[Teszt] Mortal Kombat: Legacy Kollection - na, gyere csak ide!

Mortal Kombat: Legacy Kollection - na, gyere csak ide!

KennyKern Péter2026.01.22. 11:00

A Mortal Kombat a kilencvenes évek videojátékos aranykorának egyik legfényesebb csillaga volt. A játéktermekben messziről felismerhetőek voltak és brutális basszussal dübörögtek az MK automaták, mágnesként vonzva a kíváncsi tekinteteket. A gép körül mindig tömeg állt, köztük én is, aki akkoriban elkötelezett rajongójának számítottam. Most pedig, a Digital Eclipse és az Atari jóvoltából végre megérkezett a várva várt Mortal Kombat: Legacy Kollection. De vajon Flawless Victory lett az eredmény, vagy csak egy vérszegény port gyűjtemény? Fight! akarom mondani lássuk!

1993-ban a baráti körben persze a Street Fighter II volt az abszolút etalon. Akár játékteremben, akár otthon Super Nintendo-n, szinte megállás nélkül pörgött, illetve minden ekörül forgott, sőt az utcán sokszor még a Hadokeneket és a Shoryukeneket is imitáltuk. Aztán egy nap keresztanyum Németországból hazahozott egy SNES kazettát. A dobozon egy sárkány sziluettje díszelgett, rajta a felirat: Mortal Kombat – Competition Edition. Első találkozásra idegennek hatott a valós emberekről digitalizált látványvilág, a játékmenet is szokatlan volt. De a hangulat… az azonnal beszippantott! A Hadokenek helyét átvette a legendás „Get over here!”. Akkor még nem tudtam, hogy ebből van véres változat is, illetve a brutálisan magas input lag sem tűnt fel. Egyre szimpatikusabb lett a bunyó is benne, és nem is eresztett. A játék egy harcművészeti tornát mutatott be, ahol tíz karakter (közülük hét választható) küzdött a Föld sorsáért. A sorozatra jellemző kulcselemet itt vezetették be, többek között az egyedi, öt gombos irányítást, a felütéseket és a véres befejező mozdulatokat, az úgynevezett Fatality kivégzéseket. A karakterek remekül lettek megalkotva, köztük személyes kedvencem Sub-Zero volt. A mostani kollekcióban az arcade verzió mellett elérhető a Super Nintendo, a Mega Drive, a Game Gear és a Game Boy átirat is. Akkoriban érdekes módon nem egyetlen csapat dolgozott a portokon. A SNES-változatot a Sculptured Software készítette, míg a többi a Probe munkája volt. Az SNES-kiadás volt a legszebb és legjobban szóló otthoni verzió, a narrációk sem hiányoztak – viszont a Nintendo családbarát irányelvei miatt a vért izzadságra (?) cserélték, és a kivégzések is többnyire eltértek az eredetitől. Sub-Zero fagyasztásos Fatalityje például szerintem még jobb is lett, ellenben Johnny Cage rúgásos megoldása inkább nevetséges volt, mint félelmetes. Összességében mégis a Mega Drive verzió bizonyult a legjobb kompromisszumnak. Még ha csúnyább is volt és az audiovizuális élmény sem kimagasló, ez volt a legjátszhatóbb, és az ikonikus ABACABB vérkód beadása után ebben végre fröccsent a paradicsomlé. A Game Boy és Game Gear változatok inkább csak érdekességként szolgálnak a most tárgyalt csomagban, mivel nehéz elképzelni, hogy bárki hosszabb ideig ezekkel játszana. Hiányoltam viszont a Sega CD, az Amiga és a PC portokat, különösen az Amigát, amely a gép képességeihez mérten kiváló átirat volt, míg a Sega CD-verzió a Mega Drive hanghiányosságait pótolta, és sokak szerint a definitív otthoni változatnak számított.

