Nehéz helyzetben találom magam, amikor a Mutazione-ról kell véleményt alkotnom; egyfajta kettõsség jellemzi mind a játékot, mind a bennem kialakult képet róla. „Érdekesnek tûnik“ volt a válaszom Mackó kérdésére, mikor a Die Gute Fabrik / Akupara reménységére rábólintottam. Az elsõ pár óra viszont nagyon lassan telt vele, hogy aztán a végére, ha nem is megszerettem, de kicsit közelebbinek érzem a kedves kis mutáns-szappanoperát. Hat-hét órányi csatangolás, bámészkodás, temérdek párbeszéd és furaságokkal tarkított kertészkedés után, a Mutazione továbbra is érdekes. ...nek tûnik.
Fõhõsünk neve Kai, aki édesanyjával és kistestvérével éldegél az emberek lakta földrészen. A bolygót régebben egy meteorbecsapódás súlytotta, elpusztítva az emberiség nagy részét. Ekkor jött létre a sziget is, ahol számtalan különleges növény és állat (és egyéb létforma) fejlõdött ki: Mutazione. A kislány nagyapja, Nonno, egy csapat tudóssal és kutatóval együtt az ottani flóra és fauna tanulmányozása érdekében hagyta hátra addigi életét és családját. Levelet kapnak azonban a mutáns-szigeten letelepedett nagyapó gondviselõjétõl: idõs rokonuk nagyon beteg, valószínûleg már nem sok van hátra az elkerülhetetlenig. Kai felkerekedik hát, hogy meglátogassa õt, halászhajón szelve át a vizeket annak morcos kapitányával együtt. S bár a kapitány (Graubert) faragatlan, modortalan, sokszor a fejedet fogod, annyira, megérkezvén a sziget minden lakója egytõl egyig kedves, elõzékeny és jószívû. Aztán, ahogy jobban megismered õket, gubancos kapcsolataikat egymással és környezetükkel, méginkább közel kerülnek hozzád - itt nincsen fõgonosz varázsló, vagy áskálódó titkos társaság. Ez egy nyugalmas, kedves kis életkép, középpontban az emberi természet sokszínûségével, még ha többnyire a szörny rt. kavalkádjának elõadásában is.
Kezdem ott, ahol a program maga: a látványvilág, a grafika stílusa mûvészi, bár nem túl egyedi és nem túl aprólékos. Úgy érzem magam, mintha egy, az ezredfordulón még bámulatosnak ható flash-játékkal szórakoznék, és ezt a benyomást az irányítás sutasága is aláhúzza. Színes, elnagyolt alakzatokkal operál a program a környezet és a karakterek esetében is - mintha egy megelevenedett mesekönyvbe keveredtem volna, olyanba, amit a fiatalabb gyerkõcöknek alkottak, hogy õk is könnyebben lerajzolhassák kedvenceiket. Ezzel kontrasztban áll viszont a történet, és annak nyelvezete, így ez a célcsoport kiesik a kosárból. Nekik, ha nagyjából meg is értik a szorongásokkal és melankóliával bõven átitatott sztorit, sokszor talán még kicsit ijesztõ, máskor meg egyenesen értelmezhetetlen jelenetek követik egymást. De sebaj, tegyem magam túl a vizualitáson, evezzek inkább a gameplay vizeire!
Kalandjátékról lévén szó, a Mutazione ezen része már-már funkcionális. Fõszereplõnk irányítása egyszerû, bár nem nagyszerû, néha beakadunk a tereptárgyakba, van, hogy zsákutcába futunk, ahonnan vissza kell csalinkáznunk a helyes útra (csak úgy röpködnek a metaforák!) - többedszerre is. A pályatervezés persze nincs túlbonyolítva, gyökereibõl adódóan „képernyõkre“ osztott egyhetes tartózkodásunk helyszíne. Ezeken elszórva találjuk a gyûjtögethetõ dolgokat (gyk. magvakat, virágokat), illetve a többi karaktert, akikkel szóba elegyedhetünk. Szeretnék írni a szerteágazó, izgalmas és terjedelmes narratíváról, ám sajnos nem tudok; pár céltalan, csupán a szereplõk közti viszonyokat színesítõ huroktól eltekintve a történet szögegyenes, pár vadhajtást lenyesve róla pontosan ugyanoda lyukadnánk ki, ahova az írók terelnek minket. Egy gombnyomásra elõkerül a játék menürendszere, ahol balra-jobbra lapozgathatunk a fõ csoportok (térkép, tárgymaglista, beállítások stb.) között, elsõként a naplónkat mutatva. A napló fontos eszközünk a játék során, ez nyilvánvaló, szépen megmondja, mi a következõ lépés, mit kell tennünk, kivel kell beszélnünk ahhoz, hogy elõrelendítsük az idõ fogaskerekeit. Még érkezésünk napján kapunk a könyvtárostól (Yoké) egy füveskönyvet, amit átpörgetve arra a megállapításra jutottam, hogy az írók tetemes idõt és energiát öltek ennek létrehozásába, jobbára feleslegesen. Mert nem lesz szükségünk rá, a növények ültetésénél mindent tisztán és érthetõen mutat a program, a valóságban nem létezõ flórát pedig pazarlás memorizálni. A térkép nagyjából jó kapaszkodót jelent még eleinte, a késõbbiekben viszont ez is csak dísznek van, nincs aktív jelölés rajta, mi sem firkálhatjuk össze és nem is érdemes. És körülbelül ennyi.
