Ian Livingstone - Bajnokok próbájaKönyv

A Bajnokok próbája (az eredeti magyar kiadást a Rakéta jegyzi még 1991-ből, a frisset szokás szerint a Chameleon Comix) nem egyszerű folytatás. Ez a Halállabirintus-trilógia középső darabja, de úgy csap le, mint Lord Carnuss ostora a kezdő rabszolgák hátán: gyorsan, keményen, és nem sok esélyt hagy a túlélésre. Mert bizony itt te vagy a rabszolga – szó szerint –, akit egy önelégült pszichopata úrifiú gladiátorkiképzésre fog. Az első néhány percben nem térképet, hanem túlélési ösztönt rajzolsz magadnak: egy csapdahelyzet elkerülése itt, egy villámgyors döntés ott, és mire kettőt pislantasz, máris a Halállabirintus új verziójának bejáratánál állsz, ahol már megint minden lépésed halálos lehet. És lesz is.

Ian Livingstone nagyon szereti a Halállabirintust könyvei helyszínéül használni, valószínűleg ezekben a bűzös, sötét és szűk folyosókban, valamint az ezeket élettel és halállal megtöltő szörnyetegekben és csapdákban érzi megtestesülni a Fighting Fantasy széria esszenciáját. Nem véletlen, hogy három könyvet is írt, amelyek részben, vagy teljesen egészében Fang labirintusában játszódnak. Ezek közül az elsőről (Halállabirintus) és az egy évtizeddel később megjelent utolsóról (A halál seregei) már írtunk mi is, a Bajnokok próbája pedig a középső darabja a trilógiának. Az első kötetet sokan tartják a műfaj egyik csúcsának, és ha elfogadjuk, hogy a sorozatnak tényleg arról kell szólnia, amiben a Halállabirintus jeleskedik (azaz a sallangmentes dungeon crawlingról), akkor tényleg meghatározó olvasmányként tekinthetünk rá. A Bajnokok próbájávan Livingstone nem csupán újracsomagolta a jól bevált receptet, hanem hozzáadott egy brutálisan kemény bevezetőt, ami teljesen más hangulatot ad az egész kalandnak. Az arénaküzdelmek, a rabszolgák közötti hatalmi játszmák, és a húsba vágó döntések tökéletesen megalapozzák a történetvezetés rideg logikáját és módját.

És hát a nehézség… Nos, ha a klasszikus Fighting Fantasy-skála egyik végén ott a „majdnem meg lehet csinálni elsőre”, a másikon meg az „éppen csak nem lehetetlen”, akkor a Bajnokok próbája nem épp középen áll, hanem erőteljesen a szadista oldal felé mozdul inkább. Itt nem elég a szerencse és egy jó ügyességdobás. Itt jegyzetelsz, rajzolsz, újrakezdesz, káromkodsz, és amikor végre elérsz a végső csatához, rádöbbensz, hogy egy tárgy hiányzik – valahol a 147. fejezetpontnál hagytad ott, mert ott volt az a harcos, akit inkább kikerültél.

De nem kell ezt szégyellni. A Bajnokok próbája épp attól válik emlékezetessé, hogy nem adja könnyen magát. Minden döntés, minden tárgy, minden elágazás számít. És bár sztoriban nem rugaszkodik el annyira a "fantasy valóság" talajától, mint mondjuk a Káosz fellegvára vagy az Űrtestvériség, amit nyújt, az jól megírt, atmoszférikus, és baromi feszült. Fang sötét árnyai, az új labirintus groteszk teremtményei, és Lord Carnuss nihilista küldetése valahogy együtt jobban működik, mint sok FF-epizód öncélú fantasy-őrülete. Jól azonosítható hármas struktúrát követ a szerző, a bevezetés a már említett arénaharcokat írja le, amelyekben azért tesszük kockára az életünket, hogy utána még nagyobb veszedelmek elé nézhessünk. Aztán a történet középső részét maga az újjáépített labirintus bejárása teszi ki, ez a rész igazából a szokásos, Livingstone-féle receptet követi tömör leírásokkal, kiszámíthatatlan szívatásokkal és sok emlékezetes ellenféllel. Ez utóbbiak ha nem is annyira ikonikusak, mint az előzményben szerelő lények, de nem sokkal maradnak el mögöttük, ráadásul amennyire szörnyű a borító, annyira jók a belső illusztrációk - helyenként jobbak, mint maguk a történések. Végül az utolsó szakaszban egy Próbamester aláz minket a porba és játszatja újra a könyvet számtalan alkalommal az "egyetlen helyes útvonal létezik csak" szemlélet alapján. És hogy valami bíztatót is mondjak, bár a nehézség végig magas, az ellenfelek talán nem annyira kemények, mint az előzményben. Persze ez csak keveset segít, hiszen rengeteg módja van annak, hogy másként bukjunk meg a próbákon.

Habár természetesen a mű minőségét nem befolyásolja, de mindig le szerettem volna írni, hogy Sukumvit Charavask báró még ennyi évtized után is az egyik legkirályabb fantasy név, amit valaha alkottak, érezzük hát megtisztelve magunkat, hogy az ő sorsáról is dönthetünk, ha kellően ügyesnek, szerencsésnek és kitartónak bizonyulunk. Mind a háromra szükség lesz.

Kiknek ajánlható a Bajnokok próbája a fentiek alapján? Akik nosztalgiára vágynak, esetleg 2025-ben sem zavarja őket az, ha egy könyv teljesen nyilvánvalóan unfair (módon csal). Aztán azoknak, akik nem a nagyívű lapozgatós köteteket szeretik, inkább a rövid fejezetpontokkal teli, gyorsabban ledarálható, feszesre húzott és nagyrészt a gyakásokra koncentráló sztorikat keresik. Mások számára nagyon sok eleme frusztráló lehet, és bár a kerettörténete jó, a hangulat is alapvetően a helyén van, de összességében mégsem lesz meghatározó élmény. Azzá akkor válhat, ha megkapja a játékostól a kellő türelmet, mert valljuk be, olvasás közben néha olyan, mintha smirglipapírral simogatnák a befogadót.