Devil May Cry HD CollectionTeszt

Néhány napja a Silent Hill HD Collection esetében már tapasztalhattuk, hogy egyeseknek néha a legkönnyebb feladatok is nehéznek bizonyulnak: egy gyűjteményes újrakiadás elkészítése nem különösebben tűnik embert próbáló kihívásnak, mégis láthattuk, hogy miként lehet belerondítani az élménybe egy-egy bosszantó hibával. Kiderült tehát, hogy az elronthatatlan is elrontható, ami után egy fokkal biztosan óvatosabban fogunk nyúlni a hádésített kollekciókhoz - így tett a Pipeworks Software csapata is a Devil May Cry HD Collection esetében, akik inkább biztosra mentek, nehogy megsértsék a mágikus esszenciát.

Hozzáadott érték általában a látvány terén keresendő az efféle gyűjtemények esetében, a Devil May Cry HD Collection azonban talán az eddigi leginkább konzervatív próbálkozás a hasonló kiadások közül: a nagyfelbontású külsőn túl többnyire érintetlen formában kapjuk vissza a Capcom hack and slash franchise-ának első három epizódját. Legyen szó az effektekről, a modellekről vagy a textúrákról, elvétve fogunk csupán új, csinosabb részletekre bukkanni, így jelen esetben komoly túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Devil May Cry HD Collection valóban nem több három darab PlayStation 2 játék hádéba húzott, egy lemezre sűrített, trófeákkal és achievementekkel kibővített változatánál. Degradálónak azonban szerencsére így sem nevezhető ez a kijelentés: a látvány ritkán fog az élvezet útjába állni.

Különösen igaz ez az első Devil May Cry epizódra, amely a vizuális dizájn tekintetében a kollekció legerősebb darabja. Mallet Island borongós hangulatú, olykor hátborzongatóba és túlvilágiba nyúló, változatos helyszínei a mai napig elképesztő atmoszférával töltik meg a játékot, mely nem ritkán arra is emlékeztet bennünket, hogy a Devil May Cry valójában a Resident Evil 4 egyik zsákutcájában született meg. A harc mély és több lábon áll, lehetőséget ad eltérő stratégiák sikeres kidolgozására, ami a minden szempontból fantasztikus, és a sorozat által azóta sem überelt ellenféldizájnnal párosítva csodálatos játékélménnyel jutalmazza a rendszerben kellően elmélyülő játékosokat. Nem mondható persze, hogy több mint tíz év távlatában nem mutatkoznak meg gyengeségek: a stílusos és olykor hatásvadász operatőr esetenként igen bosszantó dolgokra képes, a perspektíva-érzékeny irányítást is jócskán szokni kell, az átvezetők színészi játéka pedig nevetségesebb, mint valaha. Ezek azonban nem fosztják meg a játékot a 2001-ben megérdemelt címétől: az első Devil May Cry mai szemmel is vitathatatlan klasszikus, műfajának talán legnagyobb mérföldköve. Nem csoda, hogy a következőt szintén Hideki Kamiya tette le közel egy évtized elteltével a Bayonettával.

A Devil May Cry 2 ezzel szemben már egy olyan dolog, amit a Capcomtól a játékosokig legszívesebben mindenki kitörölne a videojáték-történelemből és örökre elfelejtene. Minden idők talán legelbaltázottabb folytatásáról van szó, ami nem hogy javulni nem tudott a zseniális elődhöz képest, de még a szint fenntartására sem volt képes szinte semmilyen szempontból. Tágas és elnagyolt helyszínei, elképesztően igénytelen HUD- és menü-megoldásai valamint gyenge és fantáziátlan ellenfelei végig egy félkész játék érzetét keltik, amely ráadásul a harc szempontjából is távol áll az eredetitől, kevésbé komplex és jóval inkább lőfegyver-központú összecsapásokkal megtöltve az unalmas missziókat. Lucia személyében ugyan egy második karakterrel is végigjátszható a kampány, mint ahogy a sorozat klasszikus túlélő-módja, a Bloody Palace is itt debütált, ám a Devil May Cry 2 mindezekkel együtt is óriási csalódás, amely az első rész bokájáig sem ér fel - az elődöt fejlesztő Team Little Devils csapata itt minden bizonnyal tényleg sírhatott.

A méretes bukást szerencsére hasonlóan nagy felemelkedés követte: a Devil May Cry 3 kiköszörülte a franchise renoméján esett csorbákat, ráadásul néhány remek új ötletet is behozott. Az előzmény fiatal Dantéja különböző harci stílusokat vehet fel, melyek mindegyike egy-egy speciális elemmel (például kikerülő-mozdulatokkal, halálos counter-támadásokkal vagy erősebb kombókkal) egészítette ki a mozgásrepertoárt, de a valós idejű fegyverváltás lehetősége is új dimenziókat vitt a harcba. A nehézség és a kihívás szempontjából egyértelműen a sorozat csúcsa a harmadik rész: nem csoda, hogy a kollekcióba is a később megjelent Special Edition került be, ami ilyen szempontból egy sokkal jobban balanszolt verzió. Nem csak ilyen téren nyújt azonban többet az eredeti kiadásnál: új főellenfélharcokat, Bloody Palace módot, opcionálisan gyorsítható sebességet, és ami a legfontosabb, Vergil karakterének játszható verzióját tartalmazza. Összességében nézve a Devil May Cry 3 nincs annyira minden porcikálját tekintve tökéletesen egyben, mint az első rész, túlságosan is sok ötletet próbál ugyanis egy játékba zsúfolni, melyek között már csak a nagy számok törvénye alapján is akad egy-két gyengébb, ám így is a műfaj egyik legjobb, kihagyhatatlan darabjának számít.

A Devil May Cry HD Collection egészét vizsgálva túl sok említésre méltó dologgal a negatív és a pozitív serpenyőben sem találkozunk. Mindhárom játék jól fut és mentes a technológiai hibáktól - egyedül a menük és az átvezetők miatt érdemel némi dorgálást a Pipeworks csapata, azon ugyanis a képarány és a minőség tekintetében is az előző generációban ragadtak. Az apró negatívumhoz azonban apró pozitívum is társul: a kollekció főmenüjében meghallgathatjuk a három játék zenéjét, és egy-egy látványtervekkel teli galériát is találunk. Az első résszel kapcsolatos képeket mindenképpen érdemes átnyálazni: nem csak azért, mert rengeteg van belőlük és nagy részüket még nem igen láttuk máshol, hanem azért is, mert megszemlélhetjük a játékot olyan stádiumban is, amikor még inkább Resident Evil volt, mint Devil May Cry.

A Devil May Cry HD Collection a biztonságos utat képviseli a gyűjteményes HD-kiadások táborában: a lehető legkisebb mértékben nyúl hozzá csupán az eredeti alapanyaghoz, ám ezzel legalább nem is hagy felületet a hibázásra. És bár így a látvány terén nem nyújt sokkal többet a kollekció, mint a PS2-es eredetik, szerencsére az élmény szempontjából sem kínál kevesebbet: három olyan játékot kapunk kevesebb mint egy áráért, melyek között ott lapul két, a mai napig pazar harcrendszerrel büszkélkedő hack and slash játék definitív változata.