A Harc végén
Kapcsolódó játék: Halo 3 (x360)
Eddig 157 hozzászólás
drag
2007. October 28.
Sunday 15:00
I KNOW YOU

A Halo 3 több, mint egy játék. A Bungie blockbuster FPS-e mindenkinek mást és mást jelent: valakinek egy felejthetetlen single player élményt, valakinek pedig több száz órányi multiplayer szórakozást. Ami biztos, az az, hogy szó nélkül senki sem képes elmenni mellette, a Halo 3 ugyanis túllépett egy olyan határt, amit ezidáig csak nagyon kevesen tudtak abszolválni - a videójáték-történelem egyik igazi, élő mérföldkövéről beszélünk.

YOUR PAST

Hogy mitől olyan egyedi a Halo 3? Netán a többmilliós, sokak számára irigylésre méltó eladásoktól? Nem teljesen: a franchise korábban is minden idők legsikeresebb darabjai közé tartozott, és a harmadik rész megjelenésével is csupán saját magától kellett átvennie a trónt (még ha nem is a legtöbb eladott példányért járót), így az óriási bevételek minden bizonnyal senkinek sem okoztak túlságosan nagy meglepetést - főleg nem egy, a szoftvereladások terén már korábban is remekül teljesítő konzol esetében. Sőt, lényegi változások tulajdonképpen nem is történtek: egy monumentális trilógia befejező darabjáról van szó, ami teljes egészében előzményeire, és így önmagára építkezik, mégis van a Halo 3-ban valami, ami kiemeli őt a tömegből, sőt, az első két epizód közül is.

YOUR FUTURE

És bár a harc elviekben véget, valamint a Bungie függetlenné válása is hatalmas meglepetésként söpört végig a játékos társadalmon, mégsem valószínű, hogy Master Chief karrierje csúcsán akasztja szögre zölden csillogó sisakját. Sőt: a Halo a történtek ismeretében nyugodtan bejelentkezhetne a minden idők legnagyobb videójáték-franchise-ja címért, a Microsoft kezében ugyanis most már egy olyasvalami van, ami csurig töltve van potenciállal, és óriási lehetőségek rejlenek benne, a jövőbe tekintve pedig nagy úgy tűnik, hogy ezek bizony nem is maradnak kihasználatlanul, és ismételten világokat fog majd megmozgatni az utolsó spártai hős - és nem csak egy milliók által favorizált, a konzolok terén példátlanul népszerű online komponens miatt.

BELIEVE

A Halo a harmadik résszel túllépett saját magán, és újraértelmezte a hype fogalmát. Nem csak hogy minden idők egyik leggyorsabban fogyó játéka lett, és rekordszámú premiernapi bevételt hozott, de képes volt olyan játékosokat is meggyőzni - saját meglepődésükre -, akik korábban nem látták meg azt a valamit a sorozat korábbi epizódjaiban, és inkább valami mást preferáltak helyette - nincs mese, a Halo 3 egyszerűen ellenállhatatlannak bizonyult. Mind közül a legnagyobb erénye pedig az, hogy mindezt egy átalakulni látszó konzolos szcénában sikerült megcsinálnia. Manapság - amikor a konzolgyártóknak sokáig alapvetőnek látszó standardok megváltozásával, és egy teljesen új játékos réteggel kell szembenézniük - sokan elkönyvelték már magukban, hogy a videójátékok világa ismételten elér egy komoly fordulóponthoz, és hogy hamarosan olyan változások lépnek érvénybe, amit a legtöbben nem fogadnak majd kitörő örömmel. Master Chief azonban jött, látott és győzött: megmutatta, hogy nem csak az egyszeri tömegeket megcélzó hardvereké a jövő, és hogy a "másik oldal" is képes világszintű, akár a piacon kívüli témává is válni, kitermelni egy minden bizonnyal még évekig élő legendát. Mert a Halo 3 több, mint egy játék. A Halo 3 a hardcore diadala a casual felett.

