Resident Evil: The Mercenaries 3DTeszt

Tizenöt éves a Resident Evil, az pedig már most látszik, hogy a Capcom minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a lehető legtöbb platformon a lehető legtöbb játékost megajándékozza valami aprósággal a jeles évforduló alkalmából. Hogy aztán a Resident Evil: The Mercenaries 3D valójában mennyire is tekinthető ajándéknak, az már vitatható: túlságosan sok meglepetés és újdonság nincsen benne, igaz, így legalább annak tudatában dönthetünk a vásárlás mellett, hogy egészen biztosan nem fogunk zsákbamacskát venni.

Bónusz játékmódokat külön termékként megjelentetni nem szokás, az újrakiadások egyik nagymesterének számító Capcom azonban most ezt sem szégyellte meglépni: szépen lenyisszantottak egy-egy szeletet a sorozat negyedik és ötödik részéből, majd rágyömöszölték azt egy 3DS cartridge-ra. Ha valaki esetleg nem lenne képben: a The Mercenaries nem újdonság, hanem a Resident Evil franchise egyik hagyományos extra játékmódja, amely az évek során meglehetősen nagy népszerűségre tett szert, hiszen bebizonyította, hogy a Resident Evil 4 által megreformált játékmenet a kontextusból kiemelve, lecsupaszítva is kiváló szórakozást tud nyújtani.

A formula tehát korábban már bizonyított: az árkád jellegű, időre menő és pontszerzésre épülő lövöldözés - fura belegondolni, de - napjainkban határozottan egyedi mókának számít, amely legutóbb az ötödik rész utánfutójaként bizonyította, hogy a kétes sallangoktól megszabadulva, a szerkezetet egészen a tartóoszlopokig csupaszítva abszolút minőségi alapokkal találjuk szemben magunkat. Maga az ötlet tehát, hogy legyen egy különálló The Mercenaries játék egyáltalán nem elvetendő - a gond inkább csak az, hogy a Capcom elfelejtett mindehhez kellő mennyiségű újdonságot és tartalmat szolgáltatni.

REVELATIONS DEMÓ

A The Mercenaries 3D cartridge-án egy Resident Evil: Revelations demó is lapul, így jóval a megjelenés előtt bepillantást nyerhetünk a sokak által várt 3DS-es epizódba. A próbaverzió nagyon rövid: mindössze néhány szobát és folyosót, valamint három ellenfelet tartalmaz, az azonban már most leszűrhető, hogy a játék atmoszférája a korábbi epizódokat idézi.

Az utóbb említett probléma következtében a The Mercenaries 3D a harminc megnyitható missziónak nagyjából a felénél elkezd önismétlőbe átmenni: a kevés fajta ellenfél, és főleg a kevés pálya következtében innen legfeljebb a meredeken emelkedő kihívás, valamint a nyolc megnyitható karakter által képviselt nyolc eltérő fegyverarzenál tudja biztosítani a változatosságot. A harminc küldetés ráadásul közel sem sok: két rövidke délután alatt könnyedén teljesíteni lehet az összeset, onnan pedig nem marad más, mint saját pontszámaink feljebb tornászása.

A tesztnek még nincs vége, kattints az oldalválasztóra!

Még szerencse, hogy a kevés tartalom mögött még mindig ott bújkál az a fránya addiktív játékmenet. Pontgyűjtésen alapuló játékról lévén szó, tökéletes teljesítés nincs: mindig lehet jobb eredményt elérni. Ez első sorban az idő kitolásával lehetséges: az órák szétütése, illetve az ellenfelek közelharcban történő eliminálása esetén értékes extra másodpercekkel jutalmaz bennünket a játék, így kellő rutinnal akár negyed óránál tovább is kihúzhatjuk egy-egy pályán - feltéve persze, ha nem falnak fel bennünket élve a Ganado-hordák és az egyéb csúfságok. Az már más kérdés, hogy SS értékelésekkel teli eredménysorunkkal legfeljebb barátaink előtt tudunk csak büszkélkedni - hiába keresünk a játékban bármiféle online ranglistát.

Ha már barátok: a pályákat teljesíthetjük kooperatív felállásban is, az így szerzett pontszámainkat ráadásul külön kezeli a játék, így ez is egy módja a szavatosság kitolásának. A másik a medálok és a skillek gyűjtögetése: előbbi lényegében egy achievement-rendszer, ötven különböző elérendő céllal, utóbbi pedig extra képességeket jelent karaktereink számára. Ezekből összesen harminc különböző van: egyszerre hármat használhatunk belőlük, és sok használattal hatásuk is növelhető, amire szükség is lesz, hiszen az első szinten még csak minimálisan teszik könnyebbé a dolgunkat. A sok apróság megszerzéséhez már komoly játékórák szükségesek - kérdés, hogy nyújtanak-e kellő motivációt a játékosnak.

Az eddigiek alapján megállapítható, hogy a The Mercenaries 3D kis adagokban is élvezhető, és még gyűjtögetnivaló is van benne jócskán. Erről az oldalról nézve egy tökéletes handheld játékról beszélhetünk. Más oldalról szemlélve azonban a The Mercenaries 3D nem több alsóbbrendű szórakozásnál. A 3D jópofa, az intenzív játékmenet és a hátsó gombok erőteljes használata következtében azonban könnyű kiesni az ideális látótérből, így hosszú távon inkább ki fogjuk kapcsolni azt. A látvány a platform képességeihez mérten jónak mondható, ám mégis láttuk már ezt szebb formában, az olykor nevetségesen gyenge animációkról már nem is beszélve. A kezelés pedig ügyesen használja a két képernyő és a touchscreen adottságait, ám a kontroller által biztosított ergonómiát ez sem adhatja vissza.

EGYSZER HASZNÁLATOS

Nagy botrányt keltett a játékban használt mentési megoldás: a The Mercenaries 3D egyetlen mentési fájlt használ, amit semmilyen módon nem lehet törölni. A Capcom ugyan tagad, de minden bizonnyal a használt eladásokat szeretnék visszaszorítani, hiszen a későbbi tulajdonosok így kénytelenek az előző játékosok eredményeivel és megnyitott extráival együtt megvásárolni a játékot.

Hogy kiknek szól akkor a The Mercenaries 3D? A válasz nagyon egyszerű: azoknak, akik még sosem találkoztak a játékmóddal. Nekik kifejezetten ajánlott az ismerkedés: a 3DS-es kivetülés minden tekintetben alkalmas erre, és a vékonyka tartalom ellenére élvezetes és addiktív szórakozást nyújthat a forró nyári hetekre.

A Resident Evil: The Mercenaries 3D a rajongók számára túlságosan sok újdonságot nem fog nyújtani, hiszen egy valamelyest kibővített bónusz játékmód még közel sem nevezhető teljes értékű játéknak, az új belépők azonban tehetnek vele egy próbát.