre áll. Az analóg karok pontosak, a gombnyomások ereje pont megfelel, a D-pad szerintem az Elite irányító érzése felé vitte el a jelleget. Az is tény azonban, hogy a friss gombok kicsit hangosabbak a régi kontrollernél, tehát például alvó kisgyermek mellett jóval „kopogósabb” lesz a nagyszoba alapzaja, pláne a játék hevében… A rezgésben semmi extra nincs, itt sem szabad csodát várni. A tradicionális gamepad viszont kapott egy azonnali screenshot gombot. Ezzel az XO egyik komoly hiányosságát hidalta át a Microsoft. Egyesek komolyan kritizálják amúgy a ceruzaelemes tápot a kontrollernél, én viszont megvédem a tervezői döntést. Az évek során degradálódó akkumulátorra megoldás lehet ha azt cserélni tudjuk, és ahogy az az Xbox One esetében is történt, úgyis jönnek majd a tölthető modulok ehhez az irányítóhoz is.



Kérdőjelek voltak a fejem körül a visszafelé kompatibilitás kapcsán is. Az összes eredeti X-játékkal tudok majd játszani? Bővült a 360-as kompatibilitás listája? Ennek gyorsan a végére lehetett járni. Beraktam a Beyond Good and Evil lemezét, és pont úgy köpte ki a gép, mint ahogyan az Xbox One esetében jártam. Ugyanezt tapasztaltam az alap kiadású Ninja Gaidennel, és az amúgy Xbox 360-on visszafelé játszható Call of Chtulu-val is. Persze a Psychonauts és a Conker lemezét befogadta a gép, és online tárhelyről való installálás után tudtam játszani mindkét játékkal, valószínű pontosan ugyanúgy, mint ahogy Xbox One X-en is tettem. Persze lehet, hogy egyes címek megkapják a 4K/60/120 frissítést, de a nyilvánvalóan éles felbontás mellett egyik tesztelt cím sem tudott például szélesvásznú üzemmódban futni. A 360-as címekkel is ez a felemás helyzet áll fenn, de persze a több száz címből álló könyvtárat optimista szemüveggel is lehet szemlélni. Ráadásul a Microsoft egyesével patchelgeti ezeket a magasabb felbontás, képfrissítés lehetőségeihez, de bánt azért picit, hogy továbbra sem tudom például a Remember Me-t méltó módon, modern környezetben futtatni. Reméljük a Microsoft tervezi még a licenszelési kavarodások ellenére is bővíteni a kompatibilitási listát, mert amúgy ez tényleg bitang ütőerő tud lenni, hogy négy generációnyi játékot fed le a hardver és az oprendszer. Nyilván egyes kiadókkal nehéz megállapodni, hogy egy elöregedett licenszt, vagy egy azóta bedőlt cég mögött álló megjelenést hogy lehet ismét futtathatóvá tenni. De én a store-os értékesítés jogi lehetetlenségei mellett is simán megnyitnám pl. az originál Xbox emulátort (adott esetben patcheket is hegesztetnék az MS helyében), hogy a már megvásárolt lemezes kiadásokkal is megpróbálkozhasson a játékos. Látszik, hogy a kakaóval már az Xbox One-nál sem volt probléma.



Ahogy a cikk elején említettem, az oprendszer a jól ismert menürendszert teszi elénk, ami szerintem amúgy még mindig jól néz ki, és az ergonómia, az új bolttal kiegészülve is minőségi szintet képvisel. Sajnos a régi menürendszer azt hozza magával, hogy sem az acsikban, sem másban nincs nagy forradalom (egyelőre). Az előző generációban bevezetett statisztikákat is elengedte idő közben a Microsoft, pedig az egyik legmókásabb közösségi fogás volt – szomorúan tapasztaltam, hogy ezek a poénos apróságok nem tértek vissza, a Live rendszere viszont még úgy is talpon marad, hogy közben a fél világ az MS Teams Azure rendszerére rendeződött át itt a nagy karantén idején… Persze a letöltési időkkel vannak bajok, szinte kizárt, hogy ez ne simuljon el a következő hetekben.

