Forza Horizon - teszt

Üdvözlet Coloradóban, az Amerikai Egyesült Államok gyönyörű államában, ahol megrendezik a - természetesen kitalált - Horizon zenei fesztivált. A zene nemcsak a közönséget, de a jó autókat és a jó nőket is vonzza. Ebbe a nyílt világba csöppen bele a játékos, amelynek (képletes és mértani) középpontjában maga a fesztivál áll. Sztoriról nem igazán beszélhetünk. Adott a jó nő, meg a helyi menő csávó, aki azt hiszi, ő a Schumacher, nekünk pedig érzékeltetnünk kell vele, hogy rosszul hiszi. Ehhez egyre magasabb szintű versenyeket kell nyerni (ezeket különböző színű karszalagokkal érjük el), hogy végül kiállhassunk a nagy bajnok ellen. Az előrehaladás tulajdonképpen az egyre komolyabb versenyek fokozatos megnyitását szolgálja, de hangsúlyos narratívát ne várjon senki.

Hogy mitől lesz ez Forza játék? Nos, attól, hogy az építőkövek egy része közvetlenül a jól ismert szimulátorból származnak. A fejlesztők megkapták a grafikus- és fizikai motort, egyes részek pedig azonosak a Forza Motorsport 4-gyel. Ugyanúgy működik a fénykép- és videókészítés, az autófestés és -vásárlás, csupán áttervezett felületen. A fejlesztés során ugyanazokat az alkatrészeket cserélhetjük az autókon, mint korábban, viszont finomhangolásra most nincs lehetőség. Itt nincs szükség aprólékos futómű vagy váltó állítgatásra. A menürendszer tervezése közel sem olyan kifinomult, mint a szimulátor nagytestvér esetén. Túl sokszor és sokat kell a töltőképernyőt bámulni, az online megosztott tartalmak pedig furcsa módon szét vannak osztva az egyes szekciók között, így ezek böngészése, karbantartása kissé nehézkes és kényelmetlen folyamat. A program felépítésén érezhető, hogy még nem teljesen kiforrott, hiába a tökéletes alap.

Ezeken a - valójában apró - kényelmetlenségeken túlhaladva viszont vár minket egy kifejezetten élvezetes és addiktív játék. A vezetési modellt tekintve rögtön szögezzünk le valamit: A Forza Horizon nem szimulátor. Bár ezekre az alapokra épül, és érzésre vannak közös vonások, az irányítást jelentősen átszabták, így sokkal inkább az egykori Project Gotham Racing szériára emlékeztet. Az autók súlya, egyedi jellegzetességeik tökéletesen érezhetők. A járművek kapcsolatban vannak az úttal, nem csak a tengelyük körül forgolódnak, mint sok más "félárkád" játékban. Ki lehet sodródni, meg lehet perdülni, vezetési tudás igenis kell, de közel sem olyan technikai szinten, mint a Motorsport játékokban. Sokkal jobb a tapadás, még földúton is kényelmesen lehet közlekedni (ugyanakkor jófajta farolások is vannak, autótól függően), és az ütközésekkel is rendkívül elnéző a játék. Bárhogyan ütközünk, az autók inkább csak tologatják egymást, megpördülést soha nem okoznak. A farolások és egyéb manőverek tökéletesen uralhatók, ez pedig jó hír azoknak, akik eddig a nehézsége miatt kerülték a Forza nevet. A Horizon bárki számára elérhetővé teszi a gyors, látványos autózást.

Kihívás ettől függetlenül van, nem is kicsi. Az utolsó versenyek még legkönnyebb fokozaton is meglephetik a játékost, a két legfelső fokozat pedig garantált hajhullást okoz. Korrekt (értsd: valószerű) mesterséges intelligenciát ne várjunk. A "gumiszalag" M.I. gondoskodik róla, hogy minden befutó szoros legyen. Nem olyan mértékben, hogy a szerencsén múljon a helyezésünk (ilyenre konkrétan soha nincs példa), de néha azért feltűnő. A közutak vonalvezetése, és adott esetben a civil forgalom visz némi mázli-faktort a futamok utolsó szakaszába, ez azonban nem irritáló, végső esetben ott a visszatekerés lehetősége.

A játék megkapta a PGR sorozatból ismert Kudos rendszert is. Látványos manőverekért, és némi (erősen visszafogott) rombolásért járnak a pontok, ezzel egyre előrébb lépünk a fesztivál képzeletbeli népszerűségi listáján. A kombórendszer most is remekül működik, bevállalós autózással óriási szorzók és pontszámok trükközhetők össze. Az úton haladva MINDIG történik valami, valamit kapunk, valamilyen kihívás megnyílik, úgyhogy az autózás sosem céltalan, szinte minden mozdulatunk hozzájárul a fejlődéshez.

Minden autós játék szíve és lelke maga a vezetési élmény, ami függetlenül attól, szimulátor-e vagy sem, lehet jó vagy rossz. A Forza Horizon pedig ebben a tekintetben csillagos ötöst érdemel. Gyakran valóban a PGR szellemi örökösének tűnik, csak még több fantasztikus hangulati elemmel. A rajtrácson bőgetjük a motort, majd hatalmas tűzijáték (utcai versenyek esetén jelzőrakéta!), és a közönség éljenzése közben a gázba taposunk. A rádió elkezdi pumpálni az ütemes zenét, mi pedig máris nézelődünk, keressük a helyet, az első kanyarban a nézők már fotóznak és őrjöngenek, csak arra várnak, ki lesz a legtökösebb pilóta a mezőnyben. Aztán ki az országútra: Féktelen száguldás, vagy éppen üldözés a szűk hegyi utakon, éjszaka a fényszórókkal csak a szalagkorlátot látni, a féklámpák után száguldunk... Ezek olyan élmények, amelyeket csak egy ilyen játék adhat. Akár nyugodtan kocsikázunk kellemes zenére, akár kemény basszusra tépünk a mezőny közepén, a Forza Horizon frenetikus élményekkel gazdagít. Úgyhogy tárgyilagos kritika ide, félárkád fizika oda, ez egy olyan atmoszféra, ami már nagyon hiányzott. Nem hatásvadász - az autó nem üvölt úgy, hogy szétrobbanjon a hangfal, a kamera nem akar szétszakadni nagyobb sebességeknél, és nem kell a fél világot (és ellenfeleinket) romba dönteni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