Összesen: 157 [1-50]
1 | 2 | 3 | 4
[20] kakasu
Feb 28., Sunday 0:26 #157
Pc-re
Nov 12., Monday 19:54 #156
az biztos ez több mint a többi
This is the way the world ends
[40] BW
Nov 04., Sunday 16:57 #155
Válasz RolEnD_ (#149) üzenetére
Egyetértek veled. Szerintem sem több, akkor sem, ha a legenda (mag a harc) befejezése.
And cousin... business is a-boomin'.
[1] IMP
Nov 04., Sunday 14:57 #154
Én a Talin játszottam vele és le a kalappal!!!!
[3] náti
Nov 03., Saturday 18:05 #153
....én nem értem a HALO3 mizériát, bár megvan nekem is....de az elmúlt 2 hétben a Half life 2 (mármint Orange Box) ki sem jött a gépemből...
One good thing about music, when it hits you feel no pain...
[24] maccc
Nov 03., Saturday 17:14 #152
volt szerencsém kiprobálni a gamet,és természetesen hozta amit hoznia kellet,az idei év talán legjobb fps-e sztem.ezt azonkívül jegyzem meg ,hogy nem vagyok halo fan.
LiveID: svenike92 PSN ID: Svenike92
[38] playmore
Nov 03., Saturday 13:03 #151
Válasz JedaY (#150) üzenetére
Nincsen itt semmilyen csata. Mindenki azt hiszi, hogy igaza van és azt szajkózza.
Cheers, love! The cavalry's here!
[8] JedaY
Nov 03., Saturday 1:13 #150
óóó... úgy látom itt véres csaták vannak:
szubjektív vs. objektív
ps3 vs. x360
hardcore vs. casual
Halo fanok vs. Halo gyűlölők
heves vérmérsékletűek vs. nyugodt megfontoltak
stb. vs stb.
"I Believe in No God, No invisible Man in the Sky..." / XBL: SipiThomy / PSN: WauldenStembo
[26] RolEnD_
Nov 01., Thursday 13:56 #149
Ez egy mesterien megfogalmazott, igényes és olvasmányos cikk. Aminek semmi értelme. De ettől még jó. Ha nem a mondanivalóját nézem, megérte elolvasni. Bár az én "rajongásom" ennyire nem erős...
Ez egy nagyon jó játék, az egyik legjobb multival. Ennyi. De ennél nem több.
[24] stimpy.
Nov 01., Thursday 8:42 #148
Válasz bobi64 (#147) üzenetére
A halo 1 elmegy?csak 1-el megy? az nem sok.
Thru the darkness of Future Past the magician longs to see one chants out between two worlds Fire - walk with me.I'll catch you with my deathbag!You may think i'm gone insane.But i promise:I WILL KILL AGAIN!!
[5] bobi64
Nov 01., Thursday 5:12 #147
halo 1 elmegy, a nyílt terepes pályák jók, könyvtáeros a legjobb, halo 2 szép és változatos, a nyiszogó gyerekhangú hülye idegenek tök gázok.
Minden féltett dolognál jobban ?rizd meg a te szíved...
[9] QInfo
Oct 31., Wednesday 14:17 #146
ŐŐŐ... hm... nem vogyok elég okos, hogy egy ilyen fontos vitába beszálljak...
A Halo3-at mindenképp megnézném, csak egyszerűen nincs pénzem erre most. A régi X még megy és sok adósságom van arra is. De a H1-2 bejött.
Ennyi.
[3] Dinix
Oct 31., Wednesday 10:57 #145
Válasz WarAdmir4L (#144) üzenetére
hát te aztán ultra szuper menő lehetsz még hostess is kísér.... wáóóów
Az evolúció akkor áll le, ha a hülyeség megsz?nik halálosnak lenni.
[20] WarAdmir4L
Oct 31., Wednesday 9:41 #144
Válasz Marcangoló (#143) üzenetére
Hat abbol nem elne meg a bolt foleg hogy nekem csak az also kategorias termekeire van jogosultsagom, csak meghivassal lehet ott vasarolni annyit mondhatok Kepzeld vasarlas soran vegig kiser egy nagyon kedves hostes!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
Oct 31., Wednesday 9:18 #143
Válasz WarAdmir4L (#136) üzenetére
A lényegre nem válaszoltál. Mert szted csak te tudsz ott "shoppingolni"?
"Is this real or is this just a ride?"
[20] WarAdmir4L
Oct 31., Wednesday 7:55 #142
"A szobalányt meg azért nem kérem, mert én olyan vagyok, hogy nőnek én semmiért nem fizetek, ez nálam elv!" En peldaul ha meghivom egy lanyt vacsorara vagy operaba akkor en fizetek De azert tamogatom az elveidet!!! A szoba lany meg ugyis kap rendes fizetest nem kell kolon kifizetni
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[5] old
Oct 31., Wednesday 7:12 #141
"Nem csak hogy minden idők egyik leggyorsabban fogyó játéka lett, és rekordszámú premiernapi bevételt hozott, de képes volt olyan játékosokat is meggyőzni - saját meglepődésükre -, akik valószínűleg adakoztak Izaura kiszabadításáért, elhitték hogy a pókember 3 a filmtörténet egyik legnagyobb alkotása, hogy a mekis sültkrumpli 17 létfontosságú vitamint és 45 nyomelemet tartalmaz és még hisznek a gamespot és a hasonszőrű site-ok kritikusainak."
[20] ink
Oct 30., Tuesday 23:58 #140
Válasz theSickness (#105) üzenetére
Valaszod koszonom, igy mar ertheto, ami elso blikkre nem volt az. Szamomra pozitiv, hogy nem szemelyeskedtel, ami nem mondhato el mindenkirol. De hat nem vagyunk egyformak. Szerencsere.
Gamertag: dirtyfredHUN PSN ID: FREDhun
[2] NEXUS6
Oct 30., Tuesday 23:15 #139
Válasz WarAdmir4L (#138) üzenetére
Na akkor a pénzt csak költsed rendesen, azért van az!
A szobalányt meg azért nem kérem, mert én olyan vagyok, hogy nőnek én semmiért nem fizetek, ez nálam elv!
Persze egy szoba lány nálam is van, reggel felkelnek oszt rakom ki őket a sztráda mellé a földre, aztán este meg hozzák a pénzt szépen, ez a dolguk.
Nálunk keményen megdolgoznak érte, de ezek a jányok nagyon jól csinyálják.

