Sok tanulsággal szolgált a tavaly megjelent SOMA a Frictional Games számára, melyből hiába adtak el eddig 250 ezer példányt, a projekt még mindig nem fordult át nyereségesbe.
Ennek oka az, hogy a sci-fi-horror öt éven át készült, és még élőszereplős sorozatot is forgattak mellé, így jóval költségesebb volt, mint korábbi játékaik, a Penumbra és az Amnesia. Aggodalomra ettől függetlenül nincs ok: a stúdió úgy számol, hogy pár hónapon belül visszahozza az árát a játék, ám a tanulságokat levonták:
Az Amnesia eladásai jelentősen visszaestek a SOMA megjelenése után, mert a játékosok azt hitték, hogy utóbbi is pont egy olyan horror játék, mint az elődje, pedig szerintük elég nagy a különbség.
Éppen ezért most két játékon fognak dolgozni párhuzamosan, különböző műfajokban, hogy mindenki megtalálja azt, amit keres - az is, aki a klasszikus belső nézetű horrorra vágyik, és az is, aki valami másra.
A felemás eladási adatok ellenére a csapat büszke arra, amit a SOMA-val elért, hiszen a játék nagy kritikai siker, és hónapok múltán is sokat beszélnek róla a játékosok - éppen ez a fajta közösségi aktivitás az, amit szerettek volna elérni vele.