Horror válogatásGamescom

Call of Cthulhu (Cyanide Studio, PC, PS4, Xbox One, 2018)

A francia Cyanide Studio (Styx 1-2, Spacehulk: Deathwing stb.) kezei alatt készülő Call of Cthulhu a Chaosium hasonló című asztali szerepjátékának videojátékos adaptációja, egészen konkrétan egy húszas években játszódó belső nézetes nyomozós pszichológiai horror könnyed szerepjáték elemekkel és némi lopakodással. A főhős, Edward Pierce bostoni magányomozó, hajón érkezik az isten háta mögötti Darkwater szigetére, amelynek nem túl bizalomgerjesztő kis közössége meglehetősen barátságtalanul fogadja a Hawkins kúria körül szaglászó idegent.

A kalandjátékra jellemzően komótos játékmenet viszonylag sok lehetőséget biztosít a felfedezésre, például a partra kihúzott óriásbálna tetemét megvizsgálva és orvostani képességeinket megcsillogtatva megállapíthatjuk, hogy a pórul járt méretes cetet valami könyörtelen és talán nála is nagyobb lény pusztíthatta el (fhtagn!). A környezet megvizsgálható pontjainak alaposabb szemügyre vétele párbeszédlehetőségekhez vezet a roppant gyanús szereplőkkel, pár dologra viszont csak akkor jövünk rá, ha a megfelelő képességünk (társalgás, ősi tudás, erőnlét, elme stb.) értéke elég magas, máskülönben elbukjuk az interakcióhoz kapcsolódó képességtesztet. Persze a továbbjutásnak több módja is van, pár nyomot például hallgatózással vagy tiltott helyre osonással gyűjthetünk be, ahogy a bemutatott játékmenet demóban volt is példa mindkettőre.

A zöldesen foszforeszkáló ködben úszó sötét és koszos kis sziget az éjszakai égboltjával az elvárható mértékben nyomasztó, és természetesen nem is lenne indokolt a játék címe, ha egy ponton egy rejtélyes barlang vizébe gázolva holmi csápok ne kapnák el és rántanák át egy másik dimenzióba emberünket. Ennek kapcsán érdemes észben tartani, hogy az Amnesia-típusú játékokhoz hasonlóan itt sem csak a nyomozás előrébb vitelére kell figyelnünk, hanem arra is, hogy közben ne őrüljünk bele a látottakba.

A félórás demót Liquiddel egészen másként éltük meg: nekem tetszett és nem éreztem problémának a kicsit ráérős felvezetést az első ijesztő jelenetig, hiszen Lovecraft is viszonylag sokat időzik a hangulat megteremtésével a novelláiban, főszerkesztőnk azonban a játékmenetet határozottan vontatottnak és egysíkúnak érezte. Ha minden igaz, már nem kell olyan sokat várni ahhoz, hogy kiderüljön, melyikünk első benyomása jár közelebb az igazsághoz, hiszen a Call of Cthulhu még idén megjelenik.

Szerkesztés: A Cyanide Studio ma bejelentette, hogy a játék megjelenése jövőre lett halasztva.

Moons of Madness (Rock Pocket Games, PC, PS4, Xbox One, 2018)

A történetvezérelt Moons of Madness mögött egy kicsi, ám annál lelkesebb norvég indie csapat, a Rock Pocket Games áll, és az ő játékukkal kapcsolatban már Liquid is jóval lelkesebb volt, mi több, úgy gondolta, a Call of Cthulhunak is ilyennek kellene lennie, pláne mivel egy másik Lovecrafti ihletésű, ám merőben különböző horrorjátékról van szó. A lelkesedésre valóban megvan minden oka neki és mindenki másnak is, több okból is.

Az egyik, hogy a csapat alaposan beleásta magát a NASA és a SpaceX legújabb kutatásaiba, ezért a közeljövőben a Marson játszódó Moons of Madness nem sci-fi-be illő, hanem hihető és tudományos szempontból a valóságnak megfelelő körülményeket és találmányokat vonultat fel. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy olykor ne kellene kompromisszumos megoldást alkalmazniuk és hogy minden 100%-ig valósághű, mindenesetre igyekeznek elkerülni például azt, hogy a helyszíne miatt játékuk túlságosan hasonlítson Andy Weir regényére, a Marsira.

