A Nintendo befektetői kérdezz-felelek eseményei mindig tartogatnak érdekes infómorzsákat, a mostanira pedig ez különösen igaz, Satoru Iwata elnök ugyanis igen komoly változások körvonalait vázolta fel nemrégiben.
Mint az ismeretes, a cég egy évvel ezelőtt átszervezte R&D részlegét, egységesítve a handheldekkel és az otthoni konzolokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztést, most pedig megtudtuk, nagyjából mi is folyhat a háttérben.
Iwata elmondta, hogy fel szeretnék használni azt, amit elértek a Wii U rendszer-architektúrájával, így a következő gépüknél - ha nem is lesz pontosan ugyanolyan, mint az előd, de - mindenképpen fontos szempont lesz, hogy a Wii U architektúrát könnyedén "magába szippanthassa". A végső cél az, hogy az otthoni és a handheld készülékek ne legyenek különbözőek, hanem egymás "testvéreivé" vállhassanak.
A kissé ködös megfogalmazást az iOS és az Android példáján keresztül igyekszik egyértelműsíteni Iwata. Az elnök szerint ezeknél maga az operációs rendszer a platform, nem az azt futtató hardver, ami lehetővé teszi, hogy adott szoftverek teljesen különböző készülékekről is elérhetőek legyenek. A Nintendo pontosan ilyen módon szeretné elejét venni a "szoftverhiánynak" - utalva arra, hogy a Wii U játékellátottsága több mint egy évvel a premiert követően enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után.
Egyértelműsítve a leírtakat, és egyben levonva belőlük a következtetést: igen valószínű, hogy a Nintendo a jövőben hasonló architektúrájú otthoni és handheld konzollal fog előrukkolni, ami lehetővé teszi majd számukra, hogy a játékok ne csak az egyiken, hanem bármelyiken fussanak.