Pro Evolution Soccer 2011Teszt

Megoldás mindig van, csak néha áldozatokat kell hozni - nem írunk ötven karakteres recenziókat, de ha valamilyen fura indíttatásból rátérnénk erre, akkor a Pro Evolution Soccer 2011 tesztje valami ilyesmi lenne. A Konami ugyanis végre rájött. Rájött arra, hogy ha továbbra is megpróbál a FIFA sorozat nyomában maradni, akkor nagy valószínűséggel sosem fogja ledolgozni az elmúlt néhány kiadás alatt felgyülemlett két egészséges lépésnyi hátrányát. Hogy mi akkor az előbb említett megoldás? Nagyon egyszerű: az, hogy nem kell a FIFA után menni. A Konami pedig bátor volt, és végre be is vállalta ezt - a végeredmény az elmúlt évek legjobb PES játéka, amely most már érezhetően másmilyen felfogással tálálja számunkra a világ legnépszerűbb sportját, mint a nagy rivális.

Amíg a FIFA arra törekszik, hogy évről-évre egyre profibban és élethűbben érzékeltesse velünk ennek a gyönyörű játéknak a mélységeit, addig a PES úgy döntött, hogy a futball szépségére fogja helyezni a hangsúlyt. Tény: az idei kiadással a Konami focis sorozata is lépett egy méreteset a realitás irányába, hiszen olyan régóta várt változtatások léptek érvénybe, mint a lassabb tempójú játék, vagy az erőskálát használó passzrendszer, a hangsúly azonban nem ezeken van. Sőt, valójában ezek is olyan módosítások, melyek társaságában jobban tud érvényesülni a PES mögött lévő új mentalitás: az, hogy a játékos elképesztően látványos dolgokat láthasson a képernyőn. Ez persze - ahogy azt az elején is írtam - áldozatokkal jár.

A mezőnyjáték például az egyik ilyen áldozat - igaz, nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem érdemes negatívumként számba venni ezeket a dolgokat, hiszen az új koncepció életképességét biztosító változtatásokról van szó. Hogy miről van szó? Arról, hogy összességében hiába a lassabb tempó, az erőteljesen "tapadó" és automatizált passzoknak köszönhetően továbbra is rendkívül gyors támadásokat tudunk vezetni, így a játék első sorban nem a középpályán, hanem az ellenfél kapuja előtt zajlik. Helyzetből tehát lesz bőven (kivéve, ha megkínozzuk magunkat egy kicsit a legmagasabb nehézségi fokozattal), a Konami azonban szerencsére remekül balanszolt, így tettek arról, hogy ezeknek csak viszonylag kis százalékát tudjuk gólra váltani. A csatárok időnként bemutatott bizarr bakijait is írjuk ennek a számlájára.

Aki esetleg szeretne valamelyest visszavenni az árkád jellegből, annak csalódnia kell, a továbbra is körülményes manuális passzon kívül ugyanis semmilyen beállítási lehetőség nincs a rásegítéseket tekintve. Ez alapjában véve nem lenne baj, hiszen a harminc-negyven méteres távolságban lévő társainkat is könnyedén megtaláló átadások és a hasonlóan pontos beadások kulcsfontosságúak abban, hogy a PES 2011 valóban egy látványos meccset varázsoljon a képernyőnkre, a túlzott automatizáltság miatt viszont sokszor előfordul, hogy két egymáshoz közel eső játékos esetében nem annak megy a passzunk, akinek szántuk. Az említett erőskála is egy érdekes példány, ugyanis a megszokottal ellentétben relatív módon működik, a távolság függvényében, így megesik, hogy egy apró pöccintés is a vártnál erősebb labdát eredményez.

Vannak tehát gyermekbetegségei az új rendszernek, de szerencsére tud mivel kárpótolni a játék: a kapu előtt már a tavalyi kiadás is remekül teljesített, az idei adag pedig még magasabbra tette a lécet. Nem túlzás leírni, hogy a PES 2011-ben szinte lehetetlen NEM látványos gólt szerezni, ami nagyban köszönhető a játékosok fantasztikus animációinak is - egyértelműen itt érezhető leginkább az említett felfogás, vagyis hogy az új irányvonal a futball szépségére helyezi a hangsúlyt. Szintén ezt erősíti az idei epizód egyik új feature-e: lehetőségünk van több mozdulatból álló cselsorozatok összefűzésére, amiket aztán a jobb analóg kar segítségével adhatunk elő, alaposan megbolondítva ezzel az ellenfél védőit.

