Need for Speed Undercover - teszt

Need for Speed Undercover - teszt

liquidSomosi László2008.12.02. 19:37

A Need for Speed ügyesen kezelt sorozat. Már csak azért is, mert kevés széria él meg ennyi folytatást, a legtöbb versenyző középtájon, úgy a negyedik, ötödik felvonás környékén már erősen fulladozik. Az NFS-t sem kerülte el persze a sorozatok átka, de az EA eddig mindig okosan lépett - a kevésbé sikerült második rész után behozták a rendőrös üldözősdit, ennek unalmassá válásával pedig a kőkemény tuningolás és az utcai versenyzés nyújtotta örömök tartották további izgalomban a széria (méretes) közönségét. Aztán tavaly megcsúszott a NFS járgány, a következő generációs újításnak szánt ProStreet friss ízei kevésbé jöttek be jónépnek, köszönhetően elsősorban annak, hogy láthatóan maga a játék sem nagyon tudta, hogy mit akar kezdeni önmagával. A ProStreet két szék között a földre huppant, a szimulációs / árkád hibrid vezetési modell nem működött, a pályák unalmasak voltak, a játékmódok pedig átlagosak, fájó mélypontokkal - a gyorsulási versenyek unalommal kevert frusztrációja a mai napig kísért gyomofájós álmainkban.

A sorozat elképzelt jövőjét új ösvényekre terelő ProStreet így idén folytatás nélkül maradt, a 2008-ra rendelt NFS a Need for Speed Undercover. Az Undercover már címében is visszautaló, igen, az Underground ugrik be róla, talán nem véletlenül. Mint ahogy nem véletlen az sem, hogy a játéknak helyszínt adó város, Tri-City erősen idézi a Most Wanted univerzumát. Az Undercover egyértelmű visszatérés a korábban működő formulához, nagyjából olyan, mint amikor a népszerű együttes a kevésbé sikerült, kísérletező lemez után kiad egy, a korábbi slágereik felmelegített verzióit tartalmazó albumot. Nem a legkreatívabb húzás, de lássuk be - általában működik, és valószínűleg a jövőben is működni fog.

Durva Most Wanted klón lenne tehát az Undercover? Meglepetés: nem az. Leginkább azért nem az, mert a Most Wanted erősen épített a városra, amelyben játszódott. Az Undercover esetében Tri-City csak háttér, aranyló színekkel festett vászon. Igen, körbeautózhatod, és itt fogsz versenyezni - de ezzel ki is merült a szabadon engedős lehetőségek száma. A versenyeket vagy a térképen jelölöd ki, vagy az egy gombnyomással elérhető “következő XYZ verseny” opció segítségével indítod el őket. A rajtvonalhoz autózni nem kell, és ami még fontosabb: nem is lehet. A versenyek kilencven százaléka gondosan lezárt útvonalon zajlik, a rendőrök cirkálás közben is észrevehetnek, és üldözőbe vehetnek ugyan, de a velük kapcsolatos lényeges tennivalókat külön küldetések formájában fogod intézni.

Az Undercover nem csinál mást, mint lefejti a zsírpárnákat az előzményeiről. Mert egyik előzménye sem volt igazi városi autóverseny, maximum annak ügyesen előadott illúziója, ami hamis, de jóleső szabadságérzetet kínált. Az Undercover esetében ez a szabadságérzet jóval mínuszosabb, a játék ritmusa viszont pörgősebb - valamit valamiért, ugye. A modernkori NFS-ek kötelező alkotóelemét jelentő tuning szintén egyszerűsödött, a két kategóriában (teljesítmény és kezelhetőség) kínált fejlesztések akár egyszerre, három különböző “erősségű” csomag formájában is felpakolhatók. A vizuális tuning is maradt, mindenféle festésekkel, fényezésekkel meg matricákkal - a magunk részéről ezt a funkciót mindig is minimális, az alap játékmenet megkövetelte mértékben használtuk, de biztos lesznek olyanok, akik órákat ölnek majd bele.

Az Undercover által kínált versenyszámok leginkább azoknak fognak bejönni, akik a korábbi részekben nem szerettek driftelgetni (jégpályázás volt az inkább, mi kedveltük) vagy gyorsulási versenyezni. Ezek az erőpróbák ugyanis ezúttal kimaradtak. Az Undercover kínálata kifejezetten oldszkúl, de rossznak nem mondható, a versenymódok közül az alapszolgáltatások (körverseny, sprint, checkpoint) megfelelően működnek, a Tri-City környékén bőségesen előforduló soksávos autópályákat akcióba szólító Highway Battle intenzív és élvezetes, és a rendőrökkel történő durva interakcióra építő módozatok (menekülés, károkozás, kiütés) sem lógnak ki a sorból. Talán csak az Outrun-nal voltak problémáink, az “előzd meg a vetélytársadat, és tartsd az előnyöd adott ideig” versenyszám papíron izgalmasnak hangzik, a gyakorlatban már kevésbé az. Ott vannak aztán a történetet előrelendítő speciális missziók, melyek a fentieket kombinálják, többször egy versenyszámon belül. Különösebb újdonságot így nem jelentenek, de különösebb baj sincs velük, a megfelelő empátia-készséggel rendelkezők kapnak némi plusz motivációt, miszerint (például) most nem időfutamot futsz, hanem egy lopott csodajárgányt kell időre leszállítanod.

