Az Annapurna Interactive teljes személyzete felmondott - ez történt pénteken

Az Annapurna Interactive teljes személyzete felmondott - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2024.09.14. 08:30

Felmondott az Annapurna Interactive teljes személyzete. Egy hete számoltunk be róla, hogy a cég kiadói részlegének vezetője, Nathan Gary távozik pozíciójából és nem ő az egyetlen vezető, aki így tesz. Távozásának oka akkor még ismeretlen volt, az eltelt időben azonban új részletek derültek ki. Ami többek között annak köszönhető, hogy az Interactive teljes személyzete felmondott. A Bloombergnek nyilatkozva egy volt alkalmazott elmondta, hogy belsős tárgyalások indultak annak érdekében, hogy a kiadói részleg egy önálló egységként kiváljon a cégből. A tulajdonos Megan Ellison azonban ebbe nem egyezett bele, ezért Gary és mint újonnan kiderült, vele együtt a teljes személyzet távozott a cégtől. Egy szóvivő a Bloombergnek nyilatkozva elmondta, hogy a folyamatban lévő projektek nem érinti a változás. (Korábbi hírünkben tévesen úgy tájékoztattunk, hogy a Remedy-vel az Annapurna Interactive lépett szerződésre, ezt azonban az üzletet azonban az anyacég, az Annapurna Pictures kötötte.)

Marad az Embracernél a 4A Games és a Zen Studios. Még tavasszal érkezett a hír, hogy az Embracer megvált a Saber Interactive részlegétől, az üzletnek azonban akkor még volt egy fennmaradó záradéka. Ez pedig az ukrán 4A Games és a magyar Zen Studios volt. Az előzetes megegyezés szerint a Saber vihette volna magával a két stúdiót, azonban bizonyos jogok, így például a Metro továbbra is az Embracer tulajdonában maradt volna. Nemrég azonban az Embracer hivatalos közleményben tudatta, hogy a stúdiókat érintő tárgyalások meghiúsultak, így azok továbbra is az ő kötelékükben maradnak.

Jövőre csúszik a Tales of the Shire: A The Lord of the Rings Game. A Weta Workshop nemrég egy közleményben jelezte, hogy az eredetileg megcélzott őszi megjelenést nem tudják tartani, a premiert 2025 elejére halasztják. A bejelentésben azt is megjegyezték, hogy a jövő héten egy bemutató keretében további részleteket fednek fel a játékról, valamint a megjelenési dátummal kapcsolatban is szolgálnak új információval.

Befejeződött a Watch Dogs film forgatása. A Ubisoft egy szűkszavú üzenetben közölte, hogy a Mathieu Turi vezette adaptáció munkálatai véget értek, arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy mikor számíthatunk rá a szélesvásznon.

Új traileren a Frostpunk 2. Jövő heti PC-s megjelenése előtt még szállított egy hosszabb előzetest az 11 bit studios a városmenedzselős túlélőjátékából, melynek középpontjában a fontosabb mechanikák és egyéb funkciók állnak.

2 millió játékos a Pinball FX-ben. A Zen Studios friss közleményben osztotta meg, hogy a mérföldkőnek számító játékosszámot egy ingyenes eventtel ünneplik meg, melynek keretében az elkövetkező napokban 18 asztalon próbálhatják magukat megmérettetni a játékosok, hogy különböző kihívások teljesítésével egyedi jutalmakat nyerjenek a játékon belül. Az event jövő hét végéig tart.

Bemutatkozott a Fate Trigger: The Novita. A Tencent alá tartozó Saroasis Studios nemrég felfedte új játékát, mely a követekző belépő a hero shooterek között, az anime körítéssel pedig egyértelmű kihívója lenne a miHoYo sikeres szériáinak. A megjeelnéssel kapcsolatban egyelőre annyit tudni, hogy valamikor 2025-ben érkezhet PC-re, PS5-re, Xbox Series-re, iOS-re és Androidra free-to-play címként, a hónap végén pedig egy PC-s zárt alfa tesztet tartanak, így alighanem azután további részletekkel gazdagodhatunk.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Microsoft handheld tervek, EA-s Marvel projektek - ez történt pénteken

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Stellar Blade, The Witcher 3: Wild Hunt, Hell is Us.

21 órája
4

Jonathan Green - Sötétség Arkham felett

A magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyvek között ezúttal egy teljesen új sorozat, az Arkham Horror első történetét mutatjuk be.