Éppen ezért kisebb csalódás, hogy a játék mennyire rövid. Eleinte úgy érezzük, milyen sok mindent lehet csinálni, aztán nagyjából 15 óra múlva arra pislogunk, hogy vége. Mármint, teljesen vége, gyorsutazás nélkül, versenyekkel, megkereshető kincsekkel, ügyességi feladatokkal együtt. A vártnál soványabb tartalom talán nem véletlen, elvégre maga a játéktér sem beláthatatlanul nagy. A térkép egyik végéből a másikba pár perc (gyors) autózással eljuthatunk, 15 km-nél nagyobb távot ritkán fogunk a GPS-be betáplálni. Osztva-szorozva, a single-player tartalom a Forza Motorsport 4-nek körülbelül a tizede, de még akkor is csekély, ha más open-world autós játékokkal vetjük össze. Igaz, annál hangulatosabb és változatosabb az élmény, amit kapunk.

A többjátékos mód nagyjából a megszokott módon működik, ezúttal jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a "Játszótér" módok (Fertőzés, Macska-egér, Király, stb.). Visszatérnek a Riválisok is, ezúttal gyakorlatilag az összes egyjátékos verseny Rivális mód is egyben. Legyőzhetjük barátainkat bármelyik kör- és szakaszversenyen, de még az utak melletti traffipaxok eredményeit is világranglisták rögzítik. A versenyszellem és a motiváció így folyamatos, és garantált, hogy minden nap Rivális-üzenetek tömege fog várni minket a játék indításakor.

A Forza Horizon grafikáját egy nagyon egyszerű egyenlettel lehet leírni: A képfrissítés felezéséért cserébe kaptunk nagy, nyílt terepet, és dinamikus napszakváltozást. Ennél mélyebb technikai elemzésbe kár belemenni. A 30 fps képfrissítés érezhető, viszont tökéletesen stabil, soha nem lassul le, nem reccen meg. A napszakok változása gyönyörű, a trailerekben gyakran mutatott sárgásbarna színvilág egyáltalán nem olyan hangsúlyos. Nappal minden csodálatosan színes, estére a prérik és a sziklák látványos aranybarnába öltöznek, éjszaka pedig felgyúlnak a fényszórók, kiviláglanak a műszerfalak, az autókon pedig lézerfények és tűzijátékok csillannak meg, ahogy a Horizon fesztivál éjjeli lüktetése mellett elhaladunk.

Tény, hogy a méreteknek és az extra effekteknek ára van. Az autók kidolgozottsága nem éri el a Forza Motorsport 4 milliméter pontos, szinte már fétisbe hajló, autópornós kifinomultságát, de csupán egy hajszállal maradnak el attól. A garázsban így is rendkívül látványosak, játék közben pedig szinte megmondhatatlan a különbség. Valamit valamiért, a Playground Games pedig profi módon, ügyesen sáfárkodott az Xbox 360 erőforrásaival. Az eredmény egy tökéletesen csiszolt, hihető helyszín fantasztikus panorámákkal, változatos helyekkel, és nagyszerű autók, amik tökéletesen illeszkednek ebbe a környezetbe. Ha a Forza Horizon nem is a legszebb Xbox 360-as autós játék, akkor a második a sorban - de a különbségeket tekintve inkább holtverseny hirdethető.

Az autók hangjai szintén a tavalyi szimulátorból származnak. A realizmus tehát garantált, de ezúttal nem árt több hangot adni a hangrendszerre, vagy a rádiót lehalkítani, mert a kevésbé zajos járműveket el tudja nyomni a zene. A soundtrack egészen kiváló, háromféle rádióadó kínálatából válogathatunk. A basszusoktól az ütemes szólamokon át a rockig van itt minden, úgyhogy a zenei fesztiválunk hangulatával egész biztosan nem lesz gond egyetlen percig sem. A kevéske szinkron is jól áll a játéknak, mint ahogy a látványos átvezetőkkel, magentákkal operáló egész prezentáció is.

Aki imádja az autózást, az általa nyújtott élményeket, az szeretni fogja a Forza Horizont. Ez a játék nem szimulátor. A komoly, technikai és vezetési tudást egyaránt igénylő pályaversenyekre ott a negyedik rész. Ez nem más, mint egy generáció végi örömjáték, a fejlesztőknek pedig technológiai ujjgyakorlat. Egy rendkívül hangulatos, szórakoztató, de sajnos kissé rövid autós kaland, amiben ott a potenciál, hogy hosszú távon fantasztikus mellékággá nője ki magát. Akár a naplementében fotózunk, akár földutakon ralizunk, akár az éjszakába száguldunk a fényszórók fénye mellett, a Forza Horizon egy emlékezetes "csomag", még ha kissé kiforratlan is. Fulton úr pedig igazán megnyugodhat. Játékuk nemcsak komoly űrt tölt be, de alighanem az év legjobb autós címe is.

8

(Megjegyzés: Vannak saját készítésű fotóim, de ezek még nem érhetők el a weben, ezért kénytelen voltam hivatalos képeket beilleszteni.)