[Teszt] Shadow of the Tomb Raider

Shadow of the Tomb Raider

siklaraSimon Klára2018.09.26. 17:00

Megjelent a modern Tomb Raider trilógia befejező része, amelyben Lara elhozza a világvégét, eggyé válik a dzsungellel, lámákat simogat, sárban fetreng, furcsa jelmezeket hord, és egyébként is egy nőstény jaguár.

Végéhez érkezett a 2013-ban indult Tomb Raider reboot széria, Camilla Luddington pedig harmadszor játszotta el a szende fiatal lányból pszichopat... sírrabl... régésznővé váló legendát, Lara Croftot, ám 2018 ősze eddig nem tőle, hanem Peter Parkertől hangos. Ciki, ugyanis a Shadow of the Tomb Raider ránézésre elég sokba kerülhetett, és hozza is az előző két rész AAA színvonalát, azonban klasszikus biztonsági folytatás, amelynél a következetesség fontosabb szempont volt az újításnál. Ez érthető, hiszen így aki az előző kettőt szerette, ebbe sem tud belekötni, és ugyanakkora élvezettel veti bele magát a Rise-ból részben visszatérő assetek és animációk miatt is ismerős akció-kalandba, noha ez utóbbi szerintem nem magától értetődő. Az ezúttal csak a fejtörőket szolgáltató Crystal Dynamics mellé beugró Eidos Montrèal sem volt könnyű helyzetben, de becsületükre szóljon, hogy pár dologban még tökéletesítették is a bevett formulát.

Két hónappal az előző rész után Lara a Trinity megmaradt sejtjeit számolja fel a mostanra teljes értékű csatlóssá előlépett Jonah-val (micsoda karrier, az első részben még csak szakács volt!) gyanús körülmények közt elhunyt apja jegyzetei alapján. Így bukkannak a Trinity főtanácsát vezető Pedro Dominguez nyomára is, aki a mexikói Cozumel városában gyanúsan keres valamit. Larának sikerül megelőznie, és egy templomra, majd egy felbecsülhetetlen erejű ősi tárgyra bukkan, amelyhez egy maja világvége jóslatot is mellékeltek. Hősnőnk ezt figyelmen kívül hagyva zsebre vágja a tőrt, mondván, hogy az semmiképpen nem kerülhet a Trinity kezébe, én pedig ebben a pillanatban kezdtem el visszaszámolni a szervezet katonáinak „váratlan” felbukkanásáig. A delikvensek elintézése után Lara egyenesen Domingueztől tudja meg, hogy tettével beindította a világvége eljövetelét, amelyet alátámaszt a semmiből lesújtó első csapács, egy Cozumelt a föld színéről elmosó szökőár.

Innen szép nyerni, de a világ szerencséjére az ifjú sírrablót nem olyan fából faragták, hogy egyhamar feladja, ezért egy kósza nyom alapján Jonah-val Peruba repülnek, hogy ott mielőbb megtalálják a másik Ősi Varázsereklyét, amellyel megakadályozhatják a Nap sötétbe borulásával végződő apokalipszist. A gépük természetesen lezuhan (a második csapás egy vihar), ami egyben azt is megmagyarázza, miért kell a holmiját elvesztő Larával a nulláról kezdeni a felszerelés gyűjtögetését, de a videojátékok íratlan szabályainak megfelelően a javarészt ismerős képességei javát is újra kell tanulnunk.