Az utolsó kérdés, amit szerettem volna körbejárni, az XSX gazdasági vonatkozása. A gép 185.000 Ft környékén kapható, ami konzolos szinten elég durva első olvasatban, viszont ezért a pénzért a mai prémium GPU kategóriát talán csak alulról tudja egy PC-t építő játékos érinteni, és akkor még csak a videokártyát vásároltuk meg. Kicsit furcsa, hogy a konzolgyártók nem mertek nagyobbat álmodni, abban a korban, amikor bőven elfogadott hozzáállás mondjuk kétszázezer Forint felett költeni például egy mobiltelefonra. Persze az GDDR6 memória, a Velocity architektúrás SSD, az újgenerációs hét nanométeres technológiával készült SoC, de a saját hűtés sem kis költség a gyártónak. És nem kis flash egy olyan kütyüt a nappaliba tenni, ami azért a maga módján mégiscsak a jövőbe tekint…



A jövőbe tekint? Mindenféleképp! Az Xbox Series X egyelőre nem tudja kivillantani a foga fehérjét, mert amit látunk az legfeljebb egy újabb átmeneti időszak, egy újabb félgenerációs ugrás. Sem a belsős, sem a külsős játékok nem tudnak egyértelmű szintlépést prezentálni, és az is félő, hogy a 60/120-as beállításoknál is kompromisszumokkal találkozhatunk. További aggodalom, hogy az MS még szűk két évig átmeneti fejlesztésekben gondolkodik (ezzel, mint utólag kiderült, a konkurencia is félig-meddig így van), viszont ha akkor jön az IGAZI nextgen, akkor mire lesz elég a mostani vas? Ha az Unreal 5 techdemó szintjét hozni tudja a gép, akkor elég sokra, de erre egyelőre nem látunk példát.

Az viszont már most biztos, hogy a hi-fi élményeket kereső játékosok addig is maximális kényelemben élvezhetik a fenti pozitívumokat, és hogy a Game Pass mellett mondjuk egy óriási, átívelő katalógust tudhat magáénak bárki, aki az Xbox univerzumhoz csatlakozik! Szűkítsük hát tovább! Annak az Xbox játékosnak ajánlott a gép, akinek kötelező a legújabb, legerősebb gép birtoklása, és akinél nem kérdés, ha a hobbira néhány évente ennyi pénzt rá kell költeni. Azoknak sem rossz, akiket a Sony exkluzívjai (vagy említhetném a Nintendot is) egyszerűen nem mozgatnak, és emellett a Game Pass előfizetésével egy baromi jó ár-érték arányú szolgáltatást is kihasználhatnak.

És hogy a cikk felütésére is visszatérjek: én hogy érzem magam az első hét után? Az Xbox Series X egy kényelmes váltás volt a jól ismert infrastruktúrán belül. Egyelőre letaglózó csodát nem kaptam, de az apró élmények és finom megoldások azért igazolták a vásárlást. Várom azonban a jövőt, ami reményeim szerint zölden pulzál!

