Baldur's Gate 3 - Early AccessKorai Öröm

A Divinity játékokról ismert belga csapat ezúttal sem hazudtolja meg magát, hiszen náluk már egyfajta hagyomány, hogy a kaland főhőse - aki korai hozzáférésben egyelőre csak custom kari lehet - hajótörést követően egy tengerparton tér magához. Nem elhanyagolható részlet azonban, hogy a hajó ezúttal a csápos mind flayereké, akik az őket üldöző sárkánylovag githyankik elől a pokolba teleportálnak. Ránk, ithillid foglyokra nézve ez annyit jelent, hogy a tanulószakaszt a Nine Hells legfelső rétegében, Avernusban kell túlélnünk egy ostromolt, majd zuhanó mind flayer hajó fedélzetén, ahol az egymást gyepáló ördögök és csápos agyelszívók mellett beszélő agyakkal is meggyűlhet a bajunk. A pár hónappal ezelőtt bemutatott gyönyörű nyitó animációból ezek mellett átjön még egy kellemetlenül húsbavágó részlet:

Ceremorphosisnak hívják azt az egészségre igen káros folyamatot, ami egy mind flayer ebihal szemen keresztüli agyba juttatásával kezdődik, majd a gazdatest agyának felzabálását és a teste drasztikus átalakulását követően egy új mind flayer születésével végződik. Főhősünkre ez a fájdalmas vég vár, amit ő nem szándékozik ölbe tett kézzel kivárni, hanem felkerekedik, hogy módot találjon a parazita eltávolítására. Útközben találkozik pár hasonló kilátásokkal bíró túlélővel, akikkel az élni akarás elég közös nevezőt jelent ahhoz, hogy csapatba verődve, jobb esélyekkel kutassák a gyógymódot, miközben talán csak napjaik vannak hátra.

Kezdjük a nyilvánvalóval: a Baldur's Gate 3-mal játszani olyan, mintha Divinity: Original Sineznél D&D-s szabályok alapján. Nyílván túlzok, mert van elég újdonság és eltérés ahhoz, hogy ez nekem is csak pár óra játék után essen le, de csak visszatérnek az olyan Larianos jegyek, mint a domborzatot és különféle felszínek tulajdonságait kihasználó körökre osztott harc, a morbid humor (brain puppy!), illetve a vertikalitásra erősen építő, részletgazdag és titkokkal teli helyszínek. A különböző rendszerek egymásba kapcsolódására épülő és a vad kísérletezést ezúttal is támogató szisztematikus játékmenet mellett a csapatot alkotó fő karakterek és a köztük lévő, illetve a Faerun világával való interakciók sokfélesége és rengeteg lehetséges variációja teszi a BG3-at ebben a korai állapotában is abbahagyhatatlanná. Az intróban kiemelt szerepet kapó githyanki harcosnő Lae'zellel már a zuhanó nautiloid fedélzetén megismerkedünk, majd őt követi a sötétség istennőjét szolgáló papnő, Shadowheart, a waterdeep-i mágus, Gale, a gyanúsan sápadt tünde nemes, Astarion, valamint a tragikus sorsú harcos hős, Wyll.

Mivel a csapat létszáma négy főben van maximalizálva, ketten mindig a táborunkban fognak ülni, ahová minden nap végén visszatérünk megpihenni és társas kapcsolatainkat ápolni, ha úgy látjuk, ideje regenerálódni és a varázslatainkat, képességeinket visszatölteni. Az itteni események sokszor ugyanúgy gördítik előre a történet fonalát, mint a főbb küldetések teljesítése, valamint amiatt sem kell aggódnunk, hogy épp kispadon lévő pajtik bármiről lemaradnának, mert a többiekkel együtt fejlődnek és döntéseinkre a távolból is reagálnak. Tetteink következtében utálhatnak vagy belénk is szerethetnek, ahogy a világ is mindig reagál személyünkre és fajunkra, akárcsak a szavainkra és döntéseinkre. A karaktergenerálás ennek megfelelően meghökkentően sok lehetőséget kínál már most, és Larianék le is oltották a játékos közösséget, amiért a legtöbben nem éltek a csápok és karmok nyújtotta lehetőségekkel, hanem az unalmas ember-tünde tengelyen mozognak, de most mit csináljak, ha egyszer nehezen azonosulok egy tetovált arcú patás démonnal.

