Dynasty Warriors 9 EmpiresTeszt

A Dynasty Warriors 9 Empires több szempontból vegytisztán hozza a megszokott DW formulát. Újra itt vagyunk az ókori kínai történelem talán legérdekesebb időszakában, a Három királyság korában, amit a sorozat rajongói immár unalomig ismerhetnek, az elmúlt több mint 20 év alatt ötször is ledoktorálhattak belőle. A játékmenet is sok szempontból változatlan. Kvintesszenciája a féktelen, lelkiismeret-furdalás mentes zúzás. A DW formula élvezetes része a töméntelen aprítás, megyünk, megállíthatatlanul mint egy úthenger, jönnek szembe a – a sakk értelmében vett – parasztok (valójában közkatonák), akiket le kell gyakni, közben hullanak és repülnek mint a legyek. Az ember úgy érezheti magát játék közben mint egy görög istenség az Illiászból, amikor az istenek leszállnak a halandók közé és szétaprítják őket mint a ropit. Kiválasztott karakterünk – tábornokunk – szinte földön túli erőt képvisel, az egyszerű közkatona számára szinte sebezhetetlen, ám ha egy hasonló rangú ellenfélbe botlunk bizony érhetnek meglepetések. Az első órában ez még kimondhatatlanul kellemes foglalatosság, írtjuk az ellent, szól a sokszor kínais hangszerelésű metal, a hangulat adott. Még a korai PS3-es időket idéző látvány sem riasztja meg az embert, legfeljebb a szemünket bántja egy kicsit. A játékot sima PS4-en nyomtam, máshol sem jobb a helyzet, sőt Switch-en még sokkal rosszabb is állítólag. Hátránya ennek az egésznek – de ezt már 7 résszel ezelőtt is letudtam volna írni –, hogy az esszencia könnyen kifárad, az AI buta mint a tök, vagy inkább nem is létezik. A következmény, hogy szinte észre se vesszük és elkezdünk unatkozni.

Sejthették ezt a készítők is és az Empires-zel kiegészített 9. rész kísérletet tesz, hogy kicsit feldobja a formulát. Először is kidobták a 9. részben látott open world formulát, és ez egyáltalán nem baj. Helyette az ugyanezt a kort feldolgozó stratégiai játék, a Romance of the Three Kingdoms elemeit vegytették a DW-vel, aránylag nem is rosszul. Egyrészt nem lehet eszetlenül harcolni, figyelni kell a pályán történő eseményekre, üzenetekre, ezekre gyorsan reagálni kell, mert egy figyelmen kívül hagyott utasítás, egy megtámadott ostromlott erődről például, könnyen játék végét jelentheti. De nem csak a pályákon erősebb a stratégiai vonal, hanem az ezek közötti részek is fel lettek rázva. Megkapjuk az ókori Kína térképét, különböző országokra felosztva. Miután választottunk történelmi kort és vezetőt, mint egy ROTK játékban a diplomáciai szobába kerülünk. Itt aztán nagy szerepe lesz a stratégiai tervezésnek, a szövetség kötésnek, a tárgyalásnak és persze a taktikának. Nem mindegy milyen országot akarunk elfoglalni, nem mindegy hogyan gyarapítjuk erőinket, nem mindegy mikor kit támadunk meg. Nagyon kell figyelni a karakterek közötti kapcsolatok építésére is, mert erősebb kötelékek befolyásolhatják az erőket. Nem azt mondom, hogy forradalmasították a DW formulát, de mindenképpen új színt és ízt tettek bele. Jó érzés volt mérlegelni, diplomáciai tárgyalásokat kezdeni és a térképen azon vacillálni, hogy vajon milyen irányba támadjunk, és hol vannak jól védhető pontok az ellenséges országokkal szemben. Nem is volt rossz – ahogy egy külföldi teszt fogalmazott – az invázió, diplomácia, karakter építés háromszögét megélni (plusz a stratégiai tervezés), mert ellen pontozza az alapjáték monotonitását.

Hogy megéri eljutni Pekingbe? Engem szórakoztatott a játék, és még a maga hat pont körüli szintjével is pozitív csalódás volt, mert sokkal rosszabbra számítottam. Szóval rajongóknak és új belépőknek irány Peking! A pékinget viszont inkább akasszuk a szegre.