Yamauchi a Gran Turismo 5-ről
Kapcsolódó játék: Gran Turismo 5 (ps3)
Eddig 57 hozzászólás
drag
2008. April 04.
Friday 11:50
A ComputerAndVideogames.com stábja nemrégiben egy interjú keretein belül elbeszélgetett a Gran Turismo sorozat felett bábáskodó Kazunori Yamauchi-val, aki többek között a jövőbeli terveiről is elárult egy s mást - szóba került például a törés és a Gran Turismo Mobile is.

Yamauchi elmondta, hogy most, a megjelenés után sem hagyják magára a közelmúltban debütált Gran Turismo 5 "Prologue"-ot, olyannyira nem, hogy ősszel egy komolyabb update válik majd elérhetővé a játékhoz. Ebben első sorban az online funkciókra feküdnek már rá, és úgy tűnik, hogy valóban igazság volt a dizájner szájából nemrég elhangzott mondat, mely szerint hamarosan végre a törést is implementálják a sorozatba, az update ugyanis ezt is tartalmazni fogja.

Yamauchi, feketén-fehéren
Szó esett a hosszú évek óta készülő Gran Turismo Mobile-ról is, amely egy PlayStation Portable-t becélzó epizód lenne: Yamauchi elmondta, hogy nem túl valószínű, hogy az idén meg fog jelenni a hordozható rész, és ezért elnézést is kért a játékosoktól - egész egyszerűen annyi energiát fektetnek az ötödik részbe, hogy a Mobile-ra nem is igen jut erőforrás. A CVG a szintén régebben bejelentett Gran Turismo for Boys-ra is rákérdezett, amely egy leegyszerűsített GT lett volna, első sorban a fiatalabb korosztálynak, és PlayStation 2-re jelent volna meg: jelen állás szerint ez a Gran Turismo 5-ben kap majd helyet, egyfajta külön játékmódként.

Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb kihívás a Gran Turismo 5 fejlesztésében Yamauchi azt válaszolta, hogy alapjában véve a PlayStation 3-ra történő fejlesztés nem igazán nehéz, inkább az igényel sok időt, illetve munkát, hogy a hardver olyan szintű részletességet tesz lehetővé a kidolgozottság terén, hogy ennek kellő kiaknázásához rengeteg adatot kell gyűjteniük, és ennek is köszönhető az, hogy egy-egy autó lemodellezésébe akár fél évet is beleölnek. Összehasonlításként: ez az első rész esetében csupán egy napba telt.

Zárásként egy érdekes kérdés is elhangzott, mely szerint volt-e olyan versenyjáték mostanában, amely meggyőzte, a Polyphony Digital főnöke azonban rendkívül diplomatikus választ adott: azt mondta, hogy egy-egy új játékot természetesen mindig kipróbálnak a megjelenéskor, de igazából inkább csak belenéznek, és nem foglalkoznak különösebben velük.

Összesen: 57 [1-50]
1 | 2
Apr 08., Tuesday 9:51 #57
"Ha egy GT-vel játszol sose az jut eszedbe, hogy ezt máshogy kellett volna csinálni, max csak máshogy LEHTETT volna csinálni."

Igen,ez nekem is eszembe jutott,de ami hiányzik a GT-ből,azt megtaláltam a Forzában Sajnálom azokat,akiknek egy gép szorításában kell vergődniök..
Blade of the Darkmoon Xbox Live:williamsHUNGARY,PSN ID: xXwilliamsXx73
[25] Shark
Apr 08., Tuesday 9:05 #56
Válasz legolas (#54) üzenetére
amig nem játszik az ember az ujgépes gt-vel addig nem tudja h milyen én már tudom
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
Apr 08., Tuesday 8:34 #55
Válasz e.vid (#51) üzenetére
Jááááj
Blade of the Darkmoon Xbox Live:williamsHUNGARY,PSN ID: xXwilliamsXx73
[56] legolas
Apr 08., Tuesday 8:30 #54
Válasz Shark (#52) üzenetére
Tavaly még nem ezt mondtad te kis köpönyegforgató. Nekem akkor is, és most is a GT az etalon, neked egy PS3 kellett a pálforduláshoz. Arra hajlasz amerről az erősebb szél fúj
[15] e.vid
Apr 07., Monday 19:00 #53
Válasz Shark (#52) üzenetére
Kösz, szépen továbbvezeted a történetet. Ha egy GT-vel játszol sose az jut eszedbe, hogy ezt máshogy kellett volna csinálni, max csak máshogy LEHTETT volna csinálni. Annyira érezni rajta a profizmust, azt az igényeséget, és odaadást amit a PD emberei hozzáadnak a játékhoz, hogy nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni erről a játékról. Játék? Ez több mint egy egyszerű játék...ez egy mestermű. Bele lehet kötni, hogy már 10 éve ugyan azok a hangok találhatók benne, meg pattognak az autók a falról ect ect, de ez mind velejárója egy GT-nek, és én ezért is imádom ezt a sorozatot.
Nekem még az felett is.
[25] Shark
Apr 07., Monday 18:49 #52
Válasz e.vid (#51) üzenetére
PERFECT!
a gt nem az a game aminek az uj részét máshogy csinálják hogy Pistikének meg Ödönkének is tetszen. ez nem tucat és trendi játék,itt azt a minöséget és profizmust viszik mindig tovább,amit eddig is képviselt. nem tetszik pl vkinek az irányitás,ne játszon vele! PD a gt-eknek csinálja a köv részt. ha nem igy csinálnák akkor nem járna ott a sorozat ahol jár. Nálam a gt minden felett áll
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 07., Monday 18:27 #51
Válasz xXwilliamsXx (#49) üzenetére
Így van, ez egy GT, és ha tetszik ha nem, kutya kötleségem kiállni mellette. Ez egy mestermű, és nem érheti semmi féle negatív kritika. Ez lehet tulzás, de ez talán az egyetlen olyan sorozat, ami nem vesztette el a hagyományokat, és hozzátett olyan dolgokat maik csak megnövelték a játékélményt. Nem vagyok egy nagy játékos, hogy minden sorazatot ismerjek, de abban biztos vagyok, hogy kevés ehhez hasonló kultikus sorozat van. Vannak olyan sorozatok amiknek egy-egy részét etalonnak tarták, de itt a GT-knél, minden résznél egy új Etalon születik.
[25] Shark
Apr 07., Monday 15:32 #50
Válasz xXwilliamsXx (#49) üzenetére
én is csak ritkán irok igy,de ha gt-röl van szó akkor nincs kegyelem
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
Apr 07., Monday 11:53 #49
Válasz Shark (#48) üzenetére
Ja

De komolyan,olyan szinten megy néha vita a játékokon(én sem vagyok kivétel),hogy egy hét sarokba állással büntetném
Blade of the Darkmoon Xbox Live:williamsHUNGARY,PSN ID: xXwilliamsXx73
[25] Shark
Apr 07., Monday 9:30 #48
Válasz xXwilliamsXx (#46) üzenetére
Egy f.... meg beleszól
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[25] Shark
Apr 07., Monday 9:27 #47
Válasz e.vid (#45) üzenetére
hát azt én se
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
Apr 07., Monday 8:40 #46
Sok hülye f.. szídja,sok hülye f... meg védi,mintha az életéről lenne szó.LOL Jéééézus
Blade of the Darkmoon Xbox Live:williamsHUNGARY,PSN ID: xXwilliamsXx73
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 20:34 #45
Válasz Shark (#44) üzenetére
Teljesen igazad van, ezt sose tagadtam, ezzel mind egyet értek. Nem is értem, hogy ezt a kommentet, miért felém szegezted.
[25] Shark
Apr 06., Sunday 19:57 #44
Válasz e.vid (#43) üzenetére
a gt szaggatás közben fyt ugy mint a pgr4 de komolyan, a gt vagy a forza 60fps-e után a pgr 30 fps-e poén, bántja a szemet, ráadásul csak 8 auto van a pályán és még nem is nativ 720p-ben fut. ezt mi indokolja? ennyit birna gép? elég nagy grafikai különbség van a gt5 javára mint versenypálya[forza2], mint pedig városi pálya[pgr4] szempontjábol. aki ezt a különbséget nem látja az vak,v fanboy
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 17:15 #43
Válasz Hazuki (#42) üzenetére
Én elhiszem, csak azt nem értem, miért vagy meglepődve azon, hogy ilyenek a pályák. Mindig is ilyenek voltak, én ilyennek szerettem meg, hiszen ezen nőttem fel. A szaggatást én is észleltem bár azért ez érthető.
[33] Hazuki
Apr 06., Sunday 17:05 #42
Válasz e.vid (#39) üzenetére
Tudnád mennyit toltam a régi részeket....
A pitch black night unfolds with the morning star as its only light, And thus the saga...begins...
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 16:49 #41
Válasz soniq (#40) üzenetére
Ott a pont. Kár, hogy nem tették bele a régebbi Fuji variációkat, igazán megtehették volna.
[21] soniq
Apr 06., Sunday 16:19 #40
Válasz Shark (#35) üzenetére
"a pálya még igy is jobban fest más autos játékoknál.pl forza,pgr"
Én is így gondolom! A FujiSpeedWay magasan a legszebb amit eddig játékba láttam!
A Recékre inkább nem mondok semmit, ezt nevezik szőrszálhasogatásnak. A GT5-ben akármilyen recét is vél felfedezni bárki, akkor is egy generációval szebb bármely autós játéknál. Hangos világsajtó a játéktól, mindenhol etalonnak nevezik, de van mindig egy két okos fórumhuszár aki megmondja a frankot és beleköt bármibe csak, hogy ne kelljen fejet hajtani az autós játékok királya előtt
www.mta-racing.com PSN ID: sodji XBL ID: sodji www.sbkm.hu
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 16:00 #39
Válasz Shark (#38) üzenetére
Jó, akkor egyet értünk. Én teljesen meg vagyok elégedve a GT környezetével, teljesen olyan mint a régebbi részekben, csak moderenebb köntösben. Aki nem szereti vagy követte annyira a sorozatot szemmel mint mondjuk Te vagy én annak lehet, hogy ez zavaró.
[25] Shark
Apr 06., Sunday 15:19 #38
Válasz e.vid (#37) üzenetére
inkáb nézett ki a pgr-ben városnak a város,de graf jobb a gt-ben,sokkal szebb texturák,60fps, a pgr túlságossan is mosott a gt-hez képest
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 9:28 #37
Válasz Shark (#35) üzenetére
Talán a PGR4 egy árnyalattal életszerűbb volt. De engem egyáltalán nem zavar a környezet "hiányossága" mivel ez minden GT-nél így nézett ki.
[33] Hazuki
Apr 06., Sunday 9:00 #36
Válasz Shark (#35) üzenetére
Na ebbe itt és most nem akarok bele menni.
A pitch black night unfolds with the morning star as its only light, And thus the saga...begins...
[25] Shark
Apr 06., Sunday 8:55 #35
Válasz Hazuki (#34) üzenetére
a pálya még igy is jobban fest más autos játékoknál.pl forza,pgr
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[33] Hazuki
Apr 06., Sunday 8:41 #34
Válasz Weyzi (#32) üzenetére
Bizony előfordulnak recék, főleg az árnyékoknál. De számomra az a dolog érthetetlen hogy kivették a hátsó külsőnézetes közeli kamerát. Talán azért hogy ne lehessen mégjobban látni a recéket? Amúgy jókis játék, de az ütkézéseket ahogy lepattognak az autók egymásról azt nem díjazom, tudom GT hagyomány.. Nameg a pályák kinézete sem egy áll leejtős, vannak olyan tereptárgyak amik nagyon elnagyoltak. Ha sok autó összetorlódik pld kanyarban akkor enyhén tapasztalható szaggatás. Összességében viszont nagyon tetszik még így is. A cockpit nézet nagyon jól használható ebben a játékban. A motor hangok is jók, az autók gyönyörüen részletesek.
A pitch black night unfolds with the morning star as its only light, And thus the saga...begins...
[15] e.vid
Apr 06., Sunday 0:40 #33
Válasz Weyzi (#32) üzenetére
Én nem észleltem ilyet. Az autók tökéletesen le vannak modellezve, semmi rece, semmi zavaró jelenség. Engem is zavarna ha lenne...
[10] Weyzi
Apr 05., Saturday 23:25 #32
Válasz e.vid (#31) üzenetére
Nos! Én nem láttam még de egy barátom azt mondta akinek meg van, hogy nagyon recések az autók. Engem nagyon zavar, egy autós játéknál meg főleg zavarnak a fűrész fogak.
The Truth Is Out There
[15] e.vid
Apr 05., Saturday 22:56 #31
Válasz Weyzi (#29) üzenetére
Az már van a Prologueban is.
[25] rob
Apr 05., Saturday 22:53 #30
A visszajátszások is nagyon élethűek...
PS4 Pro / Nintendo Switch Lite
[10] Weyzi
Apr 05., Saturday 22:26 #29
Élsimítás lesz a végleges verzióban???
The Truth Is Out There
[16] barnoca
Apr 05., Saturday 17:23 #28
Azt azért ne várjuk hogy szebb legyen mint a valóságban.
http://www.youtube.com/user/barnoca26
[15] e.vid
Apr 05., Saturday 16:35 #27
Válasz Shark (#25) üzenetére
Nem, ha büntet.
Apr 05., Saturday 16:33 #26
konstatálom.
XBOX Live: GabeN306HUN / Steam: GabeN306HUN / PSN: GabeN406HUN (magyar profil), GabeN306HUN (angol profil) / Nintendo: GabeN306HU (SW-4105-6043-6441)
[25] Shark
Apr 05., Saturday 10:25 #25
Válasz e.vid (#24) üzenetére
mért nem szereted ha szük?
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 05., Saturday 9:41 #24
Válasz Shark (#23) üzenetére
Hát igen, ott jobban kijön a részletgazdag grafika. Az alposnak jó a feelinge kifejezetten jó pálya, Londonban meg eddig 2x mentem, hááát a környezet oké, csak a pálya szűk.
[25] Shark
Apr 05., Saturday 8:42 #23
Válasz e.vid (#22) üzenetére
az pedig szép pálya,föleg amikor az alagútból kijössz
De a londoni és az alpos üt mindent
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 04., Friday 23:42 #22
Válasz maccc (#21) üzenetére
High speed ring. Monitoron, ne is csodálkozz.
[24] maccc
Apr 04., Friday 23:34 #21
Válasz caroberto (#20) üzenetére
Nemtom,
volt egy híd is benne,nem néztem a pálya nevét.
LiveID: svenike92 PSN ID: Svenike92
[13] caroberto
Apr 04., Friday 23:31 #20
Válasz maccc (#19) üzenetére
A londoni pályát nézted?
PSN ID: caroberto, Gamertag: caroberto, 3DS Friend Code: 0946-2220-4642
[24] maccc
Apr 04., Friday 22:28 #19
Ma volt alkalmam kipróbálni az előzetest.(media markt)
A vezetési élmény lenyűgöző,de grafikailag a környezetet tekintve elég felemás.Az autónk kidolgozása már már fotorealisztikus , de a táj és más egyéb szánalmasan néz ki eggyenlőre.Bár lehet csak túl alacsony felbontáson volt a belőtt monitoron,de van még mit javítani külcsin téren elég sokat.
LiveID: svenike92 PSN ID: Svenike92
[37] Roxas
Apr 04., Friday 22:08 #18
Nékem nem hiányzott a törés... viszont mennyien fognak elhalkulni végre emiatt a sorozat irányába
www.feltoltokodok.hu www.gamestore.hu msn: csabi@gamestore.hu facebook.com/gamestorehun
[25] Shark
Apr 04., Friday 21:21 #17
Válasz e.vid (#16) üzenetére
tuti lesz rá alkalmink
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[15] e.vid
Apr 04., Friday 19:56 #16
Válasz Shark (#9) üzenetére
Hát nem ártana. Azért most egy nyomorult hostolást nem raktak bele, azért az már felháborító. Egy 60 körös ovál versenyt azért szívesen nyomnék.
[6] Banyapapa
Apr 04., Friday 19:06 #15
De hogy akarnak normális PSP-s GT-t,ha se kormány, se normális analog (ráadásul abbol is csak egy)
[55] axl
Apr 04., Friday 18:50 #14
Válasz náti (#12) üzenetére
nemtom, amit eddig hallottam az uj G'N'R lemezbol, az nem melto a regi szinvonalhoz... (tudom, az avatarom mast sejtet, de az uj logojuk viszont tetszik )
Minden játék szerepjáték
[23] V_Karesz
Apr 04., Friday 18:38 #13
Inkább kérném, hogy hagyják így a GT5P-t, és a rá való fejlesztgetés helyett koncentráljanak a teljes program fejlesztésére és hozzák ki pár héttel hamarabb a végleges GT5-öt.
Once I thought I was wrong, but I was mistaken. --- P L A Y B 3 Y O N D --- PSN USA ID: VKaresz-HUN
[3] náti
Apr 04., Friday 18:11 #12
1. ez a gt5 olyan mint az új GNR lemez. régóta készül, nagyon fasza lesz, de soha nem fog megjelenni...legalábbis félévenként halasztanak egy kicsit...
2. nem a ps3-ra nehéz fejleszteni, hanem az xbox360-ra könnyű
3.egyébként meg az egész csak "pr bullshit" duma - nem kell vele foglalkozni
One good thing about music, when it hits you feel no pain...
Apr 04., Friday 18:09 #11
Válasz csoos (#3) üzenetére
Ja,jol el vannak maguktól szállva.
You wanna waste my time? Okay. I call my lawyer. He's the best lawyer in Miami.He's such a good lawyer, that by tomorrow morning, you gonna be working in Alaska.So dress warm bitch.Still NOT B.A.N.N.E.D Gamertag:project1083
[55] axl
Apr 04., Friday 16:30 #10
azert az jo tartalmas update, ami torest is rak bele dicseretes! bekapcsolhato opcio lesz, gondolom...
Minden játék szerepjáték
[25] Shark
Apr 04., Friday 15:49 #9
a netes részt nem is lenne baj,ha drasztikussan átszabnák,
A haverokkal szeretnék játszani ugy ahogy mi akarunk,nem pedig külföld fa***kal adott pályán stb...
Xb: Shark hun Ps: Zoli1219
[16] barnoca
Apr 04., Friday 15:06 #8
Válasz Id (#4) üzenetére
A sokáig tart az nem ua. mint a nehéz.
http://www.youtube.com/user/barnoca26
Összesen: 57 [1-50]
1 | 2
Gran Turismo 5 adatlap
Még nincs besorolva Még nincs besorolva
Kiadó: SCEE
Fejlesztő: Polyphony D.
Megjelenés: 2010. Nov 24.
Kategória: Verseny
Online játékmód: Van

A szerkesztőség értékelése:
8.5
Ami tetszett
+ Fantasztikus vezetési modell, a műfaj új csúcsa
+ Még jobb, még változatosabb GT Mode
+ A generáción olykor túlmutató látvány
+ Napszak- és időjárásváltozás
+ Végtelenül elegáns és esztétikus menük
+ Több, mint ezer autó
Ami nem tetszett
- Inkonzisztens kidolgozottság
- Az AI továbbra sem elég jó
- Tartalmilag némileg visszalépés
Olvasói értékelés: 9.3 (343 szavazat)
Ez a játék nem jelent meg másik platformon

497 | [Teszt] Gran Turismo 5

A Gran Turismo 5 a maga nemében egyedülálló játék: a jelenlegi generációban egyetlen címre sem vártunk ennyit. Most végre itt van, megjelent - vajon a műfaján belül is egyedülállóra sikeredett, vagy hiába vártunk rá ennyi évet? Tesztünkből kiderül.

114 | [Előzetes] Gran Turismo 5

Már megszoktuk, hogy a Gran Turismo 5 minden egyes nagy rendezvényen valami újdonsággal rukkol elő: a sorozat szülőatyja, Kazunori Yamauchi az idei Tokyo Game Show-n két új feature-ről is lerántotta a leplet. Bemutatkozik a Gran Turismo Anywhere és a dinamikus időjárás.

156 | [Próbakör] Gran Turismo 5

A kölni vásárcsarnokba belépve első utunk - a kötelező körök után persze - a Sony standjára vezetett, hogy még azelőtt rávethessük magunkat a Gran Turismo 5 Gamescomos demójára, hogy a lassan, de biztosan beszivárgó sajtó ellepné a Polyphony Digital játékát.

230 | Gran Turismo 5: minden, amit tudnod kell

Bíztunk benne, hogy az E3 lesz az a rendezvény, ahol a Sony és a Polyphony Digital előáll az első igazán nagy Gran Turismo 5 infócsokorral. Végül nem kellett csalódnunk, mi pedig össze is szedtük számotokra az összes friss és fontos tudnivalót a játékról.

22 | Gran Turismo 5: frissítés és DLC

Ismételten frissül egyet a Gran Turismo 5, ám ami ennél is fontosabb: új letölthető tartalom is érkezik a Polyphony Digital autóversenyéhez.

13 | Ismét bővül a Gran Turismo 5

A Spec II frissítés és az első DLC után nem sokkal ismételten bővül a Gran Turismo 5: újabb update-re és letölthető tartalomra kell számítani. A jövő héten érkeznek.

19 | Gran Turismo 5: jön Spa-Francorchamps

A mai napon válik elérhetővé a játékot új funkciókkal ellátó Gran Turismo 5 Spec 2.0 frissítés, hamarosan pedig a beígért letölthető tartalom is befut - rögtön három.

68 | Gran Turismo 5 Spec II: az új funkciók

30 | Bővül a Gran Turismo 5

Csendben és apránként eddig is bővült a Gran Turismo 5, Kazunori Yamauchi azonban nemrég a Twitteren bejelentette, hogy hamarosan itt van az első nagyobb frissítés is.

12 | Gran Turismo 5: pályacsomag érkezik?

A GTPlanet szemfüles fórumozói gyanús logókra bukkantak a Gran Turismo 5 hivatalos weboldalán - erőteljes DLC-szag kering a levegőben. Nxolc pálya érkezhet.

18 | Gran Turismo 5: mentési lehetőség

Szüntelenül bővülget a Gran Turismo 5: Kazunori Yamauchi újabb közelgő feature-ről rántotta le a leplet nemrégiben. Hamarosan a versenyek közben is lehet majd menteni.

16 | Gran Turismo 5: patch hamarosan

A Polyphony Digital tovább bővítgeti a Gran Turismo 5-öt: hamarosan befut a legújabb frissítés a játékhoz. A Gran Turismo Anywhere is ebben a hónapban érkezik.

12 | Gran Turismo Anywhere februárban

Már korábban is kaptunk ígéretet arra, hogy az év elején kibővül a Gran Turismo 5 B-Spec módja, most pedig végre az is kiderült, hogy mikor.

117 | GT5: ötszáz eurós kormány érkezik

A hivatalos Gran Turismo 5 kormányra vágysz? Már nem kell sokat várnod: a Thrustmaster T500 RS január első hetében érkezik Európába, és ötszáz euróba fog kerülni.

64 | Gran Turismo 5: több prémium kocsi jöhet

A Gran Turismo 5 egyik legtöbbet kritizált eleme a hatalmas kontraszt a standard modellek némelyike és a hihetetlenül részletes prémium autók között - úgy néz ki, hogy a csapat változtatni szeretne ezen.

51 | Ötmillió Gran Turismo 5

Nem kellett sokat várni a világszintű eladási adatokra a Gran Turismo 5 (PS3) esetében: a Sony és a Polyphony Digital közzétette az eredményeket.

38 | Gran Turismo 5: játék a böngésződből

Korábban már volt szó arról, hogy a Gran Turismo 5 bizonyos értelemben böngészőből is játszható lesz - a Polyphony Digital dolgozik a funkció beépítésén.

20 | Gran Turismo 5: mechanikai sérülések

A Polyphony Digital szorgalmasan patchelgeti a múlt héten megjelent Gran Turismo 5-öt: hamarosan a teljes értékű mechanikai sérülési modell is bekerül a játékba.

66 | Gran Turismo 5: extrém online forgalom

Aki tegnap lecsapott a Gran Turismo 5-re, az bizonyára tapasztalta, hogy néha kellemetlenül hosszúra nyúlnak a töltési idők. Íme az indok, illetve megoldás a problémára.

18 | Gran Turismo 5: premier trailer

Az első pontszámok megvoltak, jöjjön még egy videó a Gran Turismo 5-ből: a Sony amerikai diviziója ezzel a trailerrel ünnepli a sokak által várt szimulátor amerikai premierjét.

266 | Gran Turismo 5: a pontszámok

Sokéves várakozás végére került ma pont: végre megjelent a Gran Tursimo 5. És vele együtt megjelentek az első tesztek is: lássuk, hogy milyennek látja a sajtó GT5-öt.

49 | Kevin Butler autót lop

Már csap pár napot kell átmalmozni a Gran Turismo 5 huszonnegyedikei megjelenéséig. Kevin Butler, a Sony reklámarca nem malmoz, hanem felkészül a Nagy Versenyre. Videó.

125 | [Frissítve] Nem csúszik a Gran Turismo 5

Szeretünk viccelődni, de bárki életére megesküszünk, hogy ez most nem poén: még mindig nem karikázhatjuk be teljes magabiztossággal a Gran Turismo 5 megjelenési dátumát.

31 | Gran Turismo 5: hat perc pályaszerkesztő

Rövid ízelítőt már láthattunk korábban a Gran Turismo 5 pályaszerkesztőjéből, most pedig egy fokkal behatóbban is megismerkedhetünk az ötödik rész egyik új feature-ével.

216 | Hivatalos: Gran Turismo 5 november 24-én

Vége a találgatásnak: a Sony a korábbi ígéreteknek megfelelően néhány perccel ezelőtt bejelentette, hogy mikor kerül a boltokba a Gran Turismo 5. Európában és az Egyesült Államokban is ugyanazon a napon fog megjelenni a játék.

78 | Gran Turismo 5: november 24?

Nem telhet el nap új "ekkor jelenik meg a Gran Turismo 5" pletyka nélkül: a legfrissebb darab Indiából származik, és november huszonnegyedikére mutat. Lehet, hogy tényleg huszonnégy.

70 | Gran Turismo 5: az intró

Ma sem maradunk Gran Turismo 5 hír nélkül: most épp a játék intrója szivárgott ki kamerás formában. A masszív, hét perces nyitóanimáció szokás szerint művészi bevezetővel indít.

98 | Gran Turismo 5: a játékok Avatarja

Hosszú listát kellene írnunk, ha fel szeretnénk sorolni a Gran Turismo 5 lényeges feature-eit - a 3D csak egy lesz a sok közül. A Blitz Games ettől függetlenül el van ájulva tőle.

130 | Elkészült a Gran Turismo 5

"Mikor jelenik meg a Gran Turismo 5?" A kérdésre még mindig nincs pontos válasz, a jó hír az, hogy a játék elkészült, mesterlemezre került, és már a gyártsósorokon van.

129 | Gran Turismo 5: rossz előjelek

November másodika van - ha nem csúszott volna a Gran Turismo 5 megjelenése, akkor ma kaparinthattuk volna meg az ötödik részt. Vajon mikor fogjuk?

97 | Gran Turismo 5: a Red Bull X1

Vajon milyen lenne egy olyan versenyautó, amely kibújik minden létező technikai és biztonsági előírás és korlát alól? A Gran Turismo 5 és a Red Bull Racing megadja a választ: olyan, mint az X1.

44 | Gran Turismo 5: december kilenc?

A Gran Turismo 5 két hete bejelentett csúszása óta várunk az új megjelenési dátumra, ami most talán megérkezett - igaz, hivatalosnak egyelőre még nem tekinthető.

89 | Gran Turismo 5: motorok DLC-ben?

Lesz benne időjárás, éjszakai verseny, törés és tricsillió autó - mivel bővíthető még a Gran Turismo 5? Kazunori Yamauchi szerint például motorokkal.

52 | GT5: trailer csúszás után

A három napja bejelentett, egyelőre bizonytalan idejű Gran Turismo 5 csúszás után rögtön kaptunk egy új, az ázsiai piac számára készült trailert, és néhány új infót is.

138 | [Frissítve] Gran Turismo 5: a csúszás oka

Az elmúlt hetek legnagyobb visszhangot keltett híre volt a Gran Turismo 5 tegnap bejelentett csúszása: a sorozat szülőatyja, Kazunori Yamauchi bocsánatot kért.

418 | Csúszik a Gran Turismo 5

Először az amerikai, majd a japán Sony részleg jelezte, hogy a Gran Turismo 5 nem fog megjelenni az eredetileg tervezett időpontban, nem sokkal később pedig Európára vonatkozóan is megerősítették a csúszást. Még így is megkapjuk az idén.

59 | Gran Turismo 5: a pályaszerkesztő

Eddig még nem láthattuk működés közben a Gran Turismo 5 régóta hangoztatott pályaszerkesztőjét, most azonban végre erre is sor kerül - a videó csak a felszínt kapargatja.

17 | GT5: városnézés Rómában

Zajlik a Eurogamer Expo, ez közönségnek szóló rendezvény, új bejelentésekre ne tessék számítani - friss, kamerás gameplay videókra viszont igen. A Gran Turismo 5-tel kezdünk.

39 | Gran Turismo 5 tévéreklám

Egy kis érdekesség a délelőtti órákra: rövidke Gran Turismo 5 tévéreklám, egyenesen Japánból. A főszerepben egy csúszda, és a játékban szereplő több, mint ezer jármű.

65 | [TGS] Gran Turismo 5 trailer

Érdekes forrásból - a Red Bull jóvoltából - befutott a Gran Turismo 5 várva-várt TGS trailere: nem ugyanaz, amit a kamerás felvételen láthattunk, de ettől függetlenül nem érdemes kihagyni.

53 | [TGS] Gran Turismo 5: eső, hó, éjszaka

A Sony TGS-es konferenciájáról természetesen nem hiányozhatott a Gran Turismo 5: egészen elképesztő új trailerrel jelentkezett a Polyphony Digital versenyjátéka.

199 | Gran Turismo 5: törés, még

Két napja már futottunk egy kört "így törnek az autók a Gran Turismo 5-ben" témában, most pár kép, és egy videó erejéig ismét visszatérünk a durván roncsolódó GT5-ös kasztnikhoz.

36 | Gran Turismo 5: így törnek a kocsik

Mint az ismeretes, a Gran Turismo 5-ben sokak örömére már lesz törésmodell - a most következő képek ezt hivatottak bemutatni. Kilenc gyűrődő kasztni.

67 | Gran Turismo 5: Nordschleife és Jaguár

Vasárnapi program: nézzünk Gran Turismo 5 gameplay videót, benne a Nordschleife-vel, és egy legendás autóval - a Jaguar XJ13-mal. A teljes napodat nem veszi igénybe - csak tizenegy percedet.

8 | [GC] Gran Tursimo 5 - videók, még

Gran Tursimo 5 videókból soha nem elég, pláne úgy, hogy a Gamescom alkalmából most van mit videózni. Három darab új példányt tudunk mutatni, köztük egy jófajta gokartozósat is.

63 | [GC] Gran Turismo 5: képek, kék PS3

Hogy kapcsolódnak a friss Gran Turismo 5 képek a kék PlayStation 3-hoz? Nagyon egyszerűen: Japánban (is) november harmadikán debütál a GT5, a mellé kiadott PS3 pedig kék lesz.

43 | Gran Turismo 5 trailer-montázs

Újabb versenyző a "vasárnapi érdekesség" kategóriában: remekül összeollózott zenés montázs a Gran Turismo 5 eddigi előzeteseiből. Nem hivatalos, de a minőség alapján akár az is lehetne.

105 | Gran Turismo 5: a gyűjtői kiadások

Az amerikai gyűjtői kiadást már láttuk a Gran Turismo 5 esetében, ma pedig az Európának szánt darabokról is lehullott a lepel. Igen, így, többes számban.

37 | Gran Turismo 5: 20 ország, 70 pálya

Végre valahára tisztázódott egy olyan dolog a Gran Turismo 5 kapcsán, ami felett már nagyon régóta kérdőjel lebegett: kiderült, hogy ténylegesen hány pálya lesz a játékban.

66 | Felkerülnél a GT5 stáblistájára?

Ha a válasz igen, két út áll előtted. A bonyolultabb: szerezz állást a Polyphony Digital-nál. Az egyszerűbb: nevezd el az E3-as trailer alatt hallható dalt, és küld be nekik egy rövid indoklás kíséretében.

110 | Gran Turismo 5: aszfalton és porban

Amióta a Sony az E3-on bejelentette a Gran Turismo 5 végleges, novemberi megjelenési dátumát, a videók is megszaporodtak a játékból. A friss pédány az ötödik rész csinos vizuális effektjeire koncentrál.

69 | GT5: két speciális kiadás érkezik

A Gran Turismo 5 novemberi megjelenése nagybetűs Eseménynek ígérkezik PS3 fronton, így nem csoda, hogy a Sony két speciális kiadást is tervez belőle. Az egyik nagyon drága lesz.

56 | Gran Turismo 5: a fotómód

Akárcsak a negyedik rész esetében, a Gran Turismo 5 fotómódjában is gyönyörű helyszíneken kattintgathatunk majd - a lenti videóban némi gameplay ízelítő mellett ebbe is belekóstolhatunk.

157 | Gran Turismo 5: hat perc Toszkána

Lassan, de folyamatosan csordogálnak a (javarészt az E3-ról származó) kamerás Gran Turismo 5 videók. Most egy nappali menet van soron Toszkánában - több, mint hat percben.

40 | Gran Turismo 5: a Top Gear tesztpálya

Régóta tudjuk, hogy a Top Gear tesztpálya benne lesz a Gran Turismo 5-ben - képeket, és rövidebb videókat is láttunk róla. Most egy teljes kört nézhetünk végig.

74 | Gran Turismo 5: harminchét perc

Jöjjön némi vaskosabb néznivaló délutánra: az Inside SimRacing több, mint félórás videóanyagáról van szó, rengeteg gameplay jelenettel és mélyreható elemzésssel a GT5 (szinte) minden aspektusáról.

120 | Hivatalos: időjárás & szerkesztő a GT5-ben

Az "időjárás" és a "pályaszerkesztő" című tételeket nem pipálhattuk még ki a Gran Tursimo 5 korábban rebesegetett, de nem hivatalos szolgáltatásai listájáról. Most már pipálhatunk.

69 | [E3] GT5: gyűjtői kiadás, képek, infók

A Gran Turismo 5 legújabb trailere az idei E3 egyik legjobb kedvcsinálója volt - most lássunk pár egyéb dolgot a Polyphony Digital játéka kapcsán.

78 | [E3] Gran Turismo 5 trailer és képek

A Sony konferenciától mindenki Gran Turismo 5 trailert és megjelenési dátumot várt. Meg is kaptunk: november másodikán jön a játék.

53 | Gran Turismo 5: irány Le Mans

Újabb Gran Turismo 5 videó, ezúttal Le Mans került terítékre közel hat perc erejéig. Ha minden jól megy, holnap este azt is megtudjuk, hogy mikor ülhetünk be mi a volán mögé.

62 | [E3] Gran Turismo 5 trailer

A ma reggelre ígért dupla PS3 meglepetés adag második része következik: a Killzone 3 mellett a Gran Turismo 5-ből is kaptunk új trailert az E3 hétfői hivatalos startja előtt.

52 | Gran Turismo 5: közel a megjelenési dátum

Az örök kérdés: mikor jelenik meg a Gran Turismo 5? Ha hihetünk a Sony-nak, akkor most már tényleg heteken belül fény fog derülni a premier időpontjára.

40 | Gran Turismo 5: éjszaka a Pokolban

A Zöld Pokol, vagyis a Nürburgring Nordschleife nappal sem egy leányálom, a Gran Turismo 5-ben azonban éjszaka is végigvezethetünk majd a 21 kilométeres aszfaltcsíkon.

75 | Gran Turismo 5: képek a Nürburgringről

Friss képeket tudunk mutatni a Gran Turismo 5-ről, melyek mellé egy új bejelentés is társul: a Nürburgring összes nyomvonala megtalálható lesz a játékban.

156 | Gran Turismo 5: kilencven százalék, megint

A Nagy Kérdés: hogy áll a Gran Tursimo 5 fejlesztése? Kazunori Yamauchi friss nyilatkozata szerint a GT5 kilencven százalékban van készen - ami bíztató lenne, ha pár hónapja nem ugyanezt mondta volna.

65 | Yamauchi: mérges leszek

Az évek során már megszoktuk a Polyphony Digital maximalista hozzáállását, így a stúdió feje, Kazunori Yamauchi legutóbbi kijelentésén sem lepődtünk meg túlságosan.

42 | Gran Turismo 5: dolgozik a futómű

A hivatalos anyagok továbbra is ritkának számítanak, kamerás videók azonban szép számmal érkeznek mostanában a Gran Turismo 5-ről. Íme a legújabb.

131 | Gran Turismo 5: még emberibb ellenfelek

A Gran Turismo sorozaton mindig is nehéz volt fogást találni - a mesterséges intelligenciát minden esetre azért érték kritikák. Ezzel Kazunori Yamauchi is tisztában van.

170 | Gran Turismo 5 videóadag

Kellemes mennyiségű kamerás Gran Turismo 5 videó érkezett vasárnap estére. Bennük: Fuji Speedway; Indianapolis Road és két, a pilótára koncentráló mozgókép.

26 | Gran Turismo 5: október?

A Sony a korábbi infók szerint "hamarosan" bejelenti a Gran Turismo 5 megjelenési időpontját - addig azonban kénytelenek vagyuk más forrásokra hagyatkozni. A GT5 ősszel jön - állítólag.

60 | [GDC] Gran Turismo 5: dátum hamarosan

A Gran Turismo 5 kapcsán mindig is a megjelenési dátum volt a legnagyobb kérdés: a Sony azt ígéri, hogy hamarosan fény derül a várva várt időpontra. Három új kép is érkezett.

61 | Gran Tursimo 5: az éjszakák

Éjszakai verseny és törés - két olyan szolgáltatás, melynek halatán minden Gran Turismo rajongónak összefut a nyál a szájában. Az új trailer nem csak róluk szól, de szerepelnek benne.

79 | Gran Turismo 5 Nascar trailer

Azt a tavalyi E3 óta tudjuk, hogy a Gran Turismo 5-ben az autósport több nagy ágazata is hivatalos formában fogja magát képviseltetni. Többek között a Nascar is.

29 | Gran Turismo 5: friss képek

Régen voltak már Gran Turismo 5 screenshotok, a GTP most öt darabot zsákmányolt belőlük. És tudunk napra pontos megjelenési időpontot is mondani! Na jó: nem tudunk, de így izgalmasabb volt.

157 | Gran Turismo 5: ősszel?

Folytatódik a Gran Turismo 5 bájosan hosszúra nyúló megjelenési kálváriája: ezúttal az európai Sony vezér tippelt egyet a premierre - szerinte a játék valamikor ősszel fog megjelenni.

117 | Gran Turismo 5: Data Logger Visualization

Mára is jutott némi Gran Turismo 5 finomság: ezúttal egy videó érkezett, amelyen a múlt héten bejelentett Data Logger Visualization technológia kerül bemutatásra működés közben.

116 | Gran Turismo 5: Toyota FT-86 képek

Úgy tűnik, hogy mostanában szinte minden napra jut valami hír a Gran Turismo 5 kapcsán - ezúttal egy újabb adag látnivalóval tudunk szolgálni a rajongók számára.

79 | Gran Turismo 5: kilencven százalék

Nem, nem az első Gran Turismo 5 tesztpontszám futott be, hanem a széria apukája, Kazunori Yamauchi nyilatkozott egyet az ötödik epizód készültségi szintjéről.

131 | Gran Turismo 5: négy kép, egy videó

Bizonyára örömteli lesz az ébredés a mai napon a PlayStation 3 tulajdonosok számára, hiszen a God of War III mellett a Gran Turismo 5 is új finomságokkal jelentkezett ma reggel.

136 | Csúszik a Gran Turismo 5 Japánban

Eddig még nem írhattuk azt, hogy csúszik a Gran Turismo 5, mivel a játéknak nem volt hivatalos megjelenési időpontja. Pár hónapja azonban már van neki, így most már írhatjuk - mert hogy tényleg csúszik.

84 | [CES] Gran Turismo 5 kamerás ízelítő

A jelenleg is zajló Consumer Electronics Shown kipróbálható formában van jelen a Gran Turismo 5 - a Gamespot stábja nem is tétlenkedett, hanem készítettek néhány videót a játékról.

175 | Gran Turismo 5: ezer autó, éjszaka, időjárás

Néhány szerencsés idő előtt rátette a mancsát a PlayStation - The Official Magazine legfrissebb számára, melyben a várakozásoknak megfelelően új Gran Turismo 5 információk lapultak. Több, mint ezer autó, éjszakai versenyek, változó időjárás.

95 | Gran Turismo 5: világkörüli túra

Félig-meddig új trailert láthatott a közönség ma az Asia Game Shown a Gran Turismo 5-ről, melyben két eddig még nem ismert versenyhelyszín is bemutatkozott.

224 | Gran Turismo 5: képek Indianapolisból

Ezen a héten belekóstolhatunk egy kicsit a Gran Turismo 5-be a csütörtökön induló versenynek köszönhetően - a friss képek is ez alkalomból érkeztek a Polyphony Digital játékáról.

72 | Gran Turismo 5: csak nyáron

A földhözragadtabbak minden bizonnyal már felkészültek arra, hogy nem lesz világszintű premier a Gran Turismo 5 esetében - ezt most meg is erősítették. Valamikor a nyáron érkezik az ötödik rész.

80 | GT5 Prologue: négymillió felett

Frissültek az eladási adatok a Polyphony Digital weboldalán, ezáltal pedig megtudtuk, hogy a Gran Turismo 5 "Prologue" világszinten átlépte a négymilliós határt.

37 | A Gran Turismo 5 és a motorok

Az IGN korábban már emlegetett Gran Turismo 5 interjújában nem csak a pályaszerkesztő lett megerősítve, de szóba került az is, hogy motorok kerülhetnek a játékba.

26 | Gran Turismo 5: a legfrissebb adag

A múlt héten már leközöltünk egy Gran Turismo 5 képadagot a 2007-es és a 2008-as Gran Turismo Awards legutóbbi két győztesének játékbeli változatáról: most ismét ők pózolnak.

171 | Gran Turismo 5: Audi TT és Infinity G37

Most zajlik az SEMA névre hallgató autókiállítás idei felvonása Las Vegasban, a legfrissebb Gran Turismo 5 képek pedig alkalomhoz illő témát választottak.

55 | Gran Turismo 5: pályaszerkesztő?

A pletyka már tegnap is felmerült, ám akkor még nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy írjunk róla, ma reggelre azonban ez már megváltozott: pályaszerkesztő kerülhet a Gran Turismo 5-be.

86 | GT5: Toyota FT-86 képek, három lemez?

Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a Tokyo Motor Show, az új Gran Turismo 5 képek pedig ennek jegyében készültek, hiszen a japán autóexpón fog mutatkozni a Toyota FT-86 koncepcióautója.

39 | Stelvio-hágó a Gran Turismo 5-ben?

Jöjjön egy kis érdekesség a vasárnapi ebédhez: igen valószínű, hogy a Stelvio Pass benne lesz a Gran Turismo 5-ben. Hogy mi az? A világ legjobb közúti szakasza.

33 | Gran Turismo 5: törékeny képek

Megérkeztek a legfrissebb Gran Turismo 5 képek: ezúttal a Tokyo Route 246 és a raliautók kombinációjából kaptunk még egy adagot, némi lökdösődéssel kiegészítve.

18 | Gran Turismo 5 USA / EU: márciusban?

A Sony a TGS után a Gran Turismo 5 európai és amerikai megjelenési dátumának "közeli" bejelentését ígérte. Ez ugyan nem történt meg, de a legnagyobb online áruház bedátumozta a játékot.

42 | Gran Turismo 5: októberi képadag

A TGS, és a japán megjelenési időpont bejelentése óta viszonylag rendszeresen szállíingóznak a friss screenshotok a Gran Turismo 5-ből. A látványban ezúttal sem kell csalódnunk.

36 | Gran Turismo 5 látnivalók

Megérkezett az erre a hétre tartogatott képadag a Gran Turismo 5-ről, így ismét gyönyörködhetünk egy jót a Polyphony Digital jövő tavasszal megjelenő játékában.

71 | Gran Turismo 5: pózolnak az olaszok

Szép nagy adag új képpel tudunk szolgálni a Gran Turismo 5-ről, melyeken leginkább két olasz fenevad, a Ferrari 458 Italia és a Lamborghini Gallardo vizsgálható be közelebbről.

126 | Gran Turismo 5: a legfrissebb újdonságok

A múlt héten lezajlott Tokyo Game Show talán legfontosabb újdonsága a Gran Turismo 5 megjelenési dátuma volt, de nem csak ezt tudtuk meg a Polyphony Digital versenyjátékáról, hiszen a csapat feje, Kazunori Yamauchi több interjút is adott a nemzetközi sajtónak.

80 | [TGS] Gran Turismo 5 + Mercedes SLS AMG

[Frissítve] Az elmúlt napok kőkemény Ferrari-fókusza után kapjanak szót germán barátaink is: Mercedes SLS AMG a Gran Turismo 5-ben, valós videókkal összevágva.

64 | [TGS] GT5: képek, videók, megjelenés

A Sony a ma hajnalban lezavart TGS-es konferencián jelentette be, hogy 2010 márciusában érkezik a Gran Turismo 5. A játék viszont már kipróbálható - két kamerás videó, Ferrarival. [frissítve]

124 | Gran Turismo 5: akcióban a 458 Italia

A Forza Motorsport 3-ból már láthattunk ma egy Ferraris videót, és hogy teljes legyen a kép, itt van egy a Gran Turismo 5-ből is - a GT csapat tisztelgése a 458 Italia előtt.

27 | Gran Turismo 5 teaser

A Gran Turismo 5 minden bizonnyal a főszereplők között lesz a jövő heti Tokyo Game Show-n, ám aki nem bírja addig, az a most következő, frissen felbukkant teaser videóval múlathatja az időt.

103 | Gran Turismo 5: december negyedike?

A Gamescom óta több arra utaló jel is felbukkant, hogy mégis csak meg fog jelenni az idén a Gran Turismo 5 - íme a legújabb, méghozzá egyenesen a Sony-tól.

102 | Gran Turismo 5: mindenütt egyszerre

A Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi nemrégiben az olasz MultiPlayernek adott interjút, melyben szó esett a Gran Turismo 5-tel kapcsolatos legfontosabb kérdésről, a megjelenés időpontjáról.

102 | Gran Turismo 5: utolsó negyedév?

Az utóbbi napokban erősen szaporodtak a Gran Turismo 5 idei megjelenése felé mutató jelek. Most újabb bizonyíték érkezett, a játék Gamescomos adatlapján a 2009 Q4 időpont olvasható.

149 | [GSC] Gran Turismo 5: 1000 autó, 80 pálya

Befutott néhány lényeges infómorzsa a Gamescom kapcsán a Gran Turismo 5-ről: megjelenési dátum továbbra sincs, megtudtunk azonban néhány dolgot a tartalmat illetően.

80 | Gran Turismo 5: a karácsony csak pletyka

Az utóbbi napokban többen is kiszúrták, hogy az amerikai Amazon webáruház december végi megjelenési időpontot ír a Gran Turismo 5-re. A Sony szerint színtiszta spekulációról van szó.

120 | Gran Turismo 5 Prologue eladások

Sokakban fel szokott merülni a kérdés, hogy mégis hogyan engedheti meg magának a Sony és a Polyphony Digital, hogy eddig készítse a Gran Turismo 5-öt. Hát így.

66 | Kazunori Yamauchi interjú

Az E3 után a hivatalos amerikai PlayStation blognak sikerült egy interjút készítenie a Gran Turismo sorozat szülőatyjával és a Polyphony Digital fejével, Kazunori Yamauchival.

72 | Gran Turismo 5: a megjelenési dátumról

A Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi nemrég az Autoweek stábjának adott interjút, melyben szó esett a Gran Turismo 5 megjelenési dátumáról is. Na persze nem konkrétan.

78 | [E3] Gran Turismo 5 trailer

Ennyit a különféle előzetes és prológ változatokról: most először a tényleges Gran Turismo 5-öt is szemügyre vehettük, bemutatták ugyanis az első trailert az ötödik részről.

110 | Gran Turismo 5 - csicsergő madárkák

A Prologue változat körülötti felhajtás mára lecsendesedett, így a Gran Turismo 5 végleges verziójának leleplezése napról-napra valószínűbbnek mondható: sokak szerint az E3-on hullik majd le a lepel, ám könnyen lehet, hogy a lényeg már most kiderült.

71 | Gran Turismo 5 Prologue Spec III trailer

Friss trailer érkezett a mai napon a Gran Turismo 5 Prologue legfrissebb kiadásáról, amely kedvcsináló a Polyphony Digital-tól megszokott stílust és minőséget képviseli.

23 | Jövő karácsonykor jöhet a Gran Turismo 5

Bár a Gran Turismo sorozat esetében általában nem érdemes mérget venni a megjelenési dátumokra, legalább a debüt tervezett időpontja kiderült az ötödik résszel kapcsolatban.

88 | Gran Turismo: online és PSP

A Gran Turismo sorozat mögött álló Polyphony Digital elnöke, Kazunori Yamauchi nemrégiben arról beszélt, hogy grandiózus terveik vannak online téren.

123 | [E3] Gran Turismo 5: 2010?

A Polyphony Digital csapatától már megszokhattuk, hogy nincsenek határidők közé szorítva, éppen ezért aktuális játékukat rendre csak akkor adják ki, ha az valóban kész van - itt az újabb példa.

57 | Yamauchi a Gran Turismo 5-ről

A ComputerAndVideogames.com stábja nemrégiben egy interjú keretein belül elbeszélgetett a Gran Turismo sorozat felett bábáskodó Kazunori Yamauchi-val, aki többek között a jövőbeli terveiről is elárult egy s mást - szóba került például a törés és a Gran Turismo Mobile is.

21 | Gran Turismo 5: Yamauchi a törésről

Úgy tűnik, hogy mostanság minden napra jut egy hír a Gran Turismo 5-el kapcsolatban: a játék producere most egy gyakran előkerülő témáról, a törésről beszélt.

21 | Gran Turismo 5 Prologue videóadag

Most már csak napok választanak el bennünket a Gran Turismo 5 "Prologue" hivatalos megjelenésétől, így vélhetően az utolsó adag kedvcsinálót van alkalmunk leközölni a játékról.

130 | GT5 Prologue: Ferrari F2007

Nyálcsorgatós gépjármű a Gran Turismo 5: Prologue európai / amerikai verziójában: a jövő héten debütáló Gran Turismo 5 Előzmény autókínálata a Ferrari F2007-tel erősödik. Képek.

176 | GT5 Prologue: egymillió előrendelés

A Gran Turismo sorozat mindig is Európában vonzotta magához a legtöbb vásárlót, így nem meglepő, hogy a hónap végén megjelenő Gran Turismo 5 "Prologue"-ot rengetegen rendelték elő.

137 | Gran Turismo 5 Prologue pillanatképek

A Nyuszi utólagos húsvéti ajándékként hozza el az európai játékosoknak a Gran Turismo 5 Prologue-ot, ha már a teljes verzióból valószínűleg nem kapunk idén. Csinos képek a porondon.

290 | Gran Turismo 5: csak 2009-ben

Akik esetleg még reménykedtek a Gran Turismo 5 idei európai megjelenésében, azoknak most csalódniuk kell, kiderült ugyanis, hogy a játék csak 2009-ban kerül a boltokba.

83 | Gran Turismo 5 Prologue látnivalók

A türelmetlenebb rajongók minden bizonnyal már megvásárolták a japán PS Store-ról (vagy esetleg dobozos formában) a Gran Turismo 5 "Prologue"-ot - a többiek friss képekkel vígasztalódhatnak.

28 | Gran Turismo 5: kiskarácsony

Nyakunkon a karácsony, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már a Gran Turismo 5 is ezzel reklámozza magát. A Télapó bevonszolja az ajándékokat, aztán elhajt a csajozós verdával.

66 | Gran Turismo 5 "Prologue" - irány London

A szerencsés japánok már a héten belekóstolhatnak a Gran Turismo 5 "Prologue"-ba, mi viszont várhatunk 2008 elejéig - addig kénytelenek leszünk beérni néhány új képpel.

65 | Cell az Xbox 360-ban

Cell processzor az Xbox 360-ban? A PlayStation 3 már 299 dollárért hazavihető? A Gran Turismo 5 a jelenleg legkeresetebb PS3 játék? A New York Times szerint így van...

13 | Gran Turismo TV ízelítő

Természetesen nem a sorozat egy új epizódjáról van szó: a Gran Turismo TV a Gran Turismo 5 (és a "Prologue") egyik újítása, ami folyamatosan frissülő tartalmat kínál majd.

61 | GT5 Prologue: Subaru mánia

Decemberben jön a Gran Turismo 5: Prologue és vele egy rakás kipróbálható járgány - és ez még mindig csak előzetes a 2008-ra datált igazi GT5-ből. Friss képek, fekete Subaru-val.

87 | Gran Turismo 5: Prologue - képek start előtt

A japán Playstation Store-ból már erős két hete tölthető a Gran Turismo 5 Prologue demója. Mi egyelőre nem kaptunk belőle, de a teljes verzióból értelemeszreűen nekünk is jár - decemberben.

25 | [TGS] Gran Turismo 5 Prologue gameplay

Lehet az ovális daytona-i pályán szuperbénán vezetni? Persze, hogy lehet! Gran Turismo 5 Prologue gameplay videó olyan sofőrrel, akivel nem szeretnénk találkozni az utakon...

12 | [TGS] Gran Turismo 5 Prologue trailer

Az idei Tokyo Game Show egyik kötelező résztvevője a Gran Turismo 5 Prologue. A GT-sorozat új felvonása online multit támogató "előzetessel" mutatkozik be év végén. Trailer.

47 | Gran Turismo 5 Prologue Blu-ray-en is

Eddig még nem volt teljesen tiszta, hogy pontosan milyen formában kapjuk majd kézhez a Gran Turismo 5 előzetes verzióját, a Prologue-ot, ma azonban ez is tisztázódott.

52 | Gran Turismo 5 Prologue - ingyen

Ingyenes lesz a korábban fizetős letöltés formájában terjeszteni tervezett Gran Turismo 5 Prologue. A jövőre megjelenő GT5 "előjátékát" továbbra is a Playstation Network-ről lehet majd leszipkázni.

131 | [GC] Gran Turismo 5 gameplay + trailer

Már korábban megígérték nekünk, hogy a Games Convention-ön kipróbálható lesz majd a GT5 előzetes verziója, a Gran Turismo 5 "Prologue", és ez nem is történt másképp - meg is érkezett a játékról az első, igencsak szépséges gameplay videó. Update!

44 | Gran Turismo infómorzsák

Kazunori Yamauchi, a Gran Turismo sorozat producere nemrégiben a Best Car magazinnak adott interjút, amelyben elárult néhány új dolgot a sorozat jövőjével kapcsolatban.

107 | Gran Turismo 5 "Prologue" képlavina

Úgy tűnik, hogy nincsen nap Gran Turismo hír nélkül: ma éppen új képek érkeztek az ötödik rész előzetes változatáról, a "Prologue"-ról, méghozzá nem is akármennyi.

20 | Gran Turismo 5 "Prologue" részletek

Kazunori Yamauchi, a Gran Turismo sorozat producere nemrégiben a japán Famitsu magazinnak adott interjút, amelyben elég sok új dolgot elárult az ötödik rész készülő előzetes verziójáról, a "Prologue"-ról - lássuk, hogy mi is készül a Polyphony Digital boszorkánykonyhájában.

49 | Gran Turismo 5 "Prologue" - belülről

Három darab új screenshotot tudunk mutatni a Gran Turismo 5 októberben érkező kedvcsináló változatáról, a "Prologue"-ról - bemutatkozik az új belső nézet.

101 | Gran Turismo 5 "Prologue" képek és trailer

A múlt héten lezajlott E3-on egy ízletes trailer formájában már megcsodálhattuk a Gran Turismo 5 "Prologue"-ot, most pedig egy újabb remek kedvcsináló érkezett a Polyphony Digital játékáról, méghozzá rengeteg új screenshottal karöltve.

135 | [E3] Gran Turismo 5 képek & trailer

Befutott néhány csinos kép az év végén érkező GT5 ízelítőről, a Gran Turismo 5 "Prologue"-ról - a Polyphony Digital játéka igen meggyőzően fest, még akkor is, ha a megjelenés elég távolból (2007 vége - Prologue; 2008 vége - GT5) integet.

157 | Gran Turismo 5 csak 2008 végén?

Nagy valószínűséggel csak 2008 végén fog a boltokba kerülni a Gran Turismo 5, a fejlesztő Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi ugyanis elmondta, hogy a lehető legtökéletesebb formában akarják kiadni az amúgyis rendkívül sok fejlesztési időt igénylő játékukat.

348 | Gran Turismo 5: friss tudnivalók

Régóta nem hallottunk már a Gran Turismo 5 felől, az egyik francia magazin azonban nemrégiben egy exkluzív interjú keretein belül beszélgetett a játék producerével, Kazunori Yamauchi-val, aki számos újdonságról - köztük korábban már pletykált dolgokról is - lerántotta a leplet.
Tovább a játék adatlapjára / fórumába
Friss hírek

788 | [Maradj otthon és nyerd meg!] SECRET NEIGHBOR (PC)

Mindannyiunk életén nyomot hagy a jelenlegi helyzet. A felelős játékos otthon marad és pozitívan tekint a jövőbe, mi pedig a Gamer365-nél azon fáradozunk, hogy jó kedvvel töltsük együtt az időt, és ne lankadjon játékos kedv. Most négyen nézhetnek át PC-n a szomszéd padlására!

20 | Gamer365 podcast 2020 május - újratöltve

Távelérésből folytatjuk a podcast sorozatunkat. Olyan izgalmas témákat hoztunk megint, mint az Unreal 5 bemutató, és a hozzá tartozó jóslásaink. Emellett beszélünk egy kicsit a 2018-as God of Warról, az Uncharted 4-ről (ha már grafikai csúcsteljesítmény), szóba kerül a Ghost of Jucika, és a Snyder-vágás is.

xbox1 13 | Gamer365 Podcast - Inside Xbox kibeszélő

Gőzerővel robogunk a nyár felé, nagyokat nyújtózkodunk a kis karanténunkban, miközben kint süt a nap és csipognak az xbox-ok. Önjelölt ludofilharmónikus podkesztránk pedig ezen apropóból menten színpadra penderült, hogy megvizsgálja, miként zendülnek az első tónusok az új gépből.

ps4 78 | PlayStation 5: megmutatják a jövőt!

10 | Megjelent a Shantae and the Seven Sirens

Friss trailer is van hozzá, ragadós dallamokkal fűszerezve.

1 | Nyár végén jöhet a Crystal Chronicles?

Újabb Final Fantasy Remaster a sorban.

8 | Készül a Sonic mozifilm folytatása

Megerősített tény, nem csak infómorzsa a pletykatengerből.

17 | CD Projekt RED: 50 millió vaják a világban!

Kis lengyel regénysorozatból egy egész világot meghódító franchise.