A párbeszédek során olykor meglepően sok válaszlehetőségünk van fajunktól, hátterünktől és karakterosztályunktól függően, a kockadobást imitáló képesség checkek okán azonban aki hozzám hasonlóan rosszul viseli a kudarcot, sokat fog visszatölteni, vagy a saját karaktere helyett mondjuk a 14-es karizmájú Shadowheartot odavetni a kölykét védő felbőszült nőstény Owlbear elé. A harcok során körönként egyszer elsüthető, egyébként meg akárhányszor ellőhető olyan új cselekedetek, mint az ugrás, lökés és a tárgyak dobálása nekem olyannyira feldobják a játékot, hogy kényszeresen megpróbálok mindenhová fel- vagy átugrani, meg peremek szélén ácsorgó ellenfelek mögé osonni, hogy lelökjem őket. A háztetőről tűzlabdát vagy serpenyőt dobálásnak is megvan a varázsa, ahogy a sunyulós hátbaszúrás is nagyon kielégítő, és muszáj is mindenféle aljas trükkhöz folyamodni néha, mert egyik-másik csata meglepően brutális, ha nem látjuk meg a terep, vagy karaktereink kínálta lehetőségeket.

A kb. 25 órás első fejezetet tartalmazó Early Access gyerekbetegségei leginkább olyan dolgokban mutatkoznak meg, mint az időnként még eltörő küldetések (pláne, ha nem olyan sorrendben csináljuk a lépéseket, ahogy a készítők gondolták), hiányzó vagy éppen kicsit röhejes mimika és animációk, valamint a még optimalizálásra szoruló teljesítmény. Nekem a játék a konfigom alapján felhúzta magasra a legtöbb beállítást, de a gyenge proci miatt a textúrákat és a környezetet néha rém lassan tölti be, olykor ijesztően nagyokat szaggat, párszor kivágott az asztalra, a hosszú töltési idők pedig a quick load nyomkodásának se kedveznek. Cserébe a Divinity 4.0 nevű, saját fejlesztésű motort használó játék gyönyörű, és bár vannak ismerős assetek, a menük és az UI vadonatúj és már most nagyon kézreáll, még ha elsőre nem is mindig egyértelmű, mit hol találunk.

Némelyik bug kifejezetten vicces, például amikor az átvezetők során valamelyik társ félig a talajba épülve pislog a háttérben, vagy a kamera mutatja egészen bizarr szögből az eseményeket. Olykor azt is nehéz eldönteni, hogy épp egy szabály vagy bug húzza keresztül a számításainkat: visszatérve az Owlbear barlangjába, pont a még állatul is értő ranger főhősömnek nem kínálta fel a játék az animal handling képesség checket a fenevad megszelidítésére, míg a többi csapattagnak minden további nélkül. Kudarcot vallottam egy ember égő házból kimenekítésénél is, ahol szerencsétlen ipse csak a legnagyobb lángok között lett volna hajlandó elhagyni a terepet, a sokkal biztonságosabb úton azonban nem követte karakteremet, így végül otthagytam elégni. Ezeken kívül csak a főhős némasága zavart, de van egy olyan érzésem, hogy Larianék a megjelenésre nem csak a companion-öknek, hanem a custom karaktereknek is teljes szinkront biztosítanak majd.

Az útitársak mindegyikét érdekesnek találtam, beállítottságtól függetlenül szinte mind értékelték, amikor kutyát simiztem, és nem utolsósorban egyikük sem bizonyult haszontalannak (bár ez a főhős karakterosztályától is függ). Shadowheart-nak és Gale-nek bérelt helye volt a csapatomban, mivel pap és mágus szinte kötelező egy ütőképes partiban, ráadásul az előbbi harcolni is egész jól tud. Harmadiknak általában Lae'zelt hurcoltam magammal, így hely híján Astarion és Wyll ültek a legtöbbet a tábortűz mellett, pedig ők is nagyon hatékonyan bevethetőek. Az egymással való spontán csevelyük és az egyes szituációkhoz fűzött megjegyzéseik is szórakoztatóak, akárcsak a sztoikus női narrátor közbevetései, mert nem csak az írás remek, de a színészi alakítások is. Az előzetesek java 20 órányi játékot emleget, de 20 óra után nekem még sok tennivalóm akadt, mert benéztem minden kő alá, és olykor többször nekifutottam egy-egy küldetésnek, hogy aztán később a wikit böngészve elámuljak azon, hogy lett volna olyan megoldás is, ami nálam elő sem jött. Üdítően sok példa van arra is, hogy egy adott pillanatban jelentéktelennek tűnő döntés jópár órával később alaposan fenékbe harapjon, és helyszínek tekintetében is elkényeztet a játék nyitófejezete, hisz erdők, mocsarak, druid szentély és felégetett falvak mellett akár a Mélysötétbe is lemerészkedhetünk.

Rengeteget lehetne még írni a BG3-ról, ami a bugok és más kezdeti gyermekbetegségek ellenére már most eléri, hogy még inkább vágjuk a centit a teljes változat megjelenéséig, ugyanakkor megértem azokat, akik inkább kivárják a végeredményt. Divinity és Baldur's Gate rajongóként az abszolút elfogult véleményem az, hogy jövőre (?) egy fantasztikus szerepjáték miatt fogok több napra remetének állni, és csak bátorítani tudok mindenkit, aki szereti az ilyesmit, hogy tegyen majd ugyanígy.