Forza HorizonTeszt

Érdekes megközelítése lenne a játékkritikának, ha nem betűhalmokkal, vagy (szerencsésebb esetben) pár perces videó-összefoglalókkal próbálnák kommunikálni a játékról alkotott véleményünk az olvasó felé, hanem kitöltenénk az értékelődobozt, adnánk egy pontszámot, a teszt helyére pedig beágyaznánk egy videóklipet. Tessék, itt az unortodox huszonegyedik századi játékteszt, ami szavak helyett dalban mondja el, amit el kell mondania. Ne tessék megijedni, nem most váltunk erre a rendszerre, de a Forizon (elnézést: Forza Horizon) esetében akkor sem tudom megállni, hogy nem szúrjam be az egyébként a játék zenei anyagában is (egy másik dallal) szereplő The Naked and Famous Yound Blood című nótáját. Íme: a Forza Horizon hangulat megzenésítve, három perc ötvenöt másodpercben.

A fenti zene / videó arra mindenképpen jó volt, hogy a Horizont érintő híreket eddig (esetleg) minimális figyelemmel követő keményvonalas Forza-rajongó felkapja a fejét, és összeráncolja a homlokát: mi ez a popdalocska, ez jelképezi a játékot, talán csak nem valamiféle árkád elhajlás készül? Nekik félig-meddig rossz hírem van: de, az. Persze nem Ridge Racer, nem fogunk kétszázötvennel nitrózva sínen csúszkálni a kanyarokban, a Forza Horizon az eddig is létező „fél-árkád” (vagy megfordítva: „fél-szimulátor”) kategóriát képviseli, realizmus tekintetében Forza Light, ha úgy tetszik. Szentségtörés, fogjuk a kisbaltát, a szurkot, meg a fáklyát, és irány a játékért felelős Playground angol főhadiszállása? Ha a játék rossz lenne, lenne ok egy csinos össznépi lincselésre, és lehetne remegő ujjal mutogatni a fejlesztőkre, akik tönkretették a patinás Forza-széria renoméját - de a játék szerencsére jó, sőt, nagyon jó, így fogadjuk el annak, ami: a szimulációt visszaskálázó, de egyébként roppant élvezetes, nyitott világba helyezett Forza-mellékágnak, ami magában, az ismert név nélkül is kitűnően megállná a helyét.

A Forza Horizon árkád jellege némileg befolyásolható, persze: ha bekapcsolva hagysz minden segítséget, inkább az árkád-mező felé mozdul ki a képzeletbeli mutató - ahogy elkezded kikapcsolgatni őket, visszabillen a szimulátorosabb irányba, de FM4 szintű részletességet és kezelést még így se várj tőle. Az autók jellemzően jobban tapadnak, plusz könnyebben (és látványosabban) lehet megcsúsztatni őket - ettől függetlenül az eszetlen manővereket a Horizon még bekapcsolt segítségekkel sem díjazza, a folyamatosan padlógázzal közlekedők nagyon gyorsan megtapasztalják, hogy milyen az, amikor irányíthatatlanul pörög (akár a levegőben) egy autó. A Horizonban nincs igazi, a menetteljesítmény befolyásoló törés (csak kozmetikai sérülések), és a beállítási lehetőségeink is jóval visszafogottabbak, mint a nagytesóban. Konkrétan: a Horizon egy az egyben átveszi az FM széria teljesítmény-kategóriákkal dolgozó felosztását, és az alkatrészcserés opcióit, finomhangolást azonban már nem kínál.

A Horizon technológiai megoldásai felett is ott lebeg a legutóbbi számozott Forza szelleme, rengeteg mindent vettek át az FM4-ből. Konkrétan magát a motort, a hangokat, és gyanúm szerint az autómodelleket is - tanult kollégám szerint ezek kissé egyszerűbbek, de mozgás közben nem nagyon fedezhető fel a különbség. A Playground persze sokat is változtatott, a fő különbség a Horizon Nagy Dobása, vagyis a nyitott, szabadon beautózható világ, és a Forza-sorozatban eddig ismeretlen (és sokak által hiányolt) napszakváltás. A Horizon mindent összevetve nagyon csinos játék nappal és éjszaka is - sötétben különösen szép dolgokat tud produkálni, a Fesztivál távolban feltűnő, majd egyre dominánsabbá váló fényorgiája még sokadszorra is elismerő csettintésre késztet. A vizuális bónuszoknak persze ára is van, konkrétan a képfrissítési ráta feleződése, a számozott folytatások 60 frame per szekunduma helyett harmincat kapunk, de azt legalább stabilan, mindenféle belassulás vagy zavaró képszakadás nélkül.