Összesen: 92 [1-50]
1 | 2
moderator sQr
Nov 30., Monday 14:42 #92
Válasz Necroman Mk2 (#91) üzenetére
Tudomásom szerint a szerkesztőségből senkit nem csábított a kisebbik masina. Ha valakihez mégis hozzávágnak egyet, akkor természetesen beszámolunk a tapasztalatokról. : ]
Twitter: sequeeer
Nov 26., Thursday 20:08 #91
Köszönöm a beszámolót! A Series S-ből is lesz majd hasonló cikk?
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
Nov 23., Monday 21:00 #90
Válasz deku82 (#89) üzenetére
Pacsi, pont így vagyunk mi is! #dadgaming
"This is our time to medicate..."
[23] deku82
Nov 23., Monday 19:33 #89
Én 360-ról váltottam Series X-re.
Vagyis Forza Horizon 1 helyett FH4.
GP előfizetve és ennyi. Mivel 2 hónapos a baba, időm úgyse lesz nagyon egyik játékra se...
Nomen est omen.
moderator sQr
Nov 23., Monday 19:08 #88
Szinte minden kapcsolódó gondolatomat remekül összefoglaltad. “Szép az új asztal, de egyelőre csak az előrelátóan félretett elemózsiát és néhány felmelegített fogást találni meg rajta.” Panaszra nagyon így sincs okom. Az áthozott operációs rendszer legalább stabil és az Xbox One X tapasztalatai gyönyörűen látszanak a Series X-en is. A jövő pedig zölden pulzál mellette! ; ]
Twitter: sequeeer
[33] Krisz576
Nov 23., Monday 15:09 #87
Válasz mcmacko (#84) üzenetére
A B7-edre emlékszem
Igazából mind a mai napig felsőkategóriás és rengeteg frissítést kapott, fényesebb is B9-nél (2017-ben pont nem volt butított a B kategória), de egy érdemleges előnye azért van a 2018-as (és későbbi) LG OLED-eknek, hogy bekerült játék módba is a HDR Tone Mapping.
Series X-en viszont pl. Valhalla-nál a panelodhoz lehet igazítani a HDR mastert, gondolom sok más új játéknál is KATT!
Sony 65ZD9 (LED), Pana 55FZ800 OLED, Pio KURO G8 (plazma), PS4 Pro, Pana UB700(UHD), Popcorn A500, Dune HD 4K Pro, Marantz CD5005(CD), Denon 2010AE(sztereó/végfok), Marantz SR7010(AVR), Quadral 570 (5.0 bi-dip.), 2db SVS SB-2000(Sub)
Nov 23., Monday 12:33 #86
Végre egy teszt ami az én tapasztalataimat is prezentálja, egy remek konzol nulla játékkal ami bemutathatná a gép képességeit. Viszont olyan bő a game pass-on lévő kínálat hogy az legalább a várakozást enyhíti egy nagy címig. A hétvégén volt szerencsém az új PS5-höz is (eredetileg ezt a gépet terveztem elsőnek de lehetetlenség a beszerzése), mikor megláttam a gépet és az új kezelőfelületet, rögtön egyértelmű volt hogy a két cég két külön irányba megy. MS az összes jelenleg támogatott gépeit egy családként értelmezi továbbra is (gondolom ezért sem változott az UI), Sony a másik oldalon egy teljesen új szférát épít ki újra magának - szerintem egyik iránnyal sincs gond, mindkét tábor bőségesen el lesz kényeztetve.
..loading, please wait..
[19] csoos
Nov 23., Monday 11:30 #85
Válasz Ghz (#19) üzenetére
En is valami hasonlot akartam irni, bar ez egy kicsit szerecsenmosdatas, mar csak azert is, mert a hajpert nem csak a felhasznalok felelosek.
PSN ID: CyberHunter "Ceux qui ont de la chance ne croient pas au hasard"
Nov 23., Monday 10:13 #84
Válasz Krisz576 (#83) üzenetére
Nem, de családon belül. Nekem B7 van.
"This is our time to medicate..."
[33] Krisz576
Nov 23., Monday 10:02 #83
Válasz mcmacko (#80) üzenetére
Ezek szerint a Tiéd? Gratula hozzá!
Sony 65ZD9 (LED), Pana 55FZ800 OLED, Pio KURO G8 (plazma), PS4 Pro, Pana UB700(UHD), Popcorn A500, Dune HD 4K Pro, Marantz CD5005(CD), Denon 2010AE(sztereó/végfok), Marantz SR7010(AVR), Quadral 570 (5.0 bi-dip.), 2db SVS SB-2000(Sub)
Nov 23., Monday 9:37 #82
Válasz Jogamer (#33) üzenetére
KATT!

Vagy nem jön.
I am such a B.A.
[7] KuCz
Nov 23., Monday 9:30 #81
Na, köszi a tesztet!

