Hyper Light DrifterTeszt

Nem a csaták a Hyper Light Drifter legnehezebb részei. Szó se róla, azok is lehetnek nehezek, meg kell tanulnunk a különböző ellenfelek mozgáskultúráját, támadásait, rá kell jönnünk, hogyan lehet ellenük védekezni, majd mindezt a gyakorlatban is használnunk kell, mikor tucatnyian támadnak ránk. De ezek kitapasztalható, megtanulható dolgok, csak gyakorolni kell. Az igazi kihívás az, hogy felfedezzük, összerakjuk és megértsük a játék világának, valamint főszereplőjének történetét. Nem azért, mert rosszul lenne megírva, nem azért, mert szándékosan titkolnák előlünk, sőt, éppen ellenkezőleg: a történet szó szerint ott van az orrunk előtt, minden egyes képben, minden egyes helyszínen, minden hozzárak egy nagyon picit. Szavak és mondatok nélkül, pusztán néhány képpel és fura piktogrammal, azonban ahogy haladunk előre a játékban szép lassan a dolgok elkezdenek értelmet nyerni, összefüggések kezdenek kialakulni és bár nem állítom, hogy az utolsó pillanatokra minden tiszta lesz, de ha hajlandóak vagyunk rászánni az időt, hogy agyban kicsit feldolgozzuk a látottakat, akkor nagyjából tisztában lehetünk az eseményekkel.

Környezeti történetmesélés, kicsit furán hangzik a kifejezés magyarra fordítva, de ez az, amiben a Hyper Light Drifter nagyon jó. Nincs talán egyetlen olyan pályarész sem, ami ne adna hozzá egy picit az összképhez, ahol ne tudhatnánk meg egy picit a világ szomorú sorsáról még akkor is, ha az a darabka csak később leli meg a helyét a nagy kirakósban. Ezek az információk nincsenek lejegyezve, nem rágják az ember szájába, ha érdekel, akkor megjegyzed, ha pedig nem vagy rá kíváncsi, akkor csak élvezed a látványt. Mert ezt a látványt igazán lehet élvezni, ez az, ami nem csak pixel, de pixelart. Szeretek screenshotokat kimenteni a játékokból, de itt legszívesebben minden egyes képkockát megörökítettem volna, szó szerint az utolsó pixelig minden a helyén van, mozgásban pedig még gyönyörűbb lesz az összkép. Az egészet pedig tovább finomítják Disasterpeace rendkívül hangulatos, helyenként fülbemászó, helyenként disszonáns zenéi. Richard Vreeland már többször bebizonyította, hogy nagymestere a fülbemászó dallamoknak, most pedig újra feladja a leckét.

Emiatt a nem túl szájbarágós irányítás miatt talán a játék első percei a legnehezebbek, itt a legegyszerűbb feladni az egészet. Nem tudod hol vagy, miért vagy ott, hova kell menned, vagy mit kell csinálnod. Felébredsz egy faluban, ahonnan a szélrózsa mind a négy irányába elindulhatsz. És itt a csavar: ez azért van, mert nincs rossz irány, ha egy terület elérhető, az azt jelenti, hogy a rendelkezésedre álló képességekkel életben tudsz ott maradni, ha pedig nem így lenne, akkor nem tudnál oda eljutni. Ez pedig azt jelenti, hogy csak a tisztelt játékoson múlik, hogy milyen sorrendben fedezi fel a világokat, nincs kötött útvonal, nem lehet azt mondani, hogy az egyik nehezebb lenne a másiknál. Bármerre is indulunk, a célt viszonylag gyorsan megértjük: juss el az adott terület főellenfeléhez, győzd le és aktiváld az adott területhez tartozó, fura oszlopot. Miért? Igen, ez is majd menet közben derül ki.

De térjünk csak vissza a csatához, hiszen azért csak ez lenne a játék lényege! A Hyper Light Drifter csatái gyorsak, tömények és elképesztően kegyetlenek - legalábbis míg az ember nem alkalmazkodik a főhős képességeihez, illetve az ellenfelekhez. Viszonylag szűk, zárt (és néha menet közben átalakuló) arénákba kényszerít a játék, ahol általában sokszoros túlerővel kell megküzdenünk, a hibázási lehetőségek száma pedig elhanyagolható: öt egységnyi életerőnk van, egy hiba és jó eséllyel lehet is újrakezdeni, még arra se lesz időnk, hogy egy életerő italt betoljunk. Mesterévé kell válnunk főhősünk kombóinak, hogy képes egy pillanat alatt arrébb „csúszni” és zsigeri szinten kell lőfegyverét (vagy lőfegyvereit) is használnunk. Az egész pedig a főellenfél harcokban kulminál, ahol fel kell használnunk mindent, addig a pillanatig az adott területen megtanultunk. A Hyper Light Drifter nehéz, de a soha egy percre sem igazságtalan, sosem vár el olyat, amit előtte ne tudtunk volna megtanulni.

Talán egyetlen kivétellel: a térképet a mai napig nem tudom használni. Ez pedig fontos lenne, mert enélkül rendkívül nehéz belőni, hol lehet a következő kulcsot megtalálni, hogyan lehet oda eljutni és ez azt jelenti, hogy nem kevésszer kellett kicsit céltalanul bolyonganom, míg próbáltam belőni, hogy a kevés információt mutató felszíni-, illetve a leginkább egy áramkörre hasonlító földalatti térképrendszerben hova is akarok eljutni. Ezt leszámítva egyedül csak főhősünk újraéledő animációja, vagyis annak hossza zavart - apró dolognak tűnik, de egy ilyen nehéz játéknál gyorsan idegesítő lesz, ha egy-egy újrakezdést egy több másodperces, elnyomhatatlan animáció vág ketté.

Egy igazán különleges játék lett a Hyper Light Drifter és talán nem is úgy, ahogy azt az előzetesek alapján vártuk volna. Ha az embernek rááll a keze és az esze, akkor rémisztően látványos csatákban lehet része, melyet kitűnően kiegészítenek a nyugodt felfedezés pillanatai, az egészet pedig gyönyörűen fon körbe ennek a halálraítélt világnak a története. Talán a megszokottnál kicsit több nyitottság kell ahhoz, hogy el tudjunk merülni a világában, de ha ez sikerül, akkor egy olyan különleges kalandban lehet részünk, melyet ritkán tapasztalhatunk meg.

***Hyper Light Drifter | PC (tesztelt)

Fejlesztő: Heart Machine | Kiadó: Heart Machine***