Ha már a lényeg a pályán és a kapu előtt zajlik, akkor a PES 2011 mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ne terelje el a figyelmünket erről. Tavaly az opcionálisan automatizálható cserék már tettek egy hasznos lépést ennek érdekében, most pedig már arra is van lehetőségünk, hogy előre "leprogramozzuk" csapatunk taktikáját: meghatározhatjuk, hogy a meccs kilencven (avagy százhúsz) percében mikor hogyan viselkedjenek a pályán lévő játékosok, méghozzá az eredmény függvényében. Mindez azt jelenti, hogy anélkül is képesek vagyunk reagálni az egyes szituációkra, hogy megszakítanánk a játékot, és belépnénk a menübe, ennek előnyeit pedig azt hiszem nem szükséges sokáig ecsetelni - magától értetődő a dolog.

Ha már taktika: a Konami szerencsére nem bolygatta meg túlságosan a tavaly debütált Team Style menüpontot, amivel egyszerűen, de mégis jól látható módon és hatékonyan állítgathatjuk csapatunk stílusát és játékát. Sőt, egy vadonatúj, szupergyorsan kezelhető interfésznek köszönhetően nem csak ez, hanem mindenféle előkészület villámgyorsan elvégezhető a kezdősípszó előtt, aki pedig nem szereti az efféle szöszmötölést, az automatizált lehetőségek közül is válogathat. A gyorsaság egyébként általánosságban is az egyik pozitív jellemzője a PES 2011-nek, hiszen a menük villámgyorsak, ráadásul néhány puritán elemtől eltekintve még ötletesnek és látványosnak is mondhatóak, különösen akkor, amikor például BL meccseket vívunk.

Ha már szóba került az első számú európai kupasorozat: a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mellett immáron ezek dél-amerikai megfelelője, a Libertadores Kupa is hivatalos formában szerepel a játékban. A licenszekkel kapcsolatos pozitívumok sora ezzel sajnos véget is ér: mint minden évben, idén is ez az aktuális PES játék egyik legnagyobb hiányossága. A felhozatal vázlatszerűen: a teljes holland és francia bajnokság, 19 olasz, 14 spanyol és 2 angol csapat, valamint 36 további klub a világ egyéb országaiból. Egy másik megszokott negatívumot is megpróbált orvosolni a Konami - nevezetesen a kommentátorokat -, Jon Champion ugyanis Jim Beglin személyében egy új társat kapott, produkciójuk azonban sajnos így sem sikerült túlságosan emlékezetesre.

Ha már ennyire belelovalltuk magunkat a negatívumokba: azért magával a játék képével sem lehetünk maradéktalanul elégedettek, látványcentrikus megközelítés ide vagy oda. A mesterséges intelligencia például olykor nem képes felnőni a feladathoz: a támadók nem túlságosan ügyesek az üres területekre történő befutásban, a védők pedig néha bohózatba illő produkciókat tudnak összehozni, amit csak tetéz a nehézkesen működő kurzor - meglehetősen gyakori, hogy csupán 3-4 gombnyomást követően tudjuk megkaparintani az általunk kívánt játékos irányítását. A futballisták fizikuma is lehetne emellett erőteljesebb: sokszor úgy elcsúsznak egymáson, mintha viaszbábúk lennének (kinézetre egy picit olyanok is), és a labdafedezést, mint olyat sem ismerik túlságosan. A játékvezetők ténykedése nem kevésbé nevetséges: tavaly két és fél idény alatt (!) nulla piros lapot és egyetlen tizenegyest tudtam mindössze kipréselni belőlük a javamra - a mérleg idén sem javult.

A játékmódokról nem véletlenül hallgattam: a PES 2011 ilyen szempontból szinte érintetlen maradt. Ez persze nem olyan hatalmas baj, hiszen igaz, hogy a PES "egyemberes" módusza, a Become a Legend továbbra is messze van a kiemelkedőtől, a tartalom csúcsragadozója, a Master League azonban mint mindig, most is fantasztikusra sikeredett, és egyértelműen a focis játékok csúcsa a csapatmenedzselős / karrier vonalon mozgó játékmódokat tekintve. Az idei epizód egyetlen lényeges tartalmi újdonsága is hozzá köthető: immáron online is játszhatjuk, ami első sorban az átigazolásokat teszi izgalmasabbá.

A Pro Evolution Soccer 2011 egyértelműen az elmúlt évek legjobb PES játéka, ám valójában ennél sokkal többről van szó: az idei epizóddal a sorozat rátért egy másik útra, méghozzá egy olyan útra, amelyet a sajátjának mondhat, és ezáltal mentesülhet a folyamatos összehasonlítgatás alól. Végeredményben egy olyan játékot kaptunk, amely méreteset áldoz a valóság oltárán, ám cserébe a lehető leglátványosabb formájában mutatja be számunkra a labdarúgás nevű sportot - a legszebb gólokat garantáltan itt találod.