1993-ban a játéktermekben berobbant a Mortal Kombat II, amelyhez otthon egy évvel később SNES-en volt szerencsém. Bár barátaimnál PC-n, Amigán és Mega Drive-on is sokat játszottuk, számomra az SNES-port vitte a prímet: elképesztően szólt, remek basszussal, szinte arcade-szintű élménnyel, és látványban is erős volt. A folytatás sötétebb tónust kapott, jelentősen bővült a karakterlista (12 főre), csiszoltabb lett a játékmenet, és megjelentek a Friendshipek és Babalityk is. Nem túlzás azt mondani, hogy ez a sorozat egyik nosztalgikus csúcspontja! A kollekció az arcade, SNES, Mega Drive, Game Boy és 32X verziókat tartalmazza, viszont hiányzik a Game Gear, PC, Amiga, PS1 és Saturn kiadás. A SNES port mellett a 32X-es verzió sikerült a legjobban. Itt a Mega Drive hanghiányosságokat is pótolták, azaz Shao Kahn nem fogadott némasági fogadalmat, illetve a játéktermi intrót is átemelték, valamint látványban is némileg fejlődött. Érdemes frissíteni a játékot, mert a jelenlegi kollekció kapcsán megjelenéskor az első verzió még néma volt, azaz a Megadrive hangsávját használta.

1995-ben a Mortal Kombat 3 tovább fokozta a MK lázt. Ez már a földön játszódott, és remek apokaliptikus hangulatával ragadta meg a nagyérdemű figyelmét. Megjelent a kombórendszer, a futás lehetősége és az Animalityk. A karakterlista 14 főre nőtt, melyekből személyes kedvencem a cyborg Cyrax lett. Itt már érezhetőek voltak a 16 bites konzolok technikai korlátai. A Mega Drive-verzió gyenge lett, kevés színnel és rosszabb hanggal, míg az SNES kiadásból kihozták a maximumot, remekül szólt, de azért voltak hiányosságai, például nem volt a temetős pálya benne, illetve hiányzott néhány pályaelem is. A PC-s változat volt a csúcs, még ha 15 floppyn terült el. A kollekció sajnos csak az arcade, SNES és Mega Drive verziókat tartalmazza, így a PS1, PC, Game Gear és Gameboy változatok teljesen mellőzve lettek.

A Street Fighter 2 Turbo, Super stb. kiadások után a MK3 is kapott egy revíziót, Ultimate alcímmel. Új pályák, karakterek (visszatért Scorpion!), javított AI, valamint megjelent a Mercy (kegyelem) lehetősége is. Az otthoni változatokból kikerült Sheeva, de helyette választható volt Rain, Noob Saibot (utalva a készítők, azaz Ed Boon and John Tobias nevére), Shao Kahn és Motaro, valamint a Trilogy-ból bekerült a Brutality (halásos combó kivégzés) mozdulatsor is. A kollekcióban a játéktermi változatból 2 fajta van a gyűjteményben - a normál és WaveNet verzió. Az utóbbi csak néhány játékteremben volt elérhető és általa online lehetett egymás ellen játszani. Ami szomorú, hogy az otthoni változatok közül csak az SNES verzió van a lemezen, ami meg lett nyirbálva anno, így csak az UMK3 új pályái vannak benne. A Megadrive kiadásban több pálya volt, valamint szebb volt, mint a MK3 Megadrive portja. Szívesen láttam volna itt a Megadrive változat mellett a Sega Saturn konverziót is.

