Dínó-dara került a heti terítékre – ez történt hétfőn

Dínó-dara került a heti terítékre – ez történt hétfőn

dragCsető Zsolt2024.09.03. 08:00

Ezen a héten érkezik a Son and Bone. A TeamKill Media nem siette el a PC és PS5 platformokat becélzó dínós FPS megjelenési dátumának bejelentését, most ugyanis kiderült, hogy a játék szeptember 4-én, azaz holnap érkezik.

Megjelenési dátumot kapott az Atelier Yumia: The Alchemist of Memories & the Envisioned Land. A Gust múlt héten bejelentett RPG-je PC, PS5, PS4, Xbox Series, Xbox One és Switch platformokra készül, most pedig kiderült az is, hogy 2025. március 21-én fog debütálni világszerte.

Késik az Enotria: The Last Song Xbox-verziója. A Jyamma Games bejelentette, hogy kénytelenek eltolni a PC-re és PS5-re szeptember 19-én érkező soulslike akció-RPG Xbox Series-verziójának megjelenését. A fejlesztés nehézségekbe ütközött az olasz stúdió elmondása szerint, és egyelőre nem is tudják megmondani, mikor érkezhet ez a változat.

PC-re látogat a OneShot: World Machine Edition. A Future Cat Games kalandjátékának újragondolt és kibővített verziója 2022 szeptemberében jelent meg konzolokra, most pedig bezárul a kör, hiszen készül a PC-verzió (az eredeti változat is erre jelent meg még 2016-ban), méghozzá Steam Deck támogatással.

Befutott a Bleach Rebirth of Souls legújabb karakterbemutatója. A trailerek sora nem áll meg: ezúttal Gin Ichimaru mozdulataiból kaptunk egy összeállítást. A Tamsoft verekedős játéka PC, PS5, PS4 és Xbox Series platformokra készül.

Új kozmetikával bővül az Among Us. A szeptember 9-én érkező ingyenes frissítés keretein belül egy Miles Edgeworth skin is bekerül a játékba, ezzel ünnepelve az Ace Attorney Investigations Collection megjelenését.

PlayStation verziókat kap a Girl Genius: Adventures in Castle Heterodyne. A PC-n 2023-ban, Switch-en tavaly debütált akció-kaland PS5-re és PS4-re is ellátogat, méghozzá ezen a héten, hiszen szeptember 5-én már játszhatunk is vele.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Ahhoz, hogy te is hozzászólj, be kell jelentkezned!
Vladi
Vladi2024.09.03 11:31:42#1zh0u

Ez a Son and Bone csak Epic-re jön PC-n ahogy látom, szóval ennek annyi.

axl
axl2024.09.03 09:50:55#1zh0h

"PC-n 2023-ban, Switch-en tavaly debütált"

Ööö... az nem ugyanaz?

Drazse
Drazse2024.09.03 08:55:23#1zh0e

Még egy játék, ami megöli a Dino Crisist. 😞

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

17 órája
60

Twinkleby

21 órája

Kínai istenmészárlás – ez történt szerdán

Benne: The God Slayer, Gran Turismo 7, 4PGP Four-Player Grand Prix, Postal: Bullet Paradise, Serpent's Gaze.

1 napja
2

The Berlin Apartment

1 napja
4

Pieces of the Past

1 napja
1

Váratlan visszatérések - ez történt kedden

Benne: Elden Ring Nightreign, Let It Die, Pumuckl and the Crown of the Pirate King, Helldivers, Splinter Cell, 11 bit studios.

2 napja
5

Arc Raiders

2 napja
25

Game Pass: a decemberi mozgolódás

Marvel Cosmic Invasion. Death Howl. ROUTINE. Többek között ezzel zárja az évet a Microsoft előfizetéses szolgáltatása.

2 napja
4

Megjelenések és tease-elgetések - ez történt hétfőn

Benne: Styx: Blades of Greed, Neon Giant, NeocoreGames, God of War, Cult of the Lamb, Bleach: Rebirth of Souls.

3 napja
7

Heti megjelenések

4 napja
17

Sacred 2 Remastered

A második rész már a maga idejében sem futott sima uton, a most megérkezett remastered pedig úgy tűnik pár kátyút befoltozott, párat viszont a nosztalgia kedvéért meghagyott. TESZT!

5 napja
2

De mi az a Control: Resonant? - ez történt pénteken

Továbbá: Helldivers 2, Layers of Fear: The Final Masterpiece Edition.

6 napja
3

Kirby Air Riders

6 napja
8

PlayStation Plus: a decemberi ötös

A szokásos három cím helyett öt játék zárja az évet a Sony előfizetéses rendszerének belépő szintjén. Nem is akármilyenek!

6 napja

Új tervek az AC Shadows-hoz - ez történt csütörtökön

Továbbá: Beyond Words, Bandai Namco Studios Singapore, Arknights: Endfield, Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2, Viva Nobots, Sega Football Club Champions 2026.

7 napja
9

The Last Case of John Morley

7 napja
3

Super Mario 40: az elmúlt öt év tíz érdekes pillanata

7 napja
3

Lengyel mérföldkövek – ez történt szerdán

Benne: World of Warcraft: Midnight, Cyberpunk 2077, Cronos: The New Dawn, Death Strading 2: On the Beach, Sublustrum, Lonely Mountains: Snow Riders.

8 napja
9

Hyrule Warriors: Age of Imprisonment

8 napja
9

A lovakat betiltják, ugye? – ez történt kedden

Benne: Erosion, Destiny 2: Renegades, Horses, DuneCrawl, Warhammer 40,000: Space Marine II.

9 napja
5

A felhasználói élmény érdekében cookie-kat használunk.