Amúgy nem azért írom, csak szólok amíg itt magunk közt vagyunk, hogy nem Blue-ray, mert ilyen néven nem lehetett bejegyeztetni a szabadalmat, hanem csak simán Blu-ray, e betű nélkül. Ha megnézed a PS3 oldalát, ahol rá van írva, hogy milyen formátumokat támogat, akkor ott is látod!
You and I, we are one. We are versions of the same - Screaming in digital
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 22:26 #138
Válasz NEXUS6 (#137) üzenetére
En inkabb a szoba lanyt kernem a helyedben, en foglalkozok csak a penz koltesevel mert mar jon magatol
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[2] NEXUS6
Oct 30., Tuesday 22:13 #137
Válasz WarAdmir4L (#135) üzenetére
Bakker, asztem az ilyen kögazdag csókák nem érnek rá szórakozni, pl. itt a fórumon, merhogy egésznap csak a pénztet hajcsák.

Nahát még kertészed is van! Azannya! Nem akarod kölcsön adni? Naaa csak egy kicsit!
You and I, we are one. We are versions of the same - Screaming in digital
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 21:59 #136
Válasz Marcangoló (#134) üzenetére
Hol veszem? Tudod ha valaki bemegy egy ferrari szalonba es megkerdezi mennyibe kerul annak nincs ra penze
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 21:56 #135
Igazad van BD meghajto van benne de en a Blue-ray(ezek szerint csak en nevezem oket BR-lemezeknek bar csak 3 van belule igerem megjegyzem) lemezek lejatszasa miatt vettem ugy hogy nem irtam "nagy"hulyeseget. A telefonod tan a kerteszemet erdekli mert kepzeld olyanom is van A telefont egy autohoz adtak ne egyen az irigyseg!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
Oct 30., Tuesday 21:42 #134
Válasz WarAdmir4L (#133) üzenetére
Hol veszed? Én is ott akarok vásárolni.
"Is this real or is this just a ride?"
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 21:40 #133
Válasz stimpy. (#132) üzenetére
Ugyis minden cuccom sony ahol en veszem a dolgaimat ott egy sima DVDplayer annyiba kerul!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[24] stimpy.
Oct 30., Tuesday 21:36 #132
Válasz WarAdmir4L (#122) üzenetére
De tényleg nem lett volna elég akkor megvenni,ha már lesz rá olyan,ami érdekel is?Az idő múlásával amúgy is csak az ólcsósság lehetősége növekszik.
Thru the darkness of Future Past the magician longs to see one chants out between two worlds Fire - walk with me.I'll catch you with my deathbag!You may think i'm gone insane.But i promise:I WILL KILL AGAIN!!
[2] NEXUS6
Oct 30., Tuesday 21:03 #131
Válasz WarAdmir4L (#122) üzenetére
Höhöhö...

Hát te az az embör vagy ezexerint, aki télleg a könyvespolcra vette a PS-t, mer hogy szép a dizányja. Azon is gondolxom mi lehet az a BR, mert a PS-ben csak BD meghajtó van!

Szal szerintem elég gyikság megvenni valamit aztán nem is használni.

