inFamous 2Teszt

“Aztadurvamindenit!” - kiáltott fel az egyszeri játékos két éve, az inFamous első részét záró stáblistát nézve, miközben a kontrollert határozott mozdulattal a kanapéra hajította. A kontrollerdobálás az inFamous esetében szerencsére nem a düh vagy a csalódottság, hanem a meglepetés eredménye volt. A Sucker Punch nyitott világba helyezett szuperhősös akciójátéka viszonylag lassan indult be, de az utolsó harmadára keményen felpörgött, és generáció egyik legjobb csavaros játékbefejezését produkálta. A csavar annyira jó, hogy maguk az alkotók is gondosan kerülik az elspoilerezését a második rész intrójában - és ha ők így tesznek, én sem teszek másként, az első epizód utolsó pár percét fedje homály, tessék saját kezűleg felfedezni. Érdemes.

Ami biztosan elmondható: a folytatás nem szöszmötöl sokat, a játék első másodpercében a nyakunkba kapjuk az előző részben belengetett Hatalmas Fenyegetést, a Beast-et. A Szörnyeteg tényleg hatalmas, és tényleg fenyegető, az előzmény helyszínéül szolgáló Empire City nem is bírja sokáig a strapát, villámgyorsan az enyészeté lesz. Ezzel párhuzamosan Cole (az első részben teljes értékű villámozós szuperhőssé vált protagonista) és kicsiny csapata is menekülőre fogja, irány az Államok déli része, azon belül is a (nem titkoltan) New Orleans-ről mintázott New Marais-be, hogy új szövetségeseket (és új ellenségeket) megismerve tornázzák fel hősünket arra a szintre, hogy bátran odacsaphasson az első találkozás után nagyjából legyőzhetetlennek tűnő Beast-nek. Apró kellemetlenség: a játék kreatív módon megfosztja Cole-t az első részben bezsebelt képességei nagy részétől, csak az alapszolgáltatások maradnak - azaz lehet megint nagyot fejlődni.

Fejlődni pedig lehet, kell és érdemes: a kezdetben csak alapvillámokat szóró Cole hamarosan autókat hajigál, zizegő gránátokkal robbantja le az ellenérdekelt feleket a tetőről, élő géppuskaként szórja a villámokat, és olyan elektromos tornádót zúdít a rosszemberek nyakába, hogy a szívnek meg kell szakadnia tőle, de tényleg. De tényleg! A később további huncutságokkal fejleszthető erő neve Ionic Vortex, és minden túlzás nélkül a legkeményebb, legjobban kinéző szuperhősös képesség, amit videojátékban az utóbbi években látni lehetett. Számtalanszor elszórakoztam azzal, hogy beálltam egy zsúfolt utca elejére, becéloztam a közepét, ééés... IONIC VORTEX! Hogy repültek, hogy sikítoztak! A második részben bevezetett korlátozott rombolhatóságnak köszönhetően (az épületek bizonyos, jól meghatározott részei rombolhatók) az eredmény szuperlátványos, és szuperszórakoztató.

Mint ahogy maga a fejlődési rendszer is az, határozottan többet kínál, mint korábban. Az alapfejlődés az összegyűjtött “tapasztalati pontokból” táplálkozik, az új erők megnyitásához azonban mindig speciális feladatokat (hogy a fenti példánál maradjak: iksz számú katona lerobbantása a tetőről) kell végrehajtanod. A fejlődés iránya többféle lehet. A Karma-rendszer (jófiú / rosszfiú) eleve két utat kínál, plusz képességek tekintetében lesz még egy elágazás - megint csak kerülöm a spoilereket, maradjunk annyiban, hogy a későbbiekben segítőket kapunk, és a sztori egy pontján az ő képességeik (illetve: az egyikük képességei) is részben-egészben átmásznak az arzenálunkba, ezek pedig határozottan nem a villámozós (inkább a jeges / tüzes) fajtából valók. A hatékony fejlődést - ahogy az első rész esetében is - most sem a “kicsit jó vagyok, aztán kicsit gonosz” hozzáállás szolgálja, az inFamous 2 a végletek játéka, Nagyon Gonosznak, vagy Nagyon Jónak érdemes lenni, ha a magasabb szintű erőket is használni óhajtod. Hidd el, óhajtod.

Nincs vége, lapozz a folytatásért!

Egy open world játékot persze nem csak a rendelkezésre álló durva játékszerek tesznek jóvá, hanem a csinos / hangulatos világ, és a változatos missziók is. A két feltételből egyet mindenképpen kipipálhatunk, az inFamous 2 nem a valaha készült legszebb PS3 játék, de biztos kézzel ugorja át a platform-exkluzívoktól elvárt magas lécet. Különösen akkor, ha azt látod, hogy hat-nyolc ellenfél egy helyen kóricál, mert akkor egyetlen racionális dolgot tehetsz: keményen nézel, gonosz vigyor, és jön aaaz... IONIC VORTEX! Bocsánat, erre most szükségem volt, túl vagyunk rajta, a grafikánál tartottam. Szóval: ezen a téren szinte minden rendben van, az első részből megöröklött problémák néha most is elődugják a fejüket (Cole hajlamos furcsán, “mintha nem érintkezne az épülettel” módon mászni, például), és az élsimítás hiánya is szembetűnő - utóbbi engem nem zavart, az antialising-nácikat viszont fogja. Belassulás nincs, nagypályás, sűrű robbantgatással megtámogatott akció viszont van, a játék későbbi szakaszaiban akkora ellenfelekkel, hogy kitörik a nyakad, mire felnézel rájuk. New Marais is hangulatos hely, érdemes alaposan körülnézni, mert több apró poénos meglepetés várja a figyelmes játékost (Pró-tipp: mozi, mozi, mozi.)