Eddig is sejtettem, de most már tuti, hogy nekem baromi felesleges megvenni az új konzolt. Kíváncsi vagyok, mikor dobnak valami olyat, hogy már én se tudjak ellenállni a vásárlásnak...
"What do you play? - Whoa... umm, Zelda... Tetris... That's kind of a big question."
Nov 23., Monday 9:16 #80
Válasz Krisz576 (#76) üzenetére
Így van, brutál jó áron is sikerült szerezni. Meglátjuk a Dirtnél a patch mit hoz majd, a Twitterem ezzel volt tele tegnap...
"This is our time to medicate..."
[27] arpi0912
Nov 23., Monday 9:14 #79
Hardver szempontból egyelőre jól összerakott gépnek tűnik, a szoftveres támogatás 1st party oldalról egyelőre gyenge. Kíváncsi vagyok mikor és milyen formában fog kijönni az a sokat hangoztatott 12 TF teljesítmény, mert eddig még a multi címeknél se látszik a gép "erőfölénye".
[1] Johann
Nov 23., Monday 7:15 #78
Majd veszek jövőre, sok helyen le lett írva de számomra semmi cím, prevgen játékokra meg itt a one. Majd amikor jönnek a valós átiratok akkor majd elmegy nyugdíjba a mostani gép de addig is jól érzi magát A személyes vélményem az hogy jó lenne series x tudású gép digital verzióban.
Simax - Jackal - Johann
[2] Dark T
Nov 23., Monday 7:03 #77
Válasz Lavitz (#72) üzenetére
En nem tudom milyen szert hasznalsz de adhatnal belole. Szeretnek en is talalkozni a jovobeli enemmel es beszelgetni vele milyen lesz a vilag 20 ev mulva.
[33] Krisz576
Nov 22., Sunday 22:59 #76
Válasz mcmacko (#74) üzenetére
Az egy teljeskörűen kompatibilis TV hozzá, nem mellesleg egy nagyon jó darab
Ezek szerint a 120FPS minimum 1440p-vel ment Dirt 5-nél. Az tényleg sajnálatos, hogy ennyire butít a játék ilyenkor, de ez nem a 120 FPS érdemeiből von le, csak így lett optimalizálva, illetve ennyit bír a gép komolyabb optimalizálás nélkül. Egyébként PS5-ön jobban néz ki a DF alapján, ki tudja miért KATT!
Azt mindenesetre túlzásnak érzem, hogy a 120 FPS amolyan hifista nagyzolás lenne, de ahol csak ilyen butítások árán megoldható, ott nem kell erőltetni nyilván.
Sony 65ZD9 (LED), Pana 55FZ800 OLED, Pio KURO G8 (plazma), PS4 Pro, Pana UB700(UHD), Popcorn A500, Dune HD 4K Pro, Marantz CD5005(CD), Denon 2010AE(sztereó/végfok), Marantz SR7010(AVR), Quadral 570 (5.0 bi-dip.), 2db SVS SB-2000(Sub)
Nov 22., Sunday 22:44 #75
És köszönöm a pozitív kommenteket. Kérem a társaságot, hogy bár tudom, ez most a console wars fő időszaka, fókuszáljunk erre a zöld méregzsákra, ne a másik gép dolgait peddzegessük!
"This is our time to medicate..."
Nov 22., Sunday 22:36 #74
Válasz Krisz576 (#67) üzenetére
LG B9.
"This is our time to medicate..."
[42] Renatto
Nov 22., Sunday 21:37 #73
Válasz fr4231 (#66) üzenetére
+1
Klipsch Reference Premiere DOLBY ATMOS 5.2.4 - Epson TW9400 4K HDR - Yamaha RX-A2080 - LG OLED65C9 - XBOX SERIES X
