Trials EvolutionTeszt

Igazán hosszú utat járt be a Trials sorozat, míg a flash játékból először PC-s, majd az igazi sikert hozó XBLA kiadás megjelent, azonban a lényeg mindvégig változatlan maradt. Adva van a mélyen tisztelt játékos, adva van egy motor és adva van egy őrült akadályokkal teli pálya, melyet minél kevesebb hibával kellene letudni. A 2009-es Xbox Live Arcade változat volt az, ahol ez a recept a legtökéletesebben összeállt, nem is csoda, hogy az elmúlt három évben a RedLynx motoros játéka sikert sikerre halmozott. És talán ezért is volt kérdéses, hogy tud-e az Evolution valamiben, valahogyan többet nyújtani elődjénél. A válasz: igen, nagyon is!

Az időközben Ubi stúdióvá alakult RedLynx ugyanis szinte mindenhol hozzányúlt a THD-hez, hol kisebb javításokkal, hol nagyobb változtatásokkal látták el. Talán a legfeltűnőbb ráncfelvarrás a játék kinézetét érte, hiszen bár az előző epizód se volt csúnya, az Evolution valami elképesztő látványvilágot dobál a képernyőre. Elhagyjuk végre az ipari környezetet és a világháborús háttértől a misztikus ködös pályákon, hatalmas gátakon keresztül a Limbo fekete-fehér világáig meg sem állunk. És nem csak a paletta változott meg, minden él, minden mozog - és általában minden robban - körülöttünk, az akció egy pillanatra se pihen. Olyannyira, hogy néha ez a látványorgia valamennyire ellenünk dolgozik, a rengeteg mozgás, robbanás, esemény közepette esetenként azt se tudjuk elsőre, hogy merre megyünk, az előttünk lévő több tereptárgyból melyik az, mely a mi “síkunkban” van.

Persze ez a kicsit túlságosan tömött látványvilág lesz a legkisebb gondunk, a pályák döntő többsége akkor se lenne elsőre teljesíthető hiba nélkül ha pusztán fekete-fehér vonalakból állna. A Trials Evolution ugyanis elődjéhez hasonlóan meg fogja dolgoztatni a bátor vállalkozókat, az első néhány bemelegítő pálya után másodpercenként próbálja majd meg kitépni alólunk a motorkerékpárt. Mely jármű most valamennyivel kezesebb lett, érezhető, hogy RedLynxék finomították a játék kezelhetőségét. Az előre-hátra billenés valamivel lágyabban löki meg a motort, a súlypont áthelyezése jobban érezhető és a hátsó kerék is lényegesen kevésbé próbál kitörni a kezeink közül egy-egy erősebb gázadásnál. Szóval még kevésbé lehet majd a játék fizikájára fogni, ha az a nyavajás ugrató huszadszorra se akar sikerülni.

Pláne igaz ez akkor, ha több ismerősünk is játszik az Evoval, hiszen az előző rész “képernyő tetején egy sávban látjuk az ismerősöket” megoldásával szemben most ott helyben, a pályán mutatja a játék egy-egy ponttal, hogy barátaink hol voltak gyorsabbak nálunk, vagy épp azt, hol akadtak meg. Egyszerre tud nagyon idegesítő és nagyon ösztönző lenni az a látvány, ahogy dicső főszerkesztőnk nevével fémjelzett bogyó könnyedén lehagy egy-egy pályán. Maradt azonban a régi rendszer, melynek keretében egy megadott időn és bukás mennyiségen belül kell teljesítenünk az adott pályát, teljesítményünk alapján pedig bronz, ezüst vagy arany érmét kapunk. Az érmék aztán átváltódnak ponttá (1-2-3 pont az érme színétől függően), mely pontok pedig az újabb pályacsomagokat nyitják meg. Ez pedig azt jelenti, hogy nem elég bronz érmékkel átevickélni a helyszíneken, nagyjából a játék felénél már ez nem lesz elég az újabb fejezet megnyitásához. A pályák teljesítése után valamennyi pénzmag is áll a házhoz, ezzel karakterünket és motorunkat csinosíthatjuk. Aranyos extra, de igazából sok haszna nincs.

Ilyen jó leaderboard-integráció mellett komolyan kételkedtem benne, hogy a multiplayer módnak (melyből van lokális és Live változat) van-e valami értelme, azonban nem kellett a finn srácokban csalódnom, a többszereplős módok teljesen más kihívást nyújtanak. A feladat marad a régiben, azonban egy időben, párhuzamosan mennek a versenyzők - maximum négy - egymás mellett. A szabályok egyszerűek, az első helyezett tíz pontot kap, a második kilencet és így tovább. A csavar a dologban az, hogy minden borulásért pontlevonás jár, így menet közben kell súlyos döntéseket hoznunk: feláldozunk-e egy-egy pontot azért, hogy elsők legyünk, vagy elegendő a második-harmadik hely, ha cserébe megkaphatjuk az értük járó összes pontot? Ráadásul a multiplayer pályák lényegesen egyszerűbbek (azaz jóval gyorsabbak is), egyjátékos társaiknál, így bátrabban próbálkozunk majd egy-egy komolyabb helyzet izomból történő megoldásával. Amennyiben ezek a supercross pályák túl egyszerűnek tűnnek, úgy meg lehet próbálni a trials pályákon is a valós időben történő versenyt, ilyenkor csak versenyzőtársaink szellemképét láthatjuk.

Már az előző részben tehettek néhány kósza szárnypróbálgatást azok, akik saját pályát akartak készíteni, az Evoban található pályaszerkesztővel viszont tényleg csak a képzelet szab majd határt. El se kezdem sorolni a lehetőségeket, mert napestig lehetni a listát folytatni, elég talán annyit megjegyezni, hogy a játék készítői ugyanezzel a rendszerrel hozták össze a pályákat, tehát nincs semmi butítás a szerkesztőben. Egészen extrém példákon keresztül mutatkozik meg az a szintű szabadság, melyet az editor nyújt, hiszen található már FPS, vagy akár külső nézetű shooter is a Track Centralban. Apropó, a múlté a “vegyél fel barátnak, ha kellene a pályáim” rendszer, a Track Central bevezetésével végre szabadon kereshetünk a különböző próbálkozások között. Már most egész emberes méretű választékot találunk, melyet szerencsére több szempont szerint lehet szűrni, sőt RedLynxék is segítenek az általuk legjobbnak vélt darabok kiemelésével.

Nehéz lenne olyan pontot találni, ahol bele lehet kötni a Trials Evolutionba, és igazából felesleges is megizzadni miatta. A RedLynx játéka jött, látott és győzött, könnyűszerrel lökte le a trónról az elődjét és kitűnően megmutatja, milyen az, ha hozzáértő, gondos kezek dolgoznak egy játék folytatásán. Most pedig bocsássatok meg, van legalább másfél tucat pálya még, ahol rá kellene vernem néhány másodpercet az ismerősökre...