Still Wakes The Deep - Vérvörös olajTeszt

A Still Wakes the Deep sztorija egy olajfúrótornyon, egész pontosan az Északi tengerben található, teljesen fiktív Beira D-n játszódik, a történet középpontjában pedig egy kiöregedett bokszoló, Cameron "Kaz" McLeary, áll, aki egyszerű villanyszerelőként tevékenykedik ezen a helyen. Az élet enyhén szólva sem egyszerű egy ilyen embert próbáló közegben, főhősünk azonban minden nehézséget némán visel, és nem csak a ritka jó munkamorálja miatt. Odahaza, Skóciában, felesége és két kislánya mellett ugyanis a rendőrök is várnak rá, akiknek elfogatóparancsuk van ellene egy eldurvult kocsmai verekedés miatt.

Kaznak minden motivációja megvan hát ahhoz, hogy megtartsa az állását, azonban talán mondanunk sem kell, hogy röviddel a kampány indulása után már kutyaszorítóba is kerül ezen a téren, mikor a főnöke értesül a viseltes ügyeiről, és rövid úton kirúgja. Ám amikor már minden veszni látszik, a torony fúrója eltalál a tenger mélyén valamit, amit nagyon nem kellett volna, innentől kezdve pedig Kaznak a múltja helyett a mélységből előtörő, mindent és mindenkit magába olvasztó, amorf húsmassza miatt kell aggódnia…

Ez az alapfelállás már önmagában is izgalmasnak mondható, hiszen a Beira-D pont az az izolált és paranoiás környezet, amiben a horror könnyedén kivirágozhat, erre pedig az is rátesz egy lapáttal, hogy az életünkre törő rémségek gyomorforgatóan groteszkre sikerültek. A történet során nem kapunk világos választ arra, hogy egész pontosan mit sikerült a világra szabadítanunk az olaj utáni hajszánk során, de erre nincs is szükség. Elég csak egy pillantást vetni társaink összecsomósodott, deformált, önmagából kifordított testére, vagy az utánunk loholó szörnyetegek szürreális fizimiskájára, és rögtön érezni fogjuk, hogy akármi is okozza ezt, csak annyi számít, hogy tőlünk minél messzebb legyen minden, aminek ehhez az egész szörnyűséghez köze van.

A dizájn ütős, de dicséret illeti a Still Wakes the Deep technikai oldalát is. A játék borzalmait az Unreal Engine 5 kelti életre, ami valami félelmetesen gyönyörű és részletgazdag látványvilágot generál, emellett pedig a teljesítményre se lehet panasz. Tesztelésünk során a játék minden körülmények között tudta tartani a stabil 60 fps-t, még a legmagasabb grafikai beállítások mellett is, 2K-s felbontásban.

Ami viszont ezen a téren a pálmát viszi, az a szinkron. Kaz enyhén szólva sem egy néma főhős, hanem hűségesen kommentálja a játék minden egyes pillanatát, ráadásul mindezt egy nagyon ízes és konzisztens skót tájszólással teszi, amit egyszerűen nem lehet megunni. És nem csak a főhőst megszólaltató Alec Newman alakít zseniálisat, hanem az NPC-ket életre keltő kollégái is. Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy a Still Wakes the Deep egy halom egyszerű, szerethető és valóságos szereplővel operál, akkor egy meglepően mély és érzelmes karakterdrámát kapunk, aminek hála a rövid kampány minden egyes pillanata húsbavágóan izgalmas, legyen szó akár a fékevesztett üldözésekről, akár a csendesebb, melankólikusabb pillanatokról.

Röviden és tömören a Still Wakes the Deep hangulata és története abszolút rendben van, a játékmenetben viszont már annál több kivetnivalót lehet találni, már persze akkor, ha valaki nem kedveli a sétaszimulátorokat. A fejlesztőknek már a korábbi alkotásai sem dúskáltak az interakciókban, ez a jelenség pedig itt is megfigyelhető, bár tény és való, hogy nem olyan fajsúlyosan, mint például a Dear Estherben vagy az Everybody’s Gone to the Rapture-ben.

A kampány javában ennek megfelelően más dolgunk sem lesz, mint előrefele sétálni egy lineáris, csőszerű pályán, ahol istentelen mennyiségű sárga festék jelzi a helyes útvonalat, andalgásunkat pedig helyenként egyszerűbb platformer feladványok, lopakodós szekciók, netán üldözések szakítják majd meg. Emellett lehetőséget kapunk még létrák megmászására, illetve helyenként a víz alatt is navigálhatunk rövid ideig, de ennél összetettebb mechanikákkal nem igazán fogunk találkozni a túlélésért folytatott küzdelmünk során.

Mindez egy egyszeri végigjátszás során még kellő változatosságot biztosít, de arra azért készüljünk fel, hogy másodjára már jó eséllyel nem fogunk nekiülni a körülbelül négy óra alatt teljesíthető történetnek. Hiszen a program az elejétől a végéig teljes mértékben lineáris, így ha egyszer eljutottunk a stáblistáig, már láttunk is mindent, amit látni érdemes. Mindez önmagában persze nem feltétlen gond, avagy a sétaszimulátorokat amúgy sem a szerteágazó és változatos játékmenetükért szeretjük, csak érdemes észben tartani, hogy a The Chinese Room harmincöt eurót kér a legújabb alkotásáért, ami kicsit erős árazás a kampány rövidségét is figyelembe véve. (Hello, Game Pass tulajok! - mcmacko)