Rauniot – Visszafogott világvégeTeszt

A finn Act Normal Games point & click kalandjátéka egy alternatív múltba kalauzol el minket, ahol egy közelebbről meg nem nevezett természeti katasztrófa nyomán gyakorlatilag felbomlott a civilizáció a hetvenes évek derekán. Az egymást követő háborúk felmorzsolták az emberiség javát, akik pedig maradtak, azok vagy egymástól elzárkózó, paranoiás közösségekbe vonultak vissza, vagy teljesen elszigetelődtek a társadalom romjaitól, hogy magányosan bekkelhessék ki a megváltó halálig hátralévő idejüket.

Ebbe a depresszív, de a maga módján egész nyugalmas világba csöppenünk bele mi, az egyik túlélő közösség félelmet nem ismerő felderítőjét alakítva. Kocsinkkal szemrebbenés nélkül szeljük Finnország északi szegletének elhanyagolt útjait, egyetlen célunk pedig az, hogy megtaláljunk egy legendás atomhajtású vonatot, melytől településünk vezetői valamiért a megváltást várják. És bár ez a küldetés elsőre meglehetősen nagyívűnek, már-már epikusnak tetszhet, a valóságban egy igencsak meghitt és személyes sztori kerekedik ki belőle, ami kimondottan jól áll a játék visszafogott hátterének.

Ne felejtsük ugyanis, hogy a Rauniot világa nem halt látványos halált. Ennek megfelelően itt nem fogunk hatalmas krátereket, szögesdróttal körbevett karanténzónákat vagy kiégett városokat látni, sőt épp ellenkezőleg. A kampány helyszínein ha nem is virágzik, de azért jól megvan az élet: bármerre megyünk, mindenhol bokrok és fák burjánzanak, a hátrahagyott maradékok fölött legyek döngicsélnek, egy tanyán pedig még ép és egészséges tyúkokkal is találkozhatunk.

De persze ez csak a felszín, ami alatt ott lappanganak azok a sötét témák, amiket egy posztapokaliptikus alkotástól látatlanba is elvárna az ember. Legyen szó akár egy sebtében betemetett tömegsírról, akár egy szitává lőtt és az út mentén hagyott autóroncsról, a Rauniot a maga visszafogott módján lépten-nyomon érezteti velünk, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a világgal. Ennek a megoldásnak hála az Act Normal Games alkotását valósággal áthatja egy diszkréten paranoiás hangulat, ami egyértelműen a program legerősebb aspektusai közé sorolható.

Nagy kár, hogy ez a remek atmoszféra a párbeszédeknél azért elcsúszik egy kicsit. A Rauniot teljes finn szinkront kapott, így ezen a téren semmi panaszunk nem lehet az autentikusságára, viszont a dialógusok sokszor darabosnak érződnek, mintha konkrét mondatok maradtak volna ki belőlük. Persze előfordulhat, hogy ez egy tudatos írói döntés következménye, de a végeredmény ebben az esetben sem a legszerencsésebb, ugyanis a hiányos megszólalások miatt sokszor csak kapkodni fogjuk a fejünket, hogy egyik vagy másik karakter mégis mit akar épp mondani. A szereplők motivációi és a történet fordulópontjai persze így is érhetőek, a lemaradozó mondatok inkább „csak” a beleélésünket vághatják haza, ami az ilyen atmoszférára épülő címeknél azért komoly érvágás.

A történet maga azonban a fenti hiányossága ellenére is erősre sikeredett, főleg akkor, ha figyelembe vesszük azt a kreativitást, amivel az apokaliptikus díszleteit kezeli. A tempója persze eléggé öreguras, de egyrészt ez jól is áll a zsánernek, másrészt a komótos sztorinak remek társául szolgál a komótos játékmenet. Tradicionális point & click címről lévén szó a Rauniot nem siet sehová, ehelyett bőven hagy időt arra, hogy nyakig merüljünk a világvége utáni élet rejtelmeibe. A kampány során izometrikus nézetben terelgethetjük a karakterünket az egyes helyszínek között, ha pedig valami érdekes tárgyra bukkanunk, azt sárga kontúrokkal emeli ki nekünk a gép. Ezek közül van olyan, amihez csak pár kósza megjegyzést fűz főhősünk, de olyan is, amit eltesz, mert később még jól jöhet.

Előrehaladásunkat elsősorban különböző logikai feladványok nehezítik majd, melyek fokozatosan válnak egyre komplexebbé és komplexebbé, de azért sose lesznek túlságosan nyakatekertek ahhoz, hogy esélyünk se legyen kitalálni a megoldásukat. Épp ezért a Rauniot akár a point & click címekkel most ismerkedőknek is jó belépési pont lehet, hiszen fejtörői korrektek, és a felvehető tárgyai sincsenek nagyon eldugva, így némi gondolkodás árán az is a sztori végére érhet, aki nem a zsáner veteránja. Továbbá az is jópofa megoldás, hogy néhány szituációt többféleképp is megoldhatunk. Ha például belefutunk egy lelakatolt ajtóba, nem feltétlen kell megkeresnünk a kulcsát: akár úgy is dönthetünk, hogy beáldozunk egyet az értékes töltényeink közül, és nemes egyszerűséggel szétlőjük a zárat.

A fejtörőkre jellemző magabiztosság egyedül a kampány végére bicsaklik meg egy kicsit, itt ugyanis a feladványok ok-okozati összefüggései már meglehetősen ködösek tudnak lenni. Egy egyszerű példával élve, amikor a játék elején le kell ereszkednünk egy lyukba, akkor viszonylag könnyen kitalálható, hogy ehhez egy kötélre lesz szükségünk, később viszont már egyáltalán nem ilyen világos, hogy egy random ajtó kinyitása vagy egy jelszó kitalálása miért visz minket közelebb a pálya másik felén található célunkhoz.