Egy éves lesz az Anthem
Eddig 19 hozzászólás
Stinger
2020. February 11.
Tuesday 09:10


Alkalmasint előfordul, hogy a BioWare a hivatalos blogján személyes hangnemben szólítja meg a játékosokat egy-egy esemény, vagy évforduló alkalmával. Nincs ez másképp az Anthem évfordulójához közeledve sem, amelyben Casey D. Hudson, a stúdió managere beszélt a játék jelenlegi helyzetéről, jövőjéről.

"Egy évvel ezelőtt épp az Anthem premierre készültünk - a játékra, amely egy teljesen új terület volt a stúdió számára. Kiállni a világ elé valami új más dologgal, mint amit korábban csináltunk, egyszerre volt üdítő és félelmetes élmény és hálásak vagyunk az összes játékosnak, akik velünk tartottak ebben a kalandban. Izgalommal és örömmel töltött el minket látni azt, ahogy a játékosok egyedivé varázsolták a Javelineket és nézni őket, hogy válnak egyre inkább mesterévé az Anthem repülés- és harcmechanikájának. Nagyon büszke vagyok arra, amit a csapatunk beletett az Anthembe, ugyanakkor - annyira sok dolog van még, amit mi - és ti - is szeretnétek viszontlátni benne.

Az elmúlt esztendőben a csapatunk nagyon keményen dolgozott azon, hogy a játékot mind stabilitás és performancia terén feljavítsa - úgy általánosságban a minőség növelésén amellett, hogy három új szezont és tartalmi bővítéseket eszközöljön benne. Ugyanakkor meghallgattuk a visszajelzéseteket azzal kapcsolatban is, hogy az Anthemnek még kielégítőbb loot élményre, hosszabb távú progressre és még epikusabb végjátékra lenne szüksége. Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy még nagyok sok alapvetőnek számító dolgot kell létrehoznunk benne, hogy elérjük a játékban rejlő teljes potenciált és élményt, amely sokkal alaposabb és komolyabb változtatásokat igényel, mint egy frissítés vagy expanzió.

Az elkövetkezendő hónapokban egy hosszabb távú átalakításra és élményközpontúságra fókuszál majd a csapat, amely a core játékmenet ismétlődését tiszta célokkal, motiváló kihívásokkal és értelmes díjazásra épülő fejlődési rendszerrel cseréli majd le - szem előtt tartva természetesen azt, hogy továbbra is megtartsa a repülés és a harc élvezetetét a lélegző sci-fi körítésben. Ennek az ellenőrzése, tesztelése egy a tavalyinál robosztusabb, dedikált teszt team feladata lesz, akik elsősorban a gameplay minőségi szinten tartására figyelnek az újdonságok bevezetése mellett.

Mindeközben természetesen a játék jelenlegi verziója is működőképes marad, de a full seasonok helyett a csapat már egyértelműen a (részben) fentebb is említett jövőbeli Anthemen szorgoskodik. Továbbra is lesznek események, store frissítések és újragondoljuk a korábbi szezonális és Cataclysm kontentet is - kezdve a hó végén esedékes évfordulós eseményekkel.

Még mindig az új világok alkotása a stúdió elsődleges hivatása - még akkor is, ha ez nem könnyű feladat. Néha jól csináljuk, néha elbaltázunk dolgokat. Ami a pályán tart és visz minket előre, az olyan játékosok támogatása, mint te. A visszajelzéseitek útmutatóul szolgálnak a tekintetben, hogy tudunk fejlődni, a játékaink iránti szenvedélyetek pedig abban inspirál bennüket, hogyan alkossunk új dolgokat. Továbbra is örömmel dolgozunk ezen a ti közreműködésetekkel és visszajelzésetekkel, hogy a lehető legjobbat hozzunk ki az Anthem jövőjéből."