Amúgy te figyusz, amúgy nem akarod elcserélni a telcsidet az enyimmel, veszek rá valami csilivili előlapot 32 kabátos gyámánttal meg ilyenek, köl vagy nem köl?
You and I, we are one. We are versions of the same - Screaming in digital
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 20:18 #130
Válasz Project1083 (#127) üzenetére
Azert sem
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[24] stimpy.
Oct 30., Tuesday 19:34 #129
Válasz old (#121) üzenetére
Legalább valaki érti.
Thru the darkness of Future Past the magician longs to see one chants out between two worlds Fire - walk with me.I'll catch you with my deathbag!You may think i'm gone insane.But i promise:I WILL KILL AGAIN!!
[24] stimpy.
Oct 30., Tuesday 19:32 #128
Válasz bixiboy (#119) üzenetére
Nálam nem így müködnek a dolgok.FDelőlem az egész világ megkergülhet csak azért nem fogok én is.
Thru the darkness of Future Past the magician longs to see one chants out between two worlds Fire - walk with me.I'll catch you with my deathbag!You may think i'm gone insane.But i promise:I WILL KILL AGAIN!!
Oct 30., Tuesday 18:03 #127
Válasz WarAdmir4L (#126) üzenetére
Nincs hat.Folosleges olyan jatekokra mint a Ratchet,Assasins Creed,COD4,Uncharted,GT Prolouge szavakat pazarolni ezek mind erdektelen szemetek. Persze amint 360ra erkeznek majd akkor kituno alkotasok lesznek es beszelhetunk roluk.
You wanna waste my time? Okay. I call my lawyer. He's the best lawyer in Miami.He's such a good lawyer, that by tomorrow morning, you gonna be working in Alaska.So dress warm bitch.Still NOT B.A.N.N.E.D Gamertag:project1083
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 17:24 #126
Na vegre visszatertunk a temahoz, ami biztos meg nincs PS3ra olyan jatek melyikrol erdemes lenne beszelni ez teny, mert azt irtam nem hogy egyaltalan nincs. Nevess sokat az egeszseges A profilomban az van mire buszke vagyok a PS3umra meg nincs miert(rohog mint allat)!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
Oct 30., Tuesday 16:37 #125
Válasz WarAdmir4L (#122) üzenetére
Isten?LOL.Hazudnek ha aztmondanam hogy ezen nem rohogtem jot. Es hogy jon ide a telefonod?Meg egyebkent kit erdekel hogy mennyibe kerult? Beszelsz ossze vissza. Szoval vettel egy ps3at es levetted a profilodbol ,mert szerinted nem eri meg.Egeszsegedre.Engem nem erdekelnek igazan a vasarlasi szokasaid,de szerintem vilagos hogy ki allit valamit isten stauszba ha a masik gepet meg a profiljabol is kiveszi. Egyebkent nem en hoztam ki a hsz-edbol semmit,te mondtad hogy "semmilyen igazan jo jatekuk sincs",ez hulyeseg.
You wanna waste my time? Okay. I call my lawyer. He's the best lawyer in Miami.He's such a good lawyer, that by tomorrow morning, you gonna be working in Alaska.So dress warm bitch.Still NOT B.A.N.N.E.D Gamertag:project1083
[5] old
Oct 30., Tuesday 16:07 #124
Egyébként meg kell nézni, hogy a nagy amerikai kultúrversenyben melyik filmtől vette át ismét a kasszasiker trófeát.
Oct 30., Tuesday 16:02 #123
Válasz old (#121) üzenetére
És a pacalpörköltet
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 15:57 #122
Válasz Project1083 (#120) üzenetére
Tevedesben vagy ha azt hiszed hogy nekem nincs PS3 konzolom, kepzeld nem csak Te vagy fasza csavo, mert en megvettem az "Istenedet" (nekem nem penz erte foleg ha megnezem hogy a telefonom 230e forintba kerult) szimpla BR lejatszonak De azert levettem a profilombol mert nincs ra olyan jatek ami nekem megeri a megvetelt(majd talan a KillZone2) ennyi. Latod megint tevedtel ez teny. Azt hogy "nincsmiveljaccanips3on" mar Te hoztad ki, ertsd ugy hogy nincs egy olyan jatek sem melyikrol beszelne egesz gamer tarsadalom es ha tetszik hanem Halo3, GoW olyan jatekok. "Aranyos hogy mindig az only 360 tulajok akarjak megmondani hogy ps3on nincs mivel jatszani.Persze hisz ok tudjak" de egyebkent eleg egy trailer hogy eldontsem tetszik e vagy sem a jatek. "Ratchet" nem az en vilagom nekem jatek Assassin Creed vagy Crysis!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[5] old
Oct 30., Tuesday 15:47 #121
Fantasztikus cikk.
A hamburger legyőzte a birkapörköltet.
Oct 30., Tuesday 14:56 #120
Válasz WarAdmir4L (#108) üzenetére
Milyen tenyek?A Teny az hogy a nextgen fejlesztesek 90 szazaleka multiplatform,ergo a jatekok 90 szazaleka mindket platformon megjelenik,ezen kis apocska teny mar is darabokra szedi a kis fiktiv "nincsmiveljaccanips3on" problemad.A masik fele az exkluzivok,ebbol valoban tobb van jelenleg 360ra,de ez kozel sem egyenlo azzal hogy ne lenne mivel jatszani,vagy hogy ne lenne ps3 exkluziv egyaltalan,most peldaul a Ratchetet nyuzom halalra.Aranyos hogy mindig az only 360 tulajok akarjak megmondani hogy ps3on nincs mivel jatszani.Persze hisz ok tudjak. Ennyi eleg is lesz ma a tenyekrol.
You wanna waste my time? Okay. I call my lawyer. He's the best lawyer in Miami.He's such a good lawyer, that by tomorrow morning, you gonna be working in Alaska.So dress warm bitch.Still NOT B.A.N.N.E.D Gamertag:project1083
[12] bixiboy
Oct 30., Tuesday 14:55 #119
Válasz stimpy. (#76) üzenetére
mi szükség van rá? így működik minden
ezért is felesleges érvekkel dobálózni bármelyik konzollal kapcsolatban
ezért jó játék a halo 3, akárki akármit mond, és ezért nyer a ps3 akárki akármit jósol
[12] bixiboy
Oct 30., Tuesday 14:52 #118
én is gratulálok az eredményhez, és az írással sincs semmi gond, ez egy fan-írás, amiket pedig tényeket írt, mind igaz.

