Lara Croft and the Guardian of LightTeszt

A Lara Croft and the Guardian of Light végigjátszása után több különböző felütés is eszembe jutott, hogy mivel lehetne kezdeni a játék tesztjét. Adta magát a nyilvánvaló kérdés, hogy miért jutott oda a videójáték-ipar, hogy egy ilyen játék a digitális sávra kényszerüljön, vagy hogy kisérletezésképpen a Tomb Raider névtől megfosztva kelljen indulnia. De lehetett volna elmélkedni azon, hogy hogyan kérhetnek más hasonlóan digitálisan letölthető szoftverekért 800/1200 pontot, amikor tartalomban legtöbbjük meg sem közelíti a Lara Croftot. Az a helyzet, hogy ez a játék egy nyilvánvaló anomália a rendszerben: dobozosként nem merték/tudták/akarták kiadni, viszont az XBLA-s (és szeptembertől PSN-es, PC-s) saját árkategóriájában tartalmilag és prezentáció terén egy laza suhintással söpri le maga mellől az esetleges riválisokat.

Az új Lara Croft története roppant egyszerű, és véletlenül sem veszi komolyan magát: Lara az aktuális varázstárgy utáni kutatásban bár sikerrel jár, de a helyi maffiózó lecsapja kezéről az eszközt, és balga módon még használja is, amivel nem mást szabadít fel, mint egy maja (de írhattam volna orkot is) főgonoszt, valamelyik korabeli videójátékból. Nagy, izmos, csúnya, angolul káromkodik, és megannyi szörnynek parancsol: remek rivális lesz, Lara és újdonsült társa, a varázstárgy fölötti védelemre megesküdött maja harcos célja tehát nem más, mint legyőzni a nagybetűs Gonoszt, és hazaküldeni a varázstárgy által megidézett Apokalipszis-hangulatot oda, ahonnan jött. Azt már az előzetesek alapján lehetett tudni, hogy a játék más, mint "elődei". Itt izometrikus nézetből láthatjuk a karakterünket, Diablo 2 mintájára, de említhetnénk még sok ezreforduló környéki játékot - kattintások helyett azonban a rendkívül jól kezelhető bal analóggal mozoghatunk. A roppant jó kezelhetőség elsőként meglepő, hiszen leginkább a logikai elemek voltak kihangsúlyozva megjelenés előtt, de néhány pálya után világossá válik, hogy itt bizony rengeteget fogunk harcolni is. A két analógos shooterek örökségét viszi tovább a játék, hiszen a bal analóg a mozgás, a jobb analóg a célzás, a gyakran két tucat ellenfél elleni harcokban pedig valóban komoly koncentrációra lesz szükségünk. A logikázást alapvetően nem vitte túlzásba a Crystal Dynamics fejlesztőcsapata: nem fogunk sehol elakadni hosszú órákra, és internetes végigjátszásra sem fog senki szorulni, aki csak egy kicsit is koncentrál. A játék azonban mindemellett elvárja azt, hogy használjuk a fejünket: teremről teremre, pályáról pályára valóban változatos akadályok, a játék első felében folyamatosan adagolt új mechanikák teszik érdekessé a továbbjutást, ezeket a mechanikákat pedig meg kell tanulnunk, hiszen bemutatkozásuk után folyamatosan rájuk támaszkodva kell majd átlendülni az utunkba akadó nehézségeken. Van itt csáklya, újratöltődő mágikus lándzsa, amit a falba dobva arra használhatunk, hogy elrugaszkodjunk, új magasságokat elérve, akadnak kapcsolók, interaktív és jól irányítható hatalmas vasgömbök, kapcsolóként működő céltáblák - és ezek tetszőleges kombinációja.

