[DLC] Mortal Kombat 11: Aftermath

Mortal Kombat 11: Aftermath

GhzSzabó Ákos2020.06.05. 18:27

Manapság egyre ritkább, hogy játékok “fullos” történet orientált kiegészítőket kapjanak, hiszen a beépített mikrotranzakciók és kozmetikai bisz-baszok eladása sokkal egyszerűbb és legfőképpen sokkal kifizetődőbb. Nem is emlékszem, hogy láttam-e valaha ilyesmit egy verekedős játéknál, hiszen ezeknél főleg az új harcosok és a helyszínek az érdekesek. Természetesen a Mortal Kombat 11: Aftermath kiegészítőben azokat is kapunk, viszont a hangsúly ettől függetlenül a főtörténeti szál folytatásán van.

Én nagyon szerettem a MK11-et tavaly, mind a történet mind pedig a megvalósítás szerintem remek volt. Egyik sem váltotta meg a világot, viszont a zsáneren belül mindenképpen kiemelkedő volt. Szép kerek történet volt, amit természetesen azért úgy zártak le, hogy több irányba lehessen folytatni. Megmondom őszintén, hogy arra fordulatra amit itt elsütnek pont nem számítottam, ettől függetlenül a legjobb karaktert választották Shang Tsung személyében, pláne úgy, hogy az eredeti film színésze Cary-Hiroyuki Tagawa zseniálisan játssza el a gonosz varázsló szerepét. Nekem amúgy semmi bajom nem volt az általános színészi játék színvonalával, simán hozza a filmekét. Az, hogy ez pozitív vagy negatív dolog, mindenki döntse el saját maga.

Természetesen a fő kampányon kívül kaptunk egy rakat frissítést, ami a sok balance változtatás mellett 3 új karaktert, a nagy kedvenc “Friendship” csata befejezéseket, új pályákat és adott helyszíneken lokális kivégzéseket jelent. Az igazán menő dolog a Netherrealm részéről viszont az, hogy a story mód és a 3 karakteren kívül minden mást ingyen megkapunk egy masszív patch formájában. A 3 új szereplő mindegyike elég érdekesre sikeredett, Fujin a szél istene egy nagy visszatérő, hiszen utoljára az 1997-es MK 4-ben láthattuk. Kicsit lassú, viszont technikás karakter, aki a megfelelő kezekben gyilkos kis viharrá tud válni. Sheeva, a négykezű női Goro, a MK3-ban debütált és brutális teleportja miatt sok spammer kedvenc karaktere lett. Nincs ez másképp most sem, gyors, agresszív karakter aki hatalmasakat üt és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor zúzza szét a koponyánkat egy jól irányzott taposással. Én nagyon szeretem a meglepetés és nem kimondottan az univerzumhoz kapcsolható harcosokat, így nagy üdvrivalgással fogadtam amikor pár hete bejelentették a harmadik szereplőt, RoboCop személyében. Elég vén vagyok én már ahhoz, hogy a Robotzsaru első (és a második is) része örök kedvencem legyen, amit bármikor szívesen megnézek. Sajnos ebben az esetben viszont azt kell, hogy mondjam, hogy bár mindent megpróbáltak a fejlesztők, mindenki kedvenc Murphy-je, bár az “eredeti” hangján (innen is csókoltatom a zseniális Peter Weller urat) szólal meg, így sem lett az igaz. Valahogy a mozdulatai túl egyszerűek és nem is túl átütőek, pedig azért pusztítani tudott Ő rendesen. Ami ennél is nagyobb gond és megmondom őszintén, hogy nem is értem miért van, hogy a lövés és lépkedős hangjai nem az eredetiek. Milliószor hallottam így elsőre csak az tűnt fel, hogy valami nem az igazi, pedig amúgy a karakter megvalósítása, a mozdulatok, animációk, beszólásai mind kiválóak. Kár érte, de még van remény, hogy egy jövőbeni updatben Robocop maga is kap egy szoftver- vagy épp hardverfrissítést.

Röviden és tömören én újfent remekül szórakoztam az Aftermath kiegészítővel, a történet bár eléggé kiszámítható, mégis szórakoztató, hiszen ugyanaz a magas minőségű munka ment bele, mint az alapjátéknál - ebbe nem nagyon lehet belekötni. Abba már sokkal inkább, hogy maximum 3 óra az egész. Ehhez ha hozzáadjuk a 3 új karaktert, amiből igazából kettő használható még mindig jó üzletnek tűnhet, na de nem 40 dollárért, ne is vicceljünk már. Az első Kombat Pack volt 20 dollár és 5 kíváló harcost kaptunk a pénzünkért. Az sem segít, hogy az ingyenes update szinte több tartalmat ad mint a DLC. Szóval értem én, hogy az átvezetőkbe meg a licence díjakba rengeteg dollárt kellett beletenni, de ez az árazás semmilyen szinten nem elfogadható, hiszen maga a teljes játék került anno 60 dodóba. Ha ezt is adták volna 20 dolcsiért az no brainer lett volna, azonnali vétel mindenkinek aki szereti, mert amúgy tényleg minőségi munka. Szóval jelen helyzetben csak az elvakult rajongóknak tudom nyugodt szívvel ajánlani, mindenki más várjon meg egy jó kis akciózást vele.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Heti megjelenések

24 perce

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

16 órája

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

2 napja
27

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

3 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

3 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

4 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

4 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

4 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

5 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

5 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

5 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

5 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

6 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

6 napja
1

Heti megjelenések

6 napja
2

The Smurfs – Dreams: új Hupikék Törpikék játék az álmok földjéről

A Microids és a Marsupilami fejlesztői egy nintendolike platformerrel gurítják tovább a törpök szekerét.

6 napja
2

A Zónánál már csak az űr hátborzongatóbb – ez történt pénteken

Benne: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Alien: Rogue Incursion, GALIX: New Horizons, Honkai: Star Rail, Kage: Shadow of the Ninja, The Detective Reaper Invites, Save me Mr Tako: Definitive Edition.

9 napja

Rauniot – Visszafogott világvége

Az apokalipszis általában hangos, mindent maga alá temető eseményként jelenik meg a szórakoztatóiparban. Ledobják az atomot, zombihordák árasztják el a városokat, vagy brutális természeti katasztrófák törik el a civilizáció gerincét. Akad azonban néhány mű, ami a fonákjáról közelíti meg ezt a témát. Ilyen a Rauniot is.

9 napja
2

Elmarad a BlizzCon, törölt People Can Fly játék - ez történt csütörtökön

Továbbá: Stellar Blade, Gears of War, Exodus, Deathbound, Capcom takarítás a Steamen.

2024.04.26.
10

Szigorít a Steam, meglepetés megjelenések - ez történt szerdán

Továbbá: Sand Land, Bit.Trip ReRunner, Lords of the Fallen, Insurmountable, Rotwood, Island of Winds.

2024.04.25.
16

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==