Egyetlen olyan pontja van az inFamous 2-nek, ahol a Sucker Punch fejet hajtott a Látvány Diktátor parancsa előtt a játékmenet kárára: ez pedig a közelharc. Az újfajta közelharcot biztosan láttad, minden trailerben benne volt: Cole egy villámló bottal csapkod, legtöbbször lassítva, tényleg nagyon jól néz ki. Viszont: elsősorban a lassítások miatt iszonyatosan közel viszik a kamerát a karakterhez, ami azt jelenti, hogy az éppen ütlegelt ellenfélen kívül nem nagyon látsz senkit (néha még őt sem), tájékozódni, új célpontra váltani alig-alig tudsz. A játék elején ez még kevésbé problémás, később, a durvább opponensek belépésével, és az egészségi állapotodra fokozottan veszélyes második sziget megnyílásával (nem spoilerezek, de: itt igen sok a víz, a villámember pedig értelemszerűen nem szereti a pancsolást) a helyzet gyakran kritikussá válik, a nagy csapkodás közben simán belemanőverezed magad a vízbe, közben pedig fél tucat, felturbózott támadásokkal operáló ellenfél próbál legyűrni. Még jó, hogy ekkora már fejlesztett formában, és tripla mennyiségben áll rendelkezésre a mindent elsöprő... IONIC VORTEX! (Elnézést, tényleg, jön magától, nem tudom kontrollálni).

Miért nem tudjuk egyértelműen kipipálni a “jó küldetések” feltételt a listánkon? Azért, mert a küldetések / mellékküldetések nem rosszak ugyan, csak néha kifejezetten önismétlők. Ami az inFamous 2 esetében azt jelenti, hogy nem csak a játékon belül ismétlődnek (azt megszokhattuk máshol), hanem sokszor gyanúsan ismerősek az első részből. Van, hogy tökugyanolyanok (jellemzően: a mellékküldetések), és van, hogy több sztori-misszió is a korábban látott, végigjátszott akciók újrakevert változatának tűnik. Az inFamous 2 rettenetesen akcióközpontú, a korábbi dedikált platformrészek (a földalatti ugrálós / ügyességi futamok) eltűntek, jött helyettük rengeteg “menj oda, és csapd szét mindenki arcát” küldetés. A harcot, meg akciót az inFamous 2 az esetek többségében baromi jól kezeli, így nem fogod unalmadban soha félredobni a kontrollert, de kevés az igazán emlékezetes küldetés - és azok is általában valami új, elképesztően nagy és pusztító ellenfél megjelenéséhez kapcsolhatók.

Ott vannak aztán az UGC missziók, vagyis a felhasználók által gyártott tartalom. Az inFamous 2 mellé komplett küldetésszerkesztő jár, az UGC missziókat nagyon ügyesen, közvetlenül a játékvilágba dobják be, és filterezni / paraméterezni is lehet, hogy milyen típusú küldetéseket szeretnél kipróbálni. A színvonal érthetően hullámzó, a “kizárólag a trófeák megszerzése miatt csináltam” próbálkozásoktól az önálló sztorival rendelkező, figyelemreméltó munkáig. A lehetőség természetesen üdvözlendő, multiplayer hiányában ez a komponens nyújthatja a végigjátszásnál tovább (csak a fősztori: 10-12 óra; minden mással együtt simán 20+) az InFamous 2 élettartalmát.

Végül pedig a sztori. Itt bajban vagyok, mert magát a lezárást nem tartom olyan erősnek, mint az előzménynél, az új ellenfeleket (a szájbarágósan gonosz-redneck-náci Milícia, a zsoldosok, a mutánsok...) sem érzem különösebben eredetinek, meg úgy általában nehéz (és nem is sikerül) überelni az első rész Kessler-ét. A mérleg másik, pozitív serpenyőjében viszont ott vannak a karakterfejlődést aktívan befolyásoló mellékszereplők, a sokkal jobban súlypontozott, sztoriszempontból lassú szakaszokat kevésbé kínáló történet, és a végre nem periódus-problémákkal küszködő nőként viselkedő, sőt, egészen kedvelhető karakterré átfazonírozott haver, Zeke. Az inFamous univerzum bővítése kétségtelenül megtörtént, a folytatás klisésebb, mint az előzmény, de még így is teljesen vállalható, a döntéseink nyomán különböző befejezéseket kínáló szuperhős-történet.

Érdemes pénzt áldozni az inFamous folytatására? A válasz határozott igen. A második rész több ponton sikeresen újító, az előzmény pozitívumait továbberősítő folytatás, helyenként pazar látványvilággal. Lesznek olyan pontjai, amikor gyanúsan ismerősnek találod majd a képernyőre varázsolt akciót, és eszedbe jut, hogy itt bizony nem ártott volna több változatosság. Erre is van orvosság: keress egy népes utcát, sok állványzattal, sok autóval, sok ellenféllel. Állj meg a végén, célozd be a közepét, ééés...