Emellett az a véleményem, hogy egy alapvető mélyrepülésben van az egész konzoljáték-gyártás, és se a Halo 3, SE a WiiSports érdemei nem olyan jelentősek, mint amilyennek jelen pillanatban látszanak. Sztem hosszabb távon egyiknek se lesz olyan nagy jelentősége.
A Halo 3 single része pl. semmit nem ad hozzá a stílushoz, a multi része meg ugyanolyan baba, mint eddig is volt. Ez az egész Halo-mítosz sztem inkább az Xbox tábor büszkesége, hogy "ők" is hozzátettek valamit a vjáték kultúrához.
és valahol sztem a hc-játékosok gondolkodása is casual szinten van, mert ők sem az előrevívő ötleteket és megoldásokat értékelik ezek szerint (ugyanis a H3-ban ilyen nem sok van), hanem egyszerűen csak jó dolog, hogy mások is ugyanazt szeretik, mint ők
amire kíváncsi vagyok, hogy vajon fog-e még komolyodni a játékipar, vagy marad a jelenlegi szinten
ha nem fog, akkor a H3 egy király játék, a Gears-szel együtt, ha fog akkor mindkettő középszerű (MGS4, GTA 4 - náluk sok minden el fog dőlni szvsz)
Oct 30., Tuesday 13:43 #117
Na mindenki húzzon szépen inkább játszani büntetésképpen.
"Is this real or is this just a ride?"
Oct 30., Tuesday 11:48 #116
A személyeskedést kéretik befejezni. Köszönjükszépen.
And since you asked: no. It's massive.
Oct 30., Tuesday 11:09 #115
Válasz WarAdmir4L (#112) üzenetére
Erre privátban reagálok.
Oct 30., Tuesday 11:08 #114
Válasz WarAdmir4L (#113) üzenetére
Köszönöm
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 10:16 #113
Válasz konzolcowboy (#109) üzenetére
"Amióta a Sony masinája megjelent a konzolpiacon azóta nekem csak Playstation-öm volt" ez van a profilodban, gratula
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 10:12 #112
"Bennem valami hiba van, mert én nem tudok benne felfedezni semmi korszakalkotót. Műanyag,recés sablonos FPS játémenet. Csupán túl van lihegve ennyi. A Bioshock szerintem kenterbe veri ezt a ratyit." nem beszelve hogy milyen stilusban reagaltad le a kommentemet Te elobb hasznaltad jelzoket (hulye, verpistike) mint en es en nem szoktam turni ha sertegetnek. Ha sertegetni akarnalak azt irnam hogy nezd a kepedet mert Te kozelebb alsz a PS3buzi jelzeshez mint en a XBOXbuzi jelzeshez, egyebkent nekem tobb fele jatek jon be mint neked mert ugy latom te ritka esztetikai izlessel vagy megaldva(peldeaul Lair eseteben pont forditva erzed mint mindenki mas a hogyan a Halo3 vagy GoW eseteben). Viszont ha tovabiakban szeretnel sertegetni megadom neked a privatban lehetoseget szemelyes tolalkozasra ott megbeszeljuk hogy ki mit gondol!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
Oct 30., Tuesday 10:05 #111
Válasz konzolcowboy (#109) üzenetére
Na jó mondja, hogy fanboy.
"Is this real or is this just a ride?"
Oct 30., Tuesday 10:03 #110
Válasz ink (#102) üzenetére
Figyelj, a fos az amit a wc-ben alkotsz vackabb napokon. Te épp ugyanazt muttyogtad el mint a tehenészfiú. Egy kétpontos, bukott, überronda, bugos, szutyok játék lehet fos. Ebből semmi sem igaz a Halora.
"Is this real or is this just a ride?"
Oct 30., Tuesday 9:26 #109
Válasz WarAdmir4L (#107) üzenetére
Tudod még mindíg hülyeségeket írkálsz. Biztos, hogy a profilod jól van kitöltve? Mert a megnyílvánulásaid alapján kb 15 éves szinten vagy. Szerintem 15 évet tévedtél a kitöltésnél. Én legalább annyira vagyok "Ps3b*zi" amennyire te XboxB*zi. Tényleg, ki tudod mondani egymás után, hogy xboxb*zi, xboxb*zi, xboxb*zi?
A begyöpösödött agyaddal hiába próbálom elhitetni, hogy nekem semmi bajom a boxxal. Csak egyszerűen a GoW és a Hypelo3 nem jönnek be. Ha fejre állsz sem. Remélem fel tudod dolgozni
[20] WarAdmir4L
Oct 30., Tuesday 9:02 #108
Válasz Project1083 (#84) üzenetére
Meselj(tudod a meseknek csak a fele igaz) A tenyek engem igazolnak ugy hogy legyszives gondold at mire letamadsz, koszonom!!!
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
Összesen: 157 [1-50]
1 | 2 | 3 | 4
Halo 3 adatlap

Kiadó: Microsoft
Fejlesztő: Bungie
Megjelenés: 2007. Sep 26.
Kategória:
Online játékmód:

A szerkesztőség értékelése:
9.6
Ami tetszett
FPS mestermunka, pazar csomagolásban, robosztus multival.
Ami nem tetszett
Néhol kissé túlságosan is belengi a nosztalgia.
Olvasói értékelés: 10 (296 szavazat)
Ez a játék nem jelent meg másik platformon

157 | A Harc végén

Ha azt mondanám, hogy nem a HALO 3 az idei év legnagyobb videójáték-megjelenése, akkor igencsak csúnyán hazudnék, Master Chief ugyanis megmutatta: száz százalékig képes arra, hogy magára vonja az egész világ figyelmét.

142 | HALO 3 - teszt

HALO 3. A játék, amitől mindenki nagyon-nagyon sokat vár, folytatáson talán még soha nem volt ekkora rajongói nyomás. Milyen a harmadik rész? Sikerül átugornia az új Halo-nak a saját maga által iszonyatosan magasra pakolt lécet? A várakozásnak vége, válaszok következnek...

54 | HALO 3 béta - próbakör

Holnap indul a Halo 3 régóta, és sokak által várt multiplayer bétája. Három pálya, több új fegyver, új lehetőségek, új kihívások - három hétig, éjjel-nappal, megszakítás nélkül. A publikus béta előtt pár nappal alkalmunk nyílt belekóstolni a játékba: élménybeszámoló következik.

13 | Halo Waypoint bemutató

A Halo Waypoint nem új játék, hanem az Xbox 360 kezelőfelületébe épülő információs központ és adatbázis - ha úgy tetszik, dedikált Halo csatorna a dashboardon. Bemutató videó érkezett.