Bár az óra ketyeg, a Shadow of the Tomb Raider valamivel több sírral, kriptával, sztélével, mellékes teendővel és gyűjtögetnivalóval szolgál, mint az előző két rész, ezért hacsak van önuralmunk mindet figyelmen kívül hagyva végigrohanni a fő sztorin, akár jó 25-30 órát is eltölthetünk a perui esőerdő mélyén maja, inka, azték, és egyéb romok után kutatva. Mielőtt a történelemben jártasak felhördülnének, a sztoriból kiderül, hogy kerül Peruba maja civilizáció. Mi több, Lara Paititit, az inkák legendás elveszett városát is megtalálja, ahol a játékban az inkák és maják leszármazottai évszázadok óta élnek együtt háborítatlanul, noha érkezésünkkor épp kitörni készül a belháború egy hatalmat magához ragadó szekta, és a régi dinasztia hívei között. Az ezzel járó feszkót leszámítva itt van módunk kereskedni, lámát simogatni, és a legtöbb mellékküldetést is ez a minden korábbinál nagyobb hub-terület rejti. Az őrületes részletességgel kidolgozott Paititi érdekessége, hogy a „beleélést” bekapcsolva a helyiek angol helyett maja nyelven szólalnak meg (a másik két fellelhető településen pedig spanyolul). Ez dicséretes, ugyanakkor a szinkron elég szörnyű, az meg életszerű helyett inkább vicces, ahogy a brit angolsággal csacsogó Lara elbeszélget az őt gond nélkül megértő, ám saját nyelvükön reagáló ágyékkötős őslakosokkal.

Lám, a lámasimogatók elnyerik méltó jutalmukat.

Míg a kampány során az akciódús és felfedezős szakaszok egyenletesen váltakoznak, a sírok és kripták esetében eleinte belefuthatunk abba a problémába, hogy amikor szembejönnek velünk, még hiányzik a felfedezésükhöz szükséges felszerelésünk. Ez elég bosszantó, de az álleejtősen kinéző sírok és a köréjük épített változatos feladványok miatt mindenképp érdemes később visszatérni, főleg mert némelyik hasznos tudást rejt (a kincseket máshol kell keresni, úgyhogy ennyit a sírrablásról). Továbbra sem kötelezőek, de szívem szerint azzá tenném őket, mert a Shadow of the Tomb Raider legkiemelkedőbb részét képezik. A kripták java ezzel szemben triviális, a mellékküldetések között pedig a szórakoztatótól a borzasztóig minden van, és nem is értem, hogy a Deus Exekhez nagyszerű nyomozós mellékszálakat író Eidos Montréal hogy hozta össze például az „Investigate Sumaq's Murder” küldetést. A gyilkossági ügyben hiába találjuk meg egyből a döntő bizonyítékul szolgáló gyilkos fegyvert, a küldetés teljesítéséhez kötött sorrendben végig kell mennünk az összes lépésen, a párbeszédek során pedig Lara mintha maga sem emlékezne korábbi felfedezésére.

Ez a küldetés csak az álcaként szolgáló papi öltözék viselésekor elérhető, vagyis több megszerezhető, illetve nyersanyagokból tábortűznél megvarrható ruhaköltemény esztétikai funkción és bónusz perkek biztosításán túl a helyi kultúrával kapcsolódást is segíti. Ehhez hasonlóan jó ötlet volt Larát annyi év után újra megtanítani a víz alatt úszni, amely alapos kihasználása érdekében számos vízalatti szakasz szerepel a játékban, legyen szó eldugott barlangokról, vagy a fő szál kötelező úszkálós részeiről. Részemről rettentően élveztem a gyönyörű vizalatti helyszínek felfedezésére épülő lubickolást, de előfordulhat, hogy a piranhák előli hínárban bújócska, vagy a Larára tekeredő murénákkal folytatott QTE késelés néhányaknak idővel kedvét szegi. Az akadályok áthidalásának olyan új módjai, mint a plafonon mászás, vagy a kötélen leereszkedés, lengedezés és falon futás szintén visznek új színt a többnyire élvezetes ügyességi és csapdakerülgetős részek leküzdésébe.

