Az öreg suli diákjainak már valószínűleg nem kell bemutatni Sam Stonet: a nagybetűs FÉRFI, akinek az akimboba fogott rakétavetőinél már csak borzalmas egysorosai pusztítóbbak. A hős, akinek ellenlábasainak számánál csupán a tesztoszteron mutatója magasabb. Az ember, akit szülők helyett zs kategóriás akcióhősök neveltek. Debütálása óta majd húsz év telt el, de az idő nem fogott rajta: vetélytársaihoz képest fő vonzereje még mindig az, hogy játszi könnyedséggel komposztálja a nevetségesen számos betolakodókat. És nincs is ezzel semmi gond, stílusa cseppet sem tájidegen egy olyan univerzumban, ahol az ellenségek felhozatala olyan, mintha tombolán sorsolták volna ki őket. Ahol a földi ellenállás egyik fő alakja egy szépkorú olasz nagymama, aki az erkélyéről helikopter-gépágyút és vallásos frázisokat durrogtat egyszerre. Hangvételét tekintve tehát erre lehet számítani, ami a múlt ismeretében kicsit sem meglepő.



Mégis, a kezdet kiábrándító volt. Egyrészt komoly performansz problémákba botlottam a középszerű konfigurációmmal (i5 6600+1060 GTX), amit csak az időközben érkező patchek, valamint az automatikusan belőtt grafikai beállítások felülírásával tudtam megoldani. Másrészt pedig a sorozat szexepiljének számító tágas tereknek és sűrű ellenség hordáinak csak töredékét láttam. Újrafelhasznált látványelemekből (a The Talos Principleből), fantáziátlan pályatervezésből, valamint gagyi átvezetőkből viszont annál többet. Tényleg ennyi lenne Sam harmadik visszatérése? De mit van mit tenni, a főhős szellemében gőzhengerként haladtam tovább a nagyjából 15 órás kampányban, mikor kb. a harmadánál végre feléledni látszott a bája. A folyosószerű pályákat lassan felváltották a nagy és nyílt terek, a hatalmas létszámot megjeleníteni képes motor pedig elkezdett az összes cilinderrel dolgozni (méghozzá meglepően alacsony framerate esés árán). Vagyis összegezve a kampány finoman szólva is szégyenlős, és sajnos még ezután sem teljesen mentes az üresjáratoktól. Ebből az egyiket épp a minap töltötték meg tartalommal (egy kifejezetten nagy, franciaországi pályát), ami jól mutatja a Serious Sam 4 fő problémáját: egész egyszerűen még nem készült el.



Míg riválisai sok energiát fektettek az evolúciós fejlődésbe, addig Komoly Sámuel csak óvatosan bővített. Most először képesség fát kapott, ami méretét tekintve inkább bonszai léptékű. A langyos passzív képességeken túl ami említésre méltó, az a bal és jobb kézben szabadon kombinálható fegyverek lehetősége. Jól passzol ahhoz a kaotikus mészárláshoz, ami a játék lelkét adja. Aki például még sosem fantáziált arról, hogy milyen felemelő lehet egyszerre két minigunnal szórni a golyókat a tengerként özönlő szörnyekre, az vagy hazudik, vagy visszafordíthatatlanul elfojtotta magában a túltolt rombolásra vágyó gyereket. Rossz példa azonban a közelharcra koncentráló ágazat, ami mechanikában és érzetre sem kielégítő. Nehéz nem egy Doomra reflektáló viccként értelmezni, mintsem valódi játékelemként.



A hatalmas fegyverarzenál természetesen maradt, de néhányuk kellemes extrákat kapott, mint például a sortűzre és hőkövetésre képes rakéta. Vagy az új elöltöltős ágyú, aminek súlyos golyói kérlelhetetlenül csapnak szét a tonnaszámra érkező ellenségek között. Ezen felül jár még egy egyszer használatos tárgy szisztéma. A kötelezőknél (pl. életerő, extra sebesség, időlassítás) akadnak látványosabbak is, mint például a fekete lyuk idézés, vagy a mini atom. Egyértelműen arra lettek tervezve, hogy a szándékos nehézségi tüskéket letörjük velük. A gond az, hogy a kampány több ponton is elveszi a sokszor jól eldugott, titkos helyekről összegyűjtött repertoárt, és erről még csak nem is szól előre a játékosnak. Ami igazságtalan és kontraproduktív, főleg az első végigjátszás során.



A fentiekből talán jól látszik, hogy szinte minden prora jut egy kontra. És jelenleg így lehet legjobban jellemezni a Serious Sam 4-et. Mert sorolhatnám még a hibáit. Például a maximum négy személyes kooperatív kampányt, ami nem viszi a következő pályára a becsatlakozók felszerelését. Ám ezt azóta már javították. Vagy az üresen hagyott pályarészek, de szemlátomást már ezen is dolgoznak. Hogy nem néz ki annyival pofásabban, mint amennyit a vastól megkövetel, de mégis jobban fut, mint megjelenéskor. Hogy nincs horda mód (de komolyan mernék fogadni arra, hogy így vagy úgy, de lesz). Hogy a pályák minősége hullámzó, a balansz pedig csiszolásra szorul. Hogy a kereke nem forog, de legalább van egy kombájn, amivel be lehet darálni a jónépet. De ez a Serious Sam életérzés, kivéve talán a most elhamarkodott megjelenést, és az ebből fakadó gondokat. A minőség-ellenőrzés egy tetemes részét érezhetően a játékosokra hagyták, de védelmükre szóljon, hogy cserébe látványosan dolgoznak a bűnbocsánatért.

6/10

Serious Sam 4 | Platform: PC | Kiadó, Fejlesztő: Devolver / Croteam | megjelenés: 2020. 09. 24. | Ár: 40 EUR