A másik, amiben kétségkívül túlmutat projektjük a Cyanide horrorjátékán, az az interakció, ebben ugyanis már az első perctől fogva bővelkedett a körülbelül húszperces játszható demó. A marsi terepjárónk egyszer csak megáll, nekünk pedig meg kell vizsgálni a műszereket, majd felkapva az űrhajós sisakunkat elsétálni a közelben lévő napelemekhez, hogy azok segitségével töltsük fel járművünk akkumulátorát. Mindenképpen izgalmas és újszerű megközelítés a tudományos tények és valóságos mechanikai ismeretek ötvözése a teljesen szürreális lovecafti látomásokkal, amelyek olykor teljesen váratlanul, egy-egy űrhajós szimulátorba illő feladatunk végrehajtása közben törnek a főszereplőre.

Ha már látomások, a fejlesztők azt is hangsúlyozták, hogy szeretnék elkerülni a mentális betegségekkel kapcsolatos horror-sztereotípiákat és egyáltalán az ilyen betegségben szenvedők közveszélyesként vagy szörnyetegként ábrázolását. Éppen ezért történetük főszereplője, a Trailblazer Alpha marsi kutatóállomáson dolgozó Shane Newehart asztronauta sem a megszokott módon csavarodik be és hallucinál szörnyeket mindenhová, hanem a hangsúly sokkal inkább a belső vívódásaira kerül, valamint arra, hogy a megélésükön túl milyen az, amikor valakire indirekt módon hatnak ezek a betegségek.

Ami a lovecrafti jelzőt illeti, a részben pályázati támogatásból megvalósuló project fejlesztői ezen a téren is alapos kutatómunkát végeztek, és igyekszenek elkerülni az olyan tipikus hibákat, mint a legendás író agyában megfogant rettenetes lényekkel való szembesítés, ezért a Moons of Madnessben sosem kell például harcolnunk velük. A többségüket elvileg felfogni sem tudjuk, nemhogy legyőzni, ezért inkább a Lovecraft által is nagyra tartott ismeretlentől való félelem az, amivel a játékmenet az idgeinket borzolja: sejtjük, hogy valami figyel és követ a sötétben. Sok esetben nem is konkrét dolgoktól, inkább érzésektől vagy a hatáskörünkön kivül eső történésektől rettegünk, mint önmagunk és az ép elménk vagy egy nekünk fontos személy elvesztése. Valamelyest a novellákban fontos szerepet játszó kultusz is szerephez jut majd, de a szokatlan környezet miatt ezt is egyedi módon igyekszik megoldani a csapat.

A kipróbált demó a rövidsége ellenére elejétől a végéig nem csak izgalmas, de nagyon változatos is maradt, és jól elkülönült a könnyebb fejtörőket is felvonultató valóságban játszódó, illetve a lovecrafti őrületet megelevenítő „zone out” játékmechanikát alkalmazó horror rész, amely hősünk képzelgéseit egyfajta rémálomszerű alternatív valósággá változtatja. A látottak alapján alig várjuk a megjelenést!

My Eyes on You (Storymind Entertainment, PC, PS4, Xbox One)

A kijevi Storymind Entertainment tagjai között találunk egykori Stalker és Witcher 3 fejlesztőket is, saját neon-noir stílusú játékuk pedig egy alternatív Chicagoban játszódó külső nézetes akció-kaland, amelynek lakói mondhatni egész évben karneváloznak, a karnevál kultúra és a maszkok hordása ugyanis a mindennapok részévé vált. A főhős egy FBI-nak dolgozó elemző, Jordan Adalien, aki a zsánernek megfelelően sokat cigizik és a múltbéli démonaival küzd, miközben próbálja megállítani a várost felforgató gyilkos vörös maszkos férfit (The Man in the Red Mask) és verőlegényeit. Emberünket viszonylag rövid idő alatt elárulják és hamis vádak alapján az ügy nyomozójából annak elsőszámú gyanúsítottjává válik, így kénytelen egymaga elmerülni Chicago neonfényes alvilágában, hogy bizonyítékok után kutatva kiderítse az igazságot.

