Az elmúlt egy évtized legnagyobb revolúciója? A kérdésre sokan minden bizonnyal a Resident Evil 4-et jelölnék meg válaszként: a Capcom és a széria szülőatyja, Shinji Mikami egy borzasztóan bátor elgondolással méreteset csavart a korábban erőteljesen bebetonozott Resident Evil formulán, amivel nem csak a videójáték-ipar egyik legnagyobb franchise-a kapott óriási vérfrissítést, de egyben egy olyan játék is napvilágot látott, amelyet a mai napig minden idők egyik legjobbjaként tartanak számon. Sok vitát váltott ki ezentúl persze az is, hogy vajon méltó-e a Resident Evil titulusra a negyedik rész, hiszen az új perspektíva, a más jellegű ellenfelek, vagy éppen az akcióorientáltabb játékmenet már túlmutatott azon, amit korábban megismerhettünk, ám így is számtalan olyan eleme maradt meg a játéknak, amelyeknek köszönhetően a törzsgyökeres rajongók is nyugodtan hátradőlhettek - feltéve, hogy felismerték a változtatás szükségességét. Mindezek után érthető, hogy a soron következő ötödik epizód nem kívánja ismét felforgatni az alapokat - elviekben enélkül is boldogulnia kellene.
Immáron tíz éve, hogy Raccoon City városát lesöpörték a térképről, ám ez nem jelenti azt, hogy az 1998-as incidens túlélői nyugodtan tengetik mindennapjaikat: legutóbb Leon S. Kennedy nem éppen kellemes spanyol túrájának lehettünk közeli szemlélői, most pedig Chris Redfield társaságában utazhatunk újabb kontinensre, Afrikába. Borostás hősünk a bioterrorizmus ellen harcoló BSAA bevetésének keretein belül kerül Kijuju városába, ahol egy biológiai fegyverekkel kereskedő személy, bizonyos Ricardo Irving elfogását kapja feladatául, ám hamarosan kiderül, hogy Chrisnek más indoka is volt arra, hogy a fekete kontinensre utazzon: az első epizódbeli partnere, Jill Valentine. Jill egy rajtaütés során látszólag életét adta azért, hogy megmentse Christ örök nemezisétől, Albert Weskertől, holttestét azonban sohasem találták meg - hősünk információi alapján abban bízik, hogy Afrikában rátalál eltűnt társára. Addig minden esetre egy újat kap maga mellé, a szépséges helyi születésű hölgyet, Sheva Alomart - ő lesz segítségünkre Irving elfogásában.
A korábbi epizódokban itt jött az a rész, amikor mi jobbra indultunk, a többiek pedig balra, most azonban mindezt el lehet felejteni: a Resident Evil 5 elsőként megemlítendő, legfőbb újítása a kooperatív játékmód, vagyis immáron nem egyedül kell szembenéznünk a ránk váró veszélyekkel. Mert hogy természetesen hamar előkerülnek azok is: a helyi lakosok igencsak fura viselkedést kezdenek mutatni, és ránk támadnak - vitathatatlan a hasonlóság a Leon által tapasztalt Las Plagas esettel, amely összefüggés természetesen Chrisnek is hamar feltűnik. Beindul tehát a jó öreg túlélősdi, amelynek ezúttal ketten leszünk a főszereplői: ha van rá lehetőségünk, akkor Sheva szerepét az osztott képernyős, illetve az online lehetőségeket kihasználva betöltheti egy barátunk, de persze ellenkező esetben sincs gond, hiszen alapesetben a gép fogja terelgetni társunkat. A két karakter nem jelenti azt, hogy a ránk váró kihívás a felére csökken a negyedik részben tapasztaltakhoz képest: a pályadizájn és az ellenfelek száma a biztosíték arra, hogy ez ne így legyen, a nem ritkán 5-10 fős ránk zúduló csoportok ugyanis előszeretettel támadnak hátba bennünket, így elengedhetlen a túléléshez az, hogy Chris és Sheva folyamatosan fedezzék egymást.
A kooperatív mókát leszámítva egyébként a játékmechanika maradt a régi: ezúttal is megkapjuk a negyedik rész által divatba hozott váll feletti kamerát, a célzást segítő lézerpointert, és a jó öreg "tank" irányítást. Egyedül az inventory ment át némi módosításon: a kétszemélyes koncepcióból adódóan csak valós időben turkálhatunk, éppen ezért az előzmény eszköztár-menedzselős komponense visszaegyszerűsödött a régi verzióra, vagyis csak meghatározott számú - fejenként kilenc - tárgyat cipelhetünk magunkkal. A továbbjutáshoz szükséges eszközök, illetve az eladható ereklyék ezúttal is külön kerülnek tárolásra, így a rendelkezésünkre álló helyet kizárólag a fegyverek, a lőszerek, illetve az egészségügyi cuccok között kell megosztanunk. Összességében tehát elmondható, hogy ha valakinek anno megvolt a negyedik epizód, annak nem lesznek problémái a megszokást illetően - a Capcom az ő kedvükért a régi gombkiosztást is megtartotta, ám a sorozattal most ismerkedők alternatív lehetőségek közül is választhatnak. Itt érdemes megemlíteni, hogy van olyan beállítás, amely lehetővé teszi az oldalazást (szigorúan csak gyaloglás közben), ám a sokak által áhított mozgás közbeni lövöldözés ezúttal sem szerepel a listán - gyorsan tegyük hozzá, a stílus nem is nagyon követeli meg.