29 | Halo 3 Mythic Map Pack április elején

A Halo 3 online csatamezőin töretlenül harcoló játékosok százezrei hamarosan újabb bővítménynek örülhetnek, hiszen hamarosan itt van a Mythic Map Pack.

53 | Halo 3: egymilliárd meccs

A Halo 3 a megjelenése óta folyamatosan ott található a legnépszerűbb Xbox 360 játékok között, így bizonyára senkit sem lep meg, hogy gigantikus mérföldkőhöz érkezett a harmadik rész.

43 | Díjat kapott a Halo 3

Az EDGE a napokban kiválasztotta az elmúlt év felhozatalának szerintük legkomolyabb innovációt hozó játékát, amely végül egy borzasztóan erős mezőnyből került ki.

10 | Halo 3 - megérkezett a Legendary Pack

Megérkezett egy újabb pályacsomag a Halo 3 számára, 800 pontos letöltés formájában: ez lenne a sokak által régóta várt Legendary Map Pack. A csomag három pályát tartalmaz.

15 | Halo 3: ingyenes az első DLC

Akik esetleg anno sajnálták kifizetni a 800 MS pontot a Halo 3 első letölthető pályacsomagjáért, azok számára eljött a kihagyhatatlan lehetőség, ingyenessé vált ugyanis a pakk.

79 | Xbox 360 eladási adatok, ajándék XBLA játék

Bár különféle adatok már nyilvánosságra kerültek a múltban a Halo 3-ról, a legfontosabbat, vagyis azt, hogy globális szinten hogyan teljesített a játék, legfeljebb csak megtippelni tudtuk. A Microsoft most előállt az adatokkal, és az is kiderült, hogyan teljesít az Xbox 360.

22 | Halo 3: a fejlesztési költségek

A Halo 3 a tavalyi év legnagyobb bevételt hozó játéka volt, ám a mai napon kiderült, hogy a sikerek érdekében sokmilliós fejlesztési költségekkel kellett számolni.

14 | Halo 3: képek az első pályacsomagból

December tizenegyedikétől tölthető az első multis Halo 3 pályacsomag, a Halo 3 Heroic Map Pack. A csomag három pályát tartalmaz, és 800 pontba fog fájni. Képek, jó sok.

26 | Halo 3: többjátékos bónusz

Örömteli hírek a Halo rajongók számára: a Microsoft nemrégiben előállt a harmadik részhez érkező első komolyabb letölthető tartalmat illető részletekkel.

75 | A Főnök bevette a Nyugatit

Harcias tekintetű zöldpáncélos spártai ácsorog Budapest központjában: maga Master Chief az, aki egy hónapig bátran figyeli a Nyugati Pályaudvar előtt kavargó tömeget. Fotók a helyszínről.

30 | Halo 3: az első hét

Hiába jelent már meg a Halo 3, a játék óriási népszerűségének köszönhetően továbbra is szinte napi szinten van alkalmunk beszámolni a harmadik rész sikereiről. A Microsoft most előállt egy hivatalos közleménnyel, amely az első hétre vonatkozó adatokat tartalmazza.

16 | Japán szoftvereladások

A múlt heti japán eladási listák következzenek: bár néhányan számítottak rá, talán mégis meglepetésszámba megy a tény, hogy az élre nem más került, mint a Halo 3.

21 | Halo 3 - újabb rekord

Nem csak az első napi árbevétel szempontjából alkotott nem mindennapit a múlt héten debütált Halo 3, a briteknél ugyanis az eladott példányszám tekintetében is sikerült rekordot döntenie.

72 | Reggie a Halo 3-ról

A jelenleg a Nintendo of America elnöki székében csücsülő Reggie Fils-Aime a napokban kifejtette véleményét a héten debütált Halo 3-al kapcsolatban.

39 | Halo 3 - invázió

A héten debütált Xbox 360-as blockbuster, a Halo 3 fantasztikusan teljesített a kasszáknál, az óriási népszerűséget pedig még az Xbox Live sem bírta tökéletesen.

49 | Halo 3: 170 milliós start

Minden eddigi rekordot megdöntő első napi bevétellel rajtolt a Halo 3: a Bungie sajátszemszögű lövöldéje a premiernapon laza 170 millió dollárt hozott a Microsoft konyhájára.

82 | Halo 3 - premier Budapesten

A Bungie új játékának megjelenését nem csak külföldön követték felfokozott figyelemmel: az éjszakai launch eseményéről a Gamer365 stábja sem maradhatott le - következzen a beszámolónk, hatalmas Master Chief szoborral, lövöldözéssel és hírességekkel.

42 | HALO 3 premierbuli

A sok TGS-es újdonság után egy hazai vonatkozású hír: a Microsoft komoly nyitóbulival ünnepli meg a Halo 3 premierjét: éjféli nyitány, közös játék, és sok-sok nyeremény vár mindenkit.

42 | Halo 3 tévéreklám #2

Újabb Halo 3 tévéreklám a porondon: masszív csatajelenet diorámába merevítve. Küzdelem, mocsok és halál - meg persze Master Chief. Jesszusom, a Főnöknek annyi?!

73 | Halo 3 tévéreklám

A Microsoft 10 millió dolcsis "Belive" Halo 3 tévéreklám-kampányának első epizódja következik: mit mesél az öreg bácsi Master Chief-ről, és miért is volt olyan jó vele harcolni?

