A Ubisoft előremenekül - bezárt stúdiók, elkaszált játékok és az AI az átalakítás fókuszában

A Ubisoft előremenekül - bezárt stúdiók, elkaszált játékok és az AI az átalakítás fókuszában

KharexSzőllősi Kristóf2026.01.21. 21:10

Egy ideje már lehetett látni, hogy a Ubisoft komoly pénzügyi gondokkal küszködik, és alighanem ezek a nehézségek vezettek ahhoz a brutális átalakításhoz is, melyet ma jelentettek be a franciák. Az eset kapcsán közreadott sajtóközlemény szerint a stratégiai megújulás keretein belül elkaszálták többek között a hosszú évek óta készülő Prince of Persia: The Sands of Time remake-et, valamint bezártak két stúdiót is a Ubisoft Halifax és a Ubisoft Stockholm képében.

Komor hírrel zárult a szerda a játékiparban, nemrég ugyanis a Ubisoft közzétett egy hétoldalas anyagot, melyben azt részletezik, hogy milyen átalakítások mellett döntöttek a kiadónál. A sajtóközlemény szerint ez a megújulás az AAA kategóriás piac megváltozására adott válasz, melynek a segítségével szeretnék visszaszerezni az agilitásukat, valamint növelni a bevételeik nagyságát. Az új struktúra a döntéshozók reményei szerint lehetővé teszi majd, hogy még inkább a nyitott világú címek és a live service játékok felé mozdulhassanak el, melyeket a Ubisoft két legerősebb zsánerének éreznek, egyben pedig azt is belengették, hogy a céljaik eléréhez generatív AI modellek segítségét is igénybe tervezik venni.

Ennek az átalakulásnak a velejét az úgynevezett Kreatív Házak létrehozása jelenti, melyeknek a véglegesítése áprilisban fog megtörténni. Ezek a speciális szervezeti egységek külön zsánerek köré szerveződnek majd, saját felsővezetéssel és a fejlesztéstől a kiadásig terjedő feladatokkal. Jelenleg öt ilyen Kreatív Ház felállítását jelentették be az illetékesek, melyek az alábbi területekre és IP-kre fognak fókuszálni:

  • A Vantage Studios avagy az első Kreatív Ház a Ubisoft legnagyobb és legnépszerűbb címeivel foglalkozik majd, ezek pedig az Assassin’s Creed, a Far Cry és a Rainbow Six.
  • A második Kreatív Házhoz kerülnek a kompetitív és kooperatív lövöldék, köztük a The Division, a Ghost Recon és a Splinter Cell széria.
  • A harmadik Kreatív Ház a live service játékokat kapta meg, úgy mint a For Honor, a The Crew, a Riders Republic, a Brawlhalla és a Skull & Bones.
  • A negyedik Kreatív Ház a fantasy és narratív fókuszú programokkal fog foglalkozni, így itt kötött ki a Beyond Good & Evil, a Prince of Persia, az Anno, a Rayman és a Might & Magic.
  • Az ötödik Kreatív Ház szakterületének pedig a családbarát címeket határozták meg az átalakítás során, azaz ide került a Just Dance, az Idle Miner Tycoon, a Ketchapp és az Uno is.

Ezek a masszív szervezeti átalakulások természetesen más következménnyel is jártak a kiadónál dolgozókra nézve. A Ubisoft például eltörölte az otthoni munkavégzés lehetőségét, és ismét heti öt nap irodai jelenlétet írt elő a munkavállalói számára, emellett pedig két stúdiót is bezárt a Ubisoft Halifax és a Ubisoft Stockholm képében, míg a Ubisoft Abu Dhabinál, a RedLynxnél és a Massive-nál további elbocsátásokkal járó átstrukturálásokat hajtottak végre.

Az átalakítás a munkavállalókon és stúdiókon túl a kiadó játékaira is ki fog hatni. A franciák úgy döntöttek, hogy elkaszálnak hat készülő címet is, melyek között ott van négy olyan projekt, amiket még be se jelentettek, egy mobilokra szánt program, valamint a Prince of Persia: The Sands of Time remake-je. Utóbbi hír különösen nagy hidegzuhany lehet a rajongóknak, hiszen nem is olyan rég még arról szóltak a pletykák, hogy a hányattatott sorsú felújítás egy igencsak tetemes csúszás után idén végre megjelenhet.

Végezetül az elkaszált megjelenések mellett egy sor csúszással is számolnunk kell a közeljövőben, ugyanis a sajtóközlemény szerint a Ubisoft összesen hét projektjének a premierjét napolta el, hogy azok jobb minőségben láthassanak majd napvilágot. Hogy melyek ezek a játékok, azt az illetékesek nem árulták el tételesen, viszont van köztük egy eredetileg 2026. áprilisára tervezett cím is, ami a netes találgatások szerint az Assassin’s Creed IV: Black Flag remake lehet.

A sajtóközlemény a Ubisoft alapítójának és vezérigazgatójának – Yves Guillemot-nak – a nyilatkozatát is tartalmazta, aki pozitívan tekintett a jövőbe. Szerinte ezzel az átstrukturálással a kiadó egy új korszakba lépett, ahol a játékosok és a részvényesek igényeit is ki tudja elégíteni majd hosszabb távon, azonban látva az elbocsátásokat és az elkaszált projekteket, nehéz teljes mértékben hinni a bizakodó szavainak.

Csúszhat az új Tomb Raider – ez történt pénteken

Továbbá: Kingdom Come Salvation, Xenoblade Chronicles 2 – Nintendo Switch 2 Edition.

1 napja

Wolverine sztori trailer, Aliens: Fireteam Elite 2 megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Marvel Tokon: Fighting Souls, Borderlands 4, Akatori, Constance, Dodo Duckie, Alpha Nomos, Sombras: Negative Frames.

2 napja
3

Konzolról PC-re, PC-ről konzolra – ez történt szerdán

Benne: Xbox Backward Compatibility on PC, NBA 2K27, Langrisser: Sea of Sword, Fountains, Parkasaurus, Two Point Hospital: Full Health Collection.

3 napja
16

Deathbulge: Battle of the Bands

4 napja
2

Criterion-utánérzés, Gamescom-előrengés – ez történt kedden

Benne: Wreckreation 2, Splatoon Raiders, Order of the Sinking Star, The Witcher 3: Wild Hunt – Songs of the Past, Echo Weaver, Asylum, Unpetrified: Echoes of the Nature.

4 napja
7

Game Pass: július utolsó hetei

Halo: Campaign Evolved. Hell is Us. Mistfall Hunter. Ezek a meglepően szűkös lista legfontosabb érkezői a hónap második felében.

4 napja
1

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

5 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #30

5 napja
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

6 napja
6

Dimhaven – The Lost Source

6 napja
2

Welcome to Kowloon

7 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

8 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

8 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

9 napja
2

Star Fox (2026)

9 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

2026.07.16.
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

2026.07.15.
7

Copa City - szervezzük a focit!

2026.07.14.
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

2026.07.14.
2

Heti megjelenések | 2026 #29

2026.07.14.
2