Forrás: blog.bioware.com

Feb 12., Wednesday 21:23 #19
Válasz Tom (#17) üzenetére
+1
"Élő gondolkodó lény vagyok, aki az információ tengeréből született!"
[29] lacapaca
Feb 12., Wednesday 0:08 #18
Szerintem már eleve koncepcionálisan volt rossz az Anthem. Egy co-op shooter, amiben több időt töltöttem a sok összeszedet ló..ar scrap-elésével, meg a központi részen a küldetések felvételével, mászkálással pofázással. Az elején még próbáltam haverral együtt tolni, de tök idegesítő volt mindig egymásra várni. Ez vette el a játékidő tetemes részét. Viszont a többi része (a technikai problémáktól eltekintve) a világa, a karakterek különbözősége, a harcrendszere tetszett. Szerettem benne harcolgatni, meg repkedni. Én mindig is azt mondtam, hogy kár lenne ezt veszni hagyni, mert a potenciál ott van benne.
Hmmm...Bugattit sem azért vesz az ember, hogy azon morfondírozgasson, hogy egy Trabant jobban megérné-e. 4 Velorex után meg amúgy is jár.
[26] Tom
Feb 11., Tuesday 20:20 #17
Szerintem teljesen mindegy ki és miért rontotta el. Kíváncsian várom az átalakítást. Amíg az Anthemet nem teszi rendbe a Bioware addig semmi nem érdekel tőlük.
"Over here, we lost some of them. But over there, they lost all of us."
Feb 11., Tuesday 16:03 #16
Válasz Stinger (#13) üzenetére
Egyetlen ismeretlen van az egyenletedben, ami akár teljesen más megviágításba is helyezheti a dolgokat: tudjuk-e bizonyosan, hogy az EA nyomására kellett a stúdió létszámát növelni és utána új zsánerben alkotniuk VAGY ők akartak növekedni, hogy új dolgokban is próbálkozzanak, amiből végül rosszul jöttek ki?

(Modom ezt úgy, hogy nem akarom egyik felet sem 100%-osan hibáztatni az Anthem körüli problémák miatt.)
I am such a B.A.
[73] zaz
Feb 11., Tuesday 15:48 #15
Válasz Stinger (#13) üzenetére
Így van ahogy mondod!
A cikket meg szeretettel várjuk!
Ahogy olvasom twitteren, úgysem tudsz éjjel aludni!
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[28] alf22
Feb 11., Tuesday 15:41 #14
Válasz soliduss (#12) üzenetére
Sztori módban van sérülési rendszer is. Kár,hogy azt brutál nehéz fokban adja be, de igy is ritkaság. Pedig kur.ajo hogy változik a lehetőség bal/jobb kar sérülésnel. Illetve a sisakot cserélni kell mert bereped.
Zombi módja meg szintén pont jól volt belove.
Feb 11., Tuesday 15:37 #13
Válasz zaz (#8) üzenetére
Lehet keresni a felelősöket, igen - a BW körüli tényfeltáró cikkekkel kapcsolatban egy biztos: kőkemény diktatórikus, ésszerű párbeszédet mellőző cégvezetés mellett, irreális elvárásokat támasztani egy alapvetően tartalmi kontentet előállító csapattal szemben (ez volt az ME DLC-Andromeda team) nem túl tisztességes.

Mindemellett a hibás marketing és a látszólag resource-hiányos fejlesztés nem minden csapatnál kezelődik jól (lásd: a Frostbite-erőszakos használata minden utólag hasalt BW játéknál az Unreallal szemben). Világot alkotni egy dolog, kontenttel megtölteni pedig egy másik (a BW anno ÉVEKET tolt bele csak az ME univerzum megalkotásába, de saját szisztéma szerint!). Most úgy látszik, hogy kész a framework és a rövidebb kezdeti tartalom után jöhet a vérfrissítés. Ha ezt egy előfizetéses modellben pár dollárért elindítják, vagy eleve így tálalják, nem söpörte volna el a népharag a játékot (ami egyébként tényleg jó lett, én most kezdtem bele nemrég és nyomjaiban se hasonlít a tavalyi bukdácsolásra). Casey Hudson anno az Anthem predesign fázisában ment el az MS-hez Hololenset fejleszteni és néhány hónappal (feltehetően akkor, mikor már nagyon nagy volt a baj) a launch előtt tért vissza. Az elmúlt év fejldődése az ő irányításának köszönhető és feltehetően máshogy alakult volna ez az egész, ha ő annó (a kulcs-tagokkal együtt) a BW-nél marad.