Harcolunk tehát és gondolkozunk - de fontos kiemelni, hogy micsoda prezentáció mellett! Az irányítást már dicsértem, nagyon precízen kezelhető Lara, a Tomb Raiderre mindig is jellemző halálugrásokat itt szinte teljesen elfelejthetjük az új kameranézet miatt - de ez a remek irányítási modell korántsem ütne akkorát, ha nem egy ilyen páratlan keretbe foglalták volna. A játék mindenek előtt bődületesen jól néz ki, aprólékosan kialakított környezettel, dögös ellenfelekkel, jó animációkkal, és ami ennél is fontosabb: rengeteg olyan plusz effekttel (mint például a füst, az időjárás, a különböző árnyékok és a sok mérges gáz megjelenítése) találkozhatunk, amelyek nagyban megdobják a hangulatot. Az azték/inka/maja helyszín adott, de az egyébként néhány pálya után egyhangúnak tűnő téma mellett a fejlesztők még a változatosságra is törekedtek. A kezdeti vihar előtti csend helyét egy kis Armageddon veszi át, lángzivatarban és méregfelhőben lavírozunk a számtalan ellenfél között, és az izgalmat még a jól eltalált zenék is sikerrel tudják fokozni. A Lara Croft and The Guardian of Light mindezek mellett nagyon tartalmas. A harmadik-negyedik pálya végén félve tettem le a kontrollert a töltőképernyő alatt, mert már vártam az elkerülhetetlen Game Overt - hogy mekkorát tévedtem, az úgy további 4-5 óra játék után, a tizennegyedik pálya végén derült ki. A játék hosszú, a pályák a néhány bossfight esetén 5-10 percesek, de a többi, hétköznapi helyszínen legtöbbször inkább ennek többszörösei, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a rejtvények másképp vannak prezentálva akkor, ha Larát irányítjuk egyedül, és másképp, ha a cooperatív játékmódban vágunk neki a kalandnak. Akadnak még extra kihívásokat tartogató szobák, amelyek azért jóval könyebbre sikeredtek a beigértnél - de a jutalom miatt megéri megcsinálni őket, a Lara által begyűjtött varázstárgyak a harci képességeinket tudják megnövelni. És persze lehetőség van a játék által kiszabott speedrun követelmények teljesítésére, és megtalálni az összes elrejtett kincset - ez bizony nem egy egydélutános kaland lesz.

Talán egyetlen dolog az, amiben egy pillanatra sem akarja vagy legalábbis nem tudja magát komolyan venni a játék: ez pedig a sztori. A válogatott fenyegetéseket köpködő boss arra jó, hogy egy remek utolsó pályát kapjunk, valódi kihívással, de a szerepe kimerül ebben - sztori meg konkrétan nincs az első átvezető után, hiszen annyi történik, hogy elszabadult valami rossz, mi meg megyünk elkapni. Nincsenek plusz szereplők kettőnkön kívül, nincs csavar. Ez persze nem feltétlenül hiba, a játék ugyanis annyira ötletes pályákat tud mutatni végig, hogy egyszer sem gondoltam közben azt, hogy de jó lenne egy hosszú átvezetővel megtörni a lendületet. Végeredményben az első bekezdésben felvetett dilemmák egyike sem lesz igazán érdekes, hiszen a lényeg, hogy a Lara Croft and the Guardian of Light lazán megállná a helyét dobozos játékként is, a jelenlegi áráért cserébe pedig egy friss, látványos, és nem utolsósorban tartalmas játékot kapunk, amiben egy végigjátszás után is benne van a coop lehetősége (szeptember végétől online, jelenleg helyi multi, két személynek), és persze a rengeteg elrejtett varázstárggyal megfűszerezett maximális végigjátszás kihívása is. Ezek után a magam részéről nem a következő Tomb Raider játékot várom, hanem a következő Lara Croftot. A drasztikus váltás nagyon jót tett a veterán ereklyevadász hölgynek, a Crystal Dynamics fejlesztői pedig bebizonyították, hogy tudnak újítani, friss játékélményt nyújtani akkor is, ha nem a megszokott stílusukban kell játékokat elkészíteniük.