Új tervek az AC Shadows-hoz - ez történt csütörtökön

Új tervek az AC Shadows-hoz - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2025.11.28. 08:00

Nincs többé tervben az Assassin's Creed Shadows második kiegészítője. A hírt a játék rendezője, Simon Lemay-Comtois osztotta meg egy interjúban, aki közölte, hogy a dolgok jelenlegi állás szerint nincs olyan mértékű kiegészítő tervben a játékhoz, mint a Claws of Awaji. Lemay-Comtois hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne érkezne további tartalom a játékhoz a jövő évben, csak azt, hogy terjedelemben kisebb dolgokra kell számítaniuk a játékosoknak.

Bemutatkozott a Beyond Words. A MindFuel Games új játéka szokatlan műfajkombónak ígérkezik, hiszen a szókirakós taktikusságát igyekszik elegyíteni a roguelike változatosságával. A csapat tervei szerint a megjelenésre sem kellene sokat várni, 2026 elején érkezne PC-re, PS5-re, Xbox Series-re és Switchre, a Steamen pedig már most elérhető egy demó belőle.

Gazdát cserél a Bandai Namco szingapúri stúdiója. A Nintendo friss közleménye szerint részvényátruházási megállapodást kötött a Bandai Namco Studios-szal, melynek keretében a Hirogami mögött álló Bandai Namco Studios Singapore új tulajdonosa lesz. Az akvizíció után a stúdió Nintendo Studios Singapore néven folytatja munkásságát és a Nintendo leányvállalatává válik. Figyelembe véve, hogy a stúdió már részt vett Nintendo címek fejlesztésében, könnyen feltételezhető, hogy a továbbiakban is támogató szerepet fognak betölteni.

Új traileren az Arknights: Endfield. Az apropót a korábban bejelentett második bétateszt dátumának véglegesítése adja, a stúdió bejelentette, hogy a PS5-ös próbakör kezdését is sikerült fixálni. A PC-s, iOS-es és Androidos béta a mai nappal veszi kezdetét, a PS5 tulajok pedig december 12-től vehetnek részt benne. A tartalom tekintetében masszív ízelítőre készülhetnek a játékosok, 50-60 órányi elfoglaltsággal, melyet a korábbi teszt visszajelzései alapján finomhangoltak.

Nagy veszteség a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2. Már ami a fejlesztési költségeket illeti, derül ki a Paradox Interactive friss közleményéből. A cég tájékoztatása szerint az eladások jelentősen elmaradt ez előzetes tervektől, így nem kevesebb, mint 37 millió dollárnak megfelelő svéd koronát veszteséget írnak le a játék fejlesztési költségéből és mindössze 4,2 millió dollárnak megfelelő értéket tüntetnek fel a pénzügyi elszámolásban. Ez minden bizonnyal jelentősen érinti majd a következő pénzügyi jelentést, Fredrik Wester elnök pedig úgy nyilatkozott, hogy ez a hiba őket terheli, nem a fejlesztő The Chinese Roomot.

Bemutatkozott a Viva Nobots. A Shueisha Games alkotása egy könnyed, dedukciós címként hivatkozik magára, melyben 15 játékos álcázza magát robotnak, a feladat pedig az, hogy a többiek megtévesztésével mi legyünk azok, akik megtalálják és kimenekítik a pályán elrejtett kincset. A tervek szerint a játék valamikor 2026 elején érkezne PC-re, december 12 és 18 között pedig egy nyílt bétában lesz kipróbálható.

Év elején jön a Sega Football Club Champions 2026. A free-to-play szimulátor a 2026-os év kezdőkínálatát erősíti, január 22-én jelenik meg PC-re, PS4-re, PS5-re, iOS-re és Androidra.

to a T

6 órája

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
16

Hollowbody - a konzolos változatok

2 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
7

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

4 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

5 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

6 napja
64

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

7 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

8 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

8 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

9 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1