Project Helix = Az Xbox jövője – ez történt csütörtökön

Project Helix = Az Xbox jövője – ez történt csütörtökön

dragCsető Zsolt2026.03.06. 08:00

Felvillant az Xbox jövője. Lényegében szó szerint, a Microsoft ugyanis egy Project Helix logónál többet egyelőre nem osztott meg a következő generációs Xbox konzolról.

Friss gameplay bemutatóval jelentkezett a Forza Horizon 6. Az IGN jóvoltából kilenc percen keresztül gyönyörködhetünk a japán környezetben – az open-world versenyzős széria következő felvonása május 19-én érkezik, első körben PC-re és Xbox Seriesre.

Készül a Ruiner 2. A lengyel Reikon Games közel tíz év után visszatér az izometrikus nézetű akciójátékhoz, méghozzá alaposan kibővített gameplay-jel, amit jól mutat, hogy immáron akció-RPG-ként hivatkoznak rá, melyben akár két barátunkkal is összeállhatunk majd kooperatív felállásban. PC-re készül, a megjelenési dátum még nem ismert.

Bemutatkozott a MotoGP 26. Természetesen idén sem marad el a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos játéka, a Milestone ebben az évben is leszállítja a friss részt, amely megújult fizikát és mélyebb karrier módot ígér. Április 29-én jelenik meg PC-re, PS5-re, Xbox Seriesre, Switch 2-re és Switch-re.

Switch 2-re látogat a Kena: Bridge of Spirits. Az Ember Lab akció-kalandjának folytatását épp a közelmúltban leplezték le, most azonban az első rész kapcsán érkeztek friss hírek: valamikor a tavasz folyamán a Nintendo új konzoljára is meg fog jelenni a játék.

Érkezik a skate. következő szezonja. Az EA és a Full Circle jelenleg Early Accessben futó gördeszkás játéka március 10-én újabb tartalmi frissítéssel jelentkezik, melyben kapunk egy régi-új helyszínt, az Isle of Gromot.

Jönnek a Go Home Annie: An SPC Game konzolos verziói. Az SPC-univerzumot bővítő nyomozós horrorjáték a 2024-es premiert követően most PS5-re és Xbox Seriesre is megjelenik: egészen pontosan március 31-én, ezzel párhuzamosan pedig egy ingyenes frissítés is érkezik a PC-verzióhoz.

Megérkezett a Trail Out PS5-verziója. A versenyzős akciójáték PC és Xbox Series platformokra már évek óta elérhető, most pedig PS5-re is befutott – már meg is vásárolható a PS Store-ból.

Konzolos megjelenési dátumot kapott a Devil Jam. A metálzenés tematikájú survivors-variáns PC-re tavaly novemberben jelent meg, most pedig bejelentették, hogy jönnek a PS5, Xbox Series és Switch verziók is, méghozzá március 26-án.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Heti megjelenések | 2026 #45

6 órája
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

16 órája
1

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

1 napja
2

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

3 napja
6

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

3 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

3 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

4 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

4 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

5 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

5 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

5 napja
3

Silver Pines

6 napja
5

Hello Kitty Party Land

6 napja
2

Leépítések napja – ez történt hétfőn

Benne: Sucker Punch, Auroch Digital, Mass Effect, Assassin's Creed Black Flag Resynced, S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl.

6 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #44

7 napja
11

Just Dance: Decades of Hits - Legyen tánc!

7 napja
4

Warhammer 40,000: Boltgun 2 – Nagyobb, véresebb, császáribb

9 napja
9

Kingdom Hearts I-III - Nintendo Switch 2

2026.10.23.
7

Fallen Tear: The Ascension

2026.10.22.
2

Bezár a BioWare – ez történt szerdán

Továbbá: Cyberpunk 2077, Serious Sam: The Third Encounter, Bloody Hell Hotel, Pratfall.

2026.10.22.
47