A lovakat betiltják, ugye? – ez történt kedden

A lovakat betiltják, ugye? – ez történt kedden

dragCsető Zsolt2025.11.26. 08:00

Bemutatón az Erosion játékmenete. A nyitott világú roguelike akciójáték poszt-apokaliptikus vadnyugati tematikával igyekszik egyedi körítést varázsolni, és hogy gameplay szinten mire számíthatunk tőle, abból a lenti videó nyújt ízelítőt. Első körben Early Access formában fog debütálni PC és Xbox Series platformokon 2026 tavaszán, a teljes verzió pedig már PS5-re is érkezik.

Befutott a Destiny 2: Renegades launch trailere. A játék következő kiegészítője december 2-án debütál, ennek alkalmából pedig megkaptuk a szokásos megjelenés előtti végső kedvcsinálót, de ha ez nem lenne elég, akkor ide kattintva egy negyedórás fejlesztői naplót is megnézhettek.

Megjelenési dátumot kapott a Horses. A Santa Ragione horrorjátéka alighanem a nap legbetegebb trailerét tálalja, amit alátámaszt az is, hogy a Steamről bannolva lett a játék, így az Epic Games Store-on, a GOG-on, az itch-io-n és a Humble Store-on lesz elérhető december 2-től. A fejlesztők ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy jó eséllyel így is be kell zárniuk a stúdiót, hiszen a fő értékesítési csatornától el lettek zárva – a Valve nem részletezte a tiltás okát, és nem is voltak nyitottak az együttműködésre.

Az év elején érkezik a DuneCrawl. A 2026-os esztendőt többek között egy kooperatív akció-kalanddal indítjuk: bejelentették, hogy január 5-én érkezik PC-re az Alientrap játéka.

Új frissítést kapott a Warhammer 40,000: Space Marine II. A Reclamation című ingyenes update már elérhető, benne egy adag új tartalommal, így érdemes újból elővenni a Saber Interactive shooterét.

to a T

7 órája

100 napos újraindítás az Xboxnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Resonance: A Plague Tale Legacy, Valor Mortis, Crimson Desert.

1 napja
16

Hollowbody - a konzolos változatok

2 napja

PlayStation Game Catalog: a júniusi érkezők

Final Fantasy XVI. Blades of Fire. Life is Strange: Double Exposure. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

2 napja
5

Xbox gameplay lakoma – ez történt szerdán

Benne: Halo: Campaign Evolved, Fable, Crimson Moon, Stupid Never Dies, The Decectorist Guild, Ubisoft leépítések.

2 napja
7

Swan Song

A Business Goose Studios csapata már nem egy minimalista, de ütős címet leszállított nekünk a múltban, a sormintából pedig legújabb alkotásuk sem lóg ki.

3 napja
1

Zelda: Ocarina of Time remake, Kingdom Hearts IV és HD-2D Final Fantasy - Nintendo Direct összefoglaló

4 napja
44

Nintendo Direct a láthatáron, Project Mara lelőve – ez történt hétfőn

Továbbá: Halo: Campaign Evolved sztori trailer, Street Fighter 6 eladások, Sea of Stars frissítés.

4 napja
5

Fatekeeper (Early Access) - Sorsod Borsod

5 napja
8

Heti megjelenések | 2026 #24

5 napja
3

Xbox Games Showcase 2026 összefoglaló

6 napja
64

Future Games Show: Summer Showcase 2026 összefoglaló

Ezúttal is két jól ismert videójáték-szinkronhang, Troy Baker és Alix Wilton Regan voltak a házigazdái a Future Games Show legújabb kiadásának, melyben több mint másfél órányi újdonságot láthattunk.

7 napja
5

Resident Evil Veronica, Alien: Isolation 2 és Final Fantasy VII Revelation - Summer Game Fest 2026 összefoglaló

8 napja
102

Hírek a show közé ékelve - bővül az FC26, a BF6, a Subnautica 2...

... és még az Elden Ring Switch 2 kiadása is megjelenési dátumot kapott.

8 napja

Huntdown: Overtime - korai skulóömlés

9 napja
2

A State of Playen túl – ez történt kedden

Benne: Clutch, Star Fox, Venus: The Last Ascent, Toy Story: Retro Roundup!, Toy Story 3 Complete Edition, Fallout 76.

2026.06.03.
9

Új God of War, Until Dawn-folytatás - State of Play összefoglaló

2026.06.02.
47

FESZTIVÁL MENETREND 2026

2026.06.02.
3

Heti megjelenések | 2026 #23

2026.06.02.
1

Bus Bound - Végre a buszok is menetrend szerint járnak

2026.06.02.
1