Cseppet sem elhanyagolható tény, hogy a Resident Evil 5-öt egy generációváltás is segíti, hiszen ez a sorozat első kivetülése Xbox 360-on és PlayStation 3-on, és azt kell mondani, hogy a külsőségeket tekintve a játék tökéletesen ki is használja ezt. Röviden: a játék grafikája csúcsminőségű, és kiváló speciális effektekkel van megtámogatva - ilyen téren tehát tényleg maximálisan kitettek magukért a Capcom emberei. A külcsín ráadásul a lehető legkülönfélébb helyszíneken bizonyítja nagyságát: Kijuju sokat látott összetákolt bódéi csupán a kezdet, kalandjaink során ugyanis megfordulunk majd koromsötét bányában, krokodilokkal teli mocsárban, eldugott faluban, és még rengeteg más helyen, de a játék második felére a mesterséges, modernebb lokációk is sokkal inkább előtérbe kerülnek. Itt érdemes szót említeni a kiváló prezentációról is, amely első sorban az elképesztően minőségi átvezetőkben nyilvánul meg: a Capcom emberei több, mint egy órányi mozit ollóztak össze a történet bemutatására, olyan jól koreografált akciójelenetekkel, melyeket látva még a Metal Gear Solid-on nevelkedett játékosok is megnyalhatják a tíz ujjukat, ráadásul a tényleges sztori sem lett elhanyagolva - a Resident Evil rajongók jócskán ki lettek szolgálva. Nyugalom, nem spoilerezünk.
Folytatást készíteni könnyű dolog - gondolhatnánk -, főleg akkor, ha olyan alapokra kell építkeznünk, mint a Resident Evil 4. Most azonban azt kell mondanunk, az eddig elhangzott pozitívumok ellenére is, hogy a Resident Evil 5 tökéletes példa arra, hogy annyira mégsem az. A Capcom ugyanis hibázott, méghozzá jókorát: túlságosan is ragaszkodott az eredetihez, és nem mert, vagy egyszerűen nem akart elszakadni attól. Sőt, ennél egy fokkal durvábban fogalmaznék: a Resident Evil 5 nem más, mint a Resident Evil 4 igencsak durva újrahasznosítása. Ellenfeleink animációi és felszerelésvariációi például egy-az-egyben köszönnek vissza, sőt, még a minibossok is kaptak egy-egy afrikai reinkarnációt: El Gigante, vagyis a hatalmas troll, a fején zsákot viselő láncfűrészes, vagy a hatalmas golyószórót cipelő néger egyaránt visszaköszönnek, de ezeken kívül is számtalan esetben lesz deja vu érzésünk a játék során - és általában nem pozitív értelemben véve. Azt pedig nehéz vitatni, hogy másodszorra már sokkal kevésbé lesznek impresszívek ezek a momentumok: amikor a negyedik részben a falusiak körülvették a kunyhót, és először felbőgött a láncfűrész, minden bizonnyal mindenkinek a fülén spriccelt kifelé az adrenalin, ám most már valószínűleg csak azok mondhatják majd ezt magukról, akiknek kimaradt az előzmény. Tömören: a kreativitást tekintve igen komoly hiányt tapasztalhatunk.
Ráadásul - bármennyire is szomorú - van egy, a fentieknél is komolyabb probléma a Resident Evil 5-tel: a játék elvesztette az identitását. A kooperatív alapkoncepció velejárójaként több ellenfelet kapunk, amiből egyenesen következik az, hogy több, és nagyobb adagokban jön az akció, a Capcom pedig egész egyszerűen olyannyira átbillent a méreg túloldalára, hogy most már ténylegesen akciójátékként kell tekintenünk a Resident Evil 5-re. A páros felállás miatt már nem érezzük magunkat annyira esetlennek, így a pánikhangulat is nagyon ritka jelenségnek mondható, ami egy túlélő-horrornak beállított játék esetében nem éppen hízelgő kijelentés. A helyszíneket tekintve is a kevesebb ez esetben több lett volna: sokszor nem is beszélhetünk semmiféle atmoszféráról, ami szintén méretes negatívum az eredeti zsánerben. Ha pedig valóban shooterként próbáljuk értékelni a Resident Evil 5-öt, akkor azt kell mondanunk, hogy napjaink felhozatalában egész egyszerűen nincs szükség egy ilyen játékra: a már itt is fellelhető fedezékrendszer csak néha használható, és eléggé leegyszerűsített, a kooperatív játékra kihegyezett felépítés miatt a sokszor rendkívül bosszantó AI sokat ront az élvezhetőségen, és az irányítás sem alapvetően erre lett kitalálva - ha valaki hasonlóra válik, egész egyszerűen talál jobb választást. Mint ahogy az is, aki Resident Evilt szeretne - legyen az "régi", vagy "új".
Félreértés ne essék: a Resident Evil 5 nem lett rossz játék, csupán már nem olyan jó abban, amiben jó volt, és még nem elég jó abban, amiben jó szeretne lenni. Az alapok továbbra is kíválóak, de a túlzott akciót néha már nehezen bírják, a páros felállás jó elgondolás, de a buta AI miatt igazán csak ketten élvezetes, a látvány első osztályú, de a sok visszaköszönő dolog rontja az összképet, a változatosság pedig remek, csak a hangulat rovására megy. Minden esetre így sem érdemes kihagyni, csupán készüljünk fel arra, hogy ez az első olyan számozott Resident Evil epizód, ami mögött nem állt ott Mikami-san, és ez meg is látszik rajta. És hogy mindezek után milyen lesz a Resident Evil 6? Egy biztos: teljesen más, mint ez.