Az előítélet, bár általában csúnya és elítélendő dolog, néha igen hasznos tud lenni. A Legendary esetében például, ismerve a fejlesztő Spark előző próbálkozását (ő lenne a Turning Point, mely eséllyel pályázhat a jelenlegi generáció legrosszabb játéka címre) az ember jóval lejjebb adja az elvárásait. Én legalábbis azt mondtam, hogy csak legyen jobb, mint a TP, és onnantól kezdve már kedvelni fogom. Jobb lett, nem sokkal, de épp annyival, hogy a bűn rossz kategóriából a középmezőny végére felküzdje magát.
Kezdjük talán a játék sztorijával, mely nagyjából annyira eredeti és friss, mint egy szerda esti, kereskedelmi csatornán adott akciófilm - néha komolyan számítottam arra, hogy Dolph Lundgren rám támad valamelyik sötét sikátorból. Adva vagyon Pandora szelencéje (akiben anno a Való Világ mély nyomokat hagyott azt most el kell szomorítsam, nem ARRÓL a “szelencéről” van most szó), a történetét gondolom mindenki ismeri. Zeusz ajándéka, nem szabad kinyitni, Pandi természetesen kinyitja, sok-sok balsors rászabadul az emberiségre, epic fail, Pandora. Namost a Sparknál úgy gondolták, hogy ez a szelence leginkább a frigyládára hasonlít, melybe nem a torokgyuszi, hanem a világ mondáinak összes rosszfiúja van beletömködve, így a tolvaj Charles Deckard szerepében ezt kell ellopnunk. Természetesen a dolog nem úgy sikerül, mint ahogy tervezte, Deckard egy nem lemosható tetkóval lett gazdagabb, az emberiségre pedig sikerült rászabadítani az összes csúf, gonosz szörnyet, melyeket eddig a szelence visszatartott. Ez már önmagában nem egy szerencsés dolog, de a történetbe belekeveredik még két, egymással harcban álló titkos szervezet, és így minden adva van egy olyan sztorihoz, melyhez hasonlót még csak másfél milliószor láthattunk. A kötelező mellékszereplők is megvannak, a helyi “berényimiki”, a dúsgazdag megszállott, aki világuralomra tör, a szokásos mindent tudó és mindenhez értő jócsaj, meg a szabályokat ezer százalékig betartó katona is. A gond mindössze annyi, hogy LeFay (ő a gonoszember) annyira sablonos, mintha a gonosz emberek nagykövnyéből szedték volna, a jócsaj korántsem jó, leginkább egy félresikerült próbababához hasonlít, és olyan akcentusa van, melytől egy jobb érzésű angoltanár spontán szeppukut hajtana végre, a tökéletes katona meg csak szimplán idegesítő. Szerencsénkre viszonylag keveset találkozunk velük, legtöbbször Névtelen Barátságos Katonával kell beérnünk, aki bár kétpercenként vérfarkas eledel lesz, szerencsére mindig akad egy klónozott mása, aki előbújik valamelyik sarokból, csak hogy pár perc múlva megint véres sikollyal váljon eggyé az örökkévalósággal.
A történet nem az egyedüli gyenge pontja a játéknak. Adva van ugye az Unreal 3 motor, ez hajtaná a játékot, de ezt maximum úgy vesszük észre, ha a játék elején meglátjuk a logoját. Grafikailag ugyanis a Legendary erősen a középmezőnyben helyezkedik el, karakterek szintjén pedig rémisztően elvérzik. Kár érte, mert szép látvánnyal legalább el tudnák felejtetni azt, hogy összesen talán öt mitológiai szörnybe futunk bele, ha beleszámítom a kötelező Névtelen Ellenséges Katonát Piros Fényű Sisakban, illetve a főellenfeleket is, akkor olyan tíz ellenfélre bővül a lista.
