Szép kis keretet szolgáltatott ez a 2009-es esztendő a Resident Evil sorozat számára: tizenhárom évnyi eltérés sűrűsödött mindössze pár hónapon belülre. A kijelentés minden bizonnyal magyarázatra szorul, hiszen cseppet sem nyilvánvaló dolgokról van szó: az nagy eséllyel még mindenkinek megvan, hogy a franchise legutóbbi számozott kivetülése, a Resident Evil 5 idén márciusban örvendeztetett meg bennünket, a Resident Evil Archives sorozat első tagja azonban már sokkal inkább radar alatt maradt. Hogy mi is ez konkrétan? Az első Resident Evil játék Gamecube-os újragondolása. Pontosabban annak nemrégiben debütált Wii-s átirata.


Klasszikusokkal tele a padlás, ám remake-ekkel furcsa mód csak szökőévente találkozni konzolos fronton - többek között ezért is volt megdöbbentő a Resident Evil 2002-ben megjelent Gamecube reinkarnációja, ami amellett, hogy izgalmas alapanyagból építkezhetett, elképesztően profi módon rántotta át a túlélő-horror műfaj első igazán nagy sikerét az új évezred színvonalára. Külön elismerésre méltó, hogy mindezt radikális változtatások nélkül vitte véghez a Capcom, hiszen hű maradt mindahhoz, ami a klasszikus Resident Evil játékokat jellemezte: a rögzített kameraállások, a tank-irányítás, a szűkös eszköztár és az egyéb jellegzetes vonások mind a helyükön maradtak, akárcsak a történet és a helyszínek, ám néhány apróbb, ügyes újítással és bővítéssel tökéletesen sikerült felfrissíteni az akkorra már kissé megfáradt, hat éves formulát.


A legszembetűnőbb különbségek természetesen a látványt illetően adódnak. Hiába öregedtek viszonylag jól a korai epizódok a renderelt hátterek és a rögzített kameraállások jól ismert párosításának köszönhetően, a generációs külöbség azért gigantikus kontrasztot állít fel a két játék között, főleg úgy, hogy a megvalósítás maradt a régi, így a poligonokat továbbra is bátran pazarolhatták a Capcom emberei arra a néhány megjelenítendő karakterre, ellenfélre és tereptárgyra. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a részletes karaktermodelleknek, valamint a gyönyörű, és nem ritkán mozgó motívumokkal feldobott háttereknek köszönhetően a Remake még most, hét évvel a megjelenése után is szépen fest - a grafika egészen biztosan nem fog az útjába állni az élvezeteknek.


Azokból márpedig akad bőven, még akkor is, ha ez a zsánerből adódóan sokkal inkább rémisztő hangulatként jön át. Utóbbit ráadásul sikerült még magasabbra helyezni a Remake-ben: a Spencer-kúria már régen is a legjellegzetesebb, és talán legerőteljesebb atmoszférát nyújtotta a sorozat egyébként kiváló helyszínei közül, a látvány minőségében történt ugrás következtében azonban ez még tovább erősödött. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a hátborzongató helyszínek közé újak is kerültek: egy-egy bónusz szoba mellett néha komplett új pályarészek lephetik meg az első epizódot kívülről ismerő játékosokat, sőt, a sztori is bővült egy új szállal, melyben a birtok építőjének lánya, Lisa Trevor, és az ő tragikus sorsa kerül előtérbe. És ha már szóba kerültek a rajongók: a Resident Evil mesterien játszadozik velük - nekem legalábbis a szőr felállt a hátamon, amikor a játék elején, azon a bizonyos legendásan híres folyosón a kutyák mégsem ugrottak be az ablakon.


Szomorú, hogy ez a fantasztikus játék végül milyen csúnyán végezte. A Capcomnak nagy tervei voltak a Remake-kel, hiszen nem titkoltan az volt a céljuk, hogy egy fokkal szorosabban összefogják az egyes részeket, ennek keretein belül pedig a másik két klasszikus epizód is hasonló kezelésen esett volna át. De csak volna, sajnos, mert ma már jól tudjuk, hogy a sorozat és a Gamecube exkluzív tánca végül egyáltalán nem úgy sült el, ahogyan azt a japán kiadó tervezte: a következő lépés, a Resident Evil 0 még megjelent, ám a Resident Evil 4 már a premier előtt átment multiplatformba, miután az előfutárok a vártnál gyengébben teljesítettek a kasszáknál - ezzel pedig igen csúnya véget ért a Nintendoval történő együttműködés.


A rövid történelmi kitérő után itt az ideje, hogy végre a konklúzióhoz ugorjunk. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire állja meg a helyét egy tizenhárom éves játék hét éves újragondolása napjaink felhozatalában, főleg úgy, hogy a franchise azóta már egészen más irányba tart. Az az igazság, hogy a klasszikus Resident Evil koncepció mára nagyon kiöregedett: aki ebben nőtt fel, az még képes lesz visszamenni hozzá, sőt, a szépségeivel is abszolút tisztában lesz, aki azonban a negyedik rész előtt nem találkozott a sorozattal, az bajosan fog csak megbarátkozni a régi formulával. Az évtizedes fejlődés tükrében ez minden esetre teljesen normális. Éppen ezért az Archives csupán egy igen szűk rétegnek szól: leginkább azoknak, akiknek annak idején valamilyen okból kimaradt a Remake. Ők most minden idők egyik legjobb Resident Evil játékát pótolhatják.