A Spider-Man története mindenképpen méltó egy valódi képregényadaptációhoz, hiszen nem pusztán hitelesen adta vissza a már ismert (vagy éppen kevésbé ismert) karaktereket, de egyúttal a tipikusan füzetekbe illő szituációkat sem kellett nélkülöznünk. Emellett a már elhíresült erő és felelősség kérdésköre is ott lapult a sztori végén. Erre igyekezett méltóképpen reflektálni a The City That Never Sleeps, melynek indulása kicsit épít az alapjáték egyik mellékes tevékenységére, ugyanakkor teljesen el is különül tőle, így aki csak a történet fonalát göngyölítette fel, az is bátran belevághat.



A legújabb kálváriában fonálcsüngő hősünk életében egy ismerős hölgy tűnik fel a színen, vele együtt pedig nem várt bonyodalmak egész sokasága. Az első epizód ugyan Black Cat-et állítja a középpontba, hamar kiderül, hogy az első körben a színfalak mögött megbújó, majd a második részben már komolyabb figyelmet kapó Hammerhead a sztori igazi központi figurája. Ő ugyanis az a karakter, aki a fő történeti szál elején elpaterolt Wilson Fisk helyére kíván lépni és a teljes alvilágot a maga keze alá hajtani. Ehhez kezdetben a mestertolvaj segítségére támaszkodik, majd amikor a terve kudarcba fullad, az alapjáték során statisztaszerepet kapó Silver Sable katonai erejére kezd építeni.



A három részre osztott kiegészítő története kellően hullámzó, érzésem szerint a közepére kicsit le is ült, a végére azonban kellőképpen magára talál és ízig-vérig Pókemberes pillanatokkal van tele. Természetesen ezúttal is számíthatunk mellékes tennivalókra, amik talán kicsit kiegyensúlyozatlanul kerültek megvalósításra. Ha valaki már az alapjátékban is rosszul volt a véletlenül előforduló bűntények sokaságától, az most sem fog örülni, mivel ismét lesz hozzájuk szerencsénk. Rajtuk kívül az alapjátékban csak épphogy feltűnő Screwball és az ő speciális kihívásai kapják a főszerepet (bár ne tennék, magasan a legidegesítőbb elemei a játéknak), valamint néhány új rosszfiú bázis kitakarítása vár ránk. A legjobbat a végére hagytam, ami nem más, mint egy-egy rövid mellékküldetés-sorozat, melyek ugyan a tipikus A-ból B-be történő rohangálást tűzik ki célul, jó kiegészítést adnak az éppen aktuális történeti szelethez.



Az alapok tehát adottak voltak, a kérdés inkább az, megéri-e beszerezni az extra adalékként szolgáló történeti szálat? Nos, amennyiben az alapjáték bizonyos karatereit elnagyoltnak és üresnek tartottad (elsősorban rád gondolok Silver Sable), akkor mindenképpen, hiszen a The City That Never Sleeps pont rájuk fókuszálja a nézőpontot, így végre kicsit jobban is megismerhetjük őket. Ha untad a mellékes teendőket, akkor óvatosan érdemes közelíteni hozzá, hiszen bár kevesebbet tartogat ugyan, azért mindhárom epizód jelentősen felkészült belőlük - igaz, szerencsére jóval kevesebb számban. Ha pedig a stáblista körüli jelenetekben felbukkanó cliffhangerek nem voltak elegek, akkor egyértelműen hiba kihagyni, hiszen az eseményeket lezáró Silver Lining egyből két új okot ad rá, hogy a folytatást várjuk, de a Heistben elindított apró családi szál is remélhetőleg komolyabban kibontásra kerül egy estleges második részben.

Egy szó, mint száz, a The City That Never Sleeps pontosan azt adja, amit az Insomniac az alapjátékban is elénk tárt, csak némileg kompaktabb formában. Képregénybe illő történet, ami a vége felé nem rest megidézni a legjobb Spider-Man párbeszédek és pillanatok hangulatát, mindezt megfejelve kellő mennyiségű mellékes elfoglaltsággal, ami nemcsak a korábban lógva hagyott karakterekkel kezd kicsivel többet, de egyben egy még nagyszabásúbb folytatást is igyekszik felvezetni.