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 21:22 #72
Válasz Kuresz (#71) üzenetére
Akkor nem figyeltél. Pont ez a lényeg, hogy nem is kell tudnod mi fán mi terem. Mert ha csak 8k tv van a boltban? Magyarázhatsz napestig az eladónak hogy de te olyan 4k tv-t szeretnél ami így meg úgy volt pár éve. Néz rád hogy uram, most ezt hívjuk úgy hogy tv és csak ezt tudja itt megvenni. Vegyél most plazmát a boltban sok szerencsét! Pár éve még az oled is premium volt milla fölött. Mostanra beestek az árak. Így lesz ez a 8K-val is. Most premium 3 év múlva standard ennyi jöhet a következő premium.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[41] Kuresz
Nov 22., Sunday 20:30 #71
Válasz Lavitz (#58) üzenetére
Nagyon nem vagy képben a kereslettel. A vásárlók döntő többs3ge azt se tudja, hogy mi fán terem a 4k. Rá van írva oszt jovan.
Plusz a 4k azert "valtotta" a 1080-at, mert ott normál távolsagra ülve 50 collnál már látni a pixeleket. Eltűntek a keretek, kisebb lett a konstrukció -> elfért nagyobb panel is, ahol ez már feltűnt. Így a 4k egy szobába 85"-ig tokeletes. Ki fog 85" feletti tevet venni 8k-ra? Szerintem a 4k még hosszú-hosszú ideig standard lesz. A 8k meg prémium.
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
moderator Ghz
Nov 22., Sunday 19:35 #70
Válasz arsenal (#68) üzenetére
Senkit sem akarok megbántani, de mekkora egy kalap szar volt az a ps3 sok szempontból. Tényleg irtó mázlista a Sony, hogy túlélte az a launchot meg a generáció elejét. Ha nem jöttek volna rá a minőségi cuccok sehol nem lett volna az X360-hoz képest.
Xlive/psn: ghz365 http://twitter.com/Ghz365
[11] mcwolf
Nov 22., Sunday 19:17 #69
A cikk jó lett.
A kommentek meg ... Ahogy várható volt, a kommentelők 80 %- a pedig az a réteg, aki Xbox-ot bottal sem piszkàlna meg.
Valaki írta a DeS-ról , hogy mekkora vikàgmegvàltó ex, és hogy megdobja a PS nyitó exek számát. Technóban jó meg szép, de tényleg annyira rétegjàték, hogy 10-ből 8 ember a közelébe sem megy, mert nem szopatja magát vele. De persze könnyű döngetni a mellüket, hogy mekkora ex van ps-re.
Jobb megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tettem meg
[41] arsenal
Nov 22., Sunday 19:15 #68
Válasz sting (#56) üzenetére
Micsoda modern konzol volt a PS3! Kezdve a rezgés nélküli kontrollerrel, cserébe a Sixaxist pörgethetted a Killzone-ban a csapokat. Bűn lassú telepítés, kötelezően mindenhol még a demóknál. A kinézet mondjuk tényleg sci fi volt meg az árazása is, na meg a BD. Örüljön minden PS tulaj, hogy a piac beárazta és ilyen nem lesz többet.
[33] Krisz576
Nov 22., Sunday 17:54 #67
Köszönjük a cikket!
Melyik TV modellen tesztelted?
Sony 65ZD9 (LED), Pana 55FZ800 OLED, Pio KURO G8 (plazma), PS4 Pro, Pana UB700(UHD), Popcorn A500, Dune HD 4K Pro, Marantz CD5005(CD), Denon 2010AE(sztereó/végfok), Marantz SR7010(AVR), Quadral 570 (5.0 bi-dip.), 2db SVS SB-2000(Sub)
