[E3 2017] Microsoft konferencia összefoglaló

Microsoft konferencia összefoglaló

dragCsető Zsolt2017.06.12. 23:00

A konzolgyártók közül idén is a Microsoft lépett színpadra elsőként az E3-on, méghozzá szokatlanul korán, már vasárnap este. A korábbi ígéretekhez híven bemutatták az Xbox One következő generációját, a másfélórás prezentáció nagy részét azonban a játékok tették ki.

Kiderültek a legfontosabb tudnivalók a Project Scorpio kapcsán. A konzol neve végül Xbox One X lesz: "minden idők legerősebb konzolgépe" november 7-én debütál majd, méghozzá 499 dolláros áron, a világ minden táján egyszerre. A technológiailag felturbózott belső és a vízhűtés ellenére ez lesz a valaha készült legkisebb Xbox-masina.

A Microsoft belsős kínálatát egy papírformának mondható folytatás képviselte, már ami az új bejelentéseket illeti: bemutatkozott a Forza Motorsport 7. Minden eddiginél változatosabb helyszínek és körülmények, valamint 700 autó vár majd ránk: köztük kamionok, illetve a frissen - konkrétan a színpadon - bemutatott új Porsche-modell, a 911 GT2 RS. A Turn 10 versenyjátéka október 3-án érkezik Xbox One-ra és Win 10-re.

A konferencia legvégén volt, mi azonban előre vesszük: a szóban forgó játék nem más, mint az Anthem, vagyis az új BioWare-játék, melyet az EA konferenciáján jelentettek be. Bő ötperces gameplay bemutatón keresztül kóstolhattunk bele a nyitott világú, multiplayerre hangolt cím játékmenetébe.

Itt debütált a már hetek óta szivárgó Assassin's Creed Origins is. A sorozat következő darabja az ókori Egyiptomban fog játszódni, az asszasszin-testvériség hajnalán, alaposan átdolgozott harcrendszerrel és játékelemekkel.

A third-party újdonságok közül mindenképpen külön említést érdemel még a Metro: Exodus, mely az eddigieknél jóval nyitottabb világba helyezi a Metro 2033-szériát. Valamikor jövőre érkezik.

Íme a további fontosabb játékbejelentések, illetve trailerek címszavakban:

- Ori and the Will of the Wisps | A Blind Forest hasonlóan mesés folytatása.

- Life is Strange: Before the Storm | Háromrészes előzmény-széria.

- Crackdown 3 | November 7-én jön a rombolós open world-akció.

- Sea of Thieves | A Rare kötetlen multiplayer kalózkodása jövőre érkezik.

- Cuphead | Szeptember 29-én kapjuk a retromesés boss-rush játékot.

Egy fontos bejelentést még hagytunk a végére: kiderült, hogy Xbox Classic játékokkal bővül majd a Backward Compatibility program, olyan elsőgenerációs Xbox-címekkel, mint például a Crimson Skies.

Ami pedig az Xbox One X-támogatást illeti, az alábbi játékok egészen biztosan támogatni fogják az erősebb konzolt: Assassin's Creed: Origins, Middle Earth: Shadow of War, Forza Motorsport 7, Metro Exodus, State of Decay 2, Minecraft, Fallout 4, Witcher 3, Gears of War 4, Ghost Recon Wildlands, Super Lucky's Tale, Crackdown 3, Dragon Ball Fighter Z, Sea of Thieves, Killer Instinct, Forza Horizon 3, Halo Wars 2, Final Fantasy 15, Resident Evil 7, Ark: Survival Evolved, Astroneer, Chess Ultra, Dead Rising 4, Dishonored 2, DOOM, Elder Scrolls Online, Everspace, Farming Simulator '17, For Honor, Hitman, Homefront: The Revolution, Injustice 2, Mantis Burn Racing, Outlast 2, Paladins, Portal Knights, RiME, Rocket League, Skyrim Remastered, Slime Rancher, SUPERHOT, Titanfall 2, Warhammer: End Times - Vermintide, We Happy Few.

További játékok a Microsoft konferenciájáról:

Ashen | Super Lucky's Tale | Minecraft | The Artful Escape

The Last Night | Black Desert | The Darwin Project | Deep Rock Galactic

State of Decay 2 | PlayerUnknown's Battlegrounds | Tacoma

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

SaGa Emerald Beyond - Világokon át

Az új SaGa játékban nem kell beérnünk egy vagy két új világgal, hanem kalandjaink során tizenhét egyedi helyen is megfordulhatunk! De vajon mindez elég lesz ahhoz, hogy lekössön minket a mindig különc JPRG sorozat új epizódja? Teszt!