A játékmenet struktúrája erősen idézi az Underground-vonal későbbi felvonásait: nyerj versenyeket, nyerj pénzt, tegyél szert respektre, emelkedj a ranglétrán, lógj meg a rendőrök elől, vásárolj és fejlessz, nyiss meg új versenyeket - aztán kezd az egészet előröl. A szisztéma annyiban bővült, hogy általános tapasztalati pontokat is gyűjthetsz, ezek automatikusan (nem te osztod el őket) növelik a járgányod több részre bontott tulajdonságait. Úgy, mint a tuning? Majdnem, de nem egészen, az így megszerzett fejlesztések automatice érvényesek bármelyik, általad birtokolt autóra. A járműválaszték egyébként korrekt, de ez nem újdonság, kívánatos verdák tekintetében az NFS-ek mindig is jól teljesítettek, az Undercover pedig akár ingyen is osztja az új autókat - a kiemelt versenyek slusszkulcsra mennek, ilyenkor fél tucat erőgép közül választhatsz, grátisz.

A versenyzés persze most sem teljesen céltalan, van itt sztori is, videóbetétekkel megtámogatva. Olyan, mint eddig: kellemesen semmilyen, a hétfő esti tévés krimi nagyságrendekkel komolyabb izgalmakat és fordulatokat tartogat. Ezúttal nem jó szándékú rosszfiút alakítasz, hanem vad dolgokra kapható ügynöksrácot, mindenféle autótolvajok, csempészek, meg egzotikus bűnszövetkezet nyomában, beépítve. A videók rövidek, színesek, sokat ordibálnak bennük, a kamera pedig dicséretesen sokat tanyázik a főnökünket domborító Maggie Q pompás keblein és csúcskategóriás lábain. Maggie néni figyelemreméltó alkatrészei mellett a zenék sem okoznak csalódást, a licenszelt soundtrack az utóbbi évek legjobbja NFS-vonalon.

A Need For Speed Undercover nagy újító ötletektől mentes, jól összerakott, az árkád autóversenyekkel szemben támasztott általános igényeket tisztességgel kiszolgáló autóverseny. Lenne, ha nem követné el a műfaj Két Nagy Bűnét. Jelesül: félelmetesen könnyű, és képfrissítési problémákkal küszködik. Kezdjük az utóbbival. Az Undercover képfrissítése a pincétől a padlásig az összes lehetséges zugot bejárja. A város határain kívül eső, tereptárgyakról kevésbé terhelt területeken még tartja magát (és a megfelelően gyors autóknál kifejezetten jó sebességérzetet biztosít), a komplexebb geometriával szerelt helyszíneken (belváros) viszont gyakran zuhan a mélybe, a PS3 verzió esetében többször megközelítve a kínosnak számító egyszámjegyű értékeket. Ez pedig nagyon nincs rendben, egy árkád autóversenynél pláne. A sebességproblémákat ráadásul nem magyarázza semmi, az Undercover korrekt, de nem kiemelkedő vizuális világának problémamentesen kellene folynia a képernyőkre, az ugyanabban az istállóban versenyző Criterion Burnout Paradise-a jobban néz ki, és stabilan magas képfrissítést produkál.

A roppant alacsonyan tartott kihívás szintén nagy kérdőjel. Az Undercover habkönnyű. Ha van valami minimális tapasztalatod az autóversenyek terén, nyerni fogsz. Mindig. Ha vesztesz, azért vesztesz, mert közben gitárleckéket vettél, hancúroztál, vagy a nyelveddel próbáltad kezelni az analóg kart. Ha azonos teljesítményű gépi ellenfelekkel kerülsz szembe, a második kanyar után otthagyod őket, és soha nem találkozol velük. Még egy teljes kipördülés, vagy két frontális karambol is belefér, simán. Nyerni persze többféleképpen lehet - minden versenyt tudsz jobb időeredménnyel dominálni, pluszpontokért - de ez sem jelent majd problémát, sőt, még a játék által “mesterfutamoknak” becézett, elvileg erősen nehezített versenyeken is te leszel a nyerő. Ha kihívásra vágysz, mehetsz online száguldozni (nyolcfős versenyeket támogat a multi), vagy teheted azt, amit mi - direkt egy kategóriával gyengébb autókat vittünk a versenyekre, így is nyertünk, de itt már előfordult, hogy valaki visszaelőzött.

Az új NFS kapcsán egy valami egészen bizonyosan megállapítható: tényleg eljött az idő a változásra, még akkor is, ha az Undercover nyilvánvalóan meg fogja találni a maga közönségét. Azokat, akiknek Paradise City kitanulása, vagy a Midnight Club: LA kemény ellenfelei túlságosan riasztó elvárások, és egy árkád autóversenytől leginkább dögös autókat, jó zenét, és széles utakat várnak. Az Undercover ezt biztos kézzel hozza, de egy lépéssel sem megy tovább: a kötelező gyakorlatok egyre kevésbé csiszolt formában történő bemutatása határozottan NEM az az irány, amit a sorozatnak a jövőben követnie kéne.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

22 órája
3

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

1 napja
5

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

1 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

2 napja
6

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

2 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

3 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

4 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

4 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

4 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

4 napja
10

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

5 napja
4

Heti megjelenések

5 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

6 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

7 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

8 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

9 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

9 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

2025.04.30.
12