1 napja

Apróságok csokra - ez történt csütörtökön

Benne: Super Mario Party Jamboree – Nintendo Switch 2 Edition + Jamboree TV, Atomfall, Atomic Heart, Bendy and the Dark Revival, Dispatch.

1 napja
1

The Midnight Walk

Az egykori Lost in Random és Ghost Giant fejlesztőiből verbuválódott MoonHood stúdió debütáló alkotása le sem tagadhatná a készítők korábbi munkásságát.

2 napja
2

Dupla kaszálás az EA-nél - ez történt szerdán

Továbbá: Nioh, Wizard of Legend II, Death Stranding, Fallen Fates, The Funskin Project, Poem Ex Machina.

2 napja
18

Deliver At All Costs

A Deliver At All Costs első interaktív autós pillanatában arra kéri a játékost, hogy üljön be a szomszéd járgányába, majd menjen el munkát keresni. Ennek a manővernek egy komplett ház issza meg a levét, és ez még csak a kezdet! Tesztlaborban a GTA-paródia, a Deliver At All Costs.

3 napja
3

tinyBuild Connect, és ami mögötte van – ez történt kedden

Továbbá: Elden Ring Nightreign, Clair Obscur: Expedition 33, MindsEye, StarRupture, LORT, Dragon Quest I & II HD-2D Remake.

3 napja
13

PlayStation Plus: a júniusi hármas

Valamint a Days of Play idei meglepetései! Game Catalog extra címek. Klasszikusok. Próbaverziók. Lássuk mi vár ránk a következő napokban!

4 napja
9

Death Stranding 2 teaser, Davy X Jones bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Nakwon: Last Paradise, Tekken 8, WRC X Nacon.

4 napja
9

Heti megjelenések

5 napja
5

The Precinct - Felülnézetes rendőr-klisé

Milyen a felülnézetes rendőrösdi, ha inverz GTA-ként gurul be a játékosok képernyőjére? A The Precinct erre a kérdésre keresi a választ!

6 napja
7

Elden Ring mozi - ez történt pénteken

Továbbá: Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, Chrono Odyssey.

7 napja
10

Warhammer 40000 bejelentések - ez történt csütörtökön

Benne: Stellar Blade, Scratch the Cat, Embracer Group, Monster Hunter Wilds, Warhammer 40,000: Dark Heresy, Warhammer 40,000: Boltgun – Words of Vengeance, Warhammer 40,000: Boltgun II, Warhammer 40,000: Dawn of War – Definitive Edition, Warhammer 40,000: Space Marine II, Warhammer 40,000: Space Marine – Master Crafted Edition.

8 napja
2

Ebola Village – #nemazafalu

Az Ebola Village egy Szovjetunióban játszódó túlélőhorror, aminek a középpontjában az ebola egy új, különösen szívós és kiemelten fertőző mutációja áll. Resi áthallások? Faluban lófráló mutánsok? Lássuk, hogy mit tud az Ebolafalu.

9 napja
2

Game Pass: mozgolódás május második felében

A tavalyi év egyik legkiválóbb alkotása volt a Metaphor ReFantazio, de mellette több premier cím is érkezik hamarosan a szolgáltatás kínálatába.

9 napja
7

Jön a Hellblade II PS5-verziója, új Rayman a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: PlayStation Stars, Castle of Heart: Retold, Transport Fever 3, Critical Shift, Mukti, Fruitbus, Somber Echoes.

9 napja
9

Helldivers 2 frissítés, mozgásban a Syberia Remastered – ez történt kedden

Továbbá: Doom: The Dark Ages, The Wandering Village, tinyBuild Connect, to a T.

2025.05.21.
26

Onimusha 2: Samurai's Destiny

Néhány héttel ezelőtt publikált előzetesünkből már megtudhattátok, miben több az Onimusha 2: Samurai’s Destiny újrakiadása, mint a 2002-es eredeti, így az objektív köröket már letudtuk. Most azonban eljött a teszt ideje.

2025.05.21.
6

Commandos: Origins

A Commandos az ezredforduó környékén megért még két-három részt, expanziót, mellékágat, klónt... Aztán a műfaj visszaszorult a fősodorból, és mára alig pár képviselő maradt. Most itt a lehetőség, hogy a kommandósok visszatérjenek és újra hódítsanak! Teszt!

2025.05.20.
10

Syberia Remastered bejelentés, Gamescomra megy a Nintendo – ez történt hétfőn

Továbbá: Anno 117: Pax Romana, Chrono Odyssey, Missile Command Delta.

2025.05.20.
1