Várjunk csak egy percet, magvak? Kertészkedés? Hamar kiderül, mivel segíthetjük Nonno reménybeli felépülését: át kell vennünk a tõle a szigeten található kertek gondozásának terhét. Hét különbözõ kertünk lesz a játék során, mindbe más-más hangulatot kedvelõ növényeket ültetve biztosíthatjuk a sziget változatos flórájának fennmaradását. A típusokat jelzi a képernyõ bal oldalán a játék, érdemes mindent a megfelelõ helyre ültetni, ahol a legnagyobb példányokká nõhetnek. És ez még nem minden, varázspaszulyt megszégyenítõ növekedésüket Kai nagyapja dobjának megszólaltatásával, a megfelelõ hangulatú dallamot kiválasztva, pár perc múlva ki sem látunk a dudvából. Nem bonyolult, ne aggódjatok, a játék során minden a megfelelõ idõpontban kerül birtokunkba (magvak, dallam, az adott növénynek való talaj), tényleg egyszerû dolgunk van. Koncentrálhatunk tehát a történésekre!
Tung, a nagydarab rakodó, aki szabadidejében hajót épít és esténként olasz szappanoperát néz a tévében (és alig ért belõle valamit, csak következtet), egy az egyben akár mi magunk is lehetnénk, hiszen mi is szappanoperát nézünk. Mintha a szomszédok egy epizódját bámulnánk fél szemmel az aznapi hajtás után kicsit kábán, kényelmesen belesüppedve a kanapéba, az esti nasit ölünkben tartva. Nem akarom lelõni a Mutazione fordulatait, bájos kis történet ez az elfogadásról, a lemondásról és az igazán fontos dolgok elõtérbe helyezésérõl, noha egy kicsit túlontúl is lassú, néhol kicsit szájbarágós mondanivalóval, ráérõs bóklászással. Rátesz egy lapáttal a játék zenei aláfestése is, remekül kiegészíti a kicsit melankólikus, lassú folyású sztorit - sajnos nem túl emlékezetes alkotás, még azzal együtt sem, hogy Miu (a macskalány/lény) vackában mindig dübörög a punk rock. Jut eszembe, egy ponton koncertet ad a helybéli banda, olyan hirtelen éles váltás volt, hogy nem gyõztem a hangerõ levételéhez kapni. A program 99 százaléka azonban olyan muzsikával operál, ami feledhetõ, a hiánya viszont feltûnne.
Összefoglalva: a Mutazione valóban érdekes játék, kicsit érzelmes, ám elég rövid. A hangulata jó, viszont mindig olyan érzésem volt tõle, hogy még aluszékonyabbá tesz egy munkanap után - nem biztos, hogy ez negatívum! A kertek beültetése (nevezzük ezt minijátéknak) egyszeri móka, ha sikeresen megvagy az egyikkel, többé a közelébe sem kell menni, jöhet a következõ. Ha már narratív kalandjátéknak hívják, a sztori lehetne szerteágazóbb, itt sajnos ez nincs jelen. A grafika nagyon minimalista, még az animációk is darabosabbak a kelleténél, ezzel együtt rendben van, elfogadható, illetve ízlés dolga. Alapvetõen pozitív, az átlagosnál jobb produktum a Die Gute Fabrik munkája, de ennél nem több. Pár hónap múlva sajnos már nem fogunk emlékezni rá.
Tempójából, stílusából fakadóan tipikus karácsonyi-januári játék. Tuti letolom majd, mert nagyon szeretem az efféle narratív kalandokat. "This is our time to medicate..."
0 | 
...ami gáma bugzik, az láma efix marad...