[37] fr4231
Nov 22., Sunday 17:44 #66
Szerintem egyebkent a Kinect-ben volt fantazia, legalabb adott valami egyediseget a gepnek. Mas kerdes, hogy nagyon eltoltak az egeszet, de a teljes kukazas helyett a hibak korrigalasat is meg lehetett volna probalni.
PSN: fr4231_jp
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 16:53 #65
Arra gondolok, hogy már az előző generációnál se volt semmi rizikó ahogy most sincs. Már a bejáratott és biztos dolgokra mennek mindkét gépen. PS VR is már csak szinte a végére jött. Kinect behalt és hagyták is veszni. Pedig most jöhetett volna egy javított nem gép mellé erőltetett kiadás. Másra nem volt jó de arra igen, hogy ha összejött banda táncikálni röhögni két sör és feles között.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 16:44 #64
Válasz reptai (#63) üzenetére
Nem csak amiatt lehet valami technikára azt mondani hogy standard lesz később és megelőzte a kort. Így van, a kettőből az egyik bejött! Más kérdés ha HD-DVD marad standard lehet ma már Sony is egy kiváló belsős MS studio lenne.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[8] reptai
Nov 22., Sunday 16:39 #63
Válasz Lavitz (#62) üzenetére
A "megelozte a korat" azt jelenti, hogy akkor nem ismertek fel, de a jovoben az lett a standard. Nem lett. A cell egy katasztrofa volt, gyorsan (relativ gyorsan, persze) rabarkacsoltak egy off the shelf nvidia gpu-t, aztan majd lesz valahogy - a dsp-k kapacitasa kb el is ment a gpu gyengesegeinek kompenzalasara. A bluray drive volt benne az egyetlen tartos ujitas.
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 16:34 #62
Válasz reptai (#61) üzenetére
Elbaszott de akkor még megelőzte korát a technika. Zsákutca is lett utólag. De próbálkozni kellett. Most meg kis késéssel leköveti a már kitaposott de biztosat.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[8] reptai
Nov 22., Sunday 16:09 #61
A PS3 a vilag legelbaszottabb architekturaja volt, remelem, egyik ceg sem fog kulonosebben eros hamis nosztalgiaval visszaemlekezni ra
[28] alf22
Nov 22., Sunday 16:07 #60
Válasz Ghz (#7) üzenetére
Jogos. Akkor mindkét (kurrens és nextgen) generáció elbaszott nyitánnyal indult a régiekhez képest.
Azt nem vitatom,hogy beindul majd. Ps3at is szidták (bezzeg a ps2), aztán a ps4nél ugyanaz (bezzeg a ps3), most meg a ps5nél is kijön,hogy csak jó volt ez a generáció. Csak mindkét premier olyan,hogy mehh
[36] kiső
Nov 22., Sunday 15:50 #59
Válasz Lavitz (#58) üzenetére
Le kellene venni néha a K-FPS-HDR szemcsit, és látnánk, hogy a király meztelen.
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 15:34 #58
Válasz sikesdizsolt (#57) üzenetére
Nem kell hit semmi csak egy extra.

