Tudjátok milyen az az érzés, amikor bambultok kifelé a fejetekből, játszotok egy programmal, hallgattok, vagy néztek valamit, és alapvetően a komfortzónában vagytok... De rövid időn belül feltűnik a mélyebb szórakozás hiánya és emiatt belső vívódás tör ki rajtatok az elvesztegetett idő kapcsán. Mostanában emulátorozás, retrózás közben gyakran szakad rám ez a hangulat, és a Pac Man World: Re-Pac játékmenete során is pont ezek a benyomások értek.
Pedig az 1999-es eredeti játékkal nincs semmi probléma, pusztán annyi, hogy a maga idejében is már egy kicsit korlátos képességekkel bíró, a nagyok mellé felnőni nem tudó ugrabugra volt. A Re-Pac sem tud alapvetően többet, mint az alapjáték, és bizonyos szempontból bátorság volt hozzányúlni, ugyanis a fundamentumokban jóval kevesebb van, mint mondjuk a Klonoa agyalós haladásában, vagy akár egy-egy N64 játékban a Pac-World korából.
A pályák a 3D ellenére szűkösek, a teret épp csak kihasználja a játék - bár ahol kihasználja, ott kikönyököl az a ritka varázs, ami a japán játékfejlesztőkre mindig is jellemző volt. A terepeken elrejtett gyűjtögetnivalók ismétlődő logika mentén szerepelnek, a főnökharcokkal pedig olykor olyan nehézségi tüskéket is kapunk, ami az amúgy tökre gyerekkompatibilis alaptónust komolyan megzavarja. Viszont az való igaz, hogy a haladás során a kihívással a pályák változatossága is fokozódik, tehát van késztetés a továbbjutásra.
A Re-Pac legnagobb ereje a klasszikus maze-pályák integrálásában rejlik, amelyek olykor a közepes platformozást feldobják. Meg azokban a percekben, amikor a normál terepen is felkapjuk a bogyót, hogy hami-láncra fűzzük a gaz sellemeket.
A játék külleme sem igazán erős. Valahol a PS2-PS3 korszak közötti stílust kapták el a Now Production grafikusai, ami egyrészt tökjó, mert a retró-feeling más oldalról is megerősítést nyer, másrészről meg már szerintem a PS2 korai időszakában is voltak izgalmasabban kinéző platformerek, mint ez a teljes mértékben Unity alatt újjáépített kiadvány. Művészetileg sincs túl sok kreativitás a játék mögött (leszámítva a Namco-örökségre mutató, olykor játékmenetben is megjelenő kikacsintásokat), de legalább arra rájöttem, hogy a Playtonic-tól sem voltak restek nyúlni Toc-Man újragondolásánál a készítők.
Ahogy a cikk elején is fogalmaztam: a Pac-Man World Re-Pac egy kellemes komfortzónába helyezi a játékost. Kicsit egyszerű, kicsit retrós' és ha elkapod, még némi flow is beüthet. De amikor ebből kizökkensz, rájössz, hogy egy mai szemmel nézve felületes múltidézésnek vagy a része. Hogy ezt ki miként éli meg manapság, az pedig valószínű kor, preferencia és tapasztalat kérdése lesz...