Ha megengedtek nekem egy óriási közhelyet, az élet a legnagyobb rendezõ. A The Complex ugyanis témaválasztásával valószínûleg sosem kaphatott volna annyi figyelmet, mint pont most, március végi megjelenésekor.
A játék kezdõ jelenetében egy délkelet-ázsiai országban elszabadul egy vírus védtelen emberek sorozatos halálát okozva. Bár világjárvány nem lesz belõle, az öt évvel késõbb folytatódó történet néhány ponton hasonlóságokat mutat a való világ történéseivel. Elnézve az eladási listákat, szerintem a kilencvenes évek eleje óta nem is nyitott ilyen jól a pénztáraknál élõszereplõs fmv-játék.
Pedig a The Complex tényleg nem akar (és végképp nem tud) többnek látszani annál, ami: másfél órán keresztül mesél egy történetet, amiben bizonyos pontokon nekünk kell meghoznunk a kritikus döntéseket, amelyek egyben elágazásként is szolgálnak a nyolc befejezés valamelyikéhez vezetõ utakon. A történet a maga egyszerû módján egyébként többé-kevésbé érdekes, a kiadó néhány évvel ezelõtti Late Shiftjéhez tudnám hasonlítani, csak annál egy fokkal jobb színészek játszanak el egy kicsivel minõségibb sztorit, kb. imdb hatpontnullás szinten. Egy londoni metrón vért hányó nõ elszállítása után a kivizsgálását vezetõ doktornõ bent ragad egy föld alatti laborban, amit egyszerre ér külsõ és belsõ támadás is - a feladat nem csak a kijutás, de a beteg ellátása és a kutatócég rejtett titkainak felfedése is lesz.
A játékban feltûnõ összes szereplõvel ápolt viszonyunkat megtekinthetjük egy százalékos skálán, ez amolyan szimpátia-index, de közben az fõszereplõ személyiségének alakulását is szemmel követhetjük öt paraméter formájában (pl. mennyire nyitott vagy neurotikus), ezek a döntéseinktõl függõen alakulnak. Persze ez igazából nem befolyásol semmit a paramétertér, nem jelennek meg tõle más döntési opciók, ellenkezõleg: ez a döntések következményeinek számszerû leképezése, ami az érdekesség-faktoron kívül semmit nem tesz hozzá a játékhoz.
Mint ahogy egy olyan elem sincsen a Complexben, amit ne láthattunk volna akár évtizedekkel ezelõtt, igazából nem tesz hozzá semmit a zsánerhez, csupán el akar mesélni egy történetet nyolc különbözõ végkifejlettel, már ha valakinek van türelme ennyiszer végigülni (részben) ugyanazokat a jeleneteket (összesen nagyjából 125 döntési pont van, amibõl kb. 80 minden egyes végigjátszásnál vissza fog köszönni). Ennek ellenére a kimondottan jól belõtt árcímke és a hamisítatlan guilty pleasure ígérete simán elegendõ lehet. Pláne, ha valaki a mai idõkben inkább a laborok hamis biztonságát választva szeretne halálos vírusokkal foglalkozni. Ha film lenne (jó, igazából most is majdnem az), egészen biztosan az “egyszer nézhetõ” jelzõvel illetné legtöbbünk.
The Complex | Platform: Nintendo Switch, PlayStation 4 (tesztelt), Xbox One, Steam, macOS
| Ár: 4000 HUF | Kiadó: Wales Interactive | Fejlesztõ: Good Gate Media, Little Jade Productions | Megjelenés: 2020 március 31.
Lehet azt is csinálni, amit a Disaster Report csinált (évekkel elhalasztották a játékot talán Fukushima miatt), de azt gondolom ebben a helyzetben ez az üzleti viselkedés a ritkább.
Ez az igazi vírusmarketing. Szerintem a RE3-nak is jól jött, ahogy a TLoU Part II-nek is jól jött volna, ha nem tolják el a megjelenését pont a vírus miatt. KATT! Minden játék szerepjáték
Igen, az elsõ negyed óra sztorifelütése erõsen hasonlít, utána teljesen más vonalon megy ez a történet.
Ettõl függetlenül a marktingkommunikációban meglovagolták a "vírust" - ki ne tette volna...
Én nem nagyon érzékeltem különösebb áthallást a játék sztorija és az aktuális helyzet között. Vírus-vírus, de kb. ennyiben ki is merültek a hasonlóságok.
Kicsit SPOILER (már ha egyáltalán érdekel valakit):
Ez inkább amolyan kamaradráma-jellegû cucc, kevés szereplõvel. A külvilág reakciója is csak annyi, hogy a helyszínen tartózkodó emberek (érthetõ okokból) megijednek, amikor valaki vért hány a metrón és az errõl készült felvétel miatt esik a cég részvényárfolyama. Nincs karantén (csak a laborban) és senki nem kezd pánikszerûen WC papírt felhalmozni.
.
.
.
Amúgy tényleg nem rossz cucc. Tegnap "végigjátszattam" a feleségemmel is és tetszett neki, ami fura, tekintve hogy pl. a Telltale sorozataival pont a kvázi-film jellegük miatt képtelen jól szórakozni ("ezekben túl sokat pofáznak"). Ketten együtt nagyjából az elérhetõ jelenetek felét láttuk és két (ugyan nem gyökeresen) eltérõ végkifejletet, szóval az említett játékoknál azért némileg nagyobb benne a variáció (még ha nyilván sok is az átfedés, a minimálisan eltérõ jelenetek és a látszat-döntések). Minden játék szerepjáték
Azért ahhoz már mekkora "mázli" kell, hogy pont egy ilyen témájú játékot fejlesszen valaki egy világjárványt megelõzõen. "Élõ gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengerébõl született!"
Megvettem, végigjátszottam (pontosabban néztem) egyszer, egész jó volt. Maholnap leültetem elé a feleségemet is kísérleti jelleggel, megnézni õ hogyan dönt. Valószínûleg nem fogom együltõ helyemben többször egymás után lepörgetni, de idõrõl-idõre jó lesz visszatérni hozzá. Gyakorlatilag két mozijegy áráért vettem egy olyan filmet, ami minden megnézéssel egy kicsit mást ad. Ennyiért szerintem simán megérte, még ha tényleg nem is nyújt semmi forradalmit sem interaktív film fronton, sem történet terén. Ahogy írtad, guilty pleasure. Minden játék szerepjáték
KATT!
786 | 