Ezek spéci csoportjába tartoznak az elmaradhatatlan filmszerű menekülős jelenetek, amelyekben Lara körül felrobban és szétesik minden, miközben egy kisebb hadsereg üldözi, ezért megállás nélkül kell futni, csúszni, sodródni, ugrálni és lengedezni. Az irányított szakaszok másik fajtájában mész és lősz, amelyek közül a kedvencem az olajfinomító, ahol a Terminátor 2 T1000-ének haláljelenetét megfordítva Lara szupereltökélt gyilkológépként emelkedik ki a lángok közül, hogy aztán mindenkit bedaráljon. Legalább ennyire önkritikus válasz az előző részekben hol nyöszörgő túlélőként, hol pszichopata tömeggyilkosként viselkedő régésznő sokat kritizált jellemére az átvezető, amelyben Lara erkölcsileg leiskolázza Dominguezt, aki emlékezteti, hogy ő is rengeteg embert küldött a másvilágra. Ugyanitt előzményeként Lara és Jonah fejére omlik egy barlang, ám miközben Lara nagy küzdelmek árán kecmereg ki, elé teleportáló pajtijának még arra is van ideje, hogy elfogassa magát.

Ha már itt tartunk: miközben Lara a lehető legveszélyesebb úton megy, Jonah valahogy MINDIG mindenhova előbb odaér. Mekkora kihagyott ziccer, hogy a harmadik játék végére nem ő vált vérbeli Tomb Raiderré!

Valószínűleg senki nem tudja pontosan, mit jelent Tomb Raidernek lenni, mert Lara is inkább a dzsungellel vált eggyé, és az álcázás érdekében gyakran ken magára sárból jaguárfoltokat, hogy aztán egy bokorban vagy faágon gubbasztva, esetleg sárfalnak cuppanva sújtson le az arra kóválygó ellenségeire. Nyilván az Eidos Montréal hatása, hogy a játékmenet a sötét „most beesel az emberi maradványokkal teli barlangba, és addig nem jössz ki, míg ki nem nyírsz többtucat humanoid szörnyszülöttet” darálós közjátékokat leszámítva kifejezetten buzdít a lesből gyilkolásra. Néhány esetben a lebukás szinte egyet jelent a halállal, ráadásul a diszkrét módszerek olykor jóval szadistábbak egy gyors shotgunnal arcon lövésnél. Lara egyik új képessége, hogy egy faágról levetődve felakaszthatja áldozatát, de olyan méregnyilat is belelőhet, amitől először megőrül és halomra lövi a társait, majd holtan összeesik. A predátorkodás mellett a hagyományos vérfürdőről sem kell lemondanunk, az meg a morbiditás határát súrolja, hogy a dzsungel vidám színpompájával éles kontrasztban álló, megcsonkított hullákkal teli sötét barlangokban hol bokáig ér a vér, hol pedig hullahegyeken kúszva tudunk csak haladni.

A hubokat kivéve most is erősen lineáris a játék, ezért bár végre külön be lehet állítani a harc, felfedezés és a fejtörők nehézségét, a nehéz fokozaton eltűntetett szikla felfestések nélkül sem ördöngősség rálelni a helyes útvonalra, ráadásul így az is kibukik, hogy sok esetben mennyire nem egyértelmű, mi mászható és mi nem. Ettől függetlenül különösen a síroknál nagyon jó, hogy Lara nem rágja a szánkba a megoldást, hanem tényleg alaposan körül kell néznünk, és a túlélő ösztön gomb nyomkodása helyett a fejünket is használhatjuk.

Ez a bejáratott és pár újdonsággal továbbtökéletesített játékmenet, a nagyobb hangsúlyt kapott felfedezés, valamint az egészen szemkápráztató és részletgazdag környezet emeli a Shadow of the Tomb Raidert az elődei fölé, mert ezek egyvelege van annyira élvezetes, hogy a gyatra történetet is bocsánatos bűnné tegye. Igen, Lara sokszor idegesítő és a jellemfejlődése is elmarad, a főgonosz súlytalan, és Jonah-t kivéve valamennyi fontosabb szereplő teljesen felejthető, a cselekmény pedig annyi, hogy keresik a varázsereklyét, csak sokáig rossz helyen. Amit értékeltem, az a harmadjára is elsütött természetfeletti ellenfelekkel kapcsolatos csavar, illetve hogy a végjátékban ezúttal eltekintettek az elnyújtott darálástól a közepesen idegtépő bossfight előtt. Valósággal megkönnyebbültem, amikor a világ megmentése és a kínos jaguáros átvezetők után visszatérhettem a dzsungelbe háborítatlanul ugrabugrálni, vadászni, és az összes kimaradt kincset, challenget és egyebet felkutatni, mielőtt átlépek New Game+ba, vagy csinálok párszáz lámás képet a Photo Mode-ban.