A Mortal Kombat Trilogy a sorozat eddigi részét gyakorlatilag egyetlen, monumentális csomaggá olvasztotta. Az MK3 összes pályája és karaktere visszatért, de a gyűjtemény itt nem állt meg! Új mechanikák, köztük az Aggressor csík is debütált. Ennek feltöltése után a karakterek jelentősen növelt sebzést tudtak kiosztani, ami taktikai mélységet adott a harcoknak, és új lehetőségeket biztosított a kombók építésére. Érdekesség, hogy a Trilogy kizárólag otthoni konzolokra készült, így PlayStation 1, Nintendo 64 és Sega Saturn tulajdonosok élvezhették az új tartalmakat. A mostani kollekcióba a PS1-es verzió került bele, ami a maga idejében híres volt a hosszú töltési időkről, amely a gyűjteményben szerencsére teljesen megszűnt, így a játék folyamatos és gördülékeny élményt nyújt. Technikailag a PS1-es kiadás az egyik legjobb adaptációnak számít, a zenék, grafikai effektek és az animációk jól működnek, ráadásul a teljes pályaválaszték és a karakterlista teljes egészében elérhető. Ugyanakkor hiányérzetet okoz, hogy az N64-es verzió kimaradt a csomagból. Az N64-es kiadás tartalmazott különleges, csak arra a platformra készített kivégzéseket, valamint lehetőséget adott a 3v3-as harcra, ami komoly taktikai változatosságot vitt a mérkőzésekbe. Ezért személy szerint örömmel láttam volna az N64-es verziót is a gyűjteményben, hogy a Trilogy minden apró, platformspecifikus tartalma elérhető legyen.

A Mortal Kombat 4-gyel a sorozat végleg szakított a klasszikus 2D-s gyökerekkel, és átlépett a 3 dimenziós térbe. Bár ez akkoriban logikus lépésnek tűnt, hiszen a korszak szinte minden verekedős játéka ebbe az irányba mozdult el, de véleményem szerint itt már érezhetően megtört a széria lendülete. A korábbi epizódokat övező hype elmaradt, és a Mortal Kombat már nem uralta úgy a játéktermeket, mint a kilencvenes évek első felében. Újdonságként a 3D-s megjelenés mellett bekerültek a fegyverek, amelyeket fel lehetett kapni és használni a harcok során. Ez érdekes frissítés volt, de sokszor inkább idegennek hatott a sorozat addigi, letisztult bunyójához képest. A mozgás kissé darabos lett, a látvány pedig bár technikailag előrelépésnek számított, mára meglehetősen rosszul öregedett. A mostani gyűjteménybe sajnos csak az arcade változat került be, ami kissé hiányérzetet hagy maga után. Személy szerint örömmel láttam volna a PlayStation 1-es verziót is, amely ugyan technikailag nem volt tökéletes, de a hangulatos, előre renderelt CG átvezető videók sokat hozzátettek a történetmeséléshez, és számomra emlékezetesebb élményt nyújtottak, mint a nyersebb játéktermi kiadás. A kollekció két spin-off epizódot is tartalmaz: a Mortal Kombat Mythologies: Sub-Zero PlayStation 1-es változatát, valamint a Special Forces-t. Előbbi egy két dimenziós akció-platformjáték, amely érdekes próbálkozás lett volna a háttértörténet kibontására, de a kifejezetten nehézkes irányítás és a sokszor már-már frusztráló platformszakaszok miatt inkább emlékezetes, mint élvezetes. A Special Forces ezzel szemben egy lassú, mára csúnyán megöregedett beat ’em up, amelyből teljesen hiányzik az a dinamika és stílus, amit a sorozattól megszoktunk.

Helyet kaptak a csomagban a Game Boy Advance-es epizódok is, ám ezek sajnos nem a kollekció erősségei. A Mortal Kombat Advance gyakorlatilag az Ultimate Mortal Kombat 3 erősen lebutított, szinte játszhatatlan adaptációja. A Deadly Alliance és a Tournament Edition sem győzött meg! A 3D-s megjelenítés egyszerűen nem illik a GBA hardveréhez, az irányítás és a látvány is kompromisszumos. Őszintén szólva a GBA-s részek helyett sokkal jobb döntés lett volna az első négy Mortal Kombat további otthoni portjainak beválogatása. Ezekkel a kézikonzolos epizódokkal nagy valószínűséggel kevesen fognak hosszabb időt eltölteni, inkább kuriózumok, mint valódi hozzáadott értékei a gyűjteménynek.