9 órája

Így kerül egy platformra a gaming, a család és a kibervédelem

Mind használunk IT eszközöket, internetezünk, a felhasználók ma már pici gyermekkortól kezdve részesei ennek a világnak. A Gamer365 felületén – szponzorált anyagunkban -, a felnőtt gamereket, gyermekes szülőket célozva igyekszünk felhívni a figyelmet a leselkedő veszélyekre.

9 órája

A Microsoft négy Bethesda stúdiót zár be

Az Arkane Austin (Redfall), a Tango Gameworks (HiFi Rush), az Alpha Dog Studios (Mighty DOOM) és a Roundhouse Games esett áldozatul az átrendezésnek.

10 órája
30

140 millió felett a Switch, közel az utód bejelentése

A Nintendo készen áll az új hardver leleplezésére, amire még ebben az üzleti évben sor fog kerülni.

14 órája
7

Hades II Early Access-start, Helldivers 2 megfutamodás – ez történt hétfőn

Továbbá: QuakeCon 2024, Wizard with a Gun, Sword & Fairy Inn 2.

17 órája
9

Heti megjelenések

1 napja
7

Endless Ocean: Luminous - sekély e mély

Az Endless Ocean utoljára a klasszikus Wii konzolon úszott be a nappalinkba, 2024-ben pedig a folytatás úgy tesz, mintha nem telt volna el tizenöt év azóta. Na, nem azért mert így rohan az idő, hanem mert a Luminous alig újít az elődökhöz képest, és sok tekintetben vissza is fejlődött. Teszt!

2 napja

Jól áll a Resident Evil 9, a Helldivers 2 értékelései már kevésbé – ez történt pénteken

Továbbá: SteamWorld Heist II, Realm of Ink, Serum, Senua's Saga: Hellblade II.

3 napja
36

Elden Ring jövőkép morzsák, The Forever Winter gameplay leleplezés – ez történt csütörtökön

Továbbá: XDefiant, RKGK, Cozy Caravan, Helldivers 2, Bloodstained: Ritual of the Night, THQ Nordic Digital Showcase.

4 napja
1

Steve Jackson - Salamonis titkai

Folytatjuk a magyar nyelven megjelenő lapozgatós könyveket bemutató sorozatunkat, a negyven éves évfordulóra Steve Jackson lepte meg a rajongókat Salamonis titkaival.

5 napja
1

Visszatér a Batman: Arkham, érkezik a nagy Starfield frissítés - ez történt szerdán

Továbbá: két különleges stúdiót zárhat be a Take-Two, Assassin’s Creed a zsebedben és a Steam Deck legtöbbet játszott címei.

5 napja
2

PlayStation Plus: a májusi négyes

Kimondottan izgalmas friss címeket kínál a Sony előfizetéses szolgáltatásának belépő szintje, ami mellé újabb Destiny 2 kiegészítőt is kapunk.

6 napja
12

Wrath: Aeon of Ruin - a poszt-Quake romtúrda

Ha boomer-shooter akarsz lenni, akkor mindenképp hivatkozz legalább egy (de akár több) jellegzetes FPS-re a kilencvenes évekből. Próbáld meg lemásolni annak sikeres elemeit, és ha igazán abiciózus vagy, akkor akár újíthatsz is néhány ponton. A Wrath a Quake technológiáján próbál új utakat lefektetni, de vajon sikerül neki? Teszt!

6 napja
4

Square Enix rekord veszteség, leépít a KeokeN - ez történt kedden

Továbbá: Xbox Games Showcase, Game Pass frissítés, Funko Fusion, Star Wars: Hunters és Shin Megami Tensei V: Vengeance trailer, Returnal évforduló.

6 napja
4

Xbox Games Showcase: júniusban találkozunk!

Most először lesznek együtt az Activision, Blizzard, Bethesda és Xbox Game Studios belsős projektjei, ráadásul külsős partnerekre is számíthatunk.

7 napja

Game Pass: mozgolódás május első felében

A távozó címek listája ezúttal hosszabb, mint az érkezőké. De egy izgalmas premier így is belefért a kínálatba!

7 napja
1

Stasis: Bone Totem

A tavaly debütált PC-verzió után nemrég konzolokra is ellátogatott a Stasis-franchise legújabb felvonása, a Bone Totem, mely a horror és a point-and-click rajongók figyelmére egyaránt pályázik - joggal.

7 napja

A Fallout sikerei, a Remedy tervei – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Tekken 8, Street Fighter 6, Guilty Gear: Strive, Venture to the Vile, Another Crab's Treasure, Rising Heat, Beyond Galaxyland.

7 napja
2

Erre a hétre is jutott indie-cunami - ID@Xbox összefoglaló

A Microsoft és az IGN összefogásában megnézhettük a legújabb ID@Xbox adást, melyben közel két tucat független fejlesztés került terítékre.

8 napja
1

Heti megjelenések

8 napja
2

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==