A Forza Horizon nyitott világa hivatalosan Colorado (erősen kicsinyített és átdolgozott verziója) valójában kicsit Utah és Arizona is. A kezdeti félelmek (miszerint lapos sárga-barna izé lesz az egész) hamar elpárolognak, van itt város, erdő, hegyvidék, sőt iparterület is, a környezet egyáltalán nem unalmas, vagy önismétlő. A nyitott világba helyezett játékoknál mindig kulcskérdés, hogy mit lehet bennük csinálni - illetve lehet-e bennük annyi mindent csinálni, hogy ne legyenek hosszú ásítós szakaszok a játékban. A Forza Horizonban lehet. Ott vannak egyrészt a karrier gerincét jelentő, több szakaszra osztott (értelemszerűen fokozatosan gyorsuló-nehezedő) fesztivál-versenyek, másrészt pedig egy rakás, opcionális végrehajtható feladat, amik egy részét a játék ügyesen csatornázza be a PGR-sorozatot idéző módon megoldott, a látványos manőverekért pontokat osztogató, kombózásra is alkalmat adó fejlődési alrendszerébe. Az itt / így összeszedett pontokkal egy 250 lépcsős listán lépdelhetünk előre, és speciális versenyeket nyithatunk meg - ezek a fesztiválversenyek körpályái és ponttól-pontig futamai helyett jóval őrültebb kihívásokat kínálnak - versenyeztél már helikopter ellen, például? Ott vannak aztán az illegális utcai versenyek, és a térképen elszórt fesztiválsátrakban abszolválható külön kihívások is, melyek szintén nem hagyományos versenyek, hanem az gyorsaságodra, ügyességedre és a jó szemedre (fényképezkedés!) alapozó feladatok.

A fesztiválsátrak egyben „gyorsutazós” pontként is szolgálnak, vagyis ide lehet (pénzért, a feladatok teljesítése után kedvezményesen, vagy ingyen) teleportálni, ha a versenyek helyszínei közti autókázást unalmasnak tartanád. A funkció ugyanakkor majdnem felesleges, egyrészt jó autózni, másrészt pedig a Horizon világa annyira-rettenetesen azért nem nagy, bármelyik pontjáról el lehet jutni bármelyik másik pontjára pár perc alatt. Összehasonlításul: a TDU szigete sokkal nagyobb volt, a TDU2 két szigete pedig még sokkal nagyobb. Igaz: a Horizon sokkal sűrűbb, a mindenféle versenyeken kívül bármikor kihívhatsz egy melletted elhúzó vetélytársat egy gyors versenyre (ilyen a TDU-ban is volt), van többféle rejtett dolog, és állandó rivalizálás a haverokkal - össze lehet mérni a csúcssebességet az utak mentén elhelyezett mérőpontoknál, és minden egyes verseny ranglista is egyben, ahol - ha van ilyen - a játék automatikusan bedobja a futam végén a barátod köridejét, és még némi plusz pénzzel is megjutalmaz, ha megdöntöd. Ha máér közösségi szolgáltatások: a korábbi Forzákból átvett autócicomázás a megszokott módon működik, és épp úgy feldobhatod őket a saját online boltodba, mint korábban. Van multiplayer is, természetesen, a kínálat (ismét) a Forza-széria korábbi darabjait idézi. Ami jó is, meg nem is, mert hagyományos autós multinak tökéletesen megteszi, de a Horizon nyitott világában rejlő lehetőségeket egész minimálisan használja csak ki, a TDU, és még inkább a Burnout Paradise sokkal többet nyújtott ezen a téren.

Ritkán szoktunk egy autós játék hangulati elemeiről beszélni, mert miért is beszélnénk, autók, vrumm-vrumm, a száguldás a lényeg. A Horizon esetében mégis megér pár sort, a Playground ugyanis kiemelkedőt alkotott ezen a fronton. A Horizon - előre elnézést kérek a nehezen helyettesíthető angol kifejezésért - igazi feelgood racer, gyakran kaptam azon magam, hogy vigyorgok, miközben játszom vele. A napsütötte tájak teszik? A zenék? Az autók? Nem tudom, valószínűleg minden együtt: a Horizon olyan, mint amilyennek annak idején a legelső résszel a Need for Speed indult. A realitást megidéző, nem szigorúan szimulátoros, viszont abszolút kézreálló irányítás, gyönyörű tájak, és olyan klassz kocsik, amiket - a lottóötös és a hirtelen felbukkanó dél-afrikai gyémántkereskedő rokon elhanyagolhatóan alacsony valószínűségétől eltekintve - soha a büdös életben nem fogok vezetni. Egyben, csinosan becsomagolva, színes szalaggal a tetején.

A Forza Horizont két irányból lehet megközelíteni. Ha a sorozat keményvonalas rajongói közül érkezel, lesznek vele problémáid. Nem eléggé szimulátor, a cirka 20 órás single player játékidő az FM4 töredéke, az offroad szakaszokat majd csak a fizetős Rally DLC fogja igazán kihasználni, és az ilyen-olyan előrendelői csomagokban, illetve letölthető formában kínált járgányok is igazán benne lehetnének alapból. Én a másik irányból jövök: az árkád autóversenyek világában a 20 óra korrekt játékidő, újrajátszhatósági faktor van, buli volt földes úton Lamborghinivel nyomni, és nem szoktam DLC autókat vásárolni. A Horizon nálam csak az eredetiség tekintetében bukik el, a több helyről toborzott fejlesztőcsapat összerakta a népszerűbb autóversenyek (kapásból felismerhető források: PGR, TDU, NFS, Grid) közkedvelt szolgáltatásait és ötleteit, nyakon öntötte Forza szósszal, 'oszt jónapot. Becsületükre legyen mondva, hogy a keverék szép, ízléses, és abszolút szórakoztató - aki EZT várja el egy autós játéktól, megtalálja a számítását a Forza Horizonnal.