Elgondolkodtató egyébként, hogy egy alapvetően sztorimesélős, szerepjátékokra szakosodott kisebb létszámú stúdiót hogy lehet elbénázva felduzzasztani és a piaci trendeket meglovagolva mindenféle újhullámos dolgot ráerőszakolni. Megérne egy cikket ez is.
"Cerberus. Humanity First." | Twitter/XBLive/NNID: StingerHU | 3DS FCode: 1779-1409-5762
[48] soliduss
Feb 11., Tuesday 15:07 #12
Válasz alf22 (#11) üzenetére
Cod IW simán... számomra az egyik legjobb cod... a space top gun.... és főleg a játék vége elég magasra tette a lécet. Szerintem semmivel sem volt rosszabb az a cod mint a többi...
[28] alf22
Feb 11., Tuesday 14:05 #11
Válasz ne5h (#5) üzenetére
Az a hajp el volt tulozva. Sose hozott lazba olyan semmitmondó volt. Kozepes cucc.
Vkik nagyon elcsesztek a promozast es emiatt tul lett fikazva net szerte. Mint a cod IW része ami szintén csak azért kap negativot mert folytatta a scifit.
[28] alf22
Feb 11., Tuesday 14:03 #10
Válasz soliduss (#4) üzenetére
Volt béta. Aki azután annyit adott is érte az nem tudom mit várt. Akkor is ilyen súlytalan üres volt.
Értem,hogy nem megváltás csak olyan kritikát kap mintha 1pontos fos lenne.
[20] WarAdmir4L
Feb 11., Tuesday 13:43 #9
Legyen ingyen mint a Warframe azt lehet tanulni fejlesztgetni de ha penzt kernek akkor ne legyen bugos meg jatszhatatlan mert megjelenes napjan es meg hosszu heteken keresztul olyan volt a jatek hogy elkepzelhetetken volt szamomra hogy ezt valaki komolyan gondolta. En imadtam a ME-t, tobb ezer oram volt a coopjaban. Andromedat megvettem de mar borzasztoan gyenge lett. Megis megvettem az Anthemet es 3 het utan ugy dontottem hogy napi 1-2 ora jetekidombol nem fogom toltokepernyut vagy szerver hibat nezni es 20-30 percet jatszani. Es nem erdekel a miertje mukodjon, fizettem erte.
Widze ze wszyscy wstydza sie jezyka ojczystego!!!! Nokia 3210, EN3854MFX hűtőgép...
[73] zaz
Feb 11., Tuesday 13:30 #8
Válasz ne5h (#7) üzenetére
Ha hihetünk Schreier cikkének(és miért ne hihetnénk) akkor abból azt látni ,hogy itt(is)ba**ták a rezet évekig,majd mikor az Ea egyik fejese megkérdezte ,hogy 'ugyan mit is csináltatok az utóbbi 5 évben a pénzünkből ?' akkor amit mutattak azt sírva dobta vissza az EA ...majd gyorsan megcsinálták azt az ordas KAMU videót (ami miatt még az Ubisoft is elszégyellné magát) és ezt mutatták be az EA nek.
Persze ,hogy az EA ezzel aztán előjött az E3 on..
Amugy ebben az esetben az ,hogy miként hirdették,szerintem tök irreleváns. A játék nem készült el. Pont. Ea meg persze,hogy kiadta...részvényesek pont leszarják ,hogy kész-e az adott termék vagy nincs.
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
Feb 11., Tuesday 13:17 #7
Válasz zaz (#6) üzenetére
Ez mind rendben is van, de nem a BioWare hirdette úgy az Anthemet, mint a következő Destiny és nem ők álltak elő 10 éves tervekkel a játékkal kapcsolatban, ez mind az EA sara volt. A marketing épp annyira hibás volt az Anthem esetében, mint a játék állapota volt megjelenéskor. Előbbiben pedig szerintem az EA volt a hunyó.
I am such a B.A.
[73] zaz
Feb 11., Tuesday 13:03 #6
Válasz ne5h (#5) üzenetére
Távol álljon tőlem ,hogy védjem az EA-t ,de ez vastagon a BW vezetés hibája.
Leoffolták a Mass effectet,mutogattak csóri B csapatra,majd előálltak egy Anthemmel.
A mai napig nem értem,hogy ilyen Mika Gambele féle hülyegyerekek mit keresnek még mindig ott?
Az Anthem Nem rossz játék. Az Anthem nem készült el. Az Andromeda nem rossz játék. Az Andromeda nem készült el.
És ez igenis a Bioware inkompetens vezetésének a hibája.
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
Feb 11., Tuesday 12:23 #5
Válasz alf22 (#3) üzenetére
Azért kapta/kapja az ívet mert előzetesen Destiny-killernek állították be, attól pedig jócskán elmaradt. Persze ez a hamis marketing inkább az EA, mint a BioWare hibája, ha már bűnöst kell keresni, főleg hogy az EA a Destiny-hez hasonlóan több évre előre tervezett a játékkal (ezt többsözr hangoztatták a megjelenést előtt), ezért sokan komoly elvárásokkal álltak a játékhoz.
I am such a B.A.
[48] soliduss
Feb 11., Tuesday 12:05 #4
Válasz alf22 (#3) üzenetére
Alf te 3 000 adtál érte... a fémtokos limited kb 30 000 volt...10x annyi... és az élmény ugyan az