150 | Halo 3 nyereményjáték

Új nyereményjátékunk a hamarosan megjelenő über-FPS-re, a Halo 3-ra koncentrál. Az ügymenet a szokásos: lesz tíz kérdésünk, lesz rájuk sok válasz, kiválasztod a helyeset (minnél többet), aztán a végén sorsolunk egy nagyot, és sokan nyernek.

51 | Halo 3, négyszer

Sokan vágják a már a centit szeptember huszonhatodikáig - ekkor jelenik meg kis hazánkban a Halo 3. A Bungie pedig még az utolsó előtti pillanatokban is adagolja az új képeket - most éppen négyet.

68 | Nyolcezer éves letiltás a Halo 3 miatt

A Microsoft a fejlesztő Bungie segítségével letiltott két felhasználót az Xbox Live-ról, amiért azok valahogy bejutottak a zárt körű Halo 3 Epsilon mókára.

65 | Aranyon a Halo 3

A várakozás egyre elviselhetetlenebb a rajongók számára - a nagy félelem, az utolsó pillanatban bejelentett csúszás azonban megmaradhat rémálomnak: aranylemezre került a Halo 3.

33 | [GC] HALO 3: single örömök

Halo 3 mozgókép, ezúttal a single player szekcióból. Járműves akció több percben, sok lövöldözéssel, kamerás kivitelben. Sztori-spoiler nincs benne - nyugodtan nézhető.

14 | [GC] Halo 3 multiplayer ízelítő

Bekopogtatott két darab új mozgókép a Bungie nagyjából egy hónap múlva megjelenő, sokak által várt Xbox 360-as belső nézetű lövöldéjéről, a Halo 3-ról.

64 | Halo 3 - új képek

Folyamatosan érkeznek a képek a Halo 3-ból, a grafikai minőség pedig apránként bár, de egyre inkább magasabb mércét állít fel. A legújabb adag kép következik, több helyszínnel.

47 | Halo 3 képáradat

Brutális mennyiségű új screenshot érkezett az ősz legjobban várt Xbox 360-as címéről, az alig több, mint egy hónap múlva boltokba kerülő Halo 3-ról.

69 | Halo 3: hatalmas elvárások

Alig több, mint egy hónap van már csak hátra az idei év legkomolyabb blockbuster címe, a HALO 3 megjelenéséig, a két előzmény sikereinek tükrében pedig - cseppet sem meglepő módon - óriási előzetes elvárások veszik körül a Bungie Xbox 360-as FPS-ét.

54 | Halo 3: egymillió előrendelés

A Grand Theft Auto IV megjelenésének csúszása miatt most már egyértelműen kijelenthető, hogy a 2007-es esztendő legnagyobb címe a Halo 3 lesz, ezt pedig az előrendelési adatok is alátámasztják.

52 | Halo 3: online co-op kipipálva

Az elmúlt időszakban komolyan aggódhattak a rajongók amiatt, hogy a Halo 3 nem fog tartalmazni online co-op módot, a mai napon azonban remek hírek érkeztek a számukra.

91 | [E3] HALO 3 trailer

A Microsoft konferencia fénypontja kétségtelenül a Halo 3 új, a single player kampányból kiragagadott jelenetekkel operáló trailere volt. Epikus csaták földön, levegőben, és néha az űrben is, támadó Covenant hordák, és természetesen: Finish the Fight...

93 | HALO 3: az első single player kép

A Bungie eddig kizárólag a HALO 3 multiplayer szekciójából adott ki screenshotokat - most bedobták a közösbe az első, ingame képet a single player porcióból. Master Chief pózol.

73 | Halo 3 Multiplayer képözön

Egy rakás új kép érkezett a Halo 3 multiplayer módjából - a mostani adag érdekessége, hogy három új pályát mutat be, és a nyílt bétához képest alaposan feltuningolt vizualitással bír.

40 | Halo 3 béta - számokban

A Microsoft előrukkolt a múlt hétvégén befejelőzött nyílt HALO 3 bétatesztre vonatkozó statisztikákkal: a közel egy hónapig tartó próba elképesztően sikeresnek bizonyult, hiszen több, mint 800 ezren vetették bele magukat az online küzdelmekbe.

38 | Master Chief béna a Halo-ban

Vajon hogy nyomná Master Chief a HALO 3 bétát? A kérdés költői, a videojáték-hősök a legritkább esetben játszanak. Vagy mégis? És ha már játszanak, lehet, hogy borzalmasan csinálják?

78 | Szeptemberben jön a Halo 3

Örömteli nap ez a Halo fanatikusok számára: alig néhány óra van már csak hátra a Halo 3 hivatalos bétatesztjének kezdetéig, a Microsoft pedig a mai napon végre bejelentette a Bungie FPS-ének pontos megjelenési dátumát - a várva várt időpont egy kattintásnyira várakozik.

41 | Halo 3 Béta trailer

Május tizenhatodikán startol, és június hatodikán fejeződik be a HALO 3 sokak által vár multiplayer bétája. A várakozást megkönnyítendő új mozgóképes kedvcsináló érkezett...

12 | Halo 3: hivatalos weboldal

A Bungie a mai napon végre fellőtte a Halo 3 hivatalos weboldalát, ahol többek között, screenshotok, artwork-ök, és számos videó közül lehet szemezgetni.