A portolás minősége vegyes érzelmeket kelt. Két lehetőség van a megjelenítésben: filterrel, vagy anélkül. Filter nélkül nyers a kép, erősen pixeles, recés, minden hibáját megmutatja az eredeti felbontásnak. 1 darab filter van, ami nem rossz, de kissé olyan hatást kelt, mintha anno egy rosszul beállított antenna zavarta volna a jelet, azaz enyhén kásás, elmosott képet ad, amit ugyan meg lehet szokni, de jó lett volna több alternatíva közül válogatni. A fényerőt ráadásul indokolatlanul magasra állították, így érdemes a tévén manuálisan visszavenni belőle, különben a világosabb jelenetek miatt sok minden elvész. Pozitívum viszont, hogy a megjelenítés testre szabható, így választhatók különböző tévés és kézikonzolos keretek, artok, valamint a képarány is szabadon állítható, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább autentikus beállítást.

A kollekciót széles körben érte kritika a beviteli késleltetés (input lag) miatt. A legnagyobb probléma a PlayStation 5-ös verzión jelentkezik! Megjelenéskor a késleltetésezen a platformon meghaladta a 100 ms-t, a frissítések azonban csökkentették körülbelül 80 ms-ra, ami nagyjából megegyezik a Switch 2-es változat értékével. Xbox konzolokon az input lag körülbelül 50 ms, míg PC-n 20 ms körüli, ami már kifejezetten optimális. Személy szerint engem a késleltetés nem zavart jelentősen, tekintve, hogy nem kompetitív játékstílusban próbáltam ki a címeket, akik érzékenyek erre, azoknak mindenképp érdemes figyelembe venni ezt a tényezőt.

Ahol a kollekció igazán kiemelkedik, az egyértelműen a „lore” és az extra tartalmak mennyisége és minősége. Rengeteg videó kapott helyet a csomagban, amelyekből számos kulisszatitkot tudhatunk meg. Szó esik a fejlesztés körülményeiről, a legendás „Toasty!” felugró fej eredetéről, az otthoni portok készítésének nehézségeiről, de még a korabeli reklámokról és a Mortal Kombat köré épült merch-világról is. Ezek önmagukban is órákra lekötik az embert, különösen, ha annak idején maga is átélte a kilencvenes évek MK-lázát. Emellett bőséges vizuális archívum is rendelkezésre áll, így számos koncepciós rajz és promóciós art tekinthető meg, az összes kézikönyv digitálisan lapozható, a klasszikus játékdobozok pedig 3D-ben körbeforgathatók. Meghallgatható a teljes zenei anyag, és minden egyes karakterhez részletes leírás társul, így a háttértörténet kedvelői valódi kincsesbányára lelnek.

A játékmenetet segítő extrákból sincs hiány. Szinte minden epizódhoz aktiválhatók különféle csalások, az egygombos kivégzésektől kezdve a hosszabb Fatality-időkereten át a könnyített nehézségi szintekig és a rejtett karakterek feloldásáig. Igény szerint a képernyőn megjeleníthetők a speciális támadások, kombók és kivégzések listái is, ami kifejezetten hasznos lehet azoknak, akik most merülnek el újra - vagy éppen először – a sorozat világában. Lehetőség van gyorsmentésre és visszatekerésre is, ami szintén csökkenti a frusztrációt. Természetesen az online funkciók sem maradtak ki a Kolleckióból. Elérhető az online multiplayer mód, bár a crossplay sajnos hiányzik. Switch 2 platformon viszont ott a GameShare lehetősége, amelynek köszönhetően egyetlen példánnyal is játszhatunk online a barátainkkal, mely kifejezetten barátságos és remek gesztus.