Ami a szokatlanul színpompás grafikát illeti, még a sár is valami döbbenetesen hipnotikus látványt nyújt, amiben térdig gázolunk, amíg a játék betölti a következő nagyobb zónát, a minden részletre kiterjedő kutatómunkájukért pedig külön elismerést érdemelnek a fejlesztők. A buja vadon és a romok kinézete, a helyszínek nagyszerű felépítése egy dolog, de tagadhatatlanul rengeteg energiát fordítottak a helyi kultúra és annak tárgyi emlékei lehető legautentikusabb ábrázolására, miközben a fantáziájukat is kellően szabadon merték engedni. Paititi annak ezerféle tevékenységet végző lakójával együtt egy élő és lélegző város benyomását kelti, legfeljebb a kicsit krumpliarcú NPC-k Laráéhoz képest elnagyolt vonásai rántanak ki az illúzióból (és a cuccaik szemük előtt zsebrevágását is jól viselik). Egyetlen zavaró látványbéli baki az olykor megbolonduló, és a képernyőt feketeségbe borító fényerő-bug, amelyet azonban mostanra nagyrészt sikerült javítani.

A Shadow of the Tomb Raider történetileg ugyan a modern trilógia leggyengébb láncszeme, játékmenet és főleg sírrablás tekintetében a „legtúmbréjderesebb”, és végső soron ez számít. Régen türkiz trikóban öltünk T-rexet és sárkányt, ma jaguárnak öltözve keressük a maják kincsét; a Tomb Raider sorozatot sosem a bravúros írás vagy a mély karakterek miatt szerettük, hanem mert elképesztő helyszínekre kalauzolt minket és a változatos játékmenetével beszippantott. A Shadow of the Tomb Raider méltó búcsú a fiatal Larától, és biztonsági folytatásként épp annyit újít, hogy harmadjára se érezzük fáradtnak a mostanra kiforrt formulát, de itt az ideje, hogy a széria lassan ismét új irányt vegyen.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eladó a Gearbox, leépít a Sega - ez történt csütörtökön

Továbbá: Nine Sols, Predator: Hunting Grounds, Don't Nod, Visions of Mana, The Triple-i Initiative, Witcher 4.

6 órája
4

Bemutatkozott a Marvel Rivals, bezár a Smilegate Barcelona - ez történt szerdán

Továbbá: NOTTOLOT, Doronko Wanko, Boomeroad, Metal: Hellsinger, Hellgate: Redemption, Yellow Brick Games, No Man's Sky.

1 napja
6

PlayStation Plus: az áprilisi hármas

Űrvarázsló, kockaland és kicsontozott rogulike.

1 napja
8

South Park: Snow Day! - Kabbe gyíkok, megyünk hógolyózni!

South Park, ám ezúttal szolgáltatásalapú multiplayer hack n slash formájában. Avagy lehet-e várat építeni Kula Bából?

1 napja

Stellar Blade

A nagyközönség előtt próbálhattuk ki a SHIFT UP közelgő akciójátékát. De a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk.

2 napja
4

Judas részletek, új Marvel játék közeleg - ez történt kedden

Továbbá: It Takes Two, Another Crab's Treasure, The Stanley Parable, V Rising, Dollhouse: Behind the Broken Mirror.

2 napja
1

The Thaumaturge – Depresszió és ördögűzés Varsóban

Vannak azok a játékok, amiket úgy lehet a legkönnyebben jellemezni, hogy fél pillanat alatt lehozzák az embert az életről, de jó értelemben véve, a The Thaumaturge pedig pont egy ilyen cím. A lengyel Fool’s Theory legújabb alkotása már a Steam Next Festen bemutatott demójával belopta magát...

