Wrath of the GodsFreeplay

Ha a mából visszanézünk az 1990-es évek videójátékaira, akkor sok remek, mi több: forradalmi cím mellett bizony akadtak zsákutcák is. Ezek egyike az élőszereplős, ún. full motion video kalandjátékok voltak, amik filmszerű élményt akartak elérni, de többnyire a gagyi jelzőt szokták kiérdemelni.

E stílus egyik típikus képviselője az 1994-es Wrath of the Gods, amit a Luminaria nevű csapat készített és a SimCity sikere nyomán kiadói babérokra törő Maxis adott ki (még az EA felvásárlás előtt). A játékban egy névtelen fiatalembert alakítunk, aki a görög mitológia történetei által inspirált környezetben jár-kel és keveredik különféle kalandokba. Azaz egy tipikus kalandjátékkal van dolgunk, csak rajzolt grafika helyett állóképekből és videófelvételekből összevágva. Mivel akkoriban méregdrága volt egy digitális kamera, ezért a befektetett munkáért mindenképpen emelhetjük a kalapunkat, amihez hozzájön még egy beépített enciklopédia is az ógörög hitvilágról és kultúráról.

Ezek ellenére az FMV kalandjátékok összes negatív sztereotípiáját föl lehet neki róni, mint a gagyi színészi játékot vagy a gyenge párbeszédeket, amihez itt a témaválasztás okán hozzájönnek még az olcsó jelmezeket meg speciális trükkök is. Érezhették ezt a készítők is, ezért egyik-másik jelenetet poénosabbra vettek, hogy a monitor előtt ülve se vegyük komolyan ezt. A játékmenet azonban a korához képest meglepően megengedő, noha itt még nincs tárgykiemelés vagy változó kurzor, ellenben a felvehető tárgyaknál amit nem lehet használni az adott képernyőn, azt nem is engedi. Sőt, még egy beépített segítséget is adtak, igaz, 5 pont levonásért kérhetünk a nem éppen kedves Orákulumtól, de ezek többsége használható.

A Wrath of the Gods ugyan leszedhető több abandonware oldalról, viszont van egy ingyenes webes elérhetősége is. Pluszpont, hogy megoldották a felhős mentést, így akár több gépen párhuzamosan játszva is végig lehet tolni, miután felírtuk az isteni kódot.

Pro:

• látszik a befektetett munka;

• korrekt kalandjáték mechanika;

• minden karakter kapott szinkront;

• a görög mitológiára épülő történet;

• nincs sok pixelvadászós feladvány;

• a beépített segítség;

• a felhős mentés;

Kontra:

• az Orákulum stílusa;

• olcsó jelmezek, gyenge színészi játék;

• pár képernyőn nehéz kiszúrni a továbbvezető utat;

• többnyire ocsmány, kis felbontású hátterek;

• haszontalan gyorsutazás;

Kiknek ajánlható?

A klasszikus kalandjátékok kedvelőinek, különösen, ha még a görög mitológiának is rajongói, és nem irtóznak a pixeles FMV-től.