A kollekciót Switch 2 masinán teszteltem, ahol a játéktermi verziókat egy Hori Fighting Stickkel, míg az otthoni portokat a Nintendo Onlinetól rendelt Super Nintendo kontrollerrel, illetve a japán store exkluzív, hatgombos Mega Drive kontrollerrel játszottam - így igazán autentikus élmény volt! Érdemes megemlíteni, hogy a kártya nem Game-Key Card, azaz majdnem rajta van a teljes kollekció a catridge-en – kivéve a 4. részt, mert az le kell tölteni…

Remekül szórakoztam a gyűjteménnyel! Vannak hiányosságai, vannak tartalmi deficitek és technikai malőrök, de a sorozat első 3 része annyira erős, hogy a tesztelt platform keretein belül nem tudok rá haragudni. Tetszik, hogy a különböző verziók között szabadon ugrálhatok, és mindegyik teljesen egyedi élményt kínál, tele apró részletekkel, amik igazán különleges élményt nyújtanak. Ez egy időtálló klasszikus csomag, amely újra elhozza otthonainkba a kilencvenes évek füstös, dübörgő játéktermi hangulatát, amelyért minden rajongónak érdemes legalább egy pillantást vetnie rá.

Mortal Kombat: Legacy Kollection | Kiadó: Atari | Fejlesztő: Digital Eclipse | Platformok: Nintendo Switch, Nintendo Switch 2 (tesztelt), PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series S/X, PC | Megjelenés: digitális 2025. október 30. / fizikai kiadás 2025. december 12. (Nintedo Switch 2) | Ár: Standard Edition 19.890 HUF / Deluxe Edition: 28 890 HUF

Moominland: Winter's Warmth

12 órája
4

Heti megjelenések | 2026 #18

23 órája
6

Resident Evil Requiem és Expedition 33 mérföldkövek – ez történt pénteken

Továbbá: Samson, BrokenLore: Don't Play, Sydless, Retrospace, Crusemark, Memoirium, Rune Dice, Hell Clock.

2 napja
5

Saros

3 napja
25

Nevet vált a Microsoft Gaming, ID@Xbox újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Embers of the Uncrowned, Saros, Feather's Edge, Switch 2 hírcsokor.

3 napja
6

Moses & Plato: Last Train to Clawville

A Vadon egyik legveszélyesebb helyének tartott Clawville két elképesztő detektív duót is kitermelt: a kakaskopókkal rivalizáló róka-macska páros, Moses és Plato hasonló elszántsággal végzi a munkáját, pláne mivel ezúttal is a világ sorsa forog kockán.

4 napja
8

Warhammer Classics

4 napja
9

Assassin's Creed Black Flag Resynced: Showcase, ahol bemutatkozik a felújított változat

Nézzük együtt!

4 napja
10

Ecco the Dolphin: Complete bejelentés, elindult a The Expanse bétája – ez történt szerdán

Továbbá: Hypnos, Gallipoli, Bubsy 4D, D-topia.

4 napja
14

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

5 napja
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

6 napja
21

Game Pass: április utolsó hetei

Vampire Crawlers. Kiln. Aphelion. Többek között ezek a címek várják az Ultimate / PC előfizetőket. A Premium kínálat viszont szokatlanul visszafogottnak ígérkezik.

6 napja
1

PlayStation Game Catalog: az áprilisi érkezők

The Casting of Frank Stone. Horizon Zero Dawn Remastered. The Crew Motorfest. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

6 napja

Screamer

6 napja
5

Elden Ring-film fejlemények, jön az Assassin's Creed Black Flag Resynced leleplezése – ez történt hétfőn

Továbbá: Metro 2039, Dragon Ball Xenoverse 3, Tropico 7, Pragmata, The Coma 3: Bloodlines, Kiln, Forza Horizon 6, ID@Xbox Showcase.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #17

7 napja
7

Crimson Desert

9 napja
20

Hela: of Mice & Magic trailer, Corsair Cove bejelentés – ez történt pénteken

Továbbá: Trails in the Sky 2nd Chapter, Fatal Fury: City of the Wolves.

9 napja

Metro 2039 leleplezés és Galaxies Showcase – ez történt csütörtökön

Egy fontos játékbejelentés és egy jókora traileráradat.

2026.04.17.
3

Samson

A Liquid Sword bemutatkozó alkotása egy tipikus felemás játék lett, ami azonban minden hibája ellenére sem menthetetlen.

2026.04.16.
8