Shenmue 1 + 2 HDTeszt

Shenmue. A cím puszta leírása vagy szánkon való kiejtése is szakrális pillanatot igényel; a SEGA remekműve ott van a legnagyobb videojátékok között. A Shenmue korszakot alkotott, korát meghazudtolóan bizonyította a konzolos játékokban rejlő potenciált, emellett a mai napig állandó hivatkozási pontot képez, ha szabad bejárású játékról beszélünk. A Dreamcast csodagyerekét még annak idején Saturnra kezdték el fejleszteni, a végső Dreamcast kiadás pedig sokunk szürke SEGA masinájában, urambocsá' emulátorában megfordult az elmúlt két évtizedben. Hogy miért kellett az utóbbi időszakban emulátorokhoz fordulni? Mert a Shenmue első része semmilyen modern platformon nem élvezhető, akarom mondani, nem volt élvezhető egészen idáig. Majdnem húsz évvel az eredeti megjelenés után Yu Suzuki klasszikusa előkeveredik a digitális limbóból, és a harmadik rész eljövetele előtt mindkét korábbi Shenmue HD kiadásban, némileg modernizált kezelőfelülettel jelenik meg konzolokra és PC-re.

Ezt a fenti mondatot szinte hihetetlen leírni és ízlelgetni. A Shenmue itt van, kompromisszummentesen futtatható két HD konzolon és PC-ken, ráadásul a régi emlékek felidézésének képessége mellett némi extra letisztultságot is kapott. A grafika nagyfelbontáson a mai napig jól mutat, és szinte hihetetlen leírni, de néhány megoldása a mai napig megállja a helyét. A konverzió két legnagyobb kérdőjelét, a felhasználói felület elmaradottságát és a töltögetési idők kérdését is elfelejthetjük. Bizony, a Dreamcast hosszasan cöccögő optikai meghajtója után a Shenmue újrakiadások szépen és gyorsan pakolják egyik helyszínt vagy épp jelenetet a másik után, a várakozási idő szinte zérushoz konvergál. A kezelőfelület finomítása a főmenüt és a belső menüpontokat is érinti, nincsenek csúnyán felskálázott font típusok, minden szép és sima, ahogy a név újrakiadásától elvárjuk. A grafikai beállítások egy részét konzolon is tudjuk piszkálni (mint pl. a bloom effektus, ami minimális vizuális turbót ad az összképhez), 60 FPS-re viszont ne számítson senki. A Shenmue belső rendszerei a 30 FPS idő- és framealapjához voltak leprogramozva, ehhez nyilvánvalóan nem nyúltak hozzá a felújításért felelős munkatársak. Ugyanígy az átvezetők is megmaradtak letterbox 4:3-as formátumban, amire azért volt szükség, mert egyes moziszerű átvezetőknél az operatőri munkát ehhez igazították, így hülyén nézett volna ki itt-ott a falakon és tereptárgyakon átnéző oldalsó képtér.

Csupa öröm és csupa boldogság idáig az élet, hiszen technikailag mindkét rész megkapta a maga márványszerű polírozását, sőt a Shenmue második része néhány okosságot az Xbox átiratból is magával hozott, ami eleve finomítja az összképet. De mi a helyzet a játékélménnyel? Nos, meglepődve tapasztaltuk, hogy a Shenmue talán annyira nem is öregedett rosszul, mint amire előzetesen felkészítettük magunkat. Rendben van, aki a mostani vagy az előző generációban fogott kontrollert a kezébe először, annak messzire elkerülendő a 3D világépítésben pionír, de kezdetleges akció-kalandjáték. A program tele van olyan apróságokkal, amelyek akkortájt a realizmust vagy a korlátokból fakadó egyszerűbb megvalósítást szolgálták - nem pedig az áramvonalas játékélményt. Ezeken az ember azért most is meg tud rökönyödni. Az irányítás persze sokkal jobb, mint a DC donga analóg karjával, de azért csak nyögvenyelős a tankszerű fordulgatás. Az agyontömörített, műtermékekkel terhelt szinkronhangokat annak idején is kárhoztattuk, a mostani hangrendszeren duplán furcsának tűnik a rettenetes kompresszióval kezelt hangsáv. (Az elérhető japán hanggal sem sokkal jobb a helyzet…) Egy bő évtizedet siránkoztunk végig, hogy a QTE intézményét végre felejtse már el a játékipar, erre tessék, most pofánkba puffan az ős QTE-király. Imádjuk a nagy játéktereket, a Shenmue pedig mai mércével gyakran kis terekre vagy aprócska helyszínekre korlátoz minket, az idő menedzseléséről nem is beszélve. A folytatás persze sok apróságon javít, de mai szemmel ezek szinte marginális fejlődési pontok. Sokan a Yakuza sorozat elhúzott átvezetőit és lassú drámáját sem szeretik, erre itt egy program, amely hosszas és lassú totálokkal pásztáz végig a hatásszünetet tartó hősök arcán. Nem mindenkinek való vidék ez, és az alapjáték ráncosabb elemeit egy forráshű újrakiadás sem tudja teljesen kisimítani. Baj ez? Nem feltétlen, ez a történet nem erről szól…

Végezzünk el egy gondolatkísérletet. Mivel is játszottunk öt évvel ezelőtt? A GTA 5 már hódító útjára indult, a The Last of Us összefoglalta és előrevetítette a filmszerű akciójátékok kivonatát, és befutott a PS4 plusz az Xbox One, olyan címekkel, mint a Knack, az Assassin's Creed: Black Flag, a Ryse vagy épp a Battlefield 4.

A Shenmue előtt öt évvel olyan címekkel játszottunk, mint a Doom 2, a Final Fantasy 6, a Heretic, a Sonic 3 vagy a Super Metroid. Remélem érzitek, hogy mekkora lépést jelentett a három évig fejlesztett Shenmue a maga korában, a fentebb bemutatott időbeli távolságok tükrében. Brutális elhivatottság és fejlesztői alázat kellett egy ilyen projekt tető alá hozásához, a SEGA-nak pedig sikerült. Yu Suzuki csapatának a játékai olyan elemeket tartalmaznak technikailag és videojátékos szemmel is, amelynek szemléletét sokáig követni sem tudták. Ma a közelmúlt Yakuza áradatában, mondjuk egy Yakuza 6 után ráúszni a Shenmue sorozatra (még ha nem is teljesen azonos a két játék fókusza) sok lépcsős zuhanásnak tűnhet, de nem akkora energiabefektetésnek, ami miatt ne érhetné meg visszatérni Ryo Hazuki történetéhez. Rajongóknak kötelező beszerzés az újrakiadás, nyitott lelkületű, türelmesebb fiataloknak, esetleg a videojáték-történelmet kérlelhetetlenül hajszolóknak is ajánlott Yu Suzuki két klasszikusának meglátogatása.