2 napja

Stellar Blade demó, live service játék a Bend Studio-tól - ez történt hétfőn

Továbbá: Cyberpunk 2077, Final Fantasy XVI, The Elder Scrolls, Judas, handheld Xbox élmény.

3 napja
9

Heti megjelenések

4 napja
6

Outcast: A New Beginning - visszatér a kitaszított

Ulukai visszatérése egy hihetetlen történet. Szinte nem is lehet annak a szentimentumnak megfelelni, amivel a játékos az első epizódra gondol vissza. Most huszonöt évvel később nem csak Laura Palmer, de Cutter Slade is visszatért, így megnéztük, mit tudnak Adelpha lakói kínálni számunkra 2024-ben. Teszt!

4 napja
5

Taxi Life - über kis taxi?

Verőfényes katalán napsütés, és kellemesen ismerős nyíltvilágú játékmenet, mindez közel 460 kilométernyi barcelonai úthálózattal megspékelve. A Taxi Life-tól sokat vártak a könnyed polgári járműszimulátorok fogyasztói, és bár az alapok ígéretesek, ez a taxitársaság bizony messze van még a piacvezetőtől...

5 napja
4

Dragon's Dogma 2 - a sárkány éve

A Dragon’s Dogma cím azoknak is ismerős lehet, akik a 2012-es, mára már ikonikussá vált játékkal nem is játszottak, hiszen 2020-ban egy Netflix animációs sorozat is igyekezett bemutatni ezt a különleges világot. Nagy kihagyást követően, a napokban azonban megjelent a játék folytatása, amely még kifinomultabb játékmenetet, és még grandiózusabb kalandot ígér!

5 napja
27

Csúszhat a GTA VI, törölt Overwatch 2 tartalmak - ez történt pénteken

Továbbá: Final Fantasy XVI, Soulframe, Assassin's Creed Jade, SWORN, Larian Studios.

6 napja
9

A Future Games Show-n túl – ez történt csütörtökön

Shadows of the Damned: Hella Remastered, Broken Roads, Dead Island 2, Soul Covenant, Maliki: Poison of the Past, Blackout Protocol, Inazuma Eleven: Victory Road, Loretta, Anomaly Collapse, Shinji Mikami.

7 napja
2

Több mint 40 játékkal töltötte meg a csütörtök estét a Future Games Show

Összefoglaló a 90 perces traileráradatról.

7 napja
9

Rise of the Ronin

A Team Ninja ismét maradt a bevált formulájánál, ezúttal azonban egy nyílt világba ültette azt. A nagyobb játéktérrel pedig egy nagyobb közönség felé is nyitni akartak. A végeredmény? Nem hibátlan felemelkedés, de érdekes fúzió.

8 napja
6

Final Fantasy VII Rebirth

Eltelt idestova több, mint negyed évszázad, mióta boldog tizenévesként először tudomást szereztem arról a csodáról, amit Final Fantasy 7-nek hívnak.

8 napja
14

Marvel 1943 leleplezés, Chrono Odyssey erődemonstráció – ez történt szerdán

Továbbá: Golden Lap, Shin Megami Tensei V: Vengeance, Alpha Protocol, Dragon Ball: Sparking! ZERO, Epic Games Store, CorpoNation: The Sorting Process, Final Fantasy VII Rebirth, Card-en-Ciel, Foundry.

8 napja
13

Brothers: A Tale of Two Sons Remake

2013-ban a filmiparból érkező Josef Fares egy rendkívül egyedi debütáló alkotással vetette meg a lábát a videojátékok világában, aminek a koncepciója a mai napig egyedülállónak mondható. Ez elég indok arra, hogy egy évtizeddel később felpiszkálják a játékosok következő generációjának?

9 napja
5

Plunderstorm, avagy a WoW battle royale – ez történt kedden

Továbbá: Project Birdseye, Rise of the Ronin, Riven, Bleak Faith: Forsaken, Overwatch 2, SINce Memories: Off the Starry Sky.

9 napja
3

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==