Fullhd-nak ott volt a 3D cukormáznak. Alap fullhd se ment míg nem robbant a 3D.
4k-ra jött a hab a tortán HDR. Alap 4k se ment míg nem robbant a HDR.
8k-ra még nem jött az édesség, de elmondható nem robban míg nem jön az extrája! Sztem már évek óta ezen megy a fejlesztés hogy mi legyen az. A lényeg az elkövetkező években lesz valami rá.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
Nov 22., Sunday 14:19 #57
Válasz Lavitz (#53) üzenetére
Rèszben igazad van , de a Full Hd t a piac szedte ki, mert anno sikerült elhitetni a vásárlókkal , hogy ez annyival jobb . Ès kássuk be külföldön ahol sok helyen tènyleg 4K s adás van jobb is (lehet). Azèrt írtam zárójelben mert van egy pár kritèrium ahol a 4K ès a FullHd közti különbsèg elöjön ( pl ; kèpernyömèret, távolság a tv töl).
Viszont nem hiszem hogy ezt a 8K nál meg tudják ismètelni. Úgy èrtem , nem hiszem hogy a vásárlók látnak benne potenciált , ráadásul drágább is meg kevès rá a tènyleges prodoktum. Szóval itt szerintem a piac nem fogja kilökni a 4K t a 8K val szemben.
Szerintem a 8K nagyon sokáig egyfajta prèmium tv marad.
Kevesebbet èl a Gamer, de többet èl meg.
[30] sting
Nov 22., Sunday 13:56 #56
Az SX az maga az " Xbox élmény" a négyzeten, ha még az akciós GPU váltást is ide vesszük.
A PS5 meg a "Videófill" élményt /érzést kelti az emberben.
Megint sikerült neki az, ami már egyszer a PS3 idejében, egy ízig-vérig modern, konzol scifi, amit már a gép külseje is sugal, es akkor még nem rezzent meg a kezedben a Dualsense..
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:55 #55
Válasz Jogamer (#52) üzenetére
Nyílván a gazdasági hatásokat nem tudhatjuk pontosan. Anno a 2008-as válság is 3 évvel tolta el az új konzolok megjelenését. Azt kaptunk egy nyavajás Kinect-et 2010 végén. Most is benne van, hogy kapunk valami cirkuszi cuccot és akár újra 3D is visszajöhet tv-be mindjárt a 8k-val. Méret meglesz 75-85 teljesen más élmény a 3D mint anno a kis 46-48-as ma már kvázi monitor méreteken.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[12] oistrakh
Nov 22., Sunday 13:55 #54
Mindenesetre én pecsenye vassal, nyárson forgatva engedném a fejlesztést a 343 munkásainak mert rajtuk bukott el hogy nincs nagy exkluzív ami be lett tervezve még a doboz hátulján is a halo van...
Senkinek nem lenne egy rossz szava sem, ha jött volna a Microsoft legnagyobb címe a Halo.
Gamertag: xXOistrakhXx
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:49 #53
Válasz sikesdizsolt (#50) üzenetére
Nem a 4k nem követi sehova az árakat ahogy a fullhd se követte a 4k-t anno. Tudod mi lett? Úgy hívják hogy kivonták a forgalomból és ennyi! Maradt a 4k a polcokon. Már most kezdenek kivonni nagyon jó minőségű 4k tv-ket az újak meg majdhogy kevesebbet tudnak már mint az előző modelleik. A fullhd végén se a csúcs fullhd maradt a polcokon hanem az olcsó budget típusok. Így mégnagyobb lett a kontraszt a mellette virító 4k tv-hez képest! Ez lesz most is, butítják a 4k-t amíg beesnek a 8k-k árai kiváltva a 4k tv-ket.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[1] Jogamer
Nov 22., Sunday 13:45 #52
Válasz Lavitz (#44) üzenetére
Azzel azért legyél tisztában, hogy a 8K-nak semmi értelme 75 coll alatt normál nézési távból. Jelenleg egy 75-ös valamire való 4K TV is jóval átlag feletti árban van, és gondolom konzolhoz nem a full ócskát akarod megvenni ahol jelentősen bénább a látvány, játékos funkciók nélkül.

De ettől függetlenül is ezt a generációt 4K-ban fogják végig vinni a konzolok 6-7 éven keresztül, és ennek komoly okai vannak. A jelenlegi világgazdasági helyzetben örülhetünk, hogy ilyen komoly tudású konzolokat kaptunk 2020-ban.
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:44 #51
Válasz Kuresz (#48) üzenetére
Nézd vedd úgy, hogy most 2013-van. Konvertálom a kommented ez alapján: "A hd de akár a fullhd adás kb még a mesében létezik. Milyen keresletről beszélsz? Ha vesz 100 ember tv-t, abból jó, ha 2 játszik rajta. Ezért megy még mindig a 1080 és a 3D. Ha be is esne mondjuk 500 alá a4k, mit nézne rajta a jónép? Az előre telepített mintavideókat? Nagyon nem mostanában fog elterjedni a 4k.

Így érdekesebb igaz?

Az MS nem is rejti véka alá hogy még 2 évig támogatja az előző generációt. Nincs is ezzel gond most ha így nézzük az előző generáció is kb 2015-től indult be, ténylegesen meg 2016-tól jöttek olyan címek amik már kihasználták a gépeket. csak akkor nem volt így kijelentve jóelőre hogy mi lesz.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
Nov 22., Sunday 13:36 #50
Válasz Lavitz (#44) üzenetére
Egyrèszt ha a 8K s tv ára lejebb megy akkor a 4K s is követi.
Az az igazi butaság ha valaki a számok függvènyèben gondolkodik nem pedig a való , èszlelhetö különbsègben . Arról már ne is beszèljünk , hogy a Halo Infinity hiába volt 8K s , ha az öszkèp kèt generációs visszalèpèst mutatott .Èn pl nem tartom jó ötletnek , hogy rengeteg eröforrást ellöjenek 8K ra hogy aztán semmi másra ne maradjon kraft , mindezt azèrt hogy a Digital Foundry elemzèsèben elmagyarázhassák neked hogy ez mennyivel durvább mint 4k ban , mègha a szemed nem is lát belöle sokat.
Kevesebbet èl a Gamer, de többet èl meg.
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:35 #49
Más kérdés, hogy a tv méretben viszont szó szerint elérjük a plafont. Kimaxolták a méretet a gyártók. 75"-85" tv-ben már sok lakásban szobában nem fér el. Sztem ez a méret fog megmaradni általános tv szabvány méretnek a jövőben a háztartásokban. 16k tv még biztosan lesz. De jobb projektorok előretörése is lehetséges, talán ez fogja leváltani a mostani tv-ket és akkora képet csinálsz amekkorát akarsz vagy falad van.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[41] Kuresz
Nov 22., Sunday 13:28 #48
Válasz Lavitz (#44) üzenetére
Csak épp azt felejted ki a képletedből, hogy a tv főleg tv nezesre van. A 4k adás kb még a mesében létezik. Milyen keresletről beszélsz? Ha vesz 100 ember tv-t, abból jó, ha 2 játszik rajta. Ezért megy még mindig a 1080. Ha be is esne mondjuk 500 alá a8k, mit nézne rajta a jónép? Az előre telepített mintavideókat? Nagyon nem mostanában fog elterjedni a 8k.
"Minden multi cím exkluzív mert x-en olyan minőséget ad ami pron is elérhetetlen."
[23] Gmer81
Nov 22., Sunday 13:27 #47
Válasz Ghz (#19) üzenetére
Bőven elvárható lenne, hogy alapvető hibák nélkül induljon a gép, az hogy hónapok múlva majd kijavítják, szerintem nem megfelelő hozzáállás.Legalább a ps5 tulajok kapjanak valami kárpótlást, ps5 játékot vagy ingyen ps plusot egy darabig, mert ha következmény nélkül marad, akkor legközelebb se fogják magukat még ennyire se törni.

A Demon's Souls jól néz ki, de számomra nem akkora ugrás az eredeti élményhez képest, mint pld egy Resident evil 2. A ps3on végig vittem a DS-t, csak grafika miatt mégegyszer nem tennem meg. Ritkán vagy inkább soha nem viszek egy játékot 2szer végig, így nyilván nem én vagyok a célközönsége.
Az egyetlen cím, ami nagyon érdekelne ps5re , az az Astro's playroom. Imádtam a VRes részt. Mást viszont nem tudnék mondani.

Nem leszólni akartam a véleményed, csak az enyémet elmondani. Elhiszem, hogy óriási élmény a ps 5 neked, kívánom, hogy maradjon is ilyen.
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:25 #46
Válasz zsozsa (#43) üzenetére
Nekem a kedvem is elment a játéktól nem kicsi a különbség sajnos. Azt mondom azt a játékot kvázi kár is így kiadni, ha ennyire nem tudták tartani a mejelenést.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[1] Jogamer
Nov 22., Sunday 13:23 #45
Válasz zsozsa (#43) üzenetére
Ez a kibaszott vírushelyzet miatt van így, nameg a prevgen felhasználóbázis megtartása végett...
[67] Lavitz
Nov 22., Sunday 13:21 #44
Válasz Jogamer (#42) üzenetére
Hagyjuk ezt hogy mire vevő és mire nem vevő a nép! Ár és kínálat ennyi! Míg a 4k is millió fölött volt 2015-ben levontuk a konzekvenciát nem vevő a 4k-ra a nép! Fullhd-t tv-ket meg szaré hugyé hozzádvágták. Igen ha a 8k is beesik egy bizonyos ára alá ahogy tette anno a 4k is vevők is lesznek. Ez nem technológia függvénye hanem az árnak a szintje! Nincsenek 8k tagadók csak buta emberek. Olcsó veszem mert ezt lehet kapni a bótba kész.
Lav itz in the air ==> https://twitch.tv/lavitzintheair | Élő játék streamek!
[48] zsozsa
Nov 22., Sunday 13:16 #43
Én egyébként a leginkább a Cyberpunk-ot várom a közeljövőben, de sírva röhögős, hogy az új XSX-en is csak a kicsit turbózott prevgen verzát tudom játszani, az igazi nextgen verza csak jövőre érkezik. Addig meg nem várok vele az tuti.
Dzsézon Tetem a Transplanter
Összesen: 92 [1-50]
1 | 2