A történet- és játékmenetbéli fő csavart Jordan az események kimenetelét jelentősen befolyásoló ítélőképessége adja, hiszen ha az ember nyomában maszkos pszichopaták loholnak, miközben a törvény erői is vadásznak rá, viszonylag nehéz higgadtan gondolkodni. Olykor vad hallucinációk is rátörnek, és nem ritkán előfordul majd, hogy a környezetünkben olyan dolgok jelennek meg a szemünk előtt, amelyekről szinte lehetetlen megmondani, valósak vagy csupán a képzelgéseink részét képzik. A döntés végig nálunk van, ezért csak rajtunk múlik, hogy mennyire logikus avagy már-már a természetfelettit súroló végkövetkeztetésre jutunk a gyilkossági üggyel kapcsolatban, illetve sikerül-e tisztázni a nevünket, ráadásul a stressz a képességeinkre is kihatással van, ezért ilyenkor érdemes elkerülni a rosszarcú maszkos urakat.

A Storymind történetközpontú és Szárnyas fejvadászt idéző képi világú akció-kalandjátéka még javában készül, ezért megjelenési dátuma egyelőre nincs, de már csak az elképesztő vázlatrajzok alapján is érdemes megjegyezni a címét és odafigyelni rá a jövőben.

Vampyr (Dontnod, PC, PS4, Xbox One, 2018 tavasz)

Az idén novemberre tervezett, ám nemrég jövő tavaszra tolt Vampyr is ismét ott volt a Focus Home Interactive boothjában, ahol a játék rendezője, Philippe Moreau narrálta a képernyőn látottakat, miközben egy fejlesztőtársa az E3-on bemutatott játszható demó részleteiben merült el bő 45 percre. Mig a tavalyi bemutató a történetre és a Vampyr sötét világára koncentrált, addig ezúttal a játékmenet finomságai kerültek közelebbi bemutatásra.

A frissen vámpírrá vált és a lelkiismeretével viaskodó orvos, Dr. Johnathan Reed olyan természetfeletti erők között dúló háborúba keveredik, amely arra készteti, hogy lépten-nyomon mások életéről döntsön. Eközben London lakosságát a spanyolnátha tizedeli, ezért a legtöbb kerület karantén alatt van, a város utcáin pedig a Jonathanhoz hasonló vámpírokon túl emberre már alig hasonlító, scal nevű agresszív vérszivók is garázdálkodnak. A káoszon többek között egy vámpírvadász rend próbál úrrá lenni, de hősünk is jelentős mértékben hozzájárul a törékeny egyensúly megóvásához vagy felborításához. Célunk ideális esetben minél több ártatlan élet megőrzése és az egyes kerületek állapotának stailizálása, de ha nem akarjuk, nem kell a jófiút alakítanunk, elvégre egy újdonsült vámpír számára a jó és rossz még nagyon relatív fogalmak, főleg ha annyian akarják a vesztét, mint Jonathannak. A demó talán legszemléletesebb példája az volt, amikor egy legkevésbé sem szimpatikus alkoholista pasas és az anyja családi ügyeibe belefolyó doktor eldöntheti, hogy elteszi-e láb alól a sorozatgyilkos férfit, vagy inkább kiszívja a kedves mama vérét. A helyes döntés kézenfekvő lenne, csak éppen a férfi meg van fázva, ezért a mamának sokkal jobb minőségű vére van, ami sokkal-sokkal több tapasztalati pontot jelent vámpírunk számára.

A tapasztalati pontot megannyi harcban és azon kívül kamatoztatható képességre költhetjük, ehhez azonban előbb fel kell keresnünk egy búvóhelyet, a szintlépés ugyanis csak ezeken megpihenve lehetséges. A támadó, védekező, taktikai és ultimate kategóriákba tartozó képességek között olyanokat találunk, mint a teleportálás, kábítás vagy a felnyársalás, arra azonban mindenképp oda kell figyelnünk, hogy minden gyilkosságnak következménye van, túl sok halott esetén pedig az adott kerületet elárasztják a szörnyek és a szörnyvadászok, és a benne lakókat mind elesettnek nyilvánítják. Ha több a túlélő, több az információ, az elérhető beszélgetés és a befejezhető küldetés is, összességében tehát jelentősen jobbak az esélyeink egy nem teljesen katasztrofális befejezésre, amit ugyanakkor jóval nehezebb megvalósítani.

A gyűjtögetést, két egyéb küldetést és egy miniboss harcot is tartalmazó demó végén a vámpírok tulajdonságaira vonatkozó kérdésemre Moreau azt felelte, hogy a már létező legendák, regények és elbeszélések alapján kiválasztották azokat, amelyek a játékukhoz leginkább illettek, és így egy saját vámpírmitológiát teremtettek. Alig várom, hogy elmerüljek benne!