De még itt is azt mondanám, hogy egye kutya, ha a különböző ellenfelek különböző taktikát igényelnének, de megint csalatkoznunk kell. Míg egy vérfarkasból kinézem, hogy agyatlanul nekünk ront, egy elit katona ne tegye már ezt. Ha pedig ez nem lenne elég, az AI rendszeresen feladja a harcot, zombivá váló ellenfelekkel lépten-nyomon találkozhatunk. Ezt már csak tetézi azt, hogy a készítők a játék fele környékén bemutatnak egy szerkezetet, amit letapizva a szörnyek kis ideig mellettünk fognak harcolni. Na ez az, ami megadja a kegyelemdöfést az egyébként se erős mesterséges (un)intelligenciának és a szörnyek látványosan elkezdenek kóvályogni, nem tudván, hogy most mihez is kezdjenek. Hála az égnek, hogy csak néhányszor bukkan fel ez a szerkezet. A karakterek közül egyedül a griffek érnek valamit, tényleg jól néznek ki, látszik, hogy a fejlesztők is ezt gondolják, mert lépten-nyomon feltűnnek valahogy. Ami még pozitív az a környezet ábrázolása. New York és London jól néz ki, látványos, ahogy az elszabaduló szörnysereg egyre jobban a porig rombolja, és éppen ezért nagyon sajnálatos, hogy bár van néhány olyan hely, ahol epikus csatákat vívhatnánk (például rögtön az elején a Times Square, ahol egy hatalmas gólemmel kell szembenéznünk) a készítők folyton lineáris folyosókba kényszerítenek a sok törmelékkel és ronccsal. Erről jut eszembe, karakterünk valószínűleg inkább az okos tolvajok táborába tartozik, mint az ügyesekébe, lévén egy korlát átugrása már a lehetetlen küldetések közé tartozik.
Vicces dolog, hogy érződik, hogy a fejlesztők próbálkoztak beledobni ezt-azt a kondérba, de legtöbbel csak tovább rontották a végeredményt. Említettem a kezünkön lévő fura szimbólumot, mely segítségével a mitológiai szörnyek életerejét tudjuk megcsapolni, majd magunkat gyógyítani vele. Érdekes megoldás és jó ellenpontja lenne a mostanság divatos “öngyógyulós” játékmenetnek. A gond az, hogy ez akkor működne, ha nem dobnák felénk végeláthatatlan hullámokban az ellenfeleket a készítők (igen, a semmiből teremnek újra, isten hozott mindenkit 2000-ben...), mivel az életerő lopás és feltöltés közben a fegyverünk nem használható. Ez pedig akkor, mikor két minotaurusz üldöz éppen egy olyan luxus, amit nem engedhetünk meg. Ha pedig utolér minket a kaszás irány a legutóbbi checkpoint - igen, tényleg 2000-ben vagyunk. Rengeteg látványos scriptelt jelenet van a játékban, ezek nálam alapból plusz pontot jelentenek (lévén így biztosítva van, hogy ne maradjak le egy-egy látványosabb dologról), a gond az, hogy itt nagyon érződik, hogy a dolgok tőlünk függetlenül mennek, lényegében tényleg úgy néz ki, mintha moziban néznénk az eseményeket. Erre a legjobb példa az első pálya, egy ponton nyugodtan beleereszthetünk egy teljes pisztolytárat a félelmetes, embereket zabáló griffbe, a golyók egyszerűen átszaladnak rajta, mintha ott se lenne. Ilyen hibák után már meg se lepődök az esetenkénti clipping-bakikon, illetve a néha bekövetkező látványos belassuláson.
Megmondom, mi a helyzet ezzel a játékkal. Amennyiben jövő tavasz-nyár környékén jelenne meg - vagy még inkább tavalyelőtt tavasz-nyár - akkor szerencsésebb lenne. Ugyanis minden hibája ellenére tipikusan olyan, mint a fent említett C kategóriás, kertévés akció-scifi. Nem fog világot váltani, azonban egyszer megnézni - elnézést, végigjátszani - megéri akkor, ha az embernek van egy unalmas délutánja, játéka viszont nincs. Sőt, megkockáztatom, voltak olyan részek - például a főellenfelek elleni harcok, vagy a griff invázió - melyek határozottan tetszettek is. A körítés is, bár köszönőviszonyban sincs a mostani nagy nevekkel kellően tetszetős ahhoz, hogy még élvezhető legyen. A teszt elején említett Turning Pointnál lényegesen jobb lett, és a befejezéskor lefutó epilógus egy igen érdekes folytatást sejtetne. A Legendary egy nagyon jó ötlet volt, hiszen ki nem szeretné mondák szörnyeit gyakni, azonban nagy hiba volt, hogy pont a játékfejlesztés tanulási szakaszában tartó Spark fejéből pattant ki.