53 | HALO 3 béta: május közepén

Május tizenhatodikán startol, és június hatodikán fejeződik be a HALO 3 sokak által vár multiplayer bétája. A béta három térképet, több játékmódot, és új fegyvereket vonultat fel, valamint fény derül a Nagy Titokra: mit csinál az X gomb a Halo 3-ban?

33 | Ősszel ér véget a harc

A Bungie előállt az első teaser poszterekkel az idei év sokak által leginkább várt Xbox 360 játékáról, a Halo 3-ról, amelyeken 2007 ősze szerepel, mint megjelenési dátum.

16 | HALO 3: kusslegyenmár

A multiplayer ütközetek egyik legidegesítőbb aspektusa: a folyamatosan pofázó, káromkodó, személyes élményeit perceken keresztül mesélő játékos. A Halo 3 ügyes megoldást talál a problémára...

22 | Halo 3: képek az alfa verzióról

Ma éjjel felbukkant néhány kép a Halo 3 alfa verziójáról, így aki alig bírja már idegileg a játék tavaszi bétatesztjéig, gyorsan ugorjon egy szép nagy fejest galériánkba.

208 | HALO 3: brutális Brute banda

Befutott a múlt héten beígért első Halo 3 "Így készül..." dokumentumfilm: a hétperces filmecske a Brute-okra, és a velük kapcsolatos változásokra koncentrál. A gameplay jelenetek sem maradnak el, igaz, egyelőre meglehetősen visszafogottan adagolják őket...

61 | Halo 3 interjú

Pörögnek a dolgok a Halo 3 háza táján: jövő év elején multiplayer tesztverzió várható, túl vagyunk egy hangulatos reklámon, jövő héten pedig többperces, állítólag vaskos gameplay jeleneteket is tartalmazó mozgókép érkezik. Most pedig egy interjú, új információkkal...

372 | HALO 3 tévéreklám

Befutott a két hete beígért, hatvan másodperces HALO 3 tévéreklám. A Digital Domain által hegsztett egyperces kedvcsináló garantált hangulatbomba minden Halo rajongó számára - sőt, valószínűleg azokat is megmozgatja, akik eddig csak hallomásból ismerték Master Chief urat...

37 | HALO 3: bétateszt részletek

Hamarosan indul a jelentkezés

38 | HALO 3 képáradat

Sok-sok shot a multi pályákról

41 | HALO 3 kóstoló & multi demo

Pörögnek az események a HALO 3 háza táján: december elején egyperces reklámot nézhetünk meg, 2007 elején publikus multiplayer bétateszt indul, és a Halo 2 tulajok is kapnak a jóból - tavasszal új multi térképek érkeznek. Plusz van egy új képünk Master Chief-ről.

38 | HALO 3: új szkenek

...ezúttal a Famitsu-ból.

75 | HALO 3 - Az első részletek & új képek!

Megjelentek az első képek és információk a Bungie új FPS játékából. Egy svéd magazinnak sikerült behatolnia a Bungie szupertitkos bázisára, ahol azonnal kínvallatásnak vetették alá az ott tartózkodó fejlesztőket. Lássuk, miket sikerült kiszedni belőlük!

28 | HALO 3 demo hamarosan?

Hamarosan = 2007 elején

24 | HALO RTS?

Az utóbbi napok legizgalmasabb pletykája: a Microsoft több vonalon is bővíteni kívánja a HALO univerzumot. A szóbeszéd szerint két projekt fut a HALO 3 mellett: az egyik valósidejű stratégia, a másik pedig egy masszívan multiplayer online játék. Katt a részletekért!
Tovább a játék adatlapjára / fórumába
Friss hírek

222 | [Nyerd meg!] Jurassic World: Return to Jurassic Park

Száncsengő, csinglingling, bangbangbang, vrummvrummvrumm! A karácsony már az ajtón kopogtat, a Gamer365 pedig az utóbbi évek jó szokásához méltó módon beizzítja az adventi nyereményjátékát! Szelidíts dínókat, építs birodalmat, térj vissza az eredeti Jurassic Park-ba!

17 | Gamer365 Podcast 2019 november

Kipihentük az őszi fáradalmat és új lendülettel vetjük bele magunkat a szezonba. A novemberi podcastünkben ráadásul egy nagy visszatérőt is köszönthetünk. A podcastből kiderül, hogy milyen Schrödinger Shenmue 3-ja, és aurális tekintetben is új vizekre evezünk. #nospoiler

pc 1138 | [Nyerd meg!] Nyári játékeső - Lezárás

Bár a nyárnak hivatalosan vége, még van pár finomság, amit kipörgetünk, pláne amíg süt a nap. Az ördögi Dante helyett új hős jelentkezik be a kúl démonverő szerepére, a játékát pedig kisorsoljuk. A nyereményjátékban megfáradt Robotmajom most visszavonul, de nem sokáig!

0 | Készülőben az új Commandos

Nem, nem a HD Remasterről beszélünk.

0 | Trials of Mana: bemutatópáros

Megérkezett az első karakterismertető előzetes a remake-hez.

0 | Dauntless: kettős terjeszkedés

Switch-re is befutott a játék, a friss bővítménnyel együtt.

3 | Final Fantasy VII: odacsap a Battle Theme

Felújításban részesült a legendás téma.

1 | SuperMash: keverd össze...

... és hagyd a játékra a végső döntés jogát!