Mario egy intézmény. Olyan figura, akit a hobbink képviselőjeként a világ minden pontján ismernek, kicsik és nagyok egyaránt. A legutóbbi All-Stars rész óta majdnem három évtized telt el (!), és valahol mégsem furcsa az, hogy most a Mario 64, a Mario Sunshine és a Galaxy első része egy kollekcióban lát napvilágot. A Switch sokkal sikeresebb, mint a Wii U, így a petárdát jóval nagyobb durranással lehet a rajongók közé dobni, ráadásul a gép gond nélkül viszi mindhárom anyagot, korrekt HD felbontásokban. Az már kicsit furcsább, hogy a Nintendo miért döntött limitált digitális és fizikai forgalmazás mellett – ez a három játék ugyanis tényleg ünnepi falat így egybecsomagolva, amit mindenkinek receptre kéne felírni a mostani bús, stressztől és aggodalomtól fűtött évünkben.



Meglepetésemre a Mario 64 öregedett legrosszabbul a trióból. Utoljára DS-en játszottam az epizóddal, és akkor újra és újra elámultam azon az ötletességen, amit az első vérbeli 3D platformer játék alkotói letettek az asztalra. Mára kicsit megfáradt a játék – de az érdemek ott vannak azért. Az egész játék felépítése csodálatos, és bámulatra méltó. De kicsit laposak már ezek a korai 3D-t idéző pályák, és kicsit az irányítás és kezelés kombinációja is… hogy is mondjam, nyilván kevésbé flott, mint amivel mondjuk egy Odyssey kényeztetett minket. Mindent egybevetve, egy tartalmas és historikusan fontos epizódról beszélünk, de ezt a kalandot ma már főleg csak annak ajánlanám, aki gaming-történelemből szeretne elmaradást pótolni, vagy akit a nosztalgia késztet újrajátszásra.



Nem így a Super Mario Sunshine, amely a pozitív meglepetések netovábbja volt ebben a kollekcióban. Én sem igazán szerettem ezt a részt a maga idejében. Kicsit a játék sem tudta, hogy merre akarja vinni a franchise-t, és ma is látom a hiányosságait. Az enyhén túlbonyolított világot, a felemás pálya- és küldetésdesignt, illetve a furcsa karaktereket, akik a narrációba is visznek egy kis „weird” különcséget. Viszont ha korunk platformjáték felhozatalát nézzük, a Sunshine ma is elmenne a mostani formában, legfeljebb csak az Odyssey után lesz egyenetlen az élmény. Korunk amúgy jóra értékelt ugrabugrái mellé simán odaállhat. Sőt, ha magad is félbehagytad, vagy nem is igazán vágytad a Sunshine-t anno, most különös tekintettel fontold meg a játékban való elmélyülést. Az emlékeid festékes vizében elveszett gyémántra fogsz rátalálni. Kár, hogy a GameCube kontrollert nem támogatja az átirat. Az irányításban kicsit nyögve nyelős a bal ravasszal való célzott sprickolás, de alapvetően szokható a Joy-Conra hangolt séma.



A Galaxy-t pedig nem is kell különösebben ecsetelni. A Nintendo bátran gondolta újra Marioval a 3D platformer műfaját, és a geometria jelentését. A teret és percepciót felforgató epizód a széria egyik legkreatívabb játékaként vonult be a történelemkönyvekbe. Kicsit sajnálom, hogy a Galaxy 2 nem jött a mostani epizód mellé, de kell valamit a negyvenedik szülinapra kiadott All-Stars epizód mellé is hagyni, ez nyilvánvaló… Apropó, a játék a Joy Con mozgásérzékelését simán támogatja, még assist-játékot (Co-Star Mode) is lehet tolni a régi idők emlékére. Az irányítás ez esetben érdekes hibridként jelenik meg. Simán játszhatod handheld módban is a játékot, ahol touch mozzanatokkal célzod a csillagport az ellenfeleidre. Ha lekapod a Joy Conokat, akkor az irányítás szinte 1:1-ben a Wii-t mímeli, és teljesen frankón működik sensor bar nélkül is. Tetszik vagy sem, egyik átiratnál sem lehet irányítási sémát váltani, de úgy gondolom, hogy amit a Nintendo által kitalált vonallal nem lesz gondja senkinek sem. Bennem fel sem merült, hogy bármit is állítgatni kéne...



Mindegyik címnél elégedett voltam amúgy a technikai megoldásokkal. A Super Mario 64 elég éles a maga fél-HD mivoltában is (720p); a textúrák és az egyes spriteok is meglepően jól néznek ki nagyobb felbontásra skálázva. Főokosok már kiszaszerolták, hogy a játék mögött egy friss emulátor fut, így további N64 játékok érkezése is várható majd a Nintendo Online felületére. A Sunshine látványa parádés – simán elmegy a mai magasabb profilú indie platformerek között - még azzal együtt is, hogy egyes asseteknél egyértelműen érződik a kor. A fél-felbontáson recéző hőség-effekt nem vészes, legfeljebb a festékpacák apró térbeli felbontása lesz kiugró, az amúgy rajzfilmes stílusában kortalan összképe mellett. Számomra a Galaxy az anyaplatformján, Wii-n is elképesztő látványt nyújtott, ez pedig most is igaz megállapításnak tűnt a korábbi véleményemhez igazodva. Szinte döbbenetes belegondolni, hogy ezek a fejlesztők mit hoztak volna ki a saját Nintendo gépeikből, ha a hetedik-nyolcadik generációban a nagyobb masinák erejéhez mérhető vassal rukkol elő a kiotói óriás. Apropó a három játéknál mintha (de csak mintha) egy picivel több irányítási lag lenne, mint amihez az izommemóriám hozzászokott. A Joy-Conos irányítás nehézkesebb lenne az eredeti játékok kontroll-karakterisztikájánál? Vagy csak én lassultam le? Várom a kommentekben az észrevételeiteket…



Finom adalék, hogy a három cím OST-je külön elérhető a főmenüből. A felhasználói felület Ninty-s módon letisztult, a kezelés egyértelmű, egy gyerkőc is elboldogul a három játékkal. Minimális angoltudás nem árt mondjuk – például a Mario 64 tábláinak értelmezéséhez – mert mindhárom rész szövegesen is kommunikál a játékot tanulgató gamerekkel. A Sunshine epizódban pedig a szokatlanul részletes narráció végett lehet szükség némi angolra. A három játékot persze a legkisebbek kezébe is bátran oda lehet adni – segítsük őket, hogy ők is örömmel és felhőtlenül fedezhessék fel rajongásunk gyökereit!

Csodacsomag, rengeteg szórakozással, és időtálló, színpompás tartalommal. Mario nem csak a videojátékok legjavába nyújt betekintést, hanem elmondhatjuk, hogy Mario maga a megtestesült médium. A játékai csoportban, vagy egyesével válogatva, de büszkén képviselik a videojátékok sokszor ellentmondásos, ezesetben mégis tökéletesen átlátható és feltétel nélkül befogadható élményét. Azt az élményt, amitől a világ egy kicsit jobb hely volt a gyerekkorunkban, és amitől talán a mai önmagunk számára is egy kicsit vidámabb, reménytelibb lehet.