Spyro Reignited Trilogy (Switch)Teszt

Az Activision jó érzékkel nyúlt hozzá a Crash és a Spyro feldolgozásokhoz. A Crash N. Sane trilógiája már idén év elején meghaladta a 10 millió eladott példányt, Spyro pedig csak PS4-en bő kétmillió játékost tudott magához édesgetni. A nosztalgia ugyanis eladja önmagát - akik annak idején gyerekként nyomultak a PS1 legérdekesebb és talán legnépszerűbb 3D platformereivel, azok most is megeszik ugyanezt, pláne, ha az csicsázás és cicomázás után kerül újra terítékre a lila sárkány. Ahogy a Crash is beténfergett Switchre, úgy Spyro is újra debütál a hordozható Nintendo platformon. És hogy miként sikerült ez az átirat?

Kifejezetten jól! Spyro első trilógiájának Unreális (Sic!) újragondolása szuperül fut a kézimasinán, a játékélmény pedig egy jottányit sem csorbul a nagygépes változatokhoz képest. Az átirat grafikája persze alaposan le van skálázva, de ez addig nem tűnik fel senkinek, amíg nem kezdjük a nagygépes verziók mellé odatenni a portot. A kezedben játszva szinte hibátlan az összhatás, és senkit nem érdekel az, hogy esetleg kevesebb a fű, vagy ritkásabb az effektparádé. Mégpedig azért nem, mert az animációk egy kicsit sem csorbultak. Spyro csodálatos mozgása önmagában elviszi a hátán a látvány dinamikáját. Meg azért sem, mert a fényhatások, a karaktermodellek a kezedben is már-már CG-szerű látványt hoznak össze, mindenféle túlzás nélkül. Persze, szakavatott szemek észreveszik a raszteres árnyékokat, vagy a dinamikusan recéződő felbontást, de az összhatás így is lenyűgöző. Sőt, gyerekként álmodni sem mertem volna arról, hogy ennyire jó látványt kapjak egy hordozható játékgéptől. Tévén amúgy a játék nyilván nem durrant akkorát, de van egy Motion Blur funkció, ami kisimítja a ráncokat, és az esetleges képkocka pottyanásokat. Apropó, technikai apróságok: a digitális verzió 15 gigát harap ki az SD kártyánkról, míg a kártyás kiadás mellé 10 giga plusz motyót le kell tölteni. Nem fért volna el egy 16 gigás rom a játék dobozos kiadásában?

Szemlézzük kicsit a játékmenet finomságait is. Én mondjuk nem voltam annyira lelkes a Spyro játékmenetével kapcsolatban, mint Drag kolléga. Ez egész egyszerűen azért van, mert a Spyro feláldozza a klasszikus értelemben vett vertikalitást a sárkányszárnyas ereszkedés oltárán. Nem rossz persze az összkép, de miután bevallom, most először játszottam klasszik PS1 korabeli Spyro játékkal, kicsit korlátnak éreztem ezt a mozgáskészletet (amit a PS1 limitációi miatt kellett bevezetni), mint 3D platformer innovációnak. Az sem segíti az általános üdvrivalgást, hogy a három játék azért alaposan magasra teszi a nehézségi tüskéket, ha valaki a maxolásra hajtana. És a három cím között is van némi hullámzás, talán a második résszel a görbe tetején. Persze a játékcsomagnak így is rengeteg érdeme van, és a nyilvánvaló pályatervezői korlátok mellett rengeteg jópofa ötletet, és alapvetően nagyon is szórakoztató, kimaxolás esetén baromi tartalmas játékokat kapunk. Nem is egyet, hanem mindjárt hármat!

Ezzel lesz igazi ár-érték bajnok a Spyro, na meg azzal, hogy végre magaddal tudod vinni ezeket a kellemes, régi időket idéző kalandokat. Továbbra sincs platformer-burjánzás az aktuális felhozatalban, így Spyro Nintendós visszatérése kellemes örömforrás lehet kicsiknek, nagyoknak egyaránt! Mielőtt lezárnánk kritikánkat, ígéretet tettünk az Activision-nek, hogy köszönetet mondjunk a tesztpéldányért, így hát mivel mással tudnánk zárni a cikket: a Sárkány legyen veletek!