Sajnos megérdemli....én már az open beta alatt savaztam... ez biza nagyon kevés lesz...
[28] alf22
Feb 11., Tuesday 12:01 #3
Van hibája,de sztem erősen túlzás amit a neten kap egyfolytában. 3000ert siman el lehet vele játszani.

Ami bajom van vele,hogy súlytalan az egész, a varosi mászkálás felesleges nyűg és még mindig bugos.
De vannak ennel sokkal rosszabb jatekok. Nem vartam tőle megváltást, kezdetektől immunis voltam rá, de itt ott látványos és izgalmas.
6pont eddig
[73] zaz
Feb 11., Tuesday 11:09 #2
60 dolláros béta teszt. nájsz!
Ha egyszer valaha(tényleg) elkészül, és jó lesz akkor majd kipróbálom. Olcsón.
psnid: zaz_hun gamertag:kovacskati PSN:zaz-hun Gamecenter:zaz-hun
[48] soliduss
Feb 11., Tuesday 10:59 #1
hm... azt hittem ,hogy csendben kimúl ez az Anthem projekt ...ez most meglepett.

Kicsit olyan mintha az EA kiadta volna ,hogy a Bioware- nem bukhat többet... kvázi a kivégző osztag elől hozták volna vissza a céget ...
Friss hírek

pc 1038 | [Nyerd meg!] Monster Hunter World: Master Edition (PS4)

Karácsony, újév, farsang - a Gamer365 nyereményjátéka nem áll le! Teljes verziós játékokért játszhatsz mindenféle platformon! Hogy mi a következő cím? Szeretjük a szörnyvadászatot, pláne, ha egy teljes csomagot kapunk, fagyos kiegészítővel együtt. Jöjjön egy kis Monster Hunter!

25 | [mcmacko] Control: öt pont, amitől plafonra mászom

Megszámlálhatatlan mennyiségű GOTY díj, egekbe szárnyaló finnek, kövér értékelések a sajtó hasábjain. A Control tényleg megcsinálta a 2019-es évet, és sokunkat is – azonban az elégedettség tükre mögött lehet egy alternatív dimenzió is. Ide néztünk most be.

wiiu 27 | [V.Miki] Hogyan lett limitált Switchem?

Aki a Dragon Quest-et szereti, emellett pedig Switch tulaj is, annak a Dragon Quest XI nintendós kiadása kész fesztivál volt. De mi a helyzet a csak Japánban kapható limitált Switch kiadással? Nos, ez ám csak az igazi örömünnep. Helyzetjelentés Veres Miki kollégánk tollából.

0 | Blaze Revolutions: szippants jó nagyot

Zöldek az elnyomók ellen - a gandzsa erejével.

0 | The Survivalists: majmokkal a túlélésért

Szellemes leágazást kap a The Escapists.

0 | Townsmen: eljő a konzolos városépítés ideje

X-en és PC-n is terebélyesedhet a birodalom.

0 | Conglomerate 451: elhagyva a korai hozzáférést

Az óperenciás szájbőrpánkon túl.

pc,xbox1 4 | Session: jön az Xbox változat is!

A gördeszkázás